2017. február 26., vasárnap

Seventh

Hi Guys!
Sajnálom ismét a késést, de megérkezett az új rész.
Jó olvasást!
~Fanni





…: Harper Payne:…

Iszonyatosan erős fejfájásra ébredtem fel a telefonom rezgésére, amit az éjjeliszekrény irányából érzékeltem. Az erős fény bántotta a retinámat így a szemeimet inkább csukva tartottam és csak hosszú percek múlva pattantak ki, amikor megéreztem egy kezet megmozdulni a derekamon. Ekkor rémülten ültem fel olyan gyorsan, ahogyan csak tudtam, amitől a fejem csak még jobban megsajdult. Amikor megláttam annak a bizonyos kéznek a tulajdonosát, a számat kis híján egy sikoly hagyta el. Egyszerűen nem értettem semmit és azt sem tudtam, hogy pontosan mi történt az éjszaka és miképpen kerülhettem ide mellé.

- Minden oké Harper? – kérdezte a reggeli rekedtes hangjával és kissé borostás arcával iszonyatosan vonzó volt. Nem tudtam mit is felelhetnék neki, hiszen eléggé pánikba voltam esve, hogy mégis mi a csudát keresek itt vele egy ágyban.

- Hogy kerültem ide? – kérdeztem aggódva miközben az alsó ajkamat harapdáltam. Ő csak vigyorogva megrázta a fejét. Nagyon rendes tőle, hogy ezt ilyen szórakoztatónak tartja és ilyen jól múlat az én szerencsétlenségemen.

- Egy klub mellett találtam rád. Elég rendesen ki voltál ütve így hazahoztalak, mert nem akartam, hogy bármi bajod essen a belvárosban egyedül. Nem is értem, hogy - hogy kerültél oda és miért ittad le magad annyira. Sosem gondoltam volna, hogy saját akaratodból te be tudsz rúgni. Mindig azt hittem, hogy te afféle jó kislány vagy, aki csak ritkán jár el otthonról, mondjuk csak házibulikba. – magyarázta én pedig lehunytam a szemeimet és próbáltam bármiféle emlékfoszlányt előcsalogatni, de a fejem túlságosan fájt hozzá.

Mire ismét rá néztem ő érdeklődve pislogott felém és a tekintetétől teljes nyugodtság öntött el. Féltem, hogy miket mondhattam neki ittas állapotban vagy esetleg miket tehettem. Egyszerűen megkérdezni sem merem, mert a végén csak kinevetne. Apró emlékfoszlányok derengtek, hogy kissé magam alatt voltam miatta, az előző napi visszautasítás miatt. Tudom jól, hogy nem ennek kellett volna a helyes döntésemnek lennie, hogy leiszom magam. Egy idétlen szánalmas és hisztis tinédzsernek éreztem magam, pedig sosem voltam az a fajta. Talán azért mert mindig megkaptam azt, amit én szerettem vagy éppen vágytam rá. Most azonban, hogy én hiába szeretnék vele lenni több mint barátként viszont ő nem akar kissé megváltoztatott. Nem szabad többé ilyet tegyek, mert mi van akkor, ha legközelebb nem ő talál rám hanem egy kitudja milyen ember. A puszta gondolattól elkapott a rosszullét. Theo gyengéden végigsimította a karomat, majd kiszállt az ágyból. A tekintetem a kidolgozott felsőtestére és a kockás hasára siklott. Szinte rabul ejtette a tekintetemet. A fürdőszobája irányába indult azonban az ajtóból visszafordult és a tekintetünk találkozott egymással. Éreztem, hogy az arcomra pír szökik, amiért lebuktam előtte, hogy őt bámulom. Ő azonban csak rám mosolygott, majd az ajtót maga után becsukva eltűnt. Közben a telefonomra pillantva észrevettem számos nem fogadott hívást a szüleimtől. Már meg is feledkeztem róluk és szinte minden másról. Theo közelében úgy érzem, mintha egy külön kis szappanbuborékban lebegnénk, miközben a külvilág szinte megszűnik létezni számomra. Visszazuhantam a párnák közé és lehunytam pár perc erejéig a szemeimet. Hirtelen olyan képjelenetek futottak végig előttem, amik teljesen valótlannak tűntek akár csak egy álom. Theo kezei a derekamon, az enyémek az ő nyaka körül az ajkai pedig az enyémen. Biztosan csak egy álom lehet, hiszen egyszerűen elképzelhetetlen, hogy igaz legyen. Teljes mértékben tudom, hogy nem lett volna erre képes főleg úgy, hogy eléggé ittas állapotban vagyok. Felültem és megráztam a fejem, hogy az említett képsorokat kirázzam a fejemből, ami nem igazán akart sikerülni. A gondolataim akörül forogtak, hogy milyen jó lenne, ha ez valóban megtörtént volna és éppenséggel tisztán emlékeznék rá. Theo egy rövidnadrágban lépett ki a fürdőből. A haja kissé nedves volt a zuhanyzástól és egy csibészes mosolyt küldött felém, amikor ismét észrevette, hogy a tekintetemet rajta legeltetem. Az alsó ajkamat beszívva igyekeztem összeszedni magam.

- Lassan haza kellene, menjek. – szökött ki ez a mondat a számon. A saját füleimnek is feltűnt, hogy milyen keservesen cseng a hangom, hogy nemsokára ismét távol leszek tőle. A fejemben az a kérdés keringet megválaszolatlanul, hogy mikor láthatom őt legközelebb. Theo kivett a szekrényéből egy sima kék pólót, majd bele is bújt.

- Rendben, de előbb készítek neked valami reggelit. Addig nyugodtan öltözz fel, lent megtalálsz. – mosolygott rám kedvesen, majd ismét egyedül maradtam a szobájában. Most vettem csak észre, hogy az ő pólójában aludhattam valószínűleg. Lassan beleszagoltam a pólóba, aminek kellemes Theo illata volt, az arcomra pedig egy apró mosoly szökött. Nem igen akarództam levenni, de pár perc után rászántam magam arra, hogy visszavegyem a saját holmiijaimat. A hajamat a fürdőjében gyorsan megfésültem és igyekeztem a kissé elmosódott sminkemet is kiigazítani. Miután elkészültem elindultam lefelé a konyhájuk felé, ahol nagy szerencsémre csak Theo volt. Amint megpillantott széles mosoly kerekedett az arcára, ami belőlem is egy mosolyt váltott ki. A tűzhely mellett állt és éppen tojásrántottát készített. – Készítettem ki neked egy fejfájás gyógyszert oda. – bökött a fejével a pult felé.

- Oh, köszönöm. – hálálkodtam és pár pillanat alatt be is vettem, mivel a fejem még mindig eléggé sajgott a tegnap estétől. Nem tudtam, hogy hogyan kérdezzek rá a tegnap estére, hogy az álom lehetett-e vagy sem. Féltem a reakciójától, hogy ismét kioktatna arról, hogy ez nem lenne helyes.   Így hát jobbnak véltem azt, ha hallgatok az egészről és nem kérdezek rá.

- Nagyon hallgatag vagy ma reggel. – jegyezte meg és átható pillantásokat méregetett. Zavaromban a hajamat az arcomba húztam és a hajam aljával kezdtem babrálni.

- Bevallom, kicsit szégyellem magam, amiért olyan állapotban láttál. – csúszott ki a számon gondolkodás nélkül. Ezt pedig valóban így éreztem. Második alkalom, hogy így látott és ő volt az aki megmentett kitudja milyen emberektől. Először attól a lúzertől, most pedig ismét csak éppenséggel fogalmam sincsen, hogy kitől. Hálás vagyok neki érte és ebből több alkalom nem lehet, hiszen így végkép nem lesz nála semmiféle esélyem.

- Nincs miért, ez bárkivel megtörténhetett volna. – lépett oda elém és a derekamnál fogva felültetett a konyhapultra. A szívem a mellkasomban ez alatt sebesen dobogott és a pulzusom is eléggé megemelkedett. A kézfejével végig simított az arcomon, míg a másik keze a derekamon pihent még mindig. Éreztem, hogy a vér az arcomba szökik és pírként ül ki az arcomra. Az alsó ajkamba haraptam és igyekeztem összeszedni magam, hogy ebben a gyenge állapotomban semmiféle baromságot ne kotyogjak össze-vissza. A tekintete fogva tartotta az enyémet és én úgy éreztem, hogy a gyönyörűen kéke szemeibe képes lennék órákon át elveszve lenni. A tekintete az ajkaimra tévedt, de a fejét megrázva hunyta le a szemeit. Biztos voltam benne, hogy ő is érez valamit és csak tagadja előttem és maga előtt is magunkat féltve. Hiszen nem lehet biztos benne, hogy ha valami komolyabb kapcsolat alakulna ki közöttünk az milyen hatást gyakorolna a családjainkra tekintve. Egy apró mosolyt erőltettem magamra, azonban amilyen hirtelen történt a közeledése olyan gyorsan lépett is el. Fizikai fájdalmat okoz közel lenni hozzá, de egyben mégis oly távol. Ezután igyekezet ismét távolabb maradni tőlem, amitől a szívem kissé ismét összetört. Reggeli után egyenesen haza is vitt ahogyan ígérte. A rádióban szokásos pop zenék szóltak, amiket ő előszeretettel dúdolt. A Nap gyönyörűen sütőt az égen. Az ablakon beszűrődő napfény melege kellemesen melengette a karomat. Néha Theora pillantottam és olyankor észrevettem, hogy ő is engem néz. Amint egyre közelebb kerültünk a házunkhoz a torkom annál jobban kezdett elszorulni. Nem akartam őt itt hagyni, hogy aztán ismét a szüleim haragjával kelljen szembesülnöm a felelőtlen viselkedésem miatt. Theoval szeretném tölteni a napot a parton vagy akárhol a lényeg az, hogy csak vele legyek. Amikor leparkolt a feljárónkon a motort leállította és a kék szemeit egyenesen rám vezette. Perceken keresztül néma csendben ültünk, mire a csendet én törtem meg.

- Még egyszer köszönöm, hogy megmentettél. Nem is tudom mi lenne velem nélküled. – mosolyodtam el, ami belőle is egy széles vigyort váltott ki.

- Ezek szerint egy igazi szuperhős vagyok. Legalábbis a tiéd. – kacsintott és csibészes vigyorra húzta az ajkait. – Rám mindig számíthatsz, bármi van. – tette hozzá, most már komolyabb hangnemre váltva. – Viszont most már jó lenne úgy találkozni, hogy ne mindig egy buliból mentselek meg téged. – vigyorgott rám reménykedve.

- Szóval akkor most már nem fogsz engem kerülni? – kérdeztem és a saját fülemnek is feltűnt a hangomból áradó keserűség és fájdalom. Theo arca megrándult és összepréselte az ajkait. Gondolom neki is feltűnt a belőlem áradó szomorúság.

- Harper én tényleg nagyon sajnálom, de hidd el, hogy azzal csak neked akartam jót. Nem tudtam, hogy ilyen fájdalmat fog neked okozni. Ahogy azt sem gondoltam, hogy ez miatt az alkohol menedékébe menekülsz. Ígérd meg nekem, hogy több ilyen nem lesz. Cserében én is itt és most megígérem neked azt, hogy ezen túl nem fogsz tudni tőlem megszabadulni. Minden áldott nap zaklatni foglak. – nevetett és játékosan megbökte az oldalamat.

- Megígérem. Akkor hát gondolom nemsokára látjuk egymást. – sóhajtottam. – De most jobb ha bemegyek és megmagyarázok mindent a szüleimnek. – motyogtam és lelkileg igyekeztem felkészülni a bent lezajló elkövetkezendő eseményekre.

- Rendben. Majd felhívlak, addig is jó legyél és vigyázz magadra. – mosolygott rám kedvesen és a tekintetéből nyugodtság sugárzott.

- Köszönöm még egyszer, szia. – nyomtam egy puszit az arcára, majd kiszálltam a kocsiból és a ház felé vettem az irányt nehéz szívvel. A tudat, hogy félt engem és megígérte, hogy hívni fog elmondhatatlan boldogsággal töltött el.



……………..


A szüleimtől egy kisebb fejmosás után fáradtan, de mégis éberen feküdtem az ágyamon, miközben az éjjeli szekrényemen lévő Theoval közös kiskori fotót bámultam. A telefonom mellettem hevert az ágyon és az ő hívására vártam, mint egy idétlen kamaszlány. A nap további részét alvással töltöttem, csak késő délután ébredtem fel a telefonom csörgésére. A reményeim azonnal szertefoszlottak, amikor a képernyőn Ryan neve és képe villant fel. Kissé bánatosan és csalódottan húztam el a zöld vonalat és tettem a fülemhez a készüléket. Végig hallgattam Ryan mondandóját, majd megbeszéltünk egy találkozott a tengerparton fél óra múltára. Kikászálódtam az ágyamból és a fürdőszobám felé vettem az irányt. A ruháimat a szennyesek közé dobtam, majd a hosszú barna hajamat egy kontyba fogva beléptem a zuhany alatt. A vízcseppek folytonos érintésére hamar magamhoz tértem és felfrissülve éreztem magam. A tusfürdőt alaposan szétkentem a testem egész felületén, az illata pedig igazán kellemes volt. Miután leöblítettem magamról a habot, elzártam a csapot és törülközőbe csavarva magamat, siettem a szobámba. Tiszta fehérneműt öltöttem magamra, majd egy rózsaszín trikót és egy farmer rövidnadrágot húztam magamra. A hajamat szabadon engedtem a hátamra omlani, majd egy pillantást vetettem magamra a tükör előtt és már indultam is. A Nap még mindig melegen sütött és a homokból is áradt az egész nap magába szívott melegség. A víz mentén sétálgattam, amikor csatlakozott hozzám Ryan. Egy öleléssel köszöntöttük egymást, majd a sétát tovább folytattuk.

- Rettenetesen megijesztettél az elmúlt éjjel, hogy csak úgy eltűntél a klubból. – dorgált le.

- Sajnálom, hogy aggódnod kellett miattam. Nem éreztem jól magam azt hiszem, de nem vagyok biztos már benne. Nem sok mindenre emlékszem az elmúlt estéből. Szerencsém volt, hogy Theo talált rám az utcán és nem valami perverz alak. Theo elvihetett magához, mivel reggel nála ébredtem. Nem tudom mi történhetett este, de olyan érzésem van mintha megcsókolt volna, de feltételezem, hogy csak egy egyszerű álom volt. Kétlem, hogy valóban megtörtént volna hiszen ő nem használna ki ittas állapotomban. – meséltem el neki a dolgokat, amikre emlékszem halványan.

- Hűha! Hát nem tudom, de elég valószínűtlenek látom én is, hogy az a csók valós lett volna. Talán tényleg csak álmodtad az egészet. – mondta és közben a naplementét kezdte fixírozni.

- Ma ő hozott haza és a kocsiban még kicsit beszélgettünk. Megígérte, hogy nem fog többé kerülni, ha én pedig megígérem neki azt, hogy nem lesz több ilyen, hogy neki kelljen megmentenie. Aztán mondta, hogy majd hívni fog, de eddig még nem hívott. – sóhajtottam és én is a naplementét figyeltem, miközben leültünk a homokba egymás mellé. Beszámoltam arról is ami Theonál történt a konyhába, amire Ryan csak a fejét ingatta.

- Gondolod, hogy akkor ezek után talán ő is úgy fog érezni? – kérdezte kis szünet után. Nem tudtam mit felelhetnék rá, hiszen Theon kiigazodni nem volt éppen egyszerű. Azonban a szívem rejtetten ebben reménykedett.

- Annyit tudok csak, hogy én már teljesen bele szerettem, ez ellen pedig már senki sem tud semmit sem tenni. – mondtam és a lábaimat a mellkasomhoz felhúzva átöleltem a térdeimet.

Egészen addig maradtunk a parton, amíg a Nap utolsó sugarait is el nem nyelték a tenger hullámai. 

1 megjegyzés: