Thirty-seventh

Hi Guys!

Először is hol kezdjem?! Nagyon hálás vagyok, amiért támogattatok a történet megírása közben. El sem tudjátok képzelni mekkora erővel töltöttek fel a kommentjeitek olvasása. Elérkeztünk az utolsó részhez, ami most jóval hosszabbá sikeredett a szokásosnál. Remélem most sem okoztam nektek csalódást és elnyeri a tetszéseteket. Az éjszaka (1:30) sikerült befejezzem a részt és úgy döntöttem egyből feltöltöm, mivel reggel elutazom és nem tudom mikor tudnám feltenni. Sikerekben Gazdag Boldog Újévet szeretnék kívánni minden kedves olvasómnak! Jó olvasást!

Puszi Fanni~

~Liam Payne~

Ezt elbasztad Payne rendesen. Hagytad őt úgy elmenni, hogy azt hiszi már semmit sem érzel iránta. – Ezekkel a mondatokkal ostromoltam magamat már hetek óta. Igen tisztában vagyok vele, hogy egy vérbeli balfék vagyok a párkapcsolatok terén. Végre találtam egy lányt, akit igazán szeretek és ő is viszont szeret engem, mire én engedem őt elmenni. Rengeteget gondolkoztam azon, hogy mégis miként lephetném őt meg. Netán egy hatalmas csokor rózsával vagy valami másik értékes ajándékkal? Lehetséges, hogy más lányokat azonnal levennék a lábáról ennyivel, de Tiffanyt nem. Ő teljesen más, mint a többi lány és éppen ezért szerettem bele. Sohasem akartam őt szándékosan megbántani, de egyszerűen féltékeny voltam és nem tudtam magam felett uralkodni. Féltettem őt attól, hogy elveszítsem, amíg a hülyeségemnek a következte az lett, hogy valóban elveszítettem őt. A hülyeségeimet pedig csak folyamatosan fokoztam innen. Bulizni kezdtem minden hétvégén: jobbnál jobb bárokba jártam és más lányok mellett kerestem a boldogságot. Igyekeztem elfelejteni őt és túllépni rajta, hogy valaha is szerettem, de minden próbálkozásom kudarcba fulladt. A szennylapok címlapjára sikerült magam rakassam csupán ezzel az új életformámmal. Őszintén bevallva nem érdekelt már szinte semmi más csupán a felejtés. A menedzserünk pedig ezt nem igazán nézte jó szemmel így egy napon betelt nála az a bizonyos utolsó csepp is a pohárban. Behívatott az irodájába és ledobálta elém az összes újságot, aminek a címlapján én virítottam olyan címekkel, amikre egyáltalán nem vagyok büszke.  Feltette nekem a kérdést, hogy valóban ezt szeretném tovább folytatni, mert különben a srácokkal is kicseszek rendesen. Ez volt az ütőlap amivel sikerült kicsit magamhoz térítenie. Beláttam, hogy a fiúk nem ezt érdemlik tőlem. Próbáltak mellettem maradni és biztatni, hogy menjek Tiffany után, de nem tettem, mert túl gyáva voltam hozzá. Úgy érzem, hogy a napok és a hetek telésével a gyávaságom még erősebbé vált. Visszagondolva gyerekes voltam és bolond. Én ugyan úgy megbántottam őt, ahogyan ő engem. Szóval mondhatni kvittek vagyunk egymással szemben.

- Szeretném, hogy Sophiaval eljátsszátok azt, hogy ismét együtt vagytok. – mondta a menedzserünk. Először azt hittem, hogy csak rosszul hallom azt, amit mond. Nevetni kezdtem és azt hajtogattam, hogy ez csak egy kibaszott vicc. Látni sem akartam azt a lányt nemhogy eljátssza velem azt, hogy járunk. Éppen eléggé kihasznált már szerintem nincsen szükség arra, hogy ezt ismét megtegye. Nem felejtem el, hogy megcsalt azzal a görénnyel, aki Tiffanyt elrabolta. Egyszerűen képtelen lennék rá. Hazudott nekem rengeteg dologban köztük abban is, hogy kisbabát vár méghozzá tőlem. Tudta jól, hogy mennyire vágytam rá, hogy gyerekünk legyen és képes volt ezt kihasználni ellenem csakhogy vele maradjak. Ezeket a tetteit sohasem fogom neki elfelejteni. Hadakozni kezdtem, de hiába minden szavam süket fülekre leltek. – Sophiaval is megbeszéltem már és szívesen elvállalja. Nemsokára elkezditek a turnét és kell a felhajtás körülöttetek. – mondta és ezzel lezártnak tekintette a beszélgetésünket. Pufogva lépkedtem ki az autómhoz, aminek az ajtaját nagy erővel csaptam be. Nagyot csaptam a kormányra is, de rájöttem, hogy ezzel nem fogok semmit elérni azon kívül, hogy kárt teszek a tulajdon autómban. Ez után hazamentem és a szobámban gubbasztottam. Louis időnként beült hozzám és elmesélte, hogy mi van Tiffanyval, de úgy tettem mint akit nem érdekelt. Elmondtam Louisnak, hogy mi történt az irodában és velem értett egyet az ügyben, hogy nem helyes Sophiaval ez a színjátszásos kapcsolat. Sorra jöttek a gálaestek, amiken kötelező volt a megjelenésünk. Niall Lottie mellett pózolt a kamerákban és a szerelmük őszintének látszott, de hiszen nem is csoda mivel teljesen odavoltak egymásért. Nekem pedig Sophia kezét fogva kellett végigsétálnom a vörös szőnyegen. Nem éreztem semmi mást csak undort, de az arcomon lévő erőltetett mosoly teljesen valóságosnak látszott. Akik valóban ismertek azok tudták, hogy nem vagyok boldog. A címlapokon mégis álompárként szerepeltünk. Szerencsére a turnénk ideje alatt nem kellett találkoznom vele. Folyamatosan Tiffany járt a fejemben és az, hogy mi módon hozhatnám helyre. Az európai turné egész hamar eltelt. Rengeteg országban jártunk, ahol telt házas koncerteket adtunk. Fél év telt el azóta, hogy Tiffany otthagyott engem búcsú nélkül. Mi van akkor, ha talált magnak egy másik fiút, aki mellett most boldog és engem pedig szépen lassan elfelejtett. A turnébuszon többnyire új dalokat kezdtem el írni, amiket reményeim szerint sikerül az új albumra tegyünk. Az egyik kedvencem az a dal, amit Tiffany ihletett.

- Liam ezt muszáj, neki előad. Kaliforniában lesz az első koncertünk, de előtte lesz pár szabadnapunk. Imádni fogja szerintem. – lelkendezett az ír manó.

- Ha egyáltalán még szóba áll velem. Hiába hívtam nem veszi fel nekem. Seggfejként bántam vele és a médián keresztül biztosan tudja, hogy én és Sophia… - Sóhajtottam és a gitáromat tovább pengetem.

- Payne ez azt hiszem ideje lenne oda adnom neked. – nyújtott felém egy levelet Louis.

- Kitől van? – kérdeztem értetlenül.

- Tiffany hagyta még neked. A szobájában találtam rá és gondoltam elrakom neked. Amíg olyan idiótán viselkedtél úgy éreztem nem érdemled meg, de rossz nézni a szenvedésedet. – mondta és leült és a telefonját kezdte el nyomkodni. Mély levegőt véve nyitottam fel a borítékot és hajtogattam szét a papírt. Tiffany kézírása virított rajta valóban.

Kedves Liam!

Tudom, hogy nem vagy hajlandó velem szóba állni így ezért is döntöttem e levél megírásánál. Először is szeretném, hogy tudjad azt, hogy mennyire szeretlek. Egyszerűen képtelen vagyok szavakba foglalni az érzéseimet irántad. Ha veled vagyok, teljesnek érzem magam, de ilyenkor mikor itt vagy velem egy házba mégis közel, de egyben oly távol is érezlek. Tudom, hogy hallottad azt a beszélgetésemet Louisal, de félreérteted és nem adtál rá egyszerűen esélyt, hogy elmagyarázzam neked. Igen éreztem valamit még Harry iránt is, de az a szeretet és érzelem nem fogható ahhoz, amit te irántad érzek. Reménykedtem benne, hogy az indulásom előtt még megbeszélhetjük a dolgokat, de rájöttem arra, hogy gyűlölsz. Láttam reggel a szemedben amikor Harry szobájából kijöttem. Azt az esetet is nagyon félreértetted. Nem történt közte és köztem semmi az ég egy adta világon. Személyesen szerettem volna neked elmondani, de arra sem kaphattam esélyt. Anne elmondta nekem és Harrynek, hogy ikertestvérek vagyunk. Engem a születésünk után egyből örökbe adott a bátyjának. Szerettem volna ezt úgy elmondani neked miközben hozzád bújok és te átölelsz. Majd a hátamat simogatva nyugtatgatni kezdenél, hogy ez nem az én hibám. Azt hiszem valóban pocsék ember lehetek, ha már a vér szerinti anyám is lemondott rólam. Az énem egy része viszont megérti és elfogadja Anne döntését. Talán még én is így tettem volna a helyében. Délután hazautazom, hogy a szüleimmel erről beszélhessek, de a korábbi hazautazásomnak a fő oka nem ez volt. Ez csak egy próbálkozás volt, hogy még maradjak. Azonban nem tudom tovább nézni azt, hogy semmibe veszel. Átnézel rajtam, mintha ott sem lennék. Ez pedig borzalmas érzés, de te észre sem veszed. Ezért döntöttem úgy, hogy megkíméllek téged is és magamat is az ilyen kínos találkozásoktól. Remélem, így jobban fogod érezni magad és nem fogsz kellemetlen helyzetbe keveredni miattam. A többiek próbáltak rávenni arra, hogy maradjak, de egyszerűen hajthatatlan voltam. Ezért ne őket hibáztasd, kérlek. Azt hittem, hogy te más vagy, mint a többi fiú, de talán tévedtem benne. Sajnálom, hogy megbántottalak annak ellenére, hogy megígértem, hogy én nem foglak. Légy boldog mindig és ne felejtsd el, hogy én szeretlek és szeretni is foglak bármi történjék is.

Tiffany xXx.

Remegő kezekkel olvastam végig a levelet és néhol látszott, hogy a levél írása közben sírt. Ezután még jobban haragszom magamra, amiért hagytam őt elmenni. Valamit tennem kell, hogy visszaszerezzem. Nem érdekel a menedzserünk, én azzal a lánnyal akarok együtt pózolni a kamerák előtt, akit valóban szeretek színjáték nélkül. Amikor a buszunk leparkolt a szálloda előtt az első dolgom volt, hogy kicsomagoltam a szobámban, majd gyorsan letusoltam. Megérdeklődtem Nialltől, hogy Tiffany mikor végez az iskolában és elhatároztam, hogy elmegyek elé. Az internet segítségével kiderítettem az iskola címét így egy taxit fogva indultam el felé. A város látványa nem igazán kötött le most, helyette a mobilomat nyomkodtam. Amikor kiszálltam egy napszemüveget tettem fel és egy baseballsapkát. A gitáromat a kezembe cipeltem és Tif keresésére indultam. Néhány hallgatót megkérdeztem, hogy ismerik-e egyáltalán vagy esetleg tudják-e merre találom. Egy diáklány az udvar felé mutatott, hogy talán arra látta nemrég. Hálásan megköszöntem és rögtön arra siettem. Azonban hiába sétáltam körbe a főiskola udvarát sehol sem láttam a többi diák között. Már kezdtem volna feladni a keresését, amikor egy ismerős hang a nevemen szólított.

- Liam? Te meg mit keresel itt? – kérdezte értetlenül és az arca érzelemmentes volt.

- Tiffany, tudom, hogy nem érdemlem meg, de meghallgatnál? – kérdeztem tőle szinte már kétségbeesve. Aprót bólintott és leült a fűbe én pedig követtem a példáját és énekelni kezdtem az egyik legújabb szerzeményem, amit ő ihletett a Love you goodbye-t. Lehunyt szemekkel énekeltem teljes beleéléssel. Belül pedig reménykedtem benne, hogy sikerül meghatnom vele.

~Tiffany Mills~

Félév telt el azóta, hogy magam mögött hagytam Londont. A szüleim elmeséltek mindent, hogy miért nem mondták el a teljes igazságot az örökbefogadásomat illetően. Úgy gondoltam, hogy beavatom őket mindenbe, ami ott történt velem. Vegyes érzelmekkel fogadták a dolgokat, de persze a Harryvel való kapcsolatomat ellenezték. Marry sírva hallgatta azt, hogy a tulajdon bátyámmal milyen érzelmes kapcsolat alakult ki köztünk. Rájuk is rettenetesen haragudtam akár csak Annere. Ahogyan a többieknek megígértem szinte nap, mint nap tartottuk a kapcsolatot az internet segítségével. Mindegyikükkel kivéve Liammel. Egy picit reménykedtem benne, hogy kifut elém a reptérre és megkér rá, hogy még maradjak pár napot, de hiába vártam nem jött. A repülőn ülve arra vártam, hogy a következő járattal utánam jön, vagy pedig magángéppel előbb ideér, mint én és egy csokor virággal a kezében vigyorogva vár rám. Sajnos ez az opció sem valósult meg és lassan rádöbbentem arra, hogy a valóság és az élet nem egy tündérmese. Hiába is szerettem volna a jövőmet Liam mellett elképzelni, megvalósítani képtelen lettem volna. Pár napot töltöttem otthon mielőtt a holmijaimmal beköltöztem volna a főiskola kollégiumába. Azután pedig nem is számítottam semmilyen romantikus filmbeillő jelenetre Liammel. A költözésem napján megpróbáltam kibékülni a szüleimmel. Bevallom nem volt könnyű, de be kellet látnom, hogy mégiscsak ők neveltek fel és adtak meg nekem mindent, amire csak szükségem volt vagy megkívántam. Az indulás előtt végignéztem a szobámon, ami a gyerekkoromra emlékeztetett, de tudtam, hogy a főiskola egy új élet kezdetét jelenti. Az utolsó csomag is az autóba került, majd a szüleim egy utolsó nyálas sajnálkozásba kezdtek. Igyekeztem visszafogni magam, mielőtt valami csípős és bántó dolog hagyná el a számat ezzel kapcsolatban. A kollégium felé az út eléggé csendesen telt. Én az ablakon kifelé nézelődtem, amíg a szüleim elől csendesen fecsegtek. A tudatalatti énem kissé ideges volt hiszen mégis csak egy új társaságba fogok kerülni, akik nem biztos, hogy kedvelni fognak. A mobiltelefonomat előhalászva a táskámból kikerestem Harry számát. Kis ideig kicsengett mire felvette.

- Tessék? – szólt bele rekedtesen a vonalba. Közben eszembe jutott, hogy Londonban valószínű még éjszaka van.

- Ne haragudj, hogy felébresztettelek, de úgy éreztem beszélnem kell veled mielőtt még teljesen megbolondulnék. – hadartam, de félbeszakított.

- Történt valami baj? – kérdezte aggódva és a hangja máris élénkebbé vált.

- Nem igazán, de éppen útban vagyunk a kollégiumom felé és kicsit ideges vagyok. Félek, hogy nem fognak kedvelni az ottani emberek. Nem igazán jövök ki a lányokkal és félek attól is, hogy nem lesz egy barátom se. – motyogtam, amire csak ő nevetni kezdett. – Köszi, nagyon rendes testvér vagy. – pufogtam és halkabban kezdett rajtam kuncogni.

- Tiffany butaság aggódnod. Hidd el, hogy rengeteg új barátot fogsz szerezni. A pasikat alig fogod tudni levakarni magadról. A végén még nekem kell, odamenjek jó testvér módjára megvédenem a kishúgomat. – nyugtatott és magam elé képzeltem, ahogyan nagyképűen felhúzza az orrát.

- El ne száj magadtól azért Styles! Egyébként is, ha nem tudnád, egyidősek vagyunk. – nevettem el magam halkan.

- Én vagyok az idősebb méghozzá öt perccel. Szóval akkor is a kishúgom vagy. – mondta akaratosan és a hangjából hallottam, hogy jót mulat.

- Olyan jó lenne, ha itt lennél. – mondtam halkabban. Kis ideig csendben volt azt hittem, hogy visszaaludt.

- Tudom Tiffany. Hidd, el szívem szerint ott lennék most veled. Nem kellett volna, egyedül elengedjelek, de elkezdtünk az új albumon dolgozni. Melletted kellett volna legyek hiszen biztosan nem volt könnyű megbeszélni a szüleiddel ezt az egészet. – mondta, amíg én a szám belső felének a rágcsálásával voltam elfoglalva.

- Nem volt a legkönnyebb, de lehet, hogy jobb volt így. – sóhajtottam nagyot. – Hagylak aludni, majd írok, hogy milyen az új helyen. – mondtam és vártam a válaszát.

- Rendben és ne izgulj, minden a legnagyobb rendben lesz. Szeretlek és vigyázz magadra. Jó legyél, szia! – mondta szépen lassan tagolva a mondatokat.

- Te is vigyázz magadra és szép álmokat, szeretlek, szia Harry! – motyogtam és bontottam a vonalat. Az út további részében a telefonomat nyomkodtam és a nyáron készült közös fotókat nézegettem. Némelyiken szívem szerint nagyot kacagtam volna, de helyette csak aprót mosolyogtam. A Liammel való közös képek elszorították pár pillanatra a szívemet és a sírás kerülgetett.

- Minden rendben van kislányom? – kérdezte aggódva apu, miközben a visszapillantóba tekintett és a tekintete találkozott az enyémmel.

- Persze apu, minden a legnagyobb rendben van. – hazudtam és egy mosolyt erőltettem az arcomra. Nem szeretném most a Liammel kapcsolatos érzéseimet boncolgatni, mert abból biztosan egy félórás sírás lenne a végeredmény. A sminkemmel pedig hosszas perceken át szenvedtem szóval sajnálnám, ha a könnyeim lemosnák. Miután megérkeztünk és kiszálltunk a parkolóba azonnal elkezdtem kinyújtani az elgémberedett végtagjaimat. A szüleim segítettek behordani a holmijaimat. A szobában két ágy foglalt helyet két íróasztallal. A falakon polcok helyezkedtek el. Az ágyak mellett egy-egy éjjeliszekrény is helyet kapott.  Miután a szüleim elmentek neki láttam a csomagjaim kipakolásának. Néhány bekeretezett közös fotó is kikerült az éjjeliszekrényemre, amit később a szobatársam Jessica megdicsért, hogy milyen szép szerkesztés. Hiába bizonygattam, hogy valóban ismerem őket nem hitt nekem, helyette gúnyolódni kezdett. Utána hagytam, hogy azt higgyen, amit csak akar. Talán ha fordítva lenne, én sem hinnék neki, hiszen valóban elég lehetetlen és örült sztori, hogy Harry Styles a testvérem és Liam pedig a volt barátom. Igaz, hogy nem mondtuk ki a szakítást, de egy nyugis estén amikor Jessica a tévét nézte szólt, hogy hagyjam abba az olvasást, mert Liamről van szó a tévében. A tekintetem rögtön a képernyőre vezettem és a távirányítóval azonnal hangot is adtam rá. Arról volt szó, hogy Liam és volt barátnője Sophia ismét együtt vannak. Ott úgy éreztem magam, mint akit megcsaltak. A srácoktól hallottam, hogy a távozásom eléggé szíven ütötte és kicsit elindult a leejtőn lefelé, de ezek szerint remekül érzi magát ismét. Azonban ismertem őt és nem az a fiú volt, akibe beleszerettem. Ő egy másik srác volt. Megértem természetesen, hogy tovább szeretne lépni, de nem számítottam arra, hogy pont azzal a nővel szűri össze a levet. Hazudnék, ha nem éreztem úgy mint akit becsaptak és átvertek. A többiek is hazudtak róla és hiába kérdeztem rá egyszerűen nem voltak hajlandóak róla beszélni elvileg Liam kérése volt. A későbbiekben elindult az európai turnéjuk második fele én pedig éltem a teljesen hétköznapi éltemet. A délutánjaim nagy részét a tanulással töltöttem este pedig Jessica néhány barátjával klubokba jártunk. A téli szünidőt a szüleimmel töltöttem és nagy bánatomra Harry nélkül. Az iskolába teljesen beolvadtam és az órákra többnyire rendszeresen bejártam és szorgosan jegyzeteltem. A kollégium felé sétálva kis ideig a gondolataimba merültem és Jessica hangja rántott ki belőle.

- Tiffany, ha nem tévedek az expasid téged kajtat arrafelé. – lihegte és látszott rajta, hogy sietett.

- Jes ez nagyon rossz vicc. Tudom, hogy szeretsz szívatni, de ezzel ne szórakozz. – mondtam kicsit ingerülten.

- Nem hazudok! Komolyan mondom, hogy Liam Payne itt van és téged keress. Számos embert megkérdezett, hogy ismer-e téged vagy tudja-e merre talál. Austint is az előbb mondta nekem, hogy leszólította, de neki fogalma sem volt róla, hogy merre vagy. Tudom, hogy még szereted, mivel minden éjjel miatta sírsz amikor azt hiszed, hogy már alszok. – hadarta és megszorította a kezem.

- Jes, ha átversz, én utána esküszöm, hogy kinyírlak. – fenyegettem. – Merre van? – kérdeztem tőle és mély levegőt vettem.

-  Azon az udvaron ott. – mutatta az irányt. – Ajánlom, hogy kéz a kézben hozd fel a kollégiumi szobánkba. – kacsintott rám. Futólag átöleltem és elindultam az egykori barátom keresésére. Az udvaron a szokásosnál kevesebben mozogtak, de még így is sokan voltak. Láttam, ahogyan fel-le mászkál, de alig volt merszem a közelébe menni. Nem értettem, hogy mit keres itt és mit szeretne tőlem. Az utolsó találkozásunkkor levegőnek nézett előtte pedig megvádolt azzal, hogy köztem és Harry között van valami. Remegő lábbakkal indultam meg felé és nagy bátorságot véve megszólítottam.

- Liam? Te meg mit keresel itt? – kérdeztem értetlenül és az arca érzelemmentes volt.

- Tiffany, tudom, hogy nem érdemlem meg, de meghallgatnál? – kérdezte tőlem szinte már kétségbeesve. Aprót bólintottam és leültem a fűbe ő pedig követte a példámat. A kezében lévő gitárt pengetni kezdte és a szemeit lehunyta és énekelni kezdett. Új szerzemény lehetett és úgy éreztem ezt valóban rólam írta. Megbántottam én is őt és ő is engem. Úgy hagytam ott őt, hogy nem búcsúztam el tőle kellő módon. Viszont abba a levélbe leírtam az érzéseimet és kicsit reménykedtem benne, hogy felhív, hogy átbeszélhessük. A tekintetem kissé elhomályosult a könnyfátyoltól, amit a meghatódottság okozott. Amikor a dalt abbahagyta a mogyoróbarna tekintetét rám vezette. Letöröltem a kibuggyanó könnycseppeket és az ajkamat kezdtem rágcsálni.

- Tudom, hogy elszúrtam és utánad kellett volna mennem a következő géppel, de nem volt bátorságom. Azt hittem azért mentél el, hogy többé ne kelljen találkozni velem, mert látni sem bírsz. Ma kaptam meg Louistól azt a bizonyos levelet, amit írtál nekem. Kicsim nem tudom, hogy ugyan azt érzed-e még irántam, de én szeretlek. Ha kell világgá is kürtölőm csak azt akarom, hogy az enyém legyél csak az enyém. Nem tudom megváltoztatni a múltat hiába is szeretném mindennél jobban. Képes vagy nekem megbocsájtani, amiért ilyen töketlen voltam? – kérdezte szinte már kétségbeesve.

- Nem tudom Liam. Még mindig szeretlek bár az utóbbi időben a médián keresztül láttam, hogy mennyire megváltoztál. Mi lesz Sophiaval? Úgy tudom a barátnőd, akivel milyen tökéletes álompár vagytok. – mondtam és próbáltam úgy tenni, mint akit cseppet sem bánt az, hogy azzal a libával van együtt.

- Tiffany… csak egy ostoba marketingfogás a menedzserünk részéről. Utálom, amikor a közelébe kell menjek. Ha te is szeretsz engem és én is téged akkor mire várunk még?! – kérdezte és a kezem után nyúlt. Az ujjainkat összefontuk és a másik kezével végigsimított az arcomon.

- Nem tudom Liam… félek. Mi van akkor ha nem fog működni? Nekem itt van az egyetem neked pedig ott a banda. Nem akarlak arra kényszeríteni, hogy válassz köztem és köztük. A banda a te életed és szereted azt csinálni amit csinálsz… - hadartam, majd Liam az egyik ujját a számra tette. Kérdőn vontam fel a szemöldökömet erre a tettére.

- Túl sokat agyalsz. Mindenre van megoldás édesem. – mondta és az arca vészesen közeledett az enyém felé. A puha ajkait az enyémre tapasztotta és egy apró sóhajjal megadtam magam. Nem hazudok, ha azt mondom nagyon hiányzott már ez az egész. A kezeimet a nyaka köré fontam, amíg az ő kezei a derekamon pihentek és óvatosan az ölébe húzott. Úgy éreztem, hogy a külvilág megszűnt számunkra létezni és csak ketten voltunk egy tökéletes szappanbuborékban. Ez az állapot pedig a nap további részében is a hatása alatt tartott. Kézen fogva sétáltunk a közeli parkban és beszélgettünk. Elmesélte, hogy mi történt vele addig, amíg távol voltunk egymástól egészen odáig, amíg idekerült hozzám. Kifaggatót, hogy velem mi történt e idő alatt és mennyire tetszik az iskola. Mindenféle dologról fecsegtünk és szinte észre sem vettük, hogy az idő mennyire elszaladt mellettünk. Mivel pénteki nap volt így ismertem néhány helyet ahová kicsit beülhettünk szórakozni. A kedvenc klubomba vittem, ahol a többi itteni barátom ücsörgött ilyenkor. Bemutattam Liamet a barátaimnak, akiket többnyire Jessica miatt ismertem meg, de a velük való barátságom közel sem hasonlít ahhoz, ami a srácokhoz és Lottiehoz fűz. A zene hangosan dübörgött és néhány ital után táncolni volt kedvem, így Liam kezét megragadva a táncparkettre ráncigáltam. Az egyik kedvenc dalom szólt, ami nem más volt, mint az ’’Are you with me”. A csípőm a zene ritmusára mozgott és Liam pedig hátulról átölelve mozgott velem együtt. Jó néhány ital után a kollégiumi szobámban kötöttünk ki egy érzelmes csókcsata közepén. Liam az ágyra döntve megszakítás nélkül folytatta a csókunkat. Majd hagytuk, hogy a dolgok a továbbiakban maguktól megtörténjenek, mint azon az éjjelen a nyaralásunk során.

- Tif… - kezdett bele, amikor mellettem feküdt és a hátamat simogatta.

- Igen? – kérdeztem és az arcomat rá emeltem és a kezemmel a mellkasán támaszkodtam.

- Lennél újra a barátnőm? – kérdezte reménykedve és a szemei varázslatosan csillogtak.

- Ezt azért mondod megint, mert lefeküdtem veled? – kérdeztem kuncogva, mire csak a szemeit forgatta.

- Te a gondolataimban olvasol. – csókolt bele a tenyerembe. – Na de komolyra fordítva a szót… lennél megint a barátnőm? – kérdezte miközben a szemeimbe nézett.

- Ha jól emlékszem nem is szakítottunk… vagyis nem mondtad ki, hogy vége. – simítottam végig a meztelen vállán. – mosolyodtam el. – Szeretlek és szeretni is foglak öröké. – suttogtam, neki pedig nem kellett több, hogy ismét megcsókoljon.

- A világ legszerencsésebb idiótájának érzem magam. – mondta vigyorogva, amikor levegő hiányában szétváltak az ajkaink.

- Liam? – kérdeztem az álom és az ébrenlét közötti állapotban.

- Igen édesem? – kérdezte és a hangja is fáradt volt.

- Hogy fogjuk megoldani a távolságot? – kérdeztem és a fejemet a mellkasára helyeztem.

- Veszek egy lakást a közelben és ide költözöm. Te pedig majd hozzám költözöl. – mondta és ettől kipattantak a szemeim. – De ezt majd még megbeszéljük holnap. Most viszont aludj szépségem. Álmodj szépeket. – simított végig a hátamon és feljebb húzta magunkon a takarómat. Az éjszaka további részét is összebújva töltöttük, majd az álom szépen lassan elnyomott. Nem érdekelt a jövő, hogy mégis mi hogyan lesz mivel tudtam, hogy Liam most már velem lesz. Visszakaptam őt és ezek után nincs szükségem semmi másra. Még fél évet kell valahogyan kibírnom, hogy újra vele lehessek nap mint nap. Bár tudom, hogy így még nehezebben és lassabban fognak telni a napjaim. Azonban alig vártam már, hogy velük tarthassak az amerikai turnén, majd nyár közepén visszatérjek vele Londonba. A szeptember beköszöntével pedig velem jöjjön és az iskola után hozzábújhassak a kanapén. Este pedig az ő arcát szeretném látni és az ő hangját hallani. Egyszerűen teljesen elvarázsolt és úgy érzem ebből a varázsból sosem fogok tudni kiábrándulni. A közelsége mámorítóan hat rám, ami nélkül elvesztettem az énem egy részét. Tudom, hogy rengeteg akadály vár még ránk, de a kapcsolatunk erősebb mindennél és nevetve fog legyőzni minden elénk gördülő nehézséget. Egyáltalán nem bántam meg, hogy beleszerettem és ha visszamehetnék az időben ugyan úgy tennék. Semmin sem változtatnék, mert így mindketten rájöttünk, hogy képtelenek vagyunk a másik nélkül élni és szükségünk van egymásra. Nekem legalábbis mindenképpen szükségem van rá. Szeretem őt mindennél jobban és azt teljesen komolyan gondolom, hogy szeretni fogom amíg csak élek. 

Thirty-sixth

Hi Guys!
Elérkeztünk az utolsó előtti részhez szóval ez után még egy rész plusz az epilógus következik. Mindkettőt igyekszem még szilveszter előtt megírni, de hogy ide mikor kerülnek fel az még kész rejtély. Utólag is boldog karácsonyt minden kedves olvasómnak! A kommenteket és pipákat ismét csak köszönöm! Jó olvasást!
Puszi Fanni~

~Tiffany Mills~

Képtelenség szavakba foglalni az érzéseimet. Egyszerűen úgy érzem, hogy az érzelmeim egy nagy masszává vannak összeállva, ami teljesen maga alá temetett. Nem tudom és egyszerűen nem is akarom megérteni Anne-t, hogy mégis hogyan tudott engem örökbe adni, amíg Harryt megtartotta magának. Kicsit igazságtalannak találom, de nem tudhatom, hogy mégis milyen nehéz volt neki ezt a döntést meghoznia. Idővel talán megértem és elfogadom a döntését, de ez egyelőre még nem megy. Az életem mondhatni a feje tetejére állt. Túl sok minden történt velem a nyár folyamán, amire nem voltam felkészülve: szerelem, titkok, átverések, de természetesen nem bánnom, hogy ide jöttem ugyanis igaz barátokra leltem. Lottie egy igazi kincsnek bizonyul és biztosra veszem, hogy tartani fogom vele a kapcsolatot. Mindent meg tudok vele beszélni és támogat is bármiben. Louis és Niall pedig szintén imádnivaló és nem mindennapi srácok. Ha bármire szükségem lenne valaha, tudom, hogy rájuk is számíthatok bármiről is legyen szó. Harryvel a kapcsolatunk pedig erősebb lesz mindennél, mint valaha volt. Ott fogunk lenni a másiknak, ha éppen szükségünk van egymásra. Hosszú éveket fogunk bepótolni, amiket senki sem vehet már el többé. Most már nem tud semmi sem szétválasztani minket egymástól. Az este folyamán Harryvel aludtam és beszélgettünk nagyon sok mindenről. Elképzeltük, hogy milyen lett volna az életünk, ha együtt nőttünk volna fel. Milyen lett volna a közös születésnapi zsúrunk és milyen sok csíntalanságot követhettünk volna el együtt és miként akasztottuk volna már szinte ki Anne-t vagyis a vér szerinti anyámat. Haragudtam Anne-re és a szüleimre is, amiért nem voltak képesek elmondani az igazságot ilyen hosszú éveken át. Magamban azonban megfogadtam, hogy továbbra is Marry-t és Joe-t tartom a szüleimnek, hiszen ők neveltek fel és támogattak mindenben egészen idáig. Nem tudhatom, hogy szándékukban állt elmondani az igazságot vagy pedig hazudtak volna életük végéig, de erre most már nem fogok rájönni soha többé. A tényeken már mit sem változtatna, hogy szétválasztottak minket a testvéremmel. Óvatosan a másik oldalamra fordultam és az arcomra azonnal mosoly szökött. Harry göndör haja össze-visszameredezett a halványkék színű párnáján, miközben még az igazak álmát aludta. A szívem kissé összeszorult a gondolattól, hogy nem lesz több ilyen reggelem jó ideig. Sőt hosszú ideig nem is fogom látni se őt sem a többieket a főiskola miatt. Óvatosan egy puszit nyomtam az arcára, majd kimásztam az ágyból és lábujjhegyen kimasíroztam a szobájából. Halkan csuktam be az ajtót és a szobám felé tartva Liambe ütköztem. A sírás kerülgetett, amikor megláttam és szó nélkül igyekeztem elhaladni mellette leszegezett fejjel.

- Látom Harryvel töltötted az éjszakát. Gratulálok Tiffany, amiért visszaszaladtál hozzá. Tudod mit, ha annyira szereted, akkor legyél vele. Nem fogok kettőtök közé állni. Csalódtam benned azt hittem te más vagy, de ezek szerint pocsék emberismerő vagyok. – mondta és a hangjából csak úgy sütött az undor.

- Liam félreérted… - motyogtam, de ő azonnal a szavamba vágott.

- Nem érdekel a magyarázkodásod Tiffany. Légy boldog vele, de ne felejtsd el, hogy ki vigasztalt téged, amikor ő megbántott. – mondta és otthagyott. A fal mellett a földre csúsztam és a könnyeimet nem tartottam vissza tovább. Nem értem, miért nem tudunk viták nélkül élni békésen. Nem elég, hogy ez kiderült rólam még Liam is tovább bonyolít mindent. Felkeltem a földről és a szobám menedékébe menekültem. A fürdőszobában elvégeztem a reggeli teendőimet, majd gyorsan felöltöztem. Behúztam a cipzárt az utolsó bőröndömön is és elindultam lefelé. A konyhába belépve rámosolyogtam Lottiera és Niallre.

- Muszáj elmenned? Olyan jó lenne, ha még pár napot maradnál. Semmivel sem tudnánk téged meggyőzni, hogy maradj? – kérdezte Lottie, miközben a kezemet szorongatta. Válaszul megráztam a fejemet és sajnálkozó mosolyt küldtem felé.

- Sajnálom Lottie! Nem visszaváltható a jegy és úgy érzem a szüleimmel is beszélnem kell személyesen, de ígérem tartani fogjuk a kapcsolatot. A fiúk amerikai turnéjára pedig ajánlom, hogy ott legyél és ha Kaliforniában jársz látogass meg. – mondtam és átöleltem.

- Aj de az még olyan messze van. Mit fogok addig kezdeni a legjobb barátnőm nélkül? – kérdezte, de a kérdése inkább költői volt.

- Hamar el fog telni az idő. – simított végig Niall a barátnője hátán miközben egy mosolyt küldött felém.  

- Jó reggelt! – csoszogott be a konyhába Lou, miközben szinte még aludt. A kávéfőzőhöz lépett és a répás bögréjét tele töltötte. Nagyot kortyolt belőle és leült az asztalhoz. Lottie fecsegni kezdett arról, hogy miket fogunk majd Kaliforniában csinálni, ha meglátogat.

- Mit fogunk ma csinálni? – kérdezte Lou érdeklődve. Értetlenül néztünk rá, hiszen nem értettük mit szeretne. – Ez Tiffany utolsó napja itt nem ülhetünk egy helybe siránkozva, hogy elmegy. Valamit csinálni kellene. – magyarázta, majd hozzánk lépett.

- Főzzünk közösen és utána medencézzünk egyet. – javasolta Niall.

- Háromkor indul a gépem szóval a medencézés kilőve szöszi. – húztam el a számat pedig jó ötletnek tűnt.

- A francba. – csúszott ki a száján.

- Menjünk el sétálni és ebédeljünk egy étteremben. – tanácsolta Lou.

- Srácok nekem tökéletes program az is, hogy itt vagytok velem és a nappaliban vagy a kertben üldögélünk. – mondtam és a hűtőből töltöttem egy pohár narancslevet. – Itthon megebédelünk és délután pedig elindulunk a reptérre. Időben szeretnék kiérni. – mondtam és próbáltam magabiztosnak látszani. Liam leizzadva lépett be a konyhába térdnadrágban és egy szürke atlétában. Az izmai tökéletesen látszódtak a felsője alatt is. A hűtőhöz lépett és kivett egy kis üveges ásványvizet. Beszédbe elegyedett Louval és Niallel rólam pedig tudomást sem vett. Nagyon fájt, de én rontottam el. Ahhoz pedig már nincsen bátorságom, hogy helyre is hozzam. A szememmel őt figyeltem miközben Lottie fecsegését hallgattam.

- Sziasztok! – jött be Harry is felöltözve. Óvatosan átölelt és egy puszit nyomott az arcomra. – Hogy aludtál? – kérdezte halkan. Lottie álla szinte a padlót súrolta és értetlenül pislogott ránk.

- Volt már jobb éjszakám is. – vontam meg a vállamat.

- Történt valami baj? – kérdezte Lottie aggódva.

- Inkább kiderült az igazság egy elég fontos dologról. – mondta Harry és megfogta a kezem.

- Juj! Együtt vagytok megint? – kérdezte szinte visítva. Liam dühösen nézett ránk és a többiek tekintette is zavart volt.

- Az a helyzet, hogy… - Harry éppen elkezdte magyarázni a történteket, de Liam szó nélkül fogta magát és feltrappolt a lépcsőn.

- Testvérek vagyunk vagyis pontosabban ikrek. – nyögtem ki és szívem szerint felfutottam volna Liam után. A többiek szája tátva maradt.

- Mégis hogyan lehetséges ez? – kérdezte értetlenül Niall.

- Anyu örökbe adta Tiffanyt a születésünkkor a nagybácsikámnak.  Tegnap tudtuk csak meg szóval még nehéz mindkettőnknek elfogadni. – magyarázta Harry továbbra is, amíg én az oldalához bújva hallgattam csak.

- Tényleg hasonlítotok egymásra. – morfondírozott Lou. Ezután próbáltunk vidámabb témákra evezni. Öten álltunk neki a reggeli elkészítésére, bár Niall inkább csak hátráltatta a rántotta sütését azzal, hogy folyamatosan Lottie nyakát puszilgatta ezzel pedig Louis agyát húzta. – Horan ha már elviselem azt, hogy a húgommal járj akkor annyit tegyél meg kérlek, hogy nem a szemem előtt akarod megerőszakolni. Menjetek szobára vagy bánnom is én, de ne inkább ne is érj hozzá úgy. – hadarta idegesen. Harryvel összenézve jót nevettünk ennek a két majomnak a kötekedésén.

- Tudjátok mit? Ti ketten menjetek és terítsetek meg anélkül, hogy tovább szekáljátok egymást. – parancsolt rájuk Lottie. Harry a kakaók elkészítésével foglalatoskodott. A reggelizés egészen jó hangulatban telt, akár csak a nap további része. Hiányzott Liam közelsége és az is, hogy hozzá bújhassak.

 A reggeli után a kertben fociztunk és időnként kidőlve a fűben feküdtünk. Nem volt a legmelegebb időjárás így hosszú ruhában kellett kint lenni, hogy véletlenül se fázzunk fel. A tekintetem néha Liam szobája felé kalandozott és reménykedtem benne, hogy ő is kijön. Aztán eszembe jutott, hogy miért is jönne ki? Hiszen azt sem tudja, hogy pár óra múlva magam mögött hagyom Londont. A véleménye szerint olyan vagyok, mint a volt barátnője Sophia. Pedig úgy elmondanám neki azt, hogy félreértés történt, hiszen Harry csak a bátyám, de esélyt sem ad rá, hogy elmagyarázzam neki. Erről pedig csakis én tehetek. Ebédre pizzát rendeltünk, amit a teraszon fogyasztottunk el. Az evés után csak ücsörögtünk és a srácok énekelni kezdtek az új albumukról, amiben biztos vagyok, hogy hatalmas sikereket fog elérni. Lassan pedig készülődni kezdtem a repülőtérre. A srácok segítettek levinni a bejáratig a csomagjaimat. Kissé fájó szívvel néztem körbe a szobába. Az emlékek hada azonnal elöntötte az elmémet. Néhány emlék mosolyt csalt az arcomra, amíg egyes emlékeken sírhatnékom támadt. Becsuktam magam mögött az ajtót és ezzel lezártnak tekintettem a múltam egy részét. Liam esélyt sem adott arra, hogy elbúcsúzhassak tőle így számára egy levelet hagytam a szobámban a párnámon. Louis vezetett a repülőtér felé. Lottie ült elől amíg én hátul Niall és Harry között ücsörögtem. A gépem indulása előtt egy órával indultunk, hogy biztosan kiérjünk hiszen nem lehet tudni, hogy milyen közlekedési bonyodalmak alakulhatnának ki, amik gátolnák a kiérésemet a repülőtérre. Szerencsére negyed óra alatt épségben a parkolóba értünk. A srácok a kapucnikat a fejükre húzták és napszemüveget tette magukra. Továbbra is segítettek a csomagjaim cipelésében. Odabent viszont eljött a búcsú ideje.

- Ígérd meg, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot. – ölelt át szorosan Lottie.

- Ezt már megbeszéltük. – mosolyogtam rá. A barátnője után engem ölelt meg Niall.

- Hiányozni fogsz csajszi. Vigyázz magadra nagyon és írj ha tudsz és esetleg eszedbe jutok. – vigyorgott Niall és ügyetlenkedve átölelt. Lou is elkapott és jó erősen átölelt.

- Amint landolt a géped ajánlom, hogy jelentkezz. Nem akarom magam halálra aggódni miattad. Nagyon fogsz hiányozni Tif. Liamnek is, de most egy kész bolond. Semmivel sem tudnálak még itt tartani? – kérdezte reménykedve. 

- Nem, sajnálom. Te is hiányozni fogsz Lou. Amint tudlak hívlak skype-on. Vigyázz a többiekre és magadra is. – mondtam, miközben felnéztem az arára. Louis után Harry vont magához. A karjait szorosan fonta körém és úgy tűnt, mint aki nem akar elengedni.

- Nem akarom, hogy elmenj. Azt akarom, hogy itt maradj velem. – mondta akár egy hisztis kis óvodás. – Rettentően fogsz hiányozni Tiffany. Megígérem, amint tudlak, meglátogatlak a főiskolán. Szeretlek. – nyomott egy puszit az arcomra.

- Te is hiányozni fogsz Hazza. Vigyázz te is magadra és találd meg a boldogságot egy kedves és odaadó lány mellett. Beszélj Carlyval és kérj tőle bocsánatot az akkori viselkedésedért. Ha valóban szeret téged, akkor meg fog neked bocsátani. – biztattam és még egyszer átöleltem őket mielőtt elmentek volna. Reménykedtem benne, hogy Liam felbukkan és átölel és minden rendbe jön, mint a filmekben ilyenkor, de erre nem került sor sajnos. Miután a többiek elmentek hosszas perceket töltöttem a terminálban arra várva, hogy felbukkanjon Ő.

- Hölgyem, ha nem száll be most a gépbe, akkor attól tartok lekési a járatot. – szólt egy úr. Aprót bólintottam és odaadtam neki a jegyemet és felszálltam a gépre. A jegyem ablakmellé szólt így a kilátást kis ideig élvezhettem. A könnyeimet immár nem tartottam vissza, hanem utat engedtem nekik. Egy ideig figyeltem az alattunk elterülő Londont, amikor a gép emelkedni kezdett, majd a fülhallgatómat a fülembe téve lehunytam a szemeimet és felkészültem a hosszú útra.

~Liam Payne~

Tudom gyerekesen és ostobán viselkedek, amiért nem vagyok hajlandó szóba állni a saját barátnőmmel. Attól félek, hogyha továbbra is ezt folytatom, akkor netán elveszítem őt. Azt pedig nagyon nem szeretném, mivel nagyon szeretem őt, bár ezt furcsán fejezem ki iránta. A reggeli kis beszólásomat inkább a féltékenység vezérelte, mint én saját magam. Amint lehetőségem lesz rá ezért is elnézést kérek tőle. Bevallom rettenetesen fájt azt hallani, hogy Harry még mindig nem közömbös számára. Egész nap a szobámban feküdtem és csak ő járt a fejemben. Estére úgy döntöttem, hogy megpróbálom kiengesztelni a borzalmas viselkedésem miatt. Úgy terveztem vacsorázni viszem egy hajóra. Hallottam, amikor elmennek valahová az autóval, s amikor meghallottam csapódni a bejárati ajtót rögtön lefelé kezdtem rohanni. Lent azonban Tiffanyt sehol sem láttam csak a többieknek egy depressziósabb énjének a változatát.

- Veletek meg mi a fene történt? Tiffanyt merre hagytátok? – kérdeztem tőlük értetlenül.

- A reptéren van és a gépére vár. Megkért minket, hogy hagyjuk ott magára. – mondta Harry.

- Hazamegy? De hiszen arról volt szó, hogy még jó pár napig marad. – nyögtem ki.

- Nem akart tovább téged kerülgetni, amiért nem állsz vele szóba. – mondta Lottie.

- Mit érdekelte őt az, hogy nem beszélek vele? Hamar visszatalált Harryhez. – motyogtam idegesen.

- Liam Tiffany és köztem semmi olyasmi sincsen, mint amire te gondolsz! Sőt elég helytelen lenne ha bármi lenne köztünk ugyanis ő a húgom. Ha pedig most hagyod így elmenni, akkor nagy hibát követsz el. – mondta Harry.

- Mikor indul a gépe? – kérdeztem és közben már a cipőmet rángattam magamra.

- Háromkor száll fel. Vigyázz a kocsimra kint áll. – dobta nekem a kulcsot Harry. Amilyen gyorsan csak tudtam rohantam kifelé. A közlekedési szabályokra nagyjából fittyet hánytam csak oda akartam érni a reptérre időben. Valamiért mindig akkor kerülök rengeteg akadályba, amikor éppenséggel sürgősen oda kellene érnem valahová. Az óra vészesen közeledett a háromhoz én pedig kezdtem versenyt futni az idővel. Nem hagyhatom őt így elmenni anélkül, hogy nem búcsúzott el tőlem. El kell, neki mondjam, hogy mennyire szeretem és nem hagyhat el a rémes viselkedésem miatt. Szükségem van rá mindennél jobban. Hiába nyomtam volna a gázt a közlekedési rendszer a levesembe köpött. Akadozva is, de tíz perccel a gép indulása előtt megérkeztem a reptérre. A parkolóban azonban felismertek és körém gyűltek. Néhány aláírást osztottam és mosolyogni próbáltam a kamerákba.

- Ne haragudjatok, de ha most nem megyek be oda, akkor elveszítek egy számomra nagyon fontos lányt. – mondtam és próbáltam elindulni befelé. Közben kérdések hada zendített el, hogy mégis milyen lány az és kicsoda ő nekem. Nem válaszoltam egyikre sem, hanem csörtettem befelé. Szeretem a rajongóinkat, de ő most mindennél fontosabb számomra. A terminálokon végig rohantam, de az órámat megnézve láttam, hogy elkéstem. Sehol sem láttam őt és a hangosbemondó is mondta, hogy a Kaliforniába tartó járat indulásra készen áll. Az üvegnek dőlve figyeltem, ahogyan a gép emelkedni kezd. Szívem szerint üvölteni tudtam volna, de helyette csak néztem, ahogyan a gép felszáll én pedig nem tudtam tenni ellene semmit. Elveszítettem őt és egyszerűen fogalmam sincsen, hogy mégis miként tudom őt visszaszerezni. Egy dologban biztos vagyok: szeretem őt és valami módnál fogva vissza fogom szerezni. Bármit is kell tennem érte, megteszem. Elszúrtam és addig nem tudok megnyugodni, amíg ezt helyre nem hozom. Újra a karomban akarom őt tartani és számtalanszor a tudatára adni, hogy mégis mennyire szeretem őt. Ezt pedig nem akarom tovább titkolni a nagyvilág elől. El akarom mondani mindenkinek, hogy szerelmes vagyok belé és senki mást nem akarok csak őt, de őt mindennél jobban.

 

Thirty-fifth

Hi Guys!
Hát meghoztam az új részt. Nagyon szépen köszönöm a kommenteket. Minden egyes résszel egyre közelebb kerül a történet a végéhez. Körülbelül ezen kívül két rész és az epilógus várható. Addig is kellemes szünetet kívánok mindenkinek a részhez pedig jó olvasást!
Puszi Fanni~

~Tiffany Mills~

A hirtelen tartott buli óta már két nap is eltelt. Liam pedig az óta nem hajlandó szóba állni velem. Hiába minden erőfeszítésem az ügyben, hogy megmagyarázzam neki azt, amit Louisnak mondtam. Egyszerűen hajthatatlan és elzárkózik előlem. Hiába a kedvenc mondásom, hogy „soha nem adom fel” lehetséges, hogy most ezt az ügyet feladom. Liam jobbat érdemel nálam. Egy olyan lányra van szüksége, aki teljes szívéből szereti és mellette van mindig. Arra aki sosem képes őt megbántani. Szeretem őt, de elengedni valakit a legnehezebb a világon, de ha szeretsz valakit el kell engedned. Éppen ezért jutottam arra a következtetésre, hogy sokkal jobb lesz, ha nem várom meg azt az időpontot, amit a távozásom idejének tűztem ki. Az internet segítségével lefoglaltam egy helyet a holnap induló járatra. Éppen eléggé felforgattam az életüket és nem szeretném ennél is jobban. Odakint erősen esős idő volt. Egy hosszú farmerben és egy halvány rózsaszínű hosszú ujjú felsőben hajtogattam a szekrényemből a ruhákat a bőröndjeimben. Közben a telefonomról halk zongoraszó szólt. A könnyeim pedig a csomagolás közben fokozatosan potyogni kezdtek. Halk kopogás hallatszót az ajtó másik feléről. Próbáltam eltüntetni annak a bizonyítékát, hogy sírtam volna ám az ajtó hirtelen kitárult és Louis lépett be rajta. Maga után becsukta az ajtót és értetlenül nézte a szanaszét heverő ruháimat és a félig meddig megpakolt bőröndjeimet. Kérdőn felvonta a szemöldökét miközben a kék szemeit rám emelte.

- Tudhatnám, hogy hova csomagolsz? Tudtommal még hat napod van a géped indulásáig. – fonta össze a karjait a mellkasa előtt.

- Holnap indul a gépem délután háromkor. – motyogtam és nem tudtam ránézni.

- Tiffany mond, hogy szívatsz! Kurvára nem vicces szóval ezzel ne szórakozz! – förmedt rám ám a hangja elhaló volt és kissé csalódott.

- Sajnálom, Louis én ezt nem bírom itt tovább. Haza kell mennem, értsd meg. Elcsesztem Harryvel és Liammel is… egyikük sem áll velem igazán szóba. Liam is inkább elkerül szóval jobb ha elmegyek és nem kell úgy tennie mintha ott sem lennék ahol ő van. Ha elmegyek, akkor talán boldog lehet és nem kell magát kellemetlenül éreznie, ha véletlenül nem sikerül elkerülnie. – magyaráztam és a könnyeim ismét kibuktak belőlem.

- Hát te bolond vagy! Komolyan! Nem veszed észre, hogy mindketten szeretnek téged?! Ők is bolondok és te is az vagy! Mindhárman megérdemelnétek egymást. Pakolj szépen ki ezekből a táskákból, mert nem mész holnap sehova. Ha kell megkötözlek és összebilincsellek azzal a két idiótával. – hadarta és próbált nyugodtnak látszani. – Bocs ez rossz vicc volt. – tette hozzá és a Nick-es ügyre utalt vele.

- Nem Louis én el akarok menni innen. Hazamegyek, és nem fogsz tudni meggyőzni az ellenkezőjéről. – mondtam és egy újabb adag ruhát helyeztem a bőröndbe.

- Fogadunk, hogy megtudlak?! – kérdezte, de inkább hangzott költői kérdésnek. Elengedtem a fülem mellett és folytattam a csomagolást. Ő pedig szó nélkül magamra hagyott. A nap telésével Louis megpróbált hatni rám úgy, hogy Lottiet és Niallt is beküldte hozzám. Egyikük sem akarta azt, hogy elmenjek, de egyszerűen hajthatatlan és makacs voltam. Idővel talán belátták, hogy ezt most komolyan gondolom. Az est közeledtével a csengő hangját hallottam, de nem szándékoztam lemenni és megnézni, hogy vajon ki lehet az. Csendben ültem a szobámban a nagyjából becsomagolt holmiijaim között. Halk kopogás hallatszót majd egy ,,gyere be” mormolás után az ajtó kinyílt és egy nem várt személy lépett be rajta. Amint megláttam szó nélkül pattantam fel és öleltem át szorosan. Az ölelése kellemes volt és megnyugtató. Néha még az anyukám ölelésénél is jobban szerettem az övét.

- Anne olyan jó látni téged. – motyogtam szorosabban öleltem.

- Téged is angyalom. Hallom van valami baj, ami miatt itt akarod hagyni a srácokat és haza utazol. Mi a gond édesem? – kérdezte és finoman simogatni kezdte a hajamat.

- Bonyolult az egész igazából. – húztam el a számat.

- Hát akkor helyezzük magunkat kényelembe és hadd halljam. – ültetett le az ágyra és a teljes figyelmét rám szentelte.

- Liam és én még a közös nyaralás alatt összejöttünk. Most azonban nagyon úgy fest, hogy ennek ami köztünk van vége. Nagy bolondságot csináltam Anne…- hadartam és próbáltam kertelni, de rájöttem, hogy el kell neki mondanom mindent. – Az a helyzet, hogy amikor Harryvel ott voltunk nálad valami különös dolog történt köztünk… valami furcsa vonzalom. Ami tulajdonképpen akkor kezdődőt amikor idejöttem. Miután hazajöttünk ide járni kezdtünk titokban. Senkinek nem mondtuk el csak mi tudtunk róla. Tudtuk, hogy mások számára elítélő lenne hiszen abban a tudatban nőttünk fel, hogy unokatestvérek vagyunk, de magunkat azzal nyugtattuk, hogy nem vér szerinti ez a kapcsolat. Néhány héttel később volt egy nagy összeveszésünk, aminek a következtében szakítottunk. – hadartam és közben a takaróm szélét birizgáltam.

- Szóval rólad beszélt mindig Harry, hogy mennyire odavan érted. A lány nevét sosem mondta meg. – mondta, de nem mertem ránézni.

- Szóval akkor mindent elmondott neked kivéve azt, hogy rólam van szó? – kérdeztem félénken.

- Ahogy mondod. Tiffany van valami, amiről úgy érzem tudnotok kell Harryvel. Lent ül a nappaliban szeretném, hogy le gyere velem és elmondhassam nektek. – mondta én pedig a kérését teljesítve követtem. Louis a konyhából leskelődött, amíg Harry a kanapén ülve nyomkodta a telefonját. Amikor leültem a fotelba rám emelte a tekintetét, majd ismét a telefonjának szentelte a figyelmét.

- Igen? – kérdezte Harry az édesanyjától, miközben az érintőképernyős telefonján írogatott valakinek.

- Nem tudom, hogy mégis mi volt ez az egész köztetek, amiről Tiffany az előbb beszámolt és jó pár héttel ezelőtt névtelenül te is Harry, de nagyon nem volt helyes. Talán már régebben el kellett volna mondanom nektek, de nem akartuk azt Joeval és Marryvel, hogy a tetteink miatt megutáljatok minket. Sok mindenben egyformák vagytok, amiket tudtok is természetesen. A szívetek mélyén pedig sejthetitek azt, hogy mire szeretnék kilyukadni… - mondta, miközben fel-le mászkált.

- Én ebből egy kukkot sem értek! – ráncolta össze a szemöldökét Hazza.

- Ugyan annyi idősek vagytok és ugyan azon a napon van a születésnapotok. Hasonló dolgokat szerettek és a szemetek is egyforma zöldes árnyalatú… - sorolta Anne nekem pedig kezdett oszladozni az a bizonyos és rejtelmes köd.

- Ne merészeld kimondani Anne. – mondtam és minden erőmre szükség volt, hogy nyugodt maradjak.

- Testvérek vagytok méghozzá ikrek. – mondta bennem pedig valami összetört. A könnyeim fokozatosan kezdtek hullani a szememből és levegőt is nehezen kaptam. A tenyereim izzadni kezdtek és a torkom is elszorult. Egyszerűen nem tudtam elhinni azt, amit mondott.

 ~ Harry Styles~

Fájdalom. Harag. Düh. Ingerültség és csalódottság. Ezek azok az érzelmek, amiket jelenleg csak érezni tudtam. Egyszerűen hihetetlennek tűnt az egész történet, amivel anyám elő állt. Nem tudtam elhinni, hogy az a lány, akibe tényleg bele szerettem a vér szerinti húgom legyen. Vagyis az ikertestvérem, akit anyám a születésünk után a nagybácsikámnak adott akár egy ajándék kiskutyát. Közel húsz éve éltem én és Tiffany is abban a tudatban, hogy mostoha unokatestvérek vagyunk. Túlságosan bonyolult és nevetséges volt ez az egész helyzet. Szívem szerint ordítottam volna anyámmal, amiért ilyen hazugságban nevelt fel. Átverve éreztem magamat és nem tudtam eldönteni, hogy az eddigi életemből mi igaz és mi nem. Viszont ordibálás helyet csak ültem a kanapén elszörnyedve és a kitörni készülő könnyeim ellen harcoltam. A fotelban ücsörgő lány pedig nem küzdőt ellenük és a sós könnycseppjei szabályosan potyogtak a gyönyörű szeméből. A bőre most sápadt volt és a levegőt is kapkodva vette. Sosem láttam ennyire sírni még sosem. Szívem szerint beültettem volna a kocsimba és elhajtottam volna vele valami csendes és eldugott helyre ahol nyugalom venne minket körül és rendezni tudnánk a gondolatainkat. Kérdések száza kavargott a fejemben, amiket fel szerettem volna tenni édesanyánk részére, de nem találtam a hangomat. Az öklömet ökölbe szorítva ültem és vártam, hogy ő kezdjen bele a mesélésbe hiszen ennyit megérdemlünk, hogy immáron az igazsághoz jussunk. Azonban nem az ő hangja törte meg a csendet, hanem Tiffany.

- Miért? – kérdezte egyszerűen és próbálta minden erejével visszafogni az újabb kitörni készülő zokogását.

- Higgyétek el nem volt más választásom. Ha lett volna, akkor szerintetek önszántamból oda adtam volna a lányomat a fivéremnek? Fiatalon estem teherbe véletlenül. A fogantatásotok után kicsivel apátok úgy döntött, hogy elhagy és nem vállal értetek semmiféle felelősséget. Nem állt készen arra, hogy apa legyen. A nagyszüleitekkel pedig nem igazán ápoltam akkoriban jó viszonyt és azt javasolták, hogy vetesselek el titeket.  De nem volt szívem ahhoz, hogy megöljelek benneteket. Anyagilag sem álltam valami jól. Közben Joe és Marry rengeteget próbálkoztak, hogy gyerekük legyen, de nem jártak sikerrel. Amikor pedig kiderült, hogy ikrek növekednek a pocakomban Joe felajánlotta, hogy egyikkötőket örökbe fogadják, ha benne vagyok. Rengeteget gondolkodtam azon, hogy mi lenne a helyes. Ha szétválasztalak titeket már újszülött korotokban vagy pedig nagy anyagi küszködések árán felnevellek titeket együtt. Végül pedig a születésetek után, amikor a karomban tartottalak benneteket tudtam dönteni. Ahogyan váltogattam köztetek a tekintetem és láttam, ahogyan Joe miként gyönyörködik Tiffany kis csöppnyi arcában ott határoztam el, hogy Harryt tartom meg. El sem tudjátok képzelni, hogy milyen nehéz volt meghoznom a döntést. De amikor már nagyobb lettél Joe és Marry mindig elhoztak téged megmutatni. Amikor együtt játszottatok a homokozóban csakis az járt a fejemben, hogy mi lett volna, ha nem adlak oda nekik és téged is én nevellek fel.  Féltünk, hogy mi lesz akkor, ha nagyobbak lesztek és kezditek észrevenni a hasonlóságokat egymáson. Ezért is döntöttek úgy Joe-ék hogy Amerikába költöznek. Évente egyszer meglátogattak minket így olyankor mindig láttalak. Higgyétek el nem volt könnyű a helyzet. Nem is gondolnátok hány éjszakát virrasztottam illetve sírtam álomba magam ez miatt. Egy anya számára a legrosszabb a világon, ha a nem lehet a gyermeke mellett. – hadarta és az ő könnyei is előbukkantak.

- Nem hiszem el, hogy képes voltál eltitkolni előlem, hogy van egy húgom! Tudod, hogy hány évet vettél el tőlünk, amit együtt tölthettünk volna? Pár hónap híján majdnem húsz évet! Ezeket az éveket pedig soha nem fogjuk visszakapni! – fakadtam ki dühösen és a hangom egyre feljebb szökött.

- Megértem, hogyha dühös vagy. Én is az lennék a helyedben, de szeretném, hogy megértsétek, hogy miért tettem azt, amit tettem. Kénytelen voltam rá, ha nem akartam mindkettőtöket elveszíteni. – mondta és helyet foglalt a kanapén.

- Te pedig azt nem tudod, hogy milyen érzés most arra gondolni, hogy a tulajdon húgommal csókolóztam számtalanszor. – fakadtam ki és hirtelenjében felpattantam és mászkálni kezdtem.

- Levegőre van szükségem. – állt fel Tif is és elindult kifelé a hátsó teraszra. Magamban forrtam a dühtől és a csalódottság is eléggé szíven ütött. Viszont az érzéseim Tiffany iránt azonnal irányt változtattak.

- Harry kérlek maradj! – fogta meg a kezem amikor elindultam én is kifelé.

- Hagyj! – ráztam le a kezeit magamról. Tudom, hogy bunkón viselkedek most vele és később bűntudatom is lesz miatta, de most más mellett kell legyek. Most a húgom mellett kell, hogy legyek. Óvatosan nyitottam ki az elhúzatós ajtót. Tif az egyik karosszékben ült és könnyes szemekkel nézte az eső zuhogását. – Nem gond ha én is ide ülök? – kérdeztem meg tőle, amikor a közelébe értem. A fejét halványan megrázta, de nem nézett rám.

- Te el tudod ezt hinni, hogy mi testvérek vagyunk? – kérdezte és továbbra is maga elé meredt.

- Hát nem igazán… Olyan furcsa szerelmes voltam a saját húgomba. – rázom meg a fejem és próbálok egy erőltetett mosolyt varázsolni az arcomra.

- Én meg ezek szerint nem vagyok egyszerű zabigyerek. Mindig is arra vágytam, hogy legyen egy testvérem és ezek szerint végig itt volt az orrom előtt. Miért nem tudtunk rájönni korábban erre? Hiszen visszagondolva annyira nyilvánvaló volt minden. – mondta és kifújta a levegőt.

- Nem gondolhattuk volna, hiszen még szinte kölykök voltunk. A fene se gondolta volna, hogy van egy húgom, akit anyám örökbe adott a testvérének. – morogtam és megfogtam Tif kezét.

- Holnap délután fogok hazarepülni. – motyogta, ami engem szinte azonnal megrázott.

- Micsoda? De úgy volt, hogy hat nap múlva indul a géped! Nem mehetsz el most csak úgy? Ez miatt mész el? Tiffany most van a legnagyobb szükségünk egymásra… nem hagyhatsz most csak így itt. Liammel mi lesz? Ő rá sem gondolsz? – hadartam és kezdtem kétségbeesni.

- Komolyan sajnálom Harry, de éppen Liam miatt megyek el. Hallott egy kényes beszélgetést Louisal, ami éppen rólad szólt. Azóta pedig nem hajlandó szóba állni velem ha észrevetted volna. – szinte suttogva mondta az egészet és a hangja elkeseredett volt.

- Mi volt olyan dolog ami rólam szólt és Liamet ennyire szíven ütötte? – kérdeztem értetlenül. Hosszas percek teltek el mire Tif mély levegőt vett és szólásra nyitotta az ajkait.

- Az, hogy még nem tudtalak elfelejteni hiába is szerettem volna. – ez a mondata pedig engem azonnal ledöbbentett. Tudtam, hogy nem alkalmas erre a mostani helyzet, hogy ezt a témát boncolgassuk, de mégis kiszökött a számon.

- Ha most ez nem derült volna ki… hogy mi testvérek vagyunk… lett volna még esélyem nálad és engem választanál helyette? – kérdeztem a megfelelő szavak után kutakodva. Tiffany nem tudott egyből válaszolni. Hosszas másodpercek teltek el amik szinte örökkévalóságnak tűntek számomra mire ismét megszólalt.

- Nem tudom Harry. Erre nem tudok válaszolni mivel ez az egész olyan bonyolult. Főleg most nem tudok válaszolni erre ebben a lelkiállapotban, amiben most vagyok. Azonban egy dologban biztos vagyok. Nem szabad puszta testvéri szeretetnél többet éreznünk egymás iránt. – hadarta és az ajkába harapott. Ezek után csak csendben ültünk egymás mellett miközben a másik kezét szorongattuk. Bevallom kurva szar érzés megtudni, hogy az eddigi életemet hazugságban töltöttem. Ezeket az éveket sehogyan sem fogjuk tudni visszaszerezni, de még épp időben tudtuk meg ahhoz, hogy még igazi jó testvérek legyünk. Még ott tudok lenni számos dologban Tiffany mellett, mint például a pasijait szépen meg tudom fenyíteni olyan Styles módon. Az a lényeg, hogy tudjuk már az igazságot és azt is tudjuk mélyen a szívünkben, hogy mindig számíthatunk a másikra. Támogatni és segíteni fogjuk egymást, bármiről is legyen szó. Hiszen ez a testvérek dolga. Igaz nem igazán tudom, hogy milyen is egy jó testvéri kapcsolat, mert ez az egész újdonság mindkettőnk számára. 

Thirty-fourth

Hi Guys!

Hogy is kezdhetném?! Szörnyen röstellem magam, amiért elég hosszú ideig eltűntem. Az iskola mellett elég kevés időm jut az írásra és ihletem sem igen volt mostanában. Jó hír, hogy mindjárt téli szünet csupán pár nap. Ezt már féllábon állva is kitudjuk bírni. A szünetben igyekszek megírni a hátralévő részeket és talán szilveszterig be is tudnám fejezni a blogot. Vagyis a terveim eddig így néznek ki. Nagyon szépen köszönöm a kommenteket és a pipákat is egyaránt.Kitartást a sulihoz a szünetig. Jó olvasást!

Puszi

Fanni~

~Liam Payne~

Széles mosollyal az arcon ébredtem napok óta először. A fejemet oldalra hajtva láttam, hogy Tiffany még békésen szuszog mellettem. Olyan békés, ártatlan és gyönyörű volt egyszerre akár egy angyal. Imádtam őt nézni, amikor aludt és a szépségében gyönyörködni. Olyan megnyugtató érzés volt őt magam mellett tudni. Forgolódni kezdett, mint mindig mielőtt felébredne. Óvatosan simogatni kezdtem az arcát miközben a vállán apró puszikat hagytam. Majd a szemeit lassan kinyitotta és a gyönyörű mosolyát is megvillantotta felém amivel minden alkalommal elkápráztat.

- Jó reggelt szépségem! – köszöntem neki és megvillantottam felé egy vigyort.

- Jó reggelt! – nyomott egy puszit az arcomra, majd a fejét a mellkasomra hajtotta. A karjaimat köré fontam és szorosan öleltem magamhoz.

- Hogy aludtál? – kérdeztem érdeklődve miközben kifésültem az arcából egy kósza hajtincset.

- Így remekül. – mondta majd a fejét felemelve mosolyt villantott felém. – Hiányozni fog ez, hogy veled alhassak. Körülbelül egy hét múlva indul a gépem. Nem akarok elmenni, de muszáj lesz. Hogy fogjuk tartani a kapcsolatot? – kérdezte és a könyökére támaszkodva nézett a szemeimbe.

- Te is rettenetesen fogsz hiányozni nekem édesem. Nem tudom még, hogy pontosan mi lesz, de megoldjuk. – csókoltam bele a másik tenyerébe, majd az ujjainkat összefontam az övével. – Most viszont élvezzük ki az időt. Most viszont ideje lenne felkelni és reggelizni valamit. Később még átjönnek a srácok is, hogy beszélgethess még velük. Szeretnének téged jobban megismerni. – mondtam miközben a szabad kezemmel az arcát simogattam. Tif álla pedig szinte a földet súrolta a döbbenettől.

- Úgy érted, hogy a 5SOS tagjai szeretnének engem megismerni jobban? Ezt el sem tudom hinni. De hiszen nem is vagyok valami nagy szám és még érdekesnek se mondható… - kezdett bele azonban félbeszakítottam.

- Édesem te még mindig nem látod magad tisztán. Gyönyörű, okos, kedves és megértő vagy. Azt hiszem, önző leszek és nem foglak elengedni és itt tartalak örökké, hogy csak velem legyél. – mondtam miközben szélesen vigyorogtam rá.

- Nem is hangzik rosszul. – kacsintott rám ellenállhatatlanul, amitől az önkontrollomat szinte teljesen elveszítettem. Az ajkamat az övére tapasztottam és mohon kezdtem falni. Tiffany ülő helyzetbe tornázta magát, azonban az ajkaimtól egy pillanatra sem szakadt el. A csípőmre ült és a kezeivel a mellkasomra támaszkodott. A haja szinte függönyként omlott az arcunk köré. A kezeim a derekán pihentek és akaratom ellenére is elkezdtem a pólóját felfelé húzni.

- Szép jó reggelt cukorborsóim! – vágódott ki az ajtó, amin Louis lépett be nagy vinnyogással. Mi pedig úgy váltunk szét egymástól, mint akikbe a villám csapott. – Hoppá csak nem megzavartam itt valamit?! – vigyorgott ránk mindent tudóan, majd leült az ágy végébe. Tiffany szégyenlősen bújt az oldalamhoz miközben a takarót magára terítette és az arcát a párnájába fúrta.

- Tomlinson neked nem szokásod kopogni? – kérdeztem tőle költőien.

- Ennyi erővel én azt kérdezhetném tőletek, hogy nem szokásotok bezárni az ajtót, amikor éppen huncutkodni van kedvetek. – mondta felhúzott orral én pedig úgy éreztem, hogy szívem szerint fejbe csapnám saját magamat. – Egyébkén pedig unatkozom ezért jöttem ide hozzátok. Lottie és Niall folyamatosan csak smárolnak és nem foglalkoznak velem. Harry a szobájába fekszik és depizik. De látom ti sem vagytok jobbak, mint az a kettő jómadár odalent. – sóhajtott drámaian.  

- Mi a baja Harrynek? – kérdezte Tif aggódva.

- Nem érdekes. Nem lett volna szabad kikotyogjam. A szokásos problémáira tippelek, de majd túlteszi magát rajta. – mondta miközben a szőnyeget fixírozta. Nekem pedig azonnal leesett, hogy mi is az a dolog, ami annyira böki Harry barátunk csőrét. Még mindig szerelmes méghozzá az én barátnőmbe. Nem fog ennek jó vége lenni, ha megjátssza csupán, hogy nem zavarja ez az egész, ami köztem és Tif között van, miközben ő odabent fortyog a féltékenységtől. Kezd most már nagyon elegem lenni a viselkedéséből, hiszen nem ilyenek ismertem meg egyáltalán évekkel ezelőtt. Vissza akarom kapni azt a Harry Styelest, aki minden héten más nőket hozz haza és nem érdeklik a komoly kapcsolatok. Én pedig papolhatok neki arról, hogy ez miért is nem helyes és felelőtlen cselekedet. Azelőtt azt hittem, hogy az üres falakhoz beszélek, amikor a komoly kapcsolat előnyeiről magyaráztam neki és arról, hogy hagyjon fel ezzel az egy éjszakás kalandos életformával. Most valahogy visszasírom az a Harryt magamban.

- Beszéljek vele? – kérdezte Tiffany.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. – vágtam rá hirtelen, amire Tif rögtön felém kapta a tekintetét. Nem akarom, hogy ő beszéljen Harryvel arról, hogy érez-e még valamit iránta. - Inkább én beszélnék vele, ha nem gond. – tettem hozzá és köhintettem egyet. Louis mindent tudóan tekintett rám.

- Tif szerintem is jobb, ha Liam beszélne vele. Ez olyan fiús ügy, ha érted mire gondolok. Jobb, ha te ebből kimaradsz. – mondta és megfogta a barátnőm kezét. Kissé szúrós szemekkel néztem rá, de tudom, hogy Louis csak barátként tekint rá főleg ezek után, hogy tudja, mennyire szeretem ezt a csodálatos lányt. Nem fogom engedni, hogy bármi is közénk álljon és elválasszon tőle. Számomra ő a jelenem és a jövőm. Vicces hogyha a jövőmre gondolok akkor csak vele tudom elképzelni igazán. Egy jó öt év múlva örülnék neki, ha már a feleségem lenne és utána nem sokkal megszületne az első kis tündéri kisbabánk. Mindennél jobban vágyom erre a jövőben.

- Miért nem beszélhetek én? Tudom Liam féltesz attól, hogy Harry érez irántam valamit. Majd beszélgetés közben elcsavarná a fejemet és szívesebben lennék vele. Így van igaz? – kérdezte és úgy éreztem beletrafált a dolgok közepébe és a lényegre tapintott. Aprót bólintottam és lesütöttem a szemeimet. – Hát nem érted valóban. – hallottam a hangján, hogy csalódott. Közben azt is jól hallottam, hogy Louis csendesen szó nélkül távozik a szobából. – Liam én téged szeretlek! Sokszor úgy érzem, hogy én sokkal jobban szeretlek téged, mint te engem. Minden percben attól rettegek, hogy mikor veszed észre, hogy bennem nincsen semmi különleges és mikor határozod el, hogy elhagysz egy másik lányért, akinek az élete sokkal izgalmasabb és színesebb, mint az enyém. – ekkor már rá néztem és a szívem minden szavánál egyre jobban összeszorult. A gyönyörű szemei könnyekkel voltak teli. Nem tudtam tovább hallgatni ezt ahogyan magáról beszélt.

- Tif… - suttogtam őt megszakítva.

- Még várj. – mutatta fel az egyik ujját. – Ezzel az egésszel csak annyit akartam kimondani, hogy sosem szerettem még senkit ennyire, mint téged. Nagyon-nagyon szeretlek Liam! – mondta és az első könnyei azonnal utat törtek maguknak. Szó nélkül öleltem át szorosan és az ajkaimat az övére nyomtam.

- Rosszul hiszed, ha azt gondolod, hogy kevésbé szeretek én téged, mint te engem. – mondtam miután az ajkaink szétváltak egymástól levegőhiány miatt. – Te vagy nekem a mindenem érted? Szeretlek mindennél jobban. – mondtam magabiztosan majd az arcát a két tenyerem közé véve csókoltam meg ismét.

- Nem akarom elrontani a pillanatot, de a srácok most hívtak, hogy tízperc múlva itt vannak. – dugta be a fejét Lou. Válaszadásképpen egy párnát dobtam felé, de mire a párna a közelébe ért ő már visszacsukta az ajtót. Így a párna halk puffanással a földön kötött ki. Tiffany jókedvűen kuncogott a remek dobóképességemen. Csendben felkelt és a fürdőszobája felé vonult.

- Hova ilyen sebesen szép hölgy? – kaptam el a derekánál és a nyakába csókoltam.

- Zuhanyozni és készülődni mivel normálisan szeretnék kinézni, ha találkozok a srácokkal. – mondta mosolyogva.

- A zuhanyozás remekül hangzik. Azonban úgy vélem kötelességem veled tartani és vigyázni rád, hiszen egy ilyen ifjú és gyönyörű hölgyre rengeteg veszély leselkedhet a zuhanyzókabinban. – mondtam és meghajoltam előtte a mosolyomat visszatartva.

- Azt hiszem, most ezt az ajánlatot kénytelen leszek visszautasítani, mivel kevés az időnk most és nem csak egyszerű zuhanyozás lenne belőle. – kacsintott rám én pedig hirtelen egy pillanatra megdermedtem. Számomra még újdonság, hogy Tiffany ennyire nyílt velem szemben. Eddig azt hittem kerüli a témát és esetleg megbánta azt, ami a nyaraláson történt azon a bizonyos éjszakán, amikor az ártatlanságának a kulcsát a kezembe nyomta. – Most viszont várj meg itt nyugodtan. – nyomott egy puszit az arcomra.

- Szavadon foglak! – kiáltottam utána, mielőtt még becsukhatta volna a fürdőszobájának az ajtaját. Napról-napra és percről-perce egyre jobban csak szeretem őt mindennél jobban. Mindig meg tud lepni valamivel, amikor már azt hittem róla, hogy ismerem a teljes énjét.

~Tiffany Mills~

Sosem gondoltam, hogy valaha lesz olyan személy az életemben, akit annyira fogok szeretni, hogy azt szavakban sem lehet kifejezni. Ha nincs mellettem, akkor örökösen körülötte forognak a gondolataim. A mozdulataink pedig szinte mágnesként működnek. Ha mellettem van akkor a szívem oly hevesen dobog, hogy majd’ kiugrik a mellkasomból, amíg a gyomromban pillangók ezreinek bizsergető szárnycsapkodásait érzem. Ezelőtt rengeteget olvastam erről az érzésről és több rendező próbálta a mozivászonra vetíteni ezt az érzést. Az azonban semmit sem ad át arról pontosan, hogy milyen is valójában. Az életemnél is jobban szerettem Liamet és minden egyes porcikám ő utána sóvárgott kétségbeesetten. Olyan volt ő számomra akár egy drog. Ami minden egyes alkalommal egyre erősebben hatott rám. A gondolataimat pedig bilincsbe ejtve saját magára összpontosította. Minden egyes percet ki akartam használni, amit vele tölthettek mielőtt visszautaztam volna Kaliforniába. A jelenre koncentráltam csupán és nem agyaltam azon, hogy mit fog rejtegetni számunkra a jövő. Percekig folyattam magamra a langyos hőmérsékletű vizet mire az orchidea illatú tusfürdőm után nyúltam, amit szétkentem az összes szabad porcikámon. Az illata kellemes hatással volt rám, de jobbnak véltem, ha elzárom a csapot és készülődni kezdek. Fogalmam sincsen, hogy mégis miként érdemeltem ki Liam szerelmét, azt pedig pláne nem, hogy az egyik legkedvesebb együttesemnek a tagjainak az érdeklődését miként váltottam ki. Még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha találkozni fogok velük. Miután elzártam a csapot egy törülközőt magam köré csavarva léptem ki a kabinból. Tiszta ruhát azonban elfelejtettem behozni így kénytelen voltam ezt a vékony textildarabot magamon szorongatva dugtam ki a fejemet óvatosan az ajtón. Nagy megkönnyebbülés volt amikor Liamet nem találtam a szobámban. Gyorsan felöltöztem és a hajamat egy copfba kötöttem a fejem tetejére. A szemeimet csak felül kihúztam és szempillaspirált vittem fel. A hajam jobbra-balra libegett, amikor a lépcsőn siettem lefelé. Az utolsó lépcsőfoknál azonban megbotlottam és kis híján hasra estem, de Harry éppen idejében kapott el, amikor a nappaliból kifelé sétált.

- Köszi. – habogtam és a rémülettől kissé nehezen kaptam a levegőt és a szívem is gyorsabban vert.

- Hányszor kell neked elmondani azt, hogy vigyázz magadra jobban? A legegyszerűbb megoldás lenne téged körbetekerni buborékos fóliával és az legalább megvédene téged az ügyetlenkedésedtől. – nevetett rajtam jókedvűen miközben a fejét rázta.

- Hahaha nagyon vicces vagy Harry! – nyújtottam ki rá a nyelvem amikor elengedett. A párbeszédünknek Liam és Louis is szemtanúja volt.

- Mi történt? – kérdezte Liam amikor mellé értem, de a kérdését inkább Harrynek intézte. Szó nélkül bújtam oda hozzá és a karjait szorosan, de mégis gyengéden fonta körém.

- Szokásos bénázása. – nevetett ismét a göndör. Idegesen néztem rá mivel kezdett elegem lenni abból, hogy engem szekál.

- Befejeznéd végre? Nem történt semmi bajom! Nem értem miért kell a bolhából elefántot csinálni! – fakadtam ki akaratom ellenére. A hangomból pedig kissé sugárzott az ingerültség.

- Bocs, hogy foglalkozok és törődök veled! Bocs, azért mert nem akarom, hogy bármi bajod essen! Tényleg… - kiabált, amitől kissé összerezzentem a barátom karjai között. Tudom nem kellett volna kiakadnom, mert igaza van. Valóban ügyetlen vagyok, de nem tudok ellene tenni semmit. Szerintem már megszokhatta volna tőlem. Harry dühösen trappolt felfelé én pedig kibontakoztam Liam öleléséből és a hátsóudvarra vonultam. Leültem a hintára és csendben lökődtem magam a földtől. Jó ideig csendben ültem és az égen repülő madarakat szemléltem.

- Hé Tif minden oké? – jött közelebb Louis. – Mi volt ez az egész odabent? – kérdezte, amikor leült mellém a másik hintába.

- Nem tudom. Egyszerűen csak megint kezdődik az, hogy örökösen szekál, hogy milyen ügyetlen vagyok és s a többi. Én csak… - kezdtem el hadarni.

- Szereted. – jelentette ki Louis, amire én a fejemet azonnal felkaptam.

- Persze, hogy szeretem hiszen az unokatestvérem. – mondtam, miközben a cipőm orrát tanulmányoztam, amit még kifelé menet kaptam magamra.

- Nem úgy értettem tudod jól. Ne kertelj nekem tudom, hogy szereted még te is Harryt ahogyan ő is szeret téged. Természetesen tudom, hogy Liamet is nagyon szereted, mert látom ahogyan rá nézel. De azt is látom, ahogyan Harryre pillantasz akaratod ellenére is. Olyan kapcsolat van kettőtök között, amit képtelenség megmagyarázni. Tökéletesen hasonlítotok egymásra. Még sohasem láttam senkit akik így kiegészítenék egymást, mint ti ketten Harryvel akik nem testvérek. – magyarázta, amit én csendben hallgattam.

- Lou ez nevetséges. Harryvel ezt már megbeszéltük és nem lenne értelme a szüleink véleménye miatt sem. Liam pedig az életemet jelenti. Úgy érzem ő a nagy Ő és nem akarom őt elveszíteni. Kedves tőled, hogy így aggódsz, de nincs értelme. – sóhajtottam nagyot és eltűrtem egy tincset a fülem mögé.

- Nekem hazudhatsz, de saját magadnak nem tudsz Tiffany. Nem egy nőt láttam szerelmesen nézni tudom milyen az. – vigyorogta el magát és igyekezett jókedvre deríteni. – Nem felejtetted még őt el és igyekszel minden erőddel egy új kapcsolatba menekülni Liam mellett.

- Nem tudom Lou… - kezdtem volna bele de a teraszról Luke és a többiek integettek felénk.

- Ezt a beszélgetést még folytatjuk. – kacsintott rám Lou és segített kikelni a hintából. Óvatosan megölelt és csiklandozni kezdtem, amitől a nevetésem azonnal kirobbant. Miután üdvözöltük a srácokat a teraszon telepedtünk le. Lottie Niall ölében ücsörgött és jókat kacagott Ashton viccein a szöszi barátjával együtt. Liam kicsivel később csatlakozott hozzánk Harryvel az oldalánál. Nem nézett rám hanem úgy tett velem, mint aki ott sem lenne. A feszültség szinte tapintható volt közöttünk. A gondolataim az körül jártak amiket Lou mondott nekem. Mi van akkor, ha igaza van és a tudatalattim egy része még mindig nem felejtette el Harryt. Mi van akkor, ha ez valóban így van? Akkor egy szörnyű ember lennék? Olyan aki egyszerre szerelmes két férfiba? Ahogy a nap egyre jobban eltelt egyre több kérdés merült fel magamban, amikor éppen senki sem beszélgetett velem. Liam mellettem ült és a kezemet simogatta. Próbáltam mosolyogva figyelni Luke-ék beszélgetésére és megfelelően válaszolni a nekem feltett kérdésekre. Ez pedig többnyire könnyen ment. Azt este közeledtével kitalálták a többiek, hogy további kikapcsolódásként iszogassunk egy kicsit. Nem szerettem volna sokat inni, mivel nem másnapossággal szerettem volna a másnapomat tölteni. Amint az alkohol kissé mámorító ereje hatással lett a gondolataimra, annál világosabban kezdtem látni azt, amit Tommo említett. Szó nélkül keltem fel Liam mellől és sétáltam be a lakásba. A konyhába a pult szélébe kapaszkodva igyekeztem összeszedni a gondolataimat. Nem tudom mennyi idő telhetett el, amikor léptek zaját hallottam a hátam mögül.

- Tif minden rendben van? – kérdezte Lou. A fejemet megráztam és mély lélegzetet véve szólásra nyitottam a számat.

- Igazad volt. Még nem felejtettem el őt teljesen hiába próbálkoztam. – motyogtam miközben a könnyeim utat törtek maguknak. Lou szorosan ölelt magához és a hátamat kezdte el simogatni. A sarok felől egy árnyékot véltem felfedezni, ami gyors léptekkel távozott kifelé. Tudtam, hogy ki lehetett az és azt is pontosan tudtam, hogy minden bizonnyal megsértettem, de képtelen voltam utána menni. Egyszerűen földbegyökerezett a lábam. A gondolataim pedig már a körül keringtek, hogy miként fogom őt kiengesztelni ez miatt. Feltéve, ha még egyáltalán szóba áll velem ezek után. 

Thirty-third

Hi Guys!

Kicsit késve de megérkezett az új rész. Nagyon köszönöm a pipákat és a kommenteket ismét. Az iskolára való jókívánságokat is köszönöm. A hetem elég mozgalmas volt ismét szóval elnézést, hogy a rész kissé lapos lett esetleg rövidebb mint szokott. Ennek ellenére remélem tetszeni fog. A résszel úgy körülbelül most az éjszaka közepén sikerült befejeznem szóval helyesírási hibákért is elnézést.

Puszi Fanni~

~Liam Payne~

Iszonyatos bűntudat uralkodott rajtam, amiért nem voltam mellette, amikor szüksége lett volna rám ezek után, amiken keresztülment. Csapnivaló barát vagyok ezt kétségkívül kár tagadni. Azonban tudtam, hogy Harry vele lesz, ugyanis amíg ő felment vele sms-ben megbeszéltük, hogy itt az ideje annak a bulinak a megtartására. Luke és a többiek is a városba jöttek már így csupán a buli pontos helyszínét és időpontját kellett kitűznöm. Ez pedig egységesen sikerült is minden résztvevővel megbeszélnem. Nem tudtam mást kifogást találni, minthogy a nővéremmel találkozok. Miattam pedig Louisnak és a többieknek is hazudnia kell Tiffanynak. De ez afféle kegyes hazugság, ami a másik jóléte miatt történik csak meg. Legalábbis én ezzel nyugtatgattam magam. Kíváncsi vagyok, hogy milyen arcot fog vágni amikor meglátja a bulijának a helyszínén a színpadon a srácokat amint éppen neki énekelnek. Szerintem elfogja magát sírni hiszen tudom, hogy mennyire odavan a srácokért. Luke miatt egy minimális féltékenységem is akad, hiszen mielőtt engem személyesen megismert volna Tif addig ő róla álmodozott. Hogy ezt mégis honnan tudom? Tiffany mesélte el szinte szóról szóra az egészet, amikor kissé becsiccsentve üldögéltünk a hátsóudvarban és iszogattunk miközben egyszerűen élveztük egymás társaságát és közelségét. Furcsának tartottam, hogy Harry semmiféle hátsószándék nélkül igyekszik nekem a parti szervezést lebonyolítani anélkül, hogy Tiffany és én közém állna. Épp a lufikat kötöttem ki a korlátokra, amikor Harry betoppant.

- Bocsi siettem, ahogyan csak tudtam. Itt a ruhád öltözz át. Louis megnézeti vele a Harry Potter első részét aztán Lottie véletlenül kitalálja, hogy menjenek el bulizni így kisminkeli és idejönnek mindnyájan. – hadarta, majd a kezembe nyomta a ruhámat, amit egy szatyorba hajtogatott.

- Kösz! A srácok is hamarosan érkeznek. Fejezd be ott a díszítést és kész vagyunk. A vendégek körülbelül félóra múlva érkeznek. Mit mondtál neki hová készülsz kicsípve? – érdeklődtem miközben ledobtam a pólómat és egy fehér trikót aggattam magamra egy bordó színű kockás ing kíséretében.

- Más nem jutott eszembe minthogy randira megyek. De azt hiszem bevette.. – motyogta Harry azonban a hangjából sugárzott a bűntudat.

- Örülni fog ennek az egésznek szerinted? – kérdeztem aggódva egy picit.

- Igen de foglalkozz vele nagyon sokat. Érezze azt, hogy szereted és szükséged van rá. Azt hiszi, hogy már nem szereted és helyette az a lotyó exbarátnődet választod. Az is bántja, hogy a te gyerekedet várja állítólag. – mondta miközben leült az egyik bőrkanapéra az egyik boxban.

- Erről ő honnan tud? Te mondtad el neki? – kérdeztem és igyekeztem megemészteni a hallottakat.

- Természetesen nem, hanem attól a vadállattól, akivel te egyedül hagytad és így sikerült neki elrabolnia tőlünk egy egész éjszakára te zseni. – mondta Harry miközben a szemeit forgatta. – A féltékenysége pedig teljesen jogos. Csajból van így természetes, hogy nem akarja, hogy a pasiját elveszítse egy mániákusan hazudozó liba miatt. Csak azt nem értem, hogy pont arra a tyúkra legyen féltékeny, amikor ők ég és föld teljes mértékben… - sóhajtott és kezeit összefonta a tarkóján.

- Dehogy hagynám el Sophiáért és azért vigyázz a szádra Styles! Még mindig a nőkről beszélsz, akik érző lények akár csak te. – oktattam, majd egy nagy sóhaj után folytattam. – Ne nézz bolondnak természetesen nem hiszek Sophianak, hogy terhes lenne pláne tőlem amikor közel egy hónapja szakítottunk és előtte sem érintkeztünk testileg. Főleg úgy, hogy védekezni szoktunk és ő gyógyszert szed. A gyerekemet szeretném mindennél jobban, de őt ugyan úgy utálnám és megvetném akár csak most. Nem fogom miatta elveszíteni Tiffanyt. Ma este bebizonyítom neki, hogy nagyon szeretem és számomra a világot jelenti. – mondtam miközben lezökkentem Harry barátommal szemben és a fejemet az asztalra hajtottam.

- Én hiszek neked Liam, de ezt ne csak mond, hanem bizonyítsd be neki. Ismered, hogy folyton mennyit agyal és általában annak nem lesz jó vége. Ez a buli ráért volna még szerintem és most nem Luke és a többiek éneklésére van szüksége, hanem rád, mint barátjára. Neki elég lett volna, hogy átöleld és azt mond neki, hogy ott vagy vele és nem hagyod többé magára. Meg azt is mondhattad volna, hogy mennyire szereted. De ne nekem kelljen a szádba rágnom, hiszen te jobban értesz gondolom a nőkhöz…. – magyarázta és igaza volt. Ha megjön ide, azonnal átölelem és el se fogom engedni egész éjszaka. Ez után csend következett elég hosszú ideig. Nem volt mit mondanom Harrynek és ő se tudott mit mondani nekem. A csendet az ajtó csapódása törte meg majd hirtelen négyen kezdtek felénk rohanni.

- Liam! Harry! Jó titeket újra látni! – örvendett Luke.

- Titeket is! – pacsizott le velük Harry majd én is.

- Hol van az a csinos kis hölgy, aki olyan nagy rajongónk? – kérdezte pajkosan Ashton, amire én csak szúrós tekintettel jutalmaztam meg. – Jól van, csak hülyéskedek. – röhögte el magát, amire csak a szemeimet forgattam.

- Még mindig beteg a humorod. – feleltem és próbáltam vigyort erőltetni az arcomra. – Még otthon van, de olyan másfél óra múlva érkeznek. Ti addig nyugodtan pakoljatok ott fent össze, amire szükségetek van. A nadrágzsebembe lévő telefonom közben rezegni kezdett rövid ideig, ami azt jelentette, hogy sms érkezett rá. Az ujjammal a képernyőre koppintottam majd megnyitottam a kis borítékot. A feladója pedig nem más volt, mint Tiffany.

,, Merre vagy egész nap? Hiányzol♥”

A torkom ismét elszorul a bűntudat miatt. Nem szeretnék ismét hazudni neki így válaszként annyit pötyögök vissza, hogy - „Ne haragudj, amiért ma nem lehettem veled. Hamarosan újra veled leszek. Szeretlek xXx” – majd a küldés gombra kattintva próbáltam türelmesen várni, hogy az idő elteljen, ő pedig itt lehessen velem. Ezzel az üzenettel pedig nem hazudtam neki többet. Válasz nem érkezett az üzenetre így tudtam, hogy valóban neheztel rám egy kicsit. Ez miatt pedig rosszabbul éreztem magam. Az első vendégek lassan szállingózni kezdtek, majd őket követték a többiek. Többnyire jó ismerőseinket hívtuk meg, mint például az egyik legkedvesebb barátomat Andy-t. Harry már a táncparketten múlatott egy szőke hajú lánnyal, akiről úgy tudom Louis egyik ismerőse. Egyre jobban izgatott lettem, főleg amikor Louis elküldte az sms-t, hogy úton vannak idefelé. A 5SOS-es srácok már készenlétben álltak odafent az emeleten lévő színpadon, amit lentről is jól lehetett látni. A telefonom pedig csörögni kezdett, ami azt jelentette odakint vannak. Az ajtó pedig kinyílt és először Niall és Lottie lépett be kézen fogva, majd Tiffany mögötte Louissal. A lépcsőről állva figyeltem az arcát, amikor meghallotta énekelni a színpadon a srácokat.

- A most következő számunkat Tiffany Millsnek küldjük, akinek a barátja egy piszok mázlista srác amiért ilyen barátnője van. Következzen a She looks so perfect című dalunk csak neked Tiffany!- mondta Luke miközben a mikrofont leszedte az állványról.

 Tiffany a tenyereit a szája elé kapta és láttam, ahogyan a többiek nevetgélve közelebb húzzák. Azonnal énekelni kezdett a srácokkal párhuzamosan. Nem tudtam tovább várni rögtön elindultam felé az embereket pedig óvatosan kerültem ki. Amikor mögé értem a hasa előtt összefontam a karjaimat a nyakára pedig apró puszit leheltem. Az ölelésemben azonnal megfordult és a karjait a nyakam köré vezette.

- Szia! – mondtam mosolyogva.

- Szia! – mondta és apró mosolyt varázsolt az arcára. A szemei kissé könnyesek voltak és nem tudtam eldönteni, hogy a meghatódástól vagy pedig a szomorúságtól, amiért nem voltam vele.

- Tetszik a meglepetésed? – kérdeztem tőle érdeklődve miközben a szemeiben teljesen elvesztem.

- Ez a te műved? – kérdezte miközben aprót kuncogott. Bólintottam nem tudtam más válasszal szolgálni számára. – Ezért tűntél el egy egész napra? Tudod elég lett volna ez is, hogy átölelj és kapjak jó néhány ilyet. – mondta majd az édes ajkait az enyémekre nyomta. Az én ajkam szinte azonnal bekebelezte az övét és a kezeimmel a csípőjét markoltam. A nyelveink egymásra találtak és őrületes táncba keveredtek. Levegőhiányában váltunk el egymástól, de még mindig szorosan öleltem magamhoz. – Köszönöm ezt az egészet. – mondta halkan a fülembe suttogva.

- Szeretlek mindennél jobban! El sem tudod képzelni mennyire fontos vagy számomra. A múlt éjszaka volt életem egyik legborzalmasabb éjszakára. Bele betegedtem szinte a gondolatba, hogy elveszítelek, mert egyedül hagytalak azzal a… - hadartam, de az apró tenyerét a számra nyomta. A szemei könnyesek voltak és látszott rajta, hogy zavarba van.

- Nem a te hibád volt Liam. De erről ma este nem akarok beszélni. Én is szeretlek mindennél jobban, de ha te őt szeretnéd választani, akkor megértem. Nem vagyok olyan, mint ő. Tudom, egy részed még szereti őt főleg ezek után, hogy a te állítólagos gyerekedet várja… - hadarta és a könnyei ellen küzdőt. Most rajtam volt a sor, hogy megszakítsam a monológjában.

- Nem szeretem őt. Téged szeretlek és nem érdekel más csak te. – mondtam miközben a kézfejemmel végigsimítottam az arcán. A gyönyörű szemeiből kicsordult az első könnycsepp, amit azonnal lepusziltam a tökéletes arcáról. – Most viszont valakik várnak téged odafent a színpadon. – nevettem el magam és a kezét megfogva indultam el vele felfelé. A srácok miután befejezték a dalt és a közönség kiénezte magát odajöttek hozzánk. Tiffanyi bátortalanul mosolygott rájuk és a kezemet szorongatta. Ettől pedig hatalmas mosoly volt az arcomon.

- Tiffany hadd mutassalak be a srácoknak. Srácok ő itt Tiffany a barátnőm. Ők pedig itt Luke, Calum, Ashton és Michael. De gondolom ismered őket. – nevettem el magam.

- Üdv Mi lady. – hajolt meg Ashton majd egy csókot nyomott Tiffany másik kézfejére, ami éppen nem a kezemet szorongatta. Tiffanyi csak kuncogott ezen a köszönésformán. – Ashton vagyok és már rengeteget hallottam rólad az utóbbi pár hétben ettől az elbűvölő fiatalembertől, aki ön mellett áll. – tette hozzá és röhögés nélkül ausztrál akcentussal beszélt. A többiek csak röhögtek rajta, akár csak én. Közben Louis is csatlakozott hozzánk, aki Tif másik oldalára állt miután lepacsizott a srácokkal. Szépen sorjában bemutatkoztak Tiffanynak, akinek a szorítása kezdett egyre gyengébb lenni.

- El sem hiszem, hogy itt álltok előttem. Az egész olyan mint egy álom. – nevette el magát és látszott rajta, hogy zavarba volt.

- Ilyen, ha az ember lányának egy világsztár a pasija. – tette hozzá Luke és átölelte ügyetlenül. Elengedtem Tif-t, hogy rendesen átölelhessék a többiek is. Félreálltam és hagytam, hogy beszegethessen a srácokkal.

- Rendes volt ez az egész Liam. – tette a kezét a vállamra Lou és megveregette azt. Én közben végig csak Tiffany-t néztem. Egyszerűen gyönyörű volt, ahogyan ott mosolyogva igyekezett beszélgetni azzal a bandával, akikért odavolt mielőtt megismerkedett velünk személyesen is. Annyira kislányosnak és egyben felnőtt nőnek látszott, ahogyan ott állt és kuncogva hallgatta a fiúk meséléseit. Niall és Lottie is csatlakoztak hozzánk idefent, ahogyan kis idővel később Harry is. Láttam rajta, hogyan néz Tiffanyra és tudtam, hogy még szereti őt és csak miattam és a barátságunk miatt nem meri bevallani. Ezt pedig onnan tudtam ilyen biztosra, mert én is így nézek rá. Tiffany beállt a srácok közé és Niall egy fényképet készített róluk. Valóban boldognak és vidámnak látszott. Az est további részében az a megtiszteltetés is érte, hogy az Amnesia című számukat a srácoknak ő is velük énekelhette. Majd együtt buliztunk odalent elvegyülve a többi ember között. Tánc közben néha odasimultam Tifhez és egy-két csókot loptam a puha ajkairól. Biztosra veszem, hogy nem fogom őt elveszíteni, mert számomra ő jelenti a világomat.

*~*~*~*~*~*~*

Körülbelül olyan hajlani fél-kettő felé értünk haza. Én voltam a sofőr szokás szerint, mint amikor máskor is bulizni megyünk. Ám az utóbbi időben erre nem sokszor került sor. Tiffany elől ült mellettem az anyósülésen. Louis és Harry leghátul ültek és mondhatni elég szépen sikerült becsiccsenteniük. Lottie és Niall páros a józanság és a részegség között mozogtak. A rádió csendben szólt, miközben a tekintetemmel görcsösen az utat figyeltem. A közlekedési szabályoknak megfelelően vezettem és igyekeztem felelősségteljesen vezetni és mindenkit biztonságban hazajuttatni épségben. Tiffanyn is látszott, hogy bizony a pohár fenekére nézett párszor. De szerencse, hogy itt vagyok én és majd vigyázok rá, hogy nehogy bántódása essék.  Vezetésközben egyszer csak megéreztem az enyémhez képest apró kezét amint a combom környékén simogatni kezd. A kezeimmel erősen szorítottam a kormányt. Ahogyan a szemeibe néztem a tekintete igéző volt és varázslatos egyaránt. A fejemet megráztam jelezve, hogy ennek nem itt a helye most éppen. Körülbelül huszonöt perc elteltével már a garázsból támogattam befelé Tiffanyt, aki kis híján elaludt a karom között. Óvatosan a karomba fogtam, amikor a lépcsőn felfelé cipeltem. Az ágyára fektettem és betakargattam, majd leszaladtam és Tommot és Harryt is a saját szobájába tuszkoltam. Úgy láttam, hogy a szöszi páros boldogul magától is így a saját szobámat vettem célba. Hiába éreztem magam fáradtak muszáj volt letusolnom. Egy tiszta alsónadrágot vettem elő a fiókomból és a fürdőmbe vonultam. Levettem a ruháimat és beálltam a zuhany alá. A csapot kellemes langyosra állítottam és igyekeztem olyan hamar végezni, ahogy csak tudtam. Leöblítettem magamról a habot és egy törölközőt magam köré csavarva kiléptem a kabinból. Szárazra töröltem magam, majd belebújtam az

alsónadrágomba és a csaphoz lépve pár perc alatt megmostam a fogaimat. Miután ezzel is kész lettem a szobámba belebújtam egy trikóba, majd az ágyamra vettettem magam. Kis ideig forgolódtam, de sehol sem találtam a helyemet. Így hát egy hirtelen gondolat vezérlésével kitakaróztam és a takarómat a kezembe fogva elindultam lábujjhegyen a folyóson az Ő szobája felé. Amikor beléptem hozzá halkan csuktam be az ajtót. Olyan ártatlannak és gyengének tűnt miközben az igazak álmát aludta. A haja szétterült az arca körül a párnáján. Óvatosan feküdtem le mellé és ekkor a szemei kissé kinyíltak.

- Liam te vagy az? – kérdezte kábán.

- Én vagyok az Édesem! Itt vagyok melletted, nem hagylak magadra megígértem. Nagyon szeretlek. Álmodj szépeket hercegnőm! – nyomtam egy puszit a homlokára majd hozzá bújtam és a fejemet a párnára hajtottam. Úgy helyezkedett, hogy a feje a mellkasomon pihent. Jó darabig hallgattam az édes szuszogását, majd én is az álmok mély birodalmába csöppentem. Tiffany nélkül valóban nem találom a helyemet, ugyanis úgy érzem helyesnek, hogy minden percben vele legyek a közelébe ahogyan csak lehetséges. Nagyon szeretem és nem fogom hagyni, hogy Sophia és szinte egy kontinens és óceán elválasszon tőle. Úgy érzem senki másra nincs szükségem csak rá. Ha kell bevállalom az ingázó fél szerepét csakhogy a közelébe tudhassam magam a napok végén és elalvás előtt az ő bájos arcát láthassam utoljára aznap. Reggelente ő az első gondolatom, ahogyan napvégén az utolsó is. Szerelmes vagyok belé teljes mértékben és nem szégyellem ezt felvállalni. Még ha ez nyálasnak is hangzik az én számból. Kibaszottul szeretem őt és ha kell ezt világgá is ordítom.