First

Hi Guys!

Először is szeretnék elnézést kérni amiért így eltűntem, de rengeteg tanulnivalóm van így nem igazán tudtam időt szakítani a rész megírására, de végül is ezt tudtam kihozni belőle. Köszönöm a kommenteket és pipákat és kitartást a maradék pár napra a suliból. Jó olvasást!

Puszi Fanni ~

::: H a r p e r  P a y n e :::

Hatalmas mosollyal az arcomon ébredtem fel a telefonomon lévő ébresztő hangjára. A legtöbb ember kora reggel nem igazán repked az örömtől, amiért fel kell kelniük és a kényelmes és puha biztonságot nyújtó ágyukat elhagyják az aznapi teendőik elvégzése véget. Én azonban alig vártam már, hogy iskolába mehessek és ott minél hamarabb végezhessek, hogy láthassam Theot. Ez a részemről pedig nem normális és egy bizonyos fokban beteges megszállásnak is tekinthető. Hosszú évek teltek el anélkül, hogy egy árva szót is beszéltünk volna. Éppen, hogy már eszembe sem jutott jó ideje és szinte sikeresen elfelejtettem az érzéseimet iránta, most mégis felbukkan a semmiből és mindent összekutyul körülöttem. Bekapcsoltam a zenelejátszóm és a zene ritmusára kezdtem el a reggeli rutinomat elvégezni. Miután felöltöztem és a sminkemet is elkészítettem a hajammal együtt elindultam a lépcsőn lefelé. Anyukám szokásához híven már a konyhában tevékenykedett, amíg a drága testvéreim az emeleten készülődtek akár csak a drága apukám.

- Jó reggelt. – szökdécseltem be és felültem a pultra.

- Szép jó reggelt neked is angyalom. Mi ez a nagy vidámság? – kérdezte kedvesen és az asztalra helyezte a frissen készült rántottát.

- Semmi különös. – vontam vállat, majd a körmömet kezdtem el piszkálni.

- Ha ma szeretnél elmenni valamerre Miaval, akkor nagyon szívesen elengedünk apáddal. Ott voltál a vacsorán bár nem volt egyszerű téged rávenni. – magyarázta én pedig még vidámabb lettem. Hiszen ez remek hír. Egész délutánra kimenőt kaptam itthonról, ami azt jelenti, hogy nem kell siessek a Theoval történő találkozás után. Azonban van egy kisebb bökkenő: nem kértem el Theo telefonszámát, ahogyan ő sem kérte el az enyémet, ami azt jelenti, fogalmam sincsen, hogy mégis hogyan találkozhatunk mikor és hol hiszen nem beszéltük meg a részleteket. Reményeim szerint apának megvan a telefonszáma a telefonjában. Így hát ameddig odafent készülődött óvatosan lógtam be a dolgozószobájába és kezdtem az asztalon lévő mobilkészülékében a névjegyek között kutakodni.

- Megkérdezhetném, hogy mégis mit csinálsz ifjú hölgy? – jött a kérdés az ajtó felől és a telefon kiesett kis híján a kezeim közül. Félénken fordultam édesapám felé és valami jó válasz után kutakodtam a gondolataim között. Érdeklődve támaszkodott neki az ajtófélfának és a válaszomat várta, ami nem igazán akart kicsúszni a számon. Legalábbis az igazi ok nem.

- Jó reggelt apa! – köszöntem és egy mosolyt villantottam felé. – Niall bácsi telefonszámát szerettem volna csak kiírni magamnak ugyanis kérdezni szerettem volna tőle valamit. – hadartam és a készüléket visszatettem az asztalra.

- Valóban?! – kérdezte kételkedve. Remek apám mindig átlát rajtam már egészen kiskorom óta. – Délután találkozok vele ugyanis megbeszélésünk lesz itt a dolgozószobámban. Miután hazajössz az iskolából, beszélhetsz vele. – mondta és elvette a mobilját és az öltönye zsebébe süllyesztette.

- Nem olyan fontos. – legyintettem és kisurrantam mellette az ajtón.

Kifújtam a levegőt miután beültem az autóba és elindultam az iskola felé. A drága testvéreim szerencsére egymás szóbeli gyilkolásával voltak elfoglalva, amire én nem igazán figyeltem. A gondolataim a körül forogtak, hogy vajon mit szeretne ma délután beszélni velem Theo. Szinte észre sem vettem, hogy már az iskola parkolójában vagyok és az épület felé tartok. Hirtelen valaki befogta a szemeimet.

- Szia Ryan. – mosolyogtam és megöleltem.

- Mi a helyzet csajszi? Már kiabáltam utánad, de meg sem hallod. Nagyon el vagy varázsolva tán nem szerelmes itt valaki? – húzta az agyamat, amire a szemeimet lesütöttem. - Ooo… beletrafáltam valamibe talán?! – cukkolt tovább.

- Hát előfordulhat, hogy valakibe kicsit belehabarodtam. – motyogtam és éreztem, hogy az arcomat elönti a forróság. A cipőm orrát kezdtem el tanulmányozni közben, hogy a zavarómat kissé leplezni próbáljam. Nem szívesen szoktam firtatni az érzéseimet, amit persze Ryan nagyon jól tud is. Most azonban mintha ezt valami oknál fogva elfelejtette volna.

- Ezért nem mentél el tegnap Miaval? Engem rángatott el magával szóval jössz nekem egyel. – nevetett és elkezdet a szekrényeink felé sétálni.

- Családi vacsorára kellett menjek és ott voltak apám legjobb barátjának a családja is meg ott volt egy nagyon régi gyerekkori barátom is, akibe anno szerelmes voltam. Most pedig, hogy újra láttam mintha valami ismerős érzések kavarognának bennem. Délután találkozok vele elméletileg, de nagyon izgulok. Ryan elképesztő, hogy milyen helyes lett, de sajnos idősebb nálam jó pár évvel. Kétlem, hogy ő úgy nézne rám, mint ahogyan én ő rá. Számára én csak egy régi ismerős vagyok. – hadartam és az alsó ajkam belső felét kezdtem el harapdálni.

- Harper, ha ez érzésed ismét felerősödik, akkor valószínűleg sohasem múlt el. – mondta és egy kedves mosolyt küldött felém.

- Nem is tudtam, hogy benned ilyen gondolatok lapulnak. – kuncogtam el magamat, majd átöleltem.

- Az instagramon láttam egy ilyen idézetes képet és úgy gondoltam, hogy most pont ide illő. – nevette el magát ő is.

- Illúzióromboló vagy. – forgattam meg a szemeimet. – Azért köszönöm. – mondtam és elindultam az első órámra. Az órákon többnyire igyekeztem figyelni, de nagyon érdekelt, hogy mégis hogyan fogok tudni majd találkozni. A szünetekben azt hallgattam Miatól, hogy mégis milyen rossz volt neki kettesben lenni Ryannel. Állítása szerint olyan volt mellette sétálni, mintha egy első randin lenne. Ezen persze csak jót kuncogtam. Miután elmeséltem neki, hogy ma találkozom lesz Theoval kissé megenyhült, azonban részletes beszámolót kér róla, miután elváltam tőle. Ezt azt hiszem nem lesz nehéz teljesíteni.

- Tetszik neked? – kérdezte és maga elé tette az egyik kezét és a mutatóujját égnek tartotta.

- Azt hiszem igen. – motyogtam.

- Mesélj el róla mindent most. – húzott le maga mellé az ebédszünetbe a szokásos asztalunkhoz. – Hány éves? Hogy néz ki? Milyen magas? – kezdett bele a kérdéseibe, amire apránként kezdtem el válaszolgatni. Az utolsó óra után én fuvaroztam haza ismét Mia-t és Ryan-t is. Mire hazaértem szinte teljesen meggyőződtem arról, hogy nem fogok ma találkozni Theoval, hacsak valami égi csoda nem történik. Kissé csalódottan indultam el befelé. A táskámat ledobtam az egyik konyhaszékre és töltöttem magamnak egy pohár limonádét.

- Édesem haza is értél már ilyen hamar? Nem mentek semerre Miaval? – kérdezte anya és a hangjától kissé megijedtem és sikeresen a felsőmre borítottam az innivalót. – A szobádban vár téged egy kis meglepetés örülni fogsz neki.

- Nagyszerű. – morogtam és azonnal lekaptam magamról a felsőmet és elindultam felfelé. Biztosan nagyon boldog leszek bármi is az ugyanis utálom a meglepetéseket már egészen kiskorom óta. Valahogyan mindig csak csalódást okoztak a meglepetések. Egyetlen dolognak tudnék nagyon örülni, de annak már búcsút intettem magamnak hazafelé jövet. Már éppen kiabáltam volna anyának, hogy mégis mi lehet az, amitől ő is ilyen izgatott, ám a szobámba belépve rögtön megtudtam annak az okát. Hirtelen úgy éreztem, hogy teljesen megdermedtem és mozdulni is képtelen voltam. Pedig célszerű lett volna a pólómat magam elé tartanom ugyanis Theo ott állt a szobám közepén teljes életnagyságban. Azt hittem csak álmodok és az álmom perceken belül szétfoszlik a semmibe. Lehunytam a szemeimet, majd újra kinyitottam, de ő továbbra is ott állt és engem bámult, méghozzá a melleimet. – Theo! Te mit keresel itt, ha szabad kérdeznem? – tettem fel a kérdést és a pólómat magam elé tartottam. Nem volt kérdés, hogy mennyire zavarba voltam, ahogyan ő is miután észrevette, hogy rájöttem, hogy engem bámult.

- Harper… Anyukád mondta, hogy nyugodtan várjalak meg téged itt fent. – szabadkozott, amíg én a szekrényemből elő szedtem egy tiszta felsőt. – Tegnap ugye megbeszéltük, hogy ma találkozunk, de olyan feledékeny voltam, hogy elfelejtettem elkérni a számodat. Úgyhogy azt gondoltam, hogy megleplek, így hát itt vagyok. – vigyorogta el magát, amitől a szívem kis híján pár ütemet kihagyott.

- Luxus lett volna odalent a nappaliban meglepned? – kérdeztem felvont szemöldökkel. – Tudod, mit inkább hagyjuk. – legyintettem és beszívtam az alsó ajkamat. – Miért is szerettél volna találkozni ma? – érdeklődtem és próbáltam hűvös maradni vagyis legalábbis annak látszani.

- Szeretném újrakezdeni a barátságunkat. – mondta egyszerűen és vállat vont.

- Komolyan gondolod? – kérdeztem értetlenül és a karomat összefontam a mellem alatt.

- Régen eléggé jó barátok voltunk és szeretném, hogy ismét azok legyünk. Tudom, hogy én szakítottam meg veled a kapcsolatot, de Harper mentségemre szolgáljon az, hogy akkor kezdtem kamaszodni. Egy igazi őrült korszakom volt az egész, de nem hinném, hogy tegnap a puszta véletlen műve lett volna az, hogy találkozzunk. Te nem így gondolod? – hadarta és közelebb lépett hozzám.

- Ha komolyan gondolod, akkor felőlem oké. – mosolyogtam el magam, amire ő csak még közelebb jött és átölelt. Furcsa érzések futottak át rajtam természetesen a jó értelemben véve. Nem gondoltam volna, hogy erről szeretne velem beszélni. Sőt igazából gőzöm sem volt róla, hogy mit szeretne tőlem, de most már tudom. Ez pedig most rettentő boldoggá tett, amiről szerintem fogalma sincsen és nem is lesz, ha rajtam múlik. – Van kedved sétálni a parton? – kérdeztem kissé zavartan és a súlyomat az egyik lábamról a másikra helyeztem.

- Persze. – mondta lelkesen, ami miatt egyből egy mosoly kúszott az arcomra. Egymás mellett indultunk el lefelé.

- Hova-hova ifjúság? – kérdezte anya a teraszon állva.

- Sétálni, de majd valamikor jövök. – nyomtam puszit az arcára, azután pedig kiléptünk a hátsó udvarra, ami egyenesen a tengerpartra vezetett. Elég csendesen sétáltunk egymás mellett és nem igazán tudtam, hogy milyen témát hozhatnék szóba és látszólag Theo is így volt vele. Az ég gyönyörűen kék volt és egyetlen felhő sem úszott rajta csupán néhány sirály repkedett a víz felett szállva. A papucsomat levettem és a kezembe fogva lépkedtem a meleg homokban. Imádom egyszerűen a tengerpartot: a napfény melegét a bőrömön, a tenger sós illatát és a hullámok hangját. Elképzelni sem tudnék másik helyet ahol szívesebben élnék, mint itt. Tudom, hogy a gyökereim Angliába vezethetőek vissza, de nekem ez a tökéletes élőhely. Egyáltalán nem szeretem az esőt és a hűvöst sem, kivétel az amikor síelni járunk Olaszországba.

- Milyen napod volt? – kérdezte érdeklődve. Milyen aranyos tőle, hogy próbál valami témát keresni. Azonban még mindig nem értem azt, hogy miért akar ismét a barátom lenni. Nem szerethetek bele, hiszen apám legjobb barátjának az unokaöccse. Természetesen pedig ott van az a jó néhány év korkülönbség kettőnk között, ami szintén akadálya annak, hogy valami csoda folytán szerelmes legyen belém ő is és engem válasszon egy esetleges felsőéves egyetemista lány helyet. Nem bírnám ki amúgy sem, ha ismét összetörné a szívemet.

- Hát átlagban eléggé unalmas. Nem igazán aludtam jól az éjszaka szóval kicsit fáradt is vagyok. – magyaráztam és lehuppantam a homokba.

- Ismerős érzés. – ült le mellém szorosan és a tengert kezdte el pásztázni.

- Valami gond van az egyetemen? – kérdeztem félénken és nem mertem ránézni.

- Szerencsére nem csak nagyon sok a tanulnivalóm. – vakarta meg a tarkóját majd a káprázatos kék szemeit rám emelte.

- Nekem mondod? Ez az utolsó évem a gimiben és hatalmas nyomás alatt vagyok. Úgy érzem, hogy meg kell felelnem a különböző elvárásoknak. A szüleim nem egészen támogatnak abban, hogy filmrendező legyek, mert szerintük abból nem lehet megélni, de nekem az álmom, hogy azzá válhassak és valami nagyot alkothassak, hogy azért ismerjenek és nem azért, mert Liam Payne az egykori One Direction egyik énekesének a lánya vagyok. El tudod képzelni, hogy milyen érzés, amiért az apád múltja miatt akar mindenki a barátod lenni? Tudod, hogy könnyen barátkozok másokkal, de nem olyan egyszerű nekem, hiszen nem tudhatom, hogy valóban önmagamért szeretnének a barátaim lenni vagy pedig azért, mert apám ki volt. Olyan frusztráló tud néha lenni és sokszor azt kívánom, bárcsak egy sima átlagos család lehetnénk. Majd arra gondolok, hogy a mostani barátaim akkor is a barátaim lennének vagy ezek az emberek akik szeretnének azok lenni akkor is szeretnének? – hadartam miközben a tengert néztem.

- Hidd el az sem könnyebb, ha a nagybácsikád Niall Horan. Amint meghallják a vezetéknevemet, rögtön visítgatni kezdenek, hogy az anyukájuk egykor milyen nagy rajongója volt neki. Nem könnyű,de örüljünk neki, hogy nekünk megadatott ez a szerencse, hiszen nézd meg a régi videókat mennyien szerették őket. Rengetegen lennének a helyünkben, mi pedig itt siránkozunk azon, hogy milyen rossz az életünk is mellettük. – bökte meg a vállam, amitől mosolyognom kellet.

- Azt hiszem, igazad van. Olyan furcsa ez az egész, hogy itt ülök melletted. Pár napja nem is mertem volna arra gondolni sem, hogy találkozni fogunk. Igazából azt hittem, hogy már évek óta elfelejtettél, hiszen egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot. – mondtam és az egyik hajtincsemmel játszottam közben.

- Harper mondtam már, hogy egy igazi őrült korszakom volt. Az után pedig már szégyelltem magam, hogy annyi éven át nem foglalkoztam veled, amikor kiskorunkban te voltál a legjobb barátom és picinek anyukám szerint az első szerelmem. – mondta nevetve.

- Amíg én kis hülye anno beléd nem szerettem. – motyogtam és lesütöttem a szemeimet és az alsó ajkamat pedig beszívtam.

- Már nagyok vagyunk, szóval tudunk parancsolni a szívünknek és még nem késő, hogy ismét legjobb barátok legyünk. – kacsintott rám én pedig egy mosolyféleséget igyekeztem rá villantani. Azonban az a mosoly nem igazán szívből jött. Helyette inkább elsírtam volna magam, amiért éppen most közölte velem finoman akarata ellenére is, hogy szerelmesek legyünk egymásba. Legalábbis az ő részéről nem, mert ezek szerint ismét én leszek előbb vagy utóbb ennek a barátságnak az elrontója azzal, hogy nem tudok parancsolni a szívemnek. Pedig az eszem azt súgja, hogy lépjek rajta tovább és ne kockáztassam meg azt ismét, hogy elveszítsem. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy az érzéseimet visszatereljem és kordában tartsam a puszta baráti zónában. Azonban tudom, hogy ez nem lesz egy egyszerű mentet, de hiszem azt, hogy képes leszek rá mivel nem veszíthetem őt el még egyszer. Kaptunk egy második esélyt a sorstól a barátságunk ápolásáért ezt pedig nem ronthatom el. Annál ő sokkal fontosabb a számomra, minthogy eljátsszam a barátságunkat. 

Prologue

Hi Guys!

Megérkeztem az első résszel. Amint látjátok a blog kinézete megváltozott és még egyszer nagyon köszönöm Roxananak ezt a csodás kinézetet imádom. Jövő héten nem tudom mikor tudom hozni az új részt, mert pénteken szalagtűzőm lesz és barátnőméknél alszok, de valahogy majd megoldom. Kitartást mindenkinek a héthez! A részhez pedig jó olvasást. 

Puszi Fanni~

::: H a r p e r  P a y n e :::

Mindig azt mondják, hogy rettentő nehéz az embernek megtalálni a másik felét. Azt, aki mellett igazán el tudja képzelni az egész életét. Aki mellett minden reggel fel szeretne ébredni miközben az egész világról, megfeledkezik hosszú perceken keresztül és csak rá összpontosít. Aki smink nélkül is gyönyörűnek talál, és nem számít, hogy mi fog történni veled a nap végére, tudod, hogy ő ott lesz.  Azt is mondják az emberek, hogy a szerelemben nem számít a kor csak az, hogy szeressétek és fogadjátok el egymást olyannak, amilyenek valójában vagytok. Na persze kizárólag a romantikus filmekben és a könyvekben. A valóság azonban már egy más tészta. Ha egy nálad pár évvel idősebb személlyel hozz össze a sors, akivel egymásra találtok az emberek azonnal összesúgnak a hátad mögött és nem nézik jól szemmel. Pedig nem értem miért, hiszen igazándiból csakis kettejükre tartozik. A legtöbb korombeli lányhoz hasonlóan én is imádom a romantikus hollywoodi filmeket és mindig abban reménykedem benne, hogy a sors nekem is valamilyen különleges szerelmi életet tartogat. A legtöbb embernek ezek a vágyai nem igazán vállnak valóra. Felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem? Én úgy vélem, hogy a saját love sztoriját mindenki saját magának kell megírnia és tennie érte. Hiszen mégis hogyan várhatja el a valóságban azt valaki, hogy az a személy valami furcsa csoda módján szerelmet vall neki, akibe titkon már jó ideje epedezik. Jó tanács: Ha a srác nem elég tökös ahhoz, hogy ezt megtegye, akkor vedd te magad az irányítást a kezedbe. Jó magam is sokáig várakoztam és álmodoztam a szőke herceg után és hittem, hogy egy napon értem is eljön, majd a tengerparton ellovagolunk a naplementébe. Na igen, de ez az a bizonyos dajkamese, amikben én már egyáltalán nem hiszek, ahogyan a szerelem valódi létezésében is néhanapján meginognak a képzeleteim.

- Harper gyere és hagyd azt a bugyuta blogodat és indulj, mert különben elkésünk a suliból már a tanév első napján. – rontott be a szobámba az én egyetlen és gyönyörű húgom Chloe. Egy pink ruha volt rajta és az enyémhez hasonló barna kissé göndör haját szabadon hagyta omlani a hátára. Egészen jó testvérek vagyunk és elég szoros kapcsolatban is állunk. Nagyon sokat szoktunk közös programokat tervezni, mint például a medencénél lógni és napozni vagy a tengerparton sétálni. Néhanapján pedig kisebb viták is kialakulnak köztünk és szívjuk egymás vérét, mint ahogyan azt rendes testvérek között illik. A mindennapjaimat azonban nem csak Chloe varázsolja színessé, hanem az egy szem öcsém Austin is. Ő szinte a nagybácsikánk kiköpött mása, bár eléggé népszerű a suliban a lányok körében.

- Azonnal jövök. – kiabáltam neki, mivel átvonult a saját szobájába, ami az én szobámmal szemközt található. Gyorsan kikapcsoltam a laptopomat, majd villámgyorsan öltözködni kezdtem. Utolsó éves gimnazista vagyok az egyik legnépszerűbb iskolában Malibuban. A hajamat amilyen gyorsan csak tudtam kifésültem és egy kevés sminket vittem fel magamra, ami többnyire szempillaspirálból és szemceruzából állt. A ruháim közül egy barackszínű felsőt vettem fel és egy világos színű mini sortot. A táskámat felkaptam a földről és már trappoltam is lefelé a lépcsőn. – Jó reggelt! – köszöntem a konyhában tartózkodó családomnak. Anya a tűzhely előtt sürgött forgott, amíg apa az asztalnál ülve a szokásos kávéját kortyolgatta és a reggeli újságot olvasta. Az öcsém Austin pedig a reggelijét fogyasztotta. Leültem a helyemre és az ablakból a tengerpart csodálatos látványát szemléltem, miközben a pirítósomra egy kis vajat vittem fel. Chloe is pár perc múlva csatlakozott hozzánk.

- El sem hiszem, hogy mindhárman gimnazisták vagytok már. – érzékenyült el édesanyánk, miközben szokás szerint Austinra vártunk, hogy lehozza a táskáját a rumlis szobájából. – Hiszen csak most születettek és máris ekkorák vagytok. – mondta és átölelt minket.

- Sok sikert az első naphoz kölykök. – mondta apu, majd anyuval egy szenvedélyes csókot váltottak és elindult a munkájába dolgozni. Miután Austin is letalált végre elindulhattunk a kocsimmal az iskola felé. Chloeval egészen az iskoláig a rádióval együtt énekeltünk, amíg a drága öcsikénk a telefonja nyomkodásával volt elfoglalva. A parkolóban, amikor leállítottam a motort az orromra tettem a napszemüvegem és elindultam a húgom mellett befelé.

- Austin barátkozz, és ne hozz ránk szégyent, ha kérhetünk. – mondta Chloe.

- Nagyon vicces vagy nővérkém. Ebédnél találkozunk! – hadarta, amikor meglátott egy szőke hajú lányt elsétálni előttünk és a nyomába eredt. A fejemet kuncogva ráztam meg és indultam meg a szekrényem felé. Egy darabig Chloe is velem tartott, de amikor összefutott az egyik barátnőjével az útjaink elváltak. Miközben a szekrényembe bepakoltam a könyveimet valaki hátulról befogta a szemeimet. Az arcomra közben azonnal egy széles mosoly szökött ugyanis pontosan tudtam, hogy ki az.

- Találd ki, hogy kivagyok. – mondta én pedig szembefordultam vele.

- Nagyon vicces vagy Ryan, de a hangodat még mindig felismerem mivel a legjobb barátom vagy. – mondtam és egy kacsintást küldtem felé.

- Te pedig az én legjobb lánybarátom vagy. Hogy telt a szünidőd amióta elutaztam? – kérdezte és a szekrényeknek dőlt. Ryan körülbelül az általános iskola második osztálya óta a legjobb barátom és nem csak azért, mert tudja, hogy az apám ekkor ki volt. Önmagam miatt kedvelt meg és valahogyan az óta sem unta meg, az életem egy részének lenni.

- Egész jól. A szüleimmel megint elutaztunk két hétre Hawaiira, mint minden évben. Angliában is voltam pár hetet a nagybácsikámnál. Itthon pedig amikor csak tehetem a parton voltam esténként pedig buliztam Miaval. – vontam vállat egyszerűen.

A Hawaii nyaralások szinte a családunk hagyományává váltak, mivel a szüleink ott jöttek össze még fiatalkorukban először és rendszeresen ellátogatunk oda, amikor az évfordulójukat tartják. Mia pedig a legjobb barátnőm egészen nyolcadik osztály óta. Igazándiból teljesen különböző stílusúak vagyunk, de éppen ezért is jövünk ki olyan jól. Nem is kellett olyan sok, amikor megjelent a folyóson és egyenesen felénk sétált. Széles mosollyal az arcán ölelt át először engem majd Ryan-t is. Mia fecsegésbe kezdett én pedig jó barátnő módjára igyekeztem rá figyelni, míg ő a hosszú szőke haját dobálta és az ujjai körül csavargatta. A csengő hangja szakította félbe a beszélgetésünket és sürgősen elindultunk a terem felé, ahol az első óránk lesz. A tanteremben számos ismerős arccal találkoztam, akik egy-egy mosolyt küldtek felém miközben a szokásos helyemre ültem.

A nap további része szinte eseménytelenül telt. Az ebédszünetben összefutottam az öcsémmel és a húgommal is. A kerti asztalok egyikénél foglaltunk helyet így a napszemüvegemet az orromra csúsztattam. Mia ismét fecsegésbe kezdett, hogy az úszócsapat kapitánya mennyire tetszik neki és minden vágya, hogy randira hívja. Imádom Mia-t de néha annyira felszínes tud lenni, főleg ha a pasikról van szó. Azt hiszi néha, hogy a szőke hajával bármelyik pasit megszerezheti magának. Ennek ellenére viszont nagyon kedvelem mivel a legrosszabb napjaimon is képes mosolyt csalni az arcomra. Az utolsó órák csiga lassúsággal teltek és alig vártam már, hogy beülhessek az autómba és haza mehessek. A mutató azonban mintha most ellenem játszott volna, mivel hajszálnyi mozdulatokat tett csupán. Amikor meghallottam a csengő hangját kis híján összerezzentem mivel teljesen a gondolataimba mélyedtem. Amilyen gyorsan tudtam belepakoltam a könyveimet a táskámba és már indultam is kifelé.

- Mis Payne. – szólt rám Mr John.

- Igen tanár úr? – fordultam felé és egy mosolyt varázsoltam az arcomra.

- Szeretném megköszönni az édesapjának a támogatását, amit az iskolának szánt. – mondta lelkesen.

- Semmiség. – legyintettem. Majd egy nagy sóhaj hagyta el az ajkaimat, amikor kiléptem az iskola épületéből. Az autómnál már Mia és Ryan várt rám a testvéreimmel együtt. Próbáltam jó pofit vágni mindenkihez, aki a járművemhez menet megállított és a nyaramról kérdezősködött.  A kérdésekre tömören válaszoltam majd gyorsan beszálltam az autóba. Mellettem Ryan foglalt helyet, amíg hátul Mia, Chloe és Austin helyezkedett el.

- Bemegyünk Beverly Hillsbe? – kérdezte Mia, miközben a körmeit nézegette. Az egyik kedvenc elfoglaltsága a Beverly Hills-i plázákban való vásárolgatása és nézelődése, amikre engem örökösen elcibál magával azzal az indokkal, hogy remek szórakozás lesz. Ilyenkor általában számos olyan ruhára beszél rá, amiket egyébként nem sűrűn viselek.

- Benne vagyok, de előbb haza kell menjek kirakni a tesóimat. – sóhajtottam fel. Tudom, hogy nem lenne sok esély arra, hogy belenyugodjon abba, hogy nélkülem kelljen vásárolni mennie. Először Mia-t tettem ki, majd Ryan-t is. Az utam pedig ezután egyenesen hazafelé vezetett. Az öcsém egyenesen felvonult a szobájába, amíg Chloeval a nappaliban ücsörögtünk. Pár perc múlva pedig anya is megjelent. Egy-egy öleléssel köszöntött minket, majd leült közénk.

- Anya ha nem bánjátok én elmennék a délután folyamán Miaval Beverly Hillsbe. Vásárolnánk, nézelődnénk, majd megnéznénk egy jó filmet, utána pedig beülnénk vacsizni valahová, este pedig jönnék is haza. – soroltam a programokat, amikért egyébkén eléggé belelkesültem.

- Sajnálom édesem, de attól tartok, hogy ma nem mehetsz el. – mondta teljesen nyugodt hangnemben.

- Miért? – fakadtam ki. Sosem voltam az a hisztizős típus, de nem szeretem, amikor a terveimnek valaki keresztbe tesz. Az anyám pedig most éppen azt tette.

- Vacsorázni megyünk Horanékkal. – válaszolta és a türelme még mindig makulátlan volt.

- Nem akarok elmenni. – vágtam rá egyből. – Programom van a legjobb barátnőmmel, nem fogod fel? – erőszakoskodtam bár tudtam, hogy nem fog sikerülni meggyőzzem. Havonta pár alkalommal mindig vacsorázni mennek velük. Lottie Horan anyám legjobb barátnője, azóta amióta az eszemet tudom. Körülbelül velem egyidős lehetett, amikor barátságuk kialakult és az idő telésével sem hanyagolták el egymást. Niall Horan pedig apám egyik legjobb barátja amióta fiatalkorában jelentkezett egy tehetségkutatóba, ami után hatalmas sikereket értek el a nagybácsikámmal Harry Stylesal együtt.

- Sajnálom kislányom, de most igenis jönnöd kell. Niallékhez költözött az unokaöccse Theo és ő is ott lesz. Kislány korodban mindig alig vártad, hogy láthasd. Most pedig kihagynál vele egy találkozást azért, mert szórakozni mennél Miaval, akivel szinte az egész nyaradat töltötted? Ne butáskodj már Harper. – magyarázta anyu, mire én csak összefontam a karjaimat a mellem alatt. Utálom, amikor ezt csinálja, hogy a múltbéli barátaimat hozza fel. Azonban a név hallatán szívem nagyot dobbant és az emlékek hada elöntötte az elmémet. Theoba valóban bele voltam zúgva kislánykoromban. Mindig alig vártam, hogy Angliába utazhassak és találkozhassak vele a szünidőkben. Hiszen teljesen olyan volt, mint a mesékben leírt szőke hercegek. Így hát őt tartottam az én szőke hercegemnek, aki végül is sosem jött el értem. Otthon mindig róla áradoztam a szüleimnek, akik csak nevettek rajtam. Hétéves koromban pedig ismét róla áradoztam a vele való találkozás előtt, hogy mennyire szeretem. Austin pedig természetesen már tudott beszélni és teljesen véletlenül kifecsegte Theo előtt, hogy én mennyire odavagyok érte. Theo pedig csak egyszerűen vállat vont és kinevetett. Akkor emlékszem sírva futottam be az ottani szobámba. Vele pedig az óta nem is beszéltem. Igazi vicces gyerekszerelem volt ám még mindig kellemetlen érzést kelt bennem.

- Akkor sem megyek. – mondtam és ezzel lezártnak tekintettem a témát. Nem mertem elmondani, hogy mi az oka annak, hogy nem akarok találkozni vele mivel, tudom jól, hogy ezt nevetve mesélnék el Theonak a vacsora alatt az én jelenlétemmel együtt.

Attól tartok, hogy nem léptem fel eléggé akaratosan a saját programom mellett mivel a vacsorára erőszakosan elrángattak. Az autóban duzzogva ültem és tőlem minden tehető ígéretet megtettem csakhogy ne kelljen, elmenjek. Szinte már messziről felismertem őket, főleg amikor Lottie integetni kezdett. Chloe mellett sétálva közelítettem az asztal felé. A gyomromban pillangókat éreztem és a szívem is gyorsabban kalapált a mellkasomban. Nem nézet rám helyette Lottie és Niall ölelt át engem is majd a húgomat is. Apa rögtön helyet foglalt az asztalnál a családom többi tagjával együtt. Austin elfoglalta a Theo melletti helyet így kissé fellélegeztem, hogy nem kell a közelébe ülnöm. Félek, hogy még benne is úgy élnek az emlékek, ahogyan bennem is. Ami szerintem szánalmas dolog rám nézve.

- Theo ugye emlékszel még Liam és Tiffany gyerekeire? – kezdett bele Niall, én pedig a tekintetemet a karkötőmre szegeztem. Kizárt, hogy emlékezne rám abban az incidensben hiszen már oly régen történt. Legalábbis ezzel kezdtem el nyugtatni magamat. Azonban ez a gondolatom darabokra foszlott amikor Theo megszólalt.

- Természetesen emlékszek rájuk bácsikám. Szia Harper. – vigyorgott rám.

- Szia. – mormoltam és ezután a húgommal elegyedtem beszélgetésbe, amíg Austin szóba tartotta Theot. A hangja sokkal mélyebb lett, aminek a hallatától különleges bizsergés futott végig a testemen. Amikor pedig az óceán kék színű tekintete pedig akárhányszor találkozott az enyémmel úgy éreztem, hogy teljesen elmerülők bennük. Elég Harper! Nem szabad ilyenekre gondolnod. Nem engedheted meg magadnak, hogy ismét elvarázsoljon és magába bolondítson, hogy utána ismét kinevessen. Bár igaz már nagyobbak vagyunk és érettek, de ő már szinte egy fiatal felnőtt ember. Esélyem sem lenne nála, hiszen biztos van neki egy barátnője. A vacsora ideje alatt nem beszéltem vele, hiszen a drága öcsikémmel annyira jó közös témát találtak maguknak. – Elmegyek kicsit sétálni. – tettem le az evőeszközömet és válasz nélkül indultam meg a klub udvara felé. Egy fehérre festett padra ültem, ami a kerti-tó mellett volt közvetlen. A gondolataimba merültem és reménykedtem benne, hogy minél előbb hazamehetek, és a szobámba lehetek. Léptek zaját hallottam, majd amikor az illető hangját is észleltem, ahogyan hozzám szól kis híján lefordultam a padról.

- Nem bánod, ha leülök ide melléd? – kérdezte ellenállhatatlanul és egy féloldalas mosolyt küldött felém. Az alsó ajkam beharapva ráztam meg a fejemet miközben ismét a tekintetébe merültem. Gyorsan a víz felszínét kezdtem el pásztázni, miközben igyekeztem uralkodni magamon. Nem szabad hagynom, hogy az a buta szívem ismét beleszeressen. Az eszem tudja, hogy nem lenne jó vége, de az a makacs és egyetlen szívem hajthatatlan. – Hogy vagy? – kérdezte kedvesen és a felsőtestével felém fordult.

- Remekül annak ellenére, hogy nem akartam eljönni ide. – vontam vállat egyszerűen.

- Nekem is más programom lett volna. – mondta, majd kínos csend alakult ki közöttünk. Nem tudtam, hogy vajon miről beszélgethetnénk és úgy tűnt ő sem.

- Hogyhogy Niallékhez költöztél? Nem tetszik Írország? – kérdeztem és ezzel feldobtam a további beszélgetés labdáját.

- Szeretem Írországot, de az itteni lehetőségek sokkal jobbak mint az ottaniak. Az egyetem is jobb itt, mint ott. Te még gimnazista vagy ugye? – kérdezte érdeklődve.

- Igen az utolsó évem. Utána a filmiparral szeretnék foglalkozni. – válaszoltam, de a tekintetemet még mindig a vízre szegeztem.

- Színésznő szeretnél lenni? Biztosan nagy sikereid lesznek, mivel nagyon szép lettél. Akarom mondani, hogy még szebb lettél. – hadarta és látszott rajta, hogy zavarba jött.

- Köszi, de rendező szeretnék lenni. – kuncogtam el magam és kicsit én magam is zavarba jöttem.

- Harper! Indulunk haza! – kiabálta Austin tőlünk nem messze állva. Azonnal talpra pattanttam és elindultam befelé a sarkamban Theoval.

- Ezt a beszélgetést még folytatjuk. – kacsintott rám, én pedig nagyot nyeltem. Remek pedig már kezdtem abban reménykedni, hogy nem kell vele találkoznom. Hát úgy látszik tévedtél Harper méghozzá jó nagyot. Aprót bólintottam és elbúcsúztam Horanéktól, majd beszálltam az autóba. Az ablakon azonban valaki kopogott így azt lehúztam és érdeklődve figyeltem az illetőre. – Holnap délután ráérsz? – kérdezte és ismét azt a dögös féloldalas mosolyával ajándékozott meg.

- Talán. – küldtem felé egy mosolyt. Az ő arcán egy hatalmas vigyor terült szét. Próbáltam komoly és rideg maradni. – Jó éjt Theo. – intettem neki, majd felhúztam az ablakot, azonban még hallottam, ahogyan a nevemet mondja. Az ablak szerencsére sötétített volt így nem látszódott az, ahogyan vigyorogni kezdek akár az őrültek. Pár perc múlva a szüleim és a testvéreim is beszálltak. Szerencsére senki sem foglalkozott velem, így teljesen nyugodtan a gondolataimba merülhettem. Otthon amilyen gyorsan csak tudtam lezuhanyoztam és a kedvenc pizsamámba dőltem el az ágyamon az ölemben a számítógépemmel. Rögtön megírtam a történéseket. A szekrényem egyik legfelső polcáról előkerestem egy dobozt, amiben a régi képeimet tároltam. Számos kép volt rólam, amin Theo is rajta volt. Az énem egy része alig várta, hogy találkozhassak vele holnap, míg a másik részem hadakozni próbált ellene. Azonban, hogy az énem melyik fele fog győzedelmeskedni azt még én magam sem tudom. 

They don't know how love you

Hi Guys!

Meghoztam nektek következő történetemnek az előzetesét. Várom a véleményeteket, hogy érdekelne-e így titeket. A hétvégén igyekszek hozni a prológust is. Addig is kitartást az iskolába mindenkinek.

Puszi Fanni~

Epilogue

Hi Guys!

Hát elérkezett a végső rész is ebből a történetből. Ismét sorokat tudnék csak írni, hogy mennyire hálás vagyok nektek, hogy támogattatok a történet megírása során a pipákkal, a kommentekkel, a díjakkal és a feliratkozásokkal. Ez volt az eddigi legsikeresebb blogom és ezt nektek köszönhetem. Még mindig nehezen tudom elengedni ezt a történetemet, de úgy érzem nem nagyon tudnám tovább húzni Tiffany és Liam bonyodalmas életét (legalábbis az övékét nem). Azonban nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mivel tudnám mégis tovább éltetni ezt a blogomat amíg arra jutottam, hogy egy szereplő bonyodalmas szerelmi életével fogom a szálakat tovább vinni egy új szereplő felbukkanásával. Azonban ezt nem tudom, hogy pontosan mikor hogyan fogom tudni megvalósítani, de igyekezni fogok vele, ha esetleg igényt tartanátok a további írásaim olvasására. Na de nem szeretném az értékes időtöket rabolni, hiszen így is a szünet utolsó napja van és holnap mindnyájan visszakerülünk az iskola padjai közé három hónapig ismét. A részhez jó olvasást! Remélem sikerül ezzel is elnyernem a tetszéseteket.

Puszi Fanni~

~Liam Payne~

Ragyogó fényességre ébredtem kipihenten. A takarót lerúgva magamról ültem fel és nyújtózkodtam egyet aztán a papucsomba bele bújva elindultam lefelé. Az életemben az egyik legfontosabb és varázslatosabb nő a tűzhely mögött alkotott miközben lenyűgöző vidámsággal dudorászott és táncolt. A látványa elgondolkoztatott a régi időkre, amikor beleszerettem. Amikor először megpillantottam tudtam, hogy ő álmaim nője és nincsen más, aki mellett elképzeljem magam. Valahogyan éreztem, hogy szükségem van rá és neki is rám. Igaz akkoriban még Sophia mellett voltam, de a tudatalattim teljesen beleszeretett Tiffany Millsbe. A lányba, aki állandóan mosolyog és vidám, aki nem fél felvállalni az érzéseit és olykor sírva bújik hozzám, amíg én szorosan köré fonom a karjaimat és nyugtatgatni kezdem. Kettőnknek már saját történelme van, hiszen annyi mindent éltünk már át közösen. Szeretem őt és nem tudnám az életemet nélküle elképzelni. Bele gondolni is egyszerűen borzalmas, hogy milyen lenne az életem nélküle. Mi lett volna akkor, ha a turné Kaliforniai állomásán nem megyek utána? Vajon akkor a főiskolán a továbbiakban talált volna magának egy másik fiút, aki elnyerte volna a szívét és talán vele élte volna az életét? Én pedig célomnak tűztem volna ki, hogy találjak egy olyan lányt, aki Tiffanynak a szöges ellentéte? Ezekre a kérdésekre szerencsére sohasem fogok választ kapni, amit nem bánok egy cseppet sem. A turné befejezése után az ígéreteimnek híven lakást vettem magamnak a főiskola közelében, hogy Tiffany mellett ébredhessek és feküdhessek a nap kezdetén és végén. Életem egyik legjobb döntése volt. Néha adódtak apró konfliktusok, de azokon hamar túltettük magunkat, mert a mi szerelmünk más, mint a többi emberré. Számos kihíváson estünk túl, de kitartottunk egymás mellett. Éppen ezért is jutottam el arra döntésre, hogy a második évfordulónkon megkértem a kezét. Valami varázslatos oknál fogva pedig igent mondott és az eljegyzés után másfél év múlva pedig a családunk és a közeli barátaink előtt kimondtuk a boldogító igent. Az esküvő után két hónap telt el, amikor ismét egy varázslatos dolog történt kettőnkkel ugyanis megfogant az első gyerekünk. A terhesség alatt Malibuba költöztünk egy tengerparti családi házba majd február 20.-án látta meg a napvilágot Elizabeth Harper Payne.

A születése után pedig az életünk még mesésebbé vált, mint valaha volt. Olyan pici és törékeny volt, hogy szinte alig mertem hozzáérni, mert féltem, hogy esetleg kárt teszek benne. Tiffany azonban remek anyuka és feleség volt egyszerre. A következő gyermekünk pedig három évvel később született meg, június 3.-án Charlotte Chloe Payne is a világra jött. A szüleim és a nővéreim gyakran meglátogattak minket. A One Direction pedig hosszú szünetre ment az a bizonyos turné befejezése után. Mindegyikünk a saját karrierjének az egyengetésére szeretett volna összpontosítani és a családalapításra. Nem sokkal Harper születése után Niall és Lottie is saját baba projektbe kezdett és Los Angelesbe költöztek. Louis idővel teljesen belenyugodott abba, hogy az ír barátunk a családjának a tagja lett a húgával való eljegyzése során. Louis Londonban maradt és a szakításukat követően pár évre rá kibékült volt szerelmével Eleanorral. Harry Miamiba helyezte át a lakhelyét és sűrűn meglátogatott bennünket. Kívülállóként látva a Tiffanyval való testvéri kapcsolata igazán különleges és szoros volt. Tiffany főiskolai évei alatt is, amikor csak tehette meglátogatta a húgát és órákat tudtak beszélgetni. Tiffany néhol sírt néha pedig nevetett a beszélgetéseik során, amikor szóba került a számukra igazságtalan múlt.

- Szép jó reggelt szívem! – mosolygott rám Tiffany és táncoló mozdulatokkal közeledett felém. Óvatosan öleltem át és lágy csókot nyomtam a puha ajkaira.

- Apa! Apa! – tapsikolt Chloe az etetőszékében.

- Jó reggelt gyönyörűségem! Hogy aludtál? Milyen finomságot adott neked a mami reggelire? – kaptam ki a székből a vidáman kacagó barna göndör hajú kislányomat.  Az én szemeimet örökölte ő is akár csak a nővére. Chloe tulajdonságai viszont leginkább Tiffanyra hasonlítottak akár a többi vonása. Harper azonban a barátaink és a családunk szerint kiköpött én. Le sem tagadhatnám, hogy az én lányom. Reggeltől estig, amikor csak teheti, mindenféle dalokat énekel. A nagyszülők és számos barátunk szerint előtte még nagy karrier lehetőség áll, amivel biztosan élni fog. A médiától azonban igyekszünk távol tartani őket és sosem engedjük, hogy a lesifotósok fényképezgessék őket.

- Mami fogjon meg. – nevetett a karomban lévő csöppségem.

- Angyalkám a mami most nem tud téged megfogni, mivel készíti apának a reggelit. Én nem is vagyok már jó neked? – simítottam végig a piciny kis arcán.

- Liam a reggeli után el kellene kezdeni a csomagolást. Lottie hívott, hogy megvan a magángép, ami Los Angelesből indul és még semmit sem csomagoltam be. – magyarázta Tif és egy bögre kávét helyezett az asztalra.

- Louis nekem írt, hogy ők már ma érkeznek Olaszországba és lefoglalja a szállást. – mondtam, miközben Chloe-t visszatettem a székbe. Azt talán még nem említettem, hogy a többiekkel egy csoportos kiruccanást szerveztünk egybekötve a Szilveszterrel. Mivel régen nem tudtunk közösen bulizni a gyerekek miatt sem úgy gondoltuk ez egy jó megoldás, hogy az egész csapat együtt legyen. – Harper nem jön reggelizni? – kérdeztem, amikor Tif leült velem szembe. Éppen, hogy kiejtettem a nagyobbik lányom nevét ő már azonnal ugrált be az étkezőbe.

- Szép jó reggelt kis bogaram. – nyomtam puszit a hajába, amikor az ölembe mászott. – Össze pakoltad a játékaidat amiket hozni szeretnél? – kérdeztem tőle, majd Tiffre néztem.

- Ühöm. – hümmögött és a rénszarvasos bögréjéből belekortyolt a kakaójába. – A mami azt mondta, hogy Niall bácsiék is velünk jönnek Lottie nénivel. Remélem Niall bácsi unokaöccse is ott lesz, mert annyira aranyos. – lelkendezett a kislányom, amin Tiffanyval csak jót kacagtunk.

- Édesem, Theo idős hozzád és nem hiszem, hogy ő is jönne. Majd a repülőn megkérdezheted Nialltől. A reggeli további része csendesen telt. Amíg Tiffany elmosogatott és rendbe tette a konyhánkat, addig én a gyerekeket a szobájukba tereltem, hogy segítsek nekik felöltözni. A csomagolásban igyekeztem besegíteni a feleségemnek, de inkább csak az autóba való kihordásban segédkeztem. Tiffany a fél házat képes volt szinte felpakolni egyetlen hét miatt. Azonban nem mertem egy szót sem szólni mivel azzal csak én húztam volna ki a gyufát. Körülbelül fél egykor sikerült a gyerekeket az autóba ültetni és így elindulni Los Angeles reptere felé. Tiffany az anyósülésen ült és éppen Lottie-t hívta, hogy elindultunk. A kocsiban együtt énekeltem Harperrel, amit Tif mosolyogva hallgatott. Miután a reptérre értünk a gyerekek még izgatottabbak voltak, mint az autóba ültetésük előtt. A magángépen találkoztunk Lottieval és Niallel, akinek a gyerekek rettentően örültek. A jó pár órás repülő út egészen hamar eltelt, ami nem is csoda ugyanis a mondás is úgy szól, hogy jó társaságban hamar eltelik az idő. A szilvesztert megelőző napon már mindenki megérkezett az olaszországi szállásunkra. A szállás egészen otthonos volt. A falakat fa fedte és a kandallóban csak úgy ropogott a tűz miközben melegséget árasztott. Harry elhúzta bemutatni számunkra az új barátnőjét, aki igazán bájos volt, de semmi pénzért sem cserélném el Tiffanyra. A lányaink odavoltak nagybácsikájukért, ahogyan ő is az unokahúgaiért. Folyamatosan nyúzta őket, de ezt a lányok nem bánták egy percig sem. Szilveszter estjén a Lottie és Tiffany neki látott egy különleges vacsora elkészítésének, amíg Eleanor a pár hónapos kisbabájukat dajkálta és Louis énekelt nekik. Harry a barátnőjével, az én lányaimmal játszott a szőnyegen. A vacsora után a lányokat a szobájukba vittük és lefektettük őket aludni ugyanis a bácsikájuknak köszönhetően eléggé fáradtak lettek a sok szánkózásban és hó csatában. Mi felnőttek a nappaliban lévő kanapékon ücsörögtünk és különböző olasz borokat kóstolgattunk.

- Kicsim te nem is iszol belőle? – kérdeztem Tiffanyt és felé nyújtottam a poharamat.

- Nem lehet, ugyanis nem ihatok. – mondta és rám mosolygott. Értetlenül néztem rá azonban a szobában tartózkodó többi lány azonnal sejtelmes mosolygásba kezdett.

- Miért nem? Pedig nagyon finom. Ilyesmit ittunk a nászutunkon is. – erősködtem, de ő makacsul visszautasította.

- Liam nem ihatok alkoholt. Itt szerettem volna elmondani neked is mindenki előtt egy jó hírt. Az a helyzet, hogy ismét várandós vagyok. – nyögte ki és az alsó ajkát beharapva nézett rám.

- Micsoda? – kérdeztem, mert féltem, hogy rosszul hallottam.

- Kisbabánk lesz ismét. – kuncogott én pedig azonnal felkaptam és csókok sokaságát nyomtam az arcára majd a hasára is. Leírhatatlan boldogságot éreztem és ennél jobb hírt nem is kaphattam volna. A többiek is átölelték Tiffanyt és mindkettőnknek gratulálni kezdtek. Biztosra veszem, hogy az életünket az a kis csöppség még vidámabbá fogja tenni. Egyszerűen már alig várom, hogy őt is a karomba tarthassam. Jobb választásom nem is lehetett volna, mint amikor elmentem az X Faktor válogatására másodszor is. Bele sem tudok gondolni, hogy mi lett volna akkor, ha nem állunk össze egy bandaként és a verseny után nem folytattuk volna a zenélést. Talán egy tanár lennék vagy tűzoltóként dolgoznék. Nem ismerhettem volna meg Tiffanyt sem és nem lennének a gyönyörű lányaink sem, akiket az életemnél is jobban szeretek akár csak a varázslatos feleségemet sem. Egy dolgot tanultam meg az élettől: néha a legváratlanabb találkozások változtatják meg az életünket teljes mértékben, de a mi kezünkben van az, hogy ezeket az embereket mennyire engedjük közel magunkhoz.

~Tiffany Mills~

Szinte lehetetlen szavakba foglalni az érzelmeimet Liam iránt, aki már maga a családom. Életem egyik legszebb napja volt, amikor megkérte a kezem az esküvőnk pedig maga volt az álom. Az első várandóságom ideje alatt végig mellettem volt, akár csak a másodiknál. Leste minden kívánságomat és azonnal ugrott azért a valamiért még az éjszaka közepén is. Liam tökéletes férj és igazi családapa. Tudom, hogy bármit megtenne a lányainkért és értem is, ez pedig fordítva is igaz. Mindennél fontosabb számomra a gyerekeinkkel együtt. Sosem gondoltam, hogy valaha is olyan boldog lehetek nap mint nap, mint ő mellette. Igaz néha vannak nehezebb napjaim, de ő ott van mellettem és támogat. Addig nem nyugszik amíg nem tud mosolyt csalni az arcomra. Számomra ő a nagy Ő és nem tudnám elképzelni az életemet nélküle. Mellette akarom leélni az életemet és nincsen más akire annyira szükségem lenne, mint őrá. Ha valaha is elhagyna egy másik nőért én tudom, hogy abba belepusztulnék. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi lenne velem, ha azon a napon nem jött volna utánam a főiskolára és nem vallotta volna be az érzéseit. Akkor azt hittem, hogy hazudik nekem és ismét össze akarja törni a szívemet, mint amikor a tévében meghallottam azt, hogy azzal az örült libával kavar. Nem értettem, hogy mit akar tőlem, hiszen én hozzá képest egy senki vagyok. Aggódtam, hogy a terhességem után elhagy azért, mert talál egy nálam sokkal jobban hozzáillő nőt. Ám nem tette, hanem velem maradt és ugyan olyan szeretettel szeretett, mint a kapcsolatunk elején. A szikra egy pillanatnyilag sem hűlt ki kettőnk között, hanem az idő múlásával csak egyre erősebbé vált. Tudom butaság volt arra gondolni, hogy elhagy miután feleségül vett és szégyellem is érte magamat. Az oltárnál megfogadta nekem, hogy örökké szeretni fog és ezen semmi sem fog tudni változtatni. Amikor rá nézzek, a szívem egyre hevesebben ver, mint mindig, amikor a közelembe van vagy csak rá gondolok. Hiszem, hogy az új terhességem is csak még jobban össze fog tartani bennünket, bár ennél jobban nem gondolom, hogy még szorosabban lehetne bárkihez ragaszkodni vagy bárkit szeretni.  Az ablak mellett álldogáltam és néztem kifelé a hóesésbe, amikor két kezet éreztem meg a derekam körül. Mosolyogva fordultam meg a karjai között és hajtottam a fejemet a mellkasára. A szokásos finom illata megnyugtatott és elűzte az aggodalmaimat, hogy köztünk bármi gond adódhatna valaha is.

- Féltem, hogy nem akarod ezt a kisbabát és esetleg arra kérsz, hogy vetessük el. – motyogtam halkan és leszegeztem a fejemet.

- Tiffany… - nyúlt az állam alá és felemelte a fejemet. – Mond mégis, hogyan lehettél ilyen buta, hogy ilyen ostobaságokon törd azt a szép fejedet? Hát még mindig nem érted? – kérdezte, amíg én egy apró lélegzetet vettem.

- Micsodát? – kérdeztem és kifújtam a levegőt, ami a tüdőmben volt.

- Hát azt, hogy mennyire szeretlek. Sosem lennék képes tőled ilyet kérni Tiffany. Már most alig várom, hogy a karomban tarthassam azt a kis apróságot, amit ismételten mi ketten hoztunk össze. – nyomott egy csókot az ajkaimra.

- Úgy érzem fiú lesz. – mosolyogtam el magam.

- Honnan tudod? – kérdezte értetlenül.

- Anyai megérzés. – vontam vállat. – Ha a babára gondolok akkor egy fiú jelenik meg, aki kiköpötten a te másod. A lányokat majd nem fogja tudni levakarni magáról. Ha a te szemeidet örökli majd, akkor bármelyik csajt leveszi a lábáról úgy ahogyan te is engem. – kuncogtam el magam. Liam kezei a hátamat simogatták és ezzel kellemes érzéseket okozott.

- Erre a nézésre gondolsz?! – kérdezte és a mogyoróbarna tekintetét az enyémbe fúrta. Aprót bólintottam és a karjaimat a nyaka köré fonva húztam közelebb egy csókra.

- Soha sem fogok mást annyira szeretni, mint téged. Tudom, hogy néha elviselhetetlen voltam a múltba, de a szívem mélyén mindig is tudtam, hogy te vagy az igazi és nem vágyok másra csak te rád. – mondtam és nem engedtem el a tekintetét az enyémmel.

- Ebben tévedsz. – mondta halál komoly arccal, de látta, hogy értetlenül nézek rá így gyorsan hozzátette. – Ott vannak a gyerekeink is. Remekül összehoztuk őket és senki sem tud úgy szeretni bárkit, mint ahogyan én szeretlek titeket. Te vagy életem legjobb döntése. – csókolt meg és teljesen kizártuk a külvilágot. A pillanatot Harry zavarta meg, amikor egy pohár pezsgőt nyomott Liam kezébe, az enyémbe pedig gyerekpezsgőt. A nappali közepén álltunk immáron egy körbe és számoltuk a másodperceket, amik ebből az évből maradtak csak vissza. Amikor a számláló a nullához ért Liam az ajkait az enyémekre nyomta, ahogyan ezt a többi pár is tette. Liam után Harryvel koccintottam először. Az idő telésével igazi testvérek lettünk és amiben csak tehettük támogattuk a másikat. Jobb volt, hogy később derült ki a titok miszerint ikrek vagyunk, mintha sosem tudhattuk volna meg. Az évek során sikerült elfogadnunk mindkettőnknek Anne akkori döntését. Rájöttünk, hogy nem volt más választása, ha normális életet akart biztosítani a kettőnk számára. Ám még időben tudhattuk meg és nem volt hozzá túl késő, hogy ott legyünk egymásnak. Az életem nem teljesen hétköznapi, de ilyen család és barátok mellett képtelenség is lenne, ha az lenne. Szeretem az életemet és ennél jobbat álmodni sem lehetne nemhogy megvalósítani. Néha nem a mi döntéseink befolyásolják az életünket, de nekünk kell rajta változtatni mivel a mi sorsunk irányítása a saját kezünkben van. Nem szabad félni a félelmeinktől és a legrosszabb és legkilátástalanabb pillanatokban is erősnek kell maradnia az embernek. Sosem szabad feladni a bizakodást, mert különben búcsút vehettünk attól a valamitől abban a minutumban. Bíztam benne, hogy Liam mellett igazi boldog életem lehet és ez a bizakodásom be is vált. Egy másodpercig sem bizonytalanodtam el abban, hogy Liamet választottam volna-e akkor is, ha nem derült volna ki az igazság rólam és Harryről. Liam az én múltam, a jelenem és az egyetlen jövőm. Elképzelni sem tudnék magamnak másik életet, amiben ő ne lenne benne. Adódhat ezeregy problémánk az életben, költözhetünk bárhová nem probléma, mivel tudom, hogy együtt maradunk bármi is történjék az életben. Ezen pedig senki és semmi nem fog tudni változtatni. Liam Payne életem nagy szerelme és mindörökké az is marad.

~THE END~