Thirty-sixth

Hi Guys!
Elérkeztünk az utolsó előtti részhez szóval ez után még egy rész plusz az epilógus következik. Mindkettőt igyekszem még szilveszter előtt megírni, de hogy ide mikor kerülnek fel az még kész rejtély. Utólag is boldog karácsonyt minden kedves olvasómnak! A kommenteket és pipákat ismét csak köszönöm! Jó olvasást!
Puszi Fanni~

~Tiffany Mills~

Képtelenség szavakba foglalni az érzéseimet. Egyszerűen úgy érzem, hogy az érzelmeim egy nagy masszává vannak összeállva, ami teljesen maga alá temetett. Nem tudom és egyszerűen nem is akarom megérteni Anne-t, hogy mégis hogyan tudott engem örökbe adni, amíg Harryt megtartotta magának. Kicsit igazságtalannak találom, de nem tudhatom, hogy mégis milyen nehéz volt neki ezt a döntést meghoznia. Idővel talán megértem és elfogadom a döntését, de ez egyelőre még nem megy. Az életem mondhatni a feje tetejére állt. Túl sok minden történt velem a nyár folyamán, amire nem voltam felkészülve: szerelem, titkok, átverések, de természetesen nem bánnom, hogy ide jöttem ugyanis igaz barátokra leltem. Lottie egy igazi kincsnek bizonyul és biztosra veszem, hogy tartani fogom vele a kapcsolatot. Mindent meg tudok vele beszélni és támogat is bármiben. Louis és Niall pedig szintén imádnivaló és nem mindennapi srácok. Ha bármire szükségem lenne valaha, tudom, hogy rájuk is számíthatok bármiről is legyen szó. Harryvel a kapcsolatunk pedig erősebb lesz mindennél, mint valaha volt. Ott fogunk lenni a másiknak, ha éppen szükségünk van egymásra. Hosszú éveket fogunk bepótolni, amiket senki sem vehet már el többé. Most már nem tud semmi sem szétválasztani minket egymástól. Az este folyamán Harryvel aludtam és beszélgettünk nagyon sok mindenről. Elképzeltük, hogy milyen lett volna az életünk, ha együtt nőttünk volna fel. Milyen lett volna a közös születésnapi zsúrunk és milyen sok csíntalanságot követhettünk volna el együtt és miként akasztottuk volna már szinte ki Anne-t vagyis a vér szerinti anyámat. Haragudtam Anne-re és a szüleimre is, amiért nem voltak képesek elmondani az igazságot ilyen hosszú éveken át. Magamban azonban megfogadtam, hogy továbbra is Marry-t és Joe-t tartom a szüleimnek, hiszen ők neveltek fel és támogattak mindenben egészen idáig. Nem tudhatom, hogy szándékukban állt elmondani az igazságot vagy pedig hazudtak volna életük végéig, de erre most már nem fogok rájönni soha többé. A tényeken már mit sem változtatna, hogy szétválasztottak minket a testvéremmel. Óvatosan a másik oldalamra fordultam és az arcomra azonnal mosoly szökött. Harry göndör haja össze-visszameredezett a halványkék színű párnáján, miközben még az igazak álmát aludta. A szívem kissé összeszorult a gondolattól, hogy nem lesz több ilyen reggelem jó ideig. Sőt hosszú ideig nem is fogom látni se őt sem a többieket a főiskola miatt. Óvatosan egy puszit nyomtam az arcára, majd kimásztam az ágyból és lábujjhegyen kimasíroztam a szobájából. Halkan csuktam be az ajtót és a szobám felé tartva Liambe ütköztem. A sírás kerülgetett, amikor megláttam és szó nélkül igyekeztem elhaladni mellette leszegezett fejjel.

- Látom Harryvel töltötted az éjszakát. Gratulálok Tiffany, amiért visszaszaladtál hozzá. Tudod mit, ha annyira szereted, akkor legyél vele. Nem fogok kettőtök közé állni. Csalódtam benned azt hittem te más vagy, de ezek szerint pocsék emberismerő vagyok. – mondta és a hangjából csak úgy sütött az undor.

- Liam félreérted… - motyogtam, de ő azonnal a szavamba vágott.

- Nem érdekel a magyarázkodásod Tiffany. Légy boldog vele, de ne felejtsd el, hogy ki vigasztalt téged, amikor ő megbántott. – mondta és otthagyott. A fal mellett a földre csúsztam és a könnyeimet nem tartottam vissza tovább. Nem értem, miért nem tudunk viták nélkül élni békésen. Nem elég, hogy ez kiderült rólam még Liam is tovább bonyolít mindent. Felkeltem a földről és a szobám menedékébe menekültem. A fürdőszobában elvégeztem a reggeli teendőimet, majd gyorsan felöltöztem. Behúztam a cipzárt az utolsó bőröndömön is és elindultam lefelé. A konyhába belépve rámosolyogtam Lottiera és Niallre.

- Muszáj elmenned? Olyan jó lenne, ha még pár napot maradnál. Semmivel sem tudnánk téged meggyőzni, hogy maradj? – kérdezte Lottie, miközben a kezemet szorongatta. Válaszul megráztam a fejemet és sajnálkozó mosolyt küldtem felé.

- Sajnálom Lottie! Nem visszaváltható a jegy és úgy érzem a szüleimmel is beszélnem kell személyesen, de ígérem tartani fogjuk a kapcsolatot. A fiúk amerikai turnéjára pedig ajánlom, hogy ott legyél és ha Kaliforniában jársz látogass meg. – mondtam és átöleltem.

- Aj de az még olyan messze van. Mit fogok addig kezdeni a legjobb barátnőm nélkül? – kérdezte, de a kérdése inkább költői volt.

- Hamar el fog telni az idő. – simított végig Niall a barátnője hátán miközben egy mosolyt küldött felém.  

- Jó reggelt! – csoszogott be a konyhába Lou, miközben szinte még aludt. A kávéfőzőhöz lépett és a répás bögréjét tele töltötte. Nagyot kortyolt belőle és leült az asztalhoz. Lottie fecsegni kezdett arról, hogy miket fogunk majd Kaliforniában csinálni, ha meglátogat.

- Mit fogunk ma csinálni? – kérdezte Lou érdeklődve. Értetlenül néztünk rá, hiszen nem értettük mit szeretne. – Ez Tiffany utolsó napja itt nem ülhetünk egy helybe siránkozva, hogy elmegy. Valamit csinálni kellene. – magyarázta, majd hozzánk lépett.

- Főzzünk közösen és utána medencézzünk egyet. – javasolta Niall.

- Háromkor indul a gépem szóval a medencézés kilőve szöszi. – húztam el a számat pedig jó ötletnek tűnt.

- A francba. – csúszott ki a száján.

- Menjünk el sétálni és ebédeljünk egy étteremben. – tanácsolta Lou.

- Srácok nekem tökéletes program az is, hogy itt vagytok velem és a nappaliban vagy a kertben üldögélünk. – mondtam és a hűtőből töltöttem egy pohár narancslevet. – Itthon megebédelünk és délután pedig elindulunk a reptérre. Időben szeretnék kiérni. – mondtam és próbáltam magabiztosnak látszani. Liam leizzadva lépett be a konyhába térdnadrágban és egy szürke atlétában. Az izmai tökéletesen látszódtak a felsője alatt is. A hűtőhöz lépett és kivett egy kis üveges ásványvizet. Beszédbe elegyedett Louval és Niallel rólam pedig tudomást sem vett. Nagyon fájt, de én rontottam el. Ahhoz pedig már nincsen bátorságom, hogy helyre is hozzam. A szememmel őt figyeltem miközben Lottie fecsegését hallgattam.

- Sziasztok! – jött be Harry is felöltözve. Óvatosan átölelt és egy puszit nyomott az arcomra. – Hogy aludtál? – kérdezte halkan. Lottie álla szinte a padlót súrolta és értetlenül pislogott ránk.

- Volt már jobb éjszakám is. – vontam meg a vállamat.

- Történt valami baj? – kérdezte Lottie aggódva.

- Inkább kiderült az igazság egy elég fontos dologról. – mondta Harry és megfogta a kezem.

- Juj! Együtt vagytok megint? – kérdezte szinte visítva. Liam dühösen nézett ránk és a többiek tekintette is zavart volt.

- Az a helyzet, hogy… - Harry éppen elkezdte magyarázni a történteket, de Liam szó nélkül fogta magát és feltrappolt a lépcsőn.

- Testvérek vagyunk vagyis pontosabban ikrek. – nyögtem ki és szívem szerint felfutottam volna Liam után. A többiek szája tátva maradt.

- Mégis hogyan lehetséges ez? – kérdezte értetlenül Niall.

- Anyu örökbe adta Tiffanyt a születésünkkor a nagybácsikámnak.  Tegnap tudtuk csak meg szóval még nehéz mindkettőnknek elfogadni. – magyarázta Harry továbbra is, amíg én az oldalához bújva hallgattam csak.

- Tényleg hasonlítotok egymásra. – morfondírozott Lou. Ezután próbáltunk vidámabb témákra evezni. Öten álltunk neki a reggeli elkészítésére, bár Niall inkább csak hátráltatta a rántotta sütését azzal, hogy folyamatosan Lottie nyakát puszilgatta ezzel pedig Louis agyát húzta. – Horan ha már elviselem azt, hogy a húgommal járj akkor annyit tegyél meg kérlek, hogy nem a szemem előtt akarod megerőszakolni. Menjetek szobára vagy bánnom is én, de ne inkább ne is érj hozzá úgy. – hadarta idegesen. Harryvel összenézve jót nevettünk ennek a két majomnak a kötekedésén.

- Tudjátok mit? Ti ketten menjetek és terítsetek meg anélkül, hogy tovább szekáljátok egymást. – parancsolt rájuk Lottie. Harry a kakaók elkészítésével foglalatoskodott. A reggelizés egészen jó hangulatban telt, akár csak a nap további része. Hiányzott Liam közelsége és az is, hogy hozzá bújhassak.

 A reggeli után a kertben fociztunk és időnként kidőlve a fűben feküdtünk. Nem volt a legmelegebb időjárás így hosszú ruhában kellett kint lenni, hogy véletlenül se fázzunk fel. A tekintetem néha Liam szobája felé kalandozott és reménykedtem benne, hogy ő is kijön. Aztán eszembe jutott, hogy miért is jönne ki? Hiszen azt sem tudja, hogy pár óra múlva magam mögött hagyom Londont. A véleménye szerint olyan vagyok, mint a volt barátnője Sophia. Pedig úgy elmondanám neki azt, hogy félreértés történt, hiszen Harry csak a bátyám, de esélyt sem ad rá, hogy elmagyarázzam neki. Erről pedig csakis én tehetek. Ebédre pizzát rendeltünk, amit a teraszon fogyasztottunk el. Az evés után csak ücsörögtünk és a srácok énekelni kezdtek az új albumukról, amiben biztos vagyok, hogy hatalmas sikereket fog elérni. Lassan pedig készülődni kezdtem a repülőtérre. A srácok segítettek levinni a bejáratig a csomagjaimat. Kissé fájó szívvel néztem körbe a szobába. Az emlékek hada azonnal elöntötte az elmémet. Néhány emlék mosolyt csalt az arcomra, amíg egyes emlékeken sírhatnékom támadt. Becsuktam magam mögött az ajtót és ezzel lezártnak tekintettem a múltam egy részét. Liam esélyt sem adott arra, hogy elbúcsúzhassak tőle így számára egy levelet hagytam a szobámban a párnámon. Louis vezetett a repülőtér felé. Lottie ült elől amíg én hátul Niall és Harry között ücsörögtem. A gépem indulása előtt egy órával indultunk, hogy biztosan kiérjünk hiszen nem lehet tudni, hogy milyen közlekedési bonyodalmak alakulhatnának ki, amik gátolnák a kiérésemet a repülőtérre. Szerencsére negyed óra alatt épségben a parkolóba értünk. A srácok a kapucnikat a fejükre húzták és napszemüveget tette magukra. Továbbra is segítettek a csomagjaim cipelésében. Odabent viszont eljött a búcsú ideje.

- Ígérd meg, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot. – ölelt át szorosan Lottie.

- Ezt már megbeszéltük. – mosolyogtam rá. A barátnője után engem ölelt meg Niall.

- Hiányozni fogsz csajszi. Vigyázz magadra nagyon és írj ha tudsz és esetleg eszedbe jutok. – vigyorgott Niall és ügyetlenkedve átölelt. Lou is elkapott és jó erősen átölelt.

- Amint landolt a géped ajánlom, hogy jelentkezz. Nem akarom magam halálra aggódni miattad. Nagyon fogsz hiányozni Tif. Liamnek is, de most egy kész bolond. Semmivel sem tudnálak még itt tartani? – kérdezte reménykedve. 

- Nem, sajnálom. Te is hiányozni fogsz Lou. Amint tudlak hívlak skype-on. Vigyázz a többiekre és magadra is. – mondtam, miközben felnéztem az arára. Louis után Harry vont magához. A karjait szorosan fonta körém és úgy tűnt, mint aki nem akar elengedni.

- Nem akarom, hogy elmenj. Azt akarom, hogy itt maradj velem. – mondta akár egy hisztis kis óvodás. – Rettentően fogsz hiányozni Tiffany. Megígérem, amint tudlak, meglátogatlak a főiskolán. Szeretlek. – nyomott egy puszit az arcomra.

- Te is hiányozni fogsz Hazza. Vigyázz te is magadra és találd meg a boldogságot egy kedves és odaadó lány mellett. Beszélj Carlyval és kérj tőle bocsánatot az akkori viselkedésedért. Ha valóban szeret téged, akkor meg fog neked bocsátani. – biztattam és még egyszer átöleltem őket mielőtt elmentek volna. Reménykedtem benne, hogy Liam felbukkan és átölel és minden rendbe jön, mint a filmekben ilyenkor, de erre nem került sor sajnos. Miután a többiek elmentek hosszas perceket töltöttem a terminálban arra várva, hogy felbukkanjon Ő.

- Hölgyem, ha nem száll be most a gépbe, akkor attól tartok lekési a járatot. – szólt egy úr. Aprót bólintottam és odaadtam neki a jegyemet és felszálltam a gépre. A jegyem ablakmellé szólt így a kilátást kis ideig élvezhettem. A könnyeimet immár nem tartottam vissza, hanem utat engedtem nekik. Egy ideig figyeltem az alattunk elterülő Londont, amikor a gép emelkedni kezdett, majd a fülhallgatómat a fülembe téve lehunytam a szemeimet és felkészültem a hosszú útra.

~Liam Payne~

Tudom gyerekesen és ostobán viselkedek, amiért nem vagyok hajlandó szóba állni a saját barátnőmmel. Attól félek, hogyha továbbra is ezt folytatom, akkor netán elveszítem őt. Azt pedig nagyon nem szeretném, mivel nagyon szeretem őt, bár ezt furcsán fejezem ki iránta. A reggeli kis beszólásomat inkább a féltékenység vezérelte, mint én saját magam. Amint lehetőségem lesz rá ezért is elnézést kérek tőle. Bevallom rettenetesen fájt azt hallani, hogy Harry még mindig nem közömbös számára. Egész nap a szobámban feküdtem és csak ő járt a fejemben. Estére úgy döntöttem, hogy megpróbálom kiengesztelni a borzalmas viselkedésem miatt. Úgy terveztem vacsorázni viszem egy hajóra. Hallottam, amikor elmennek valahová az autóval, s amikor meghallottam csapódni a bejárati ajtót rögtön lefelé kezdtem rohanni. Lent azonban Tiffanyt sehol sem láttam csak a többieknek egy depressziósabb énjének a változatát.

- Veletek meg mi a fene történt? Tiffanyt merre hagytátok? – kérdeztem tőlük értetlenül.

- A reptéren van és a gépére vár. Megkért minket, hogy hagyjuk ott magára. – mondta Harry.

- Hazamegy? De hiszen arról volt szó, hogy még jó pár napig marad. – nyögtem ki.

- Nem akart tovább téged kerülgetni, amiért nem állsz vele szóba. – mondta Lottie.

- Mit érdekelte őt az, hogy nem beszélek vele? Hamar visszatalált Harryhez. – motyogtam idegesen.

- Liam Tiffany és köztem semmi olyasmi sincsen, mint amire te gondolsz! Sőt elég helytelen lenne ha bármi lenne köztünk ugyanis ő a húgom. Ha pedig most hagyod így elmenni, akkor nagy hibát követsz el. – mondta Harry.

- Mikor indul a gépe? – kérdeztem és közben már a cipőmet rángattam magamra.

- Háromkor száll fel. Vigyázz a kocsimra kint áll. – dobta nekem a kulcsot Harry. Amilyen gyorsan csak tudtam rohantam kifelé. A közlekedési szabályokra nagyjából fittyet hánytam csak oda akartam érni a reptérre időben. Valamiért mindig akkor kerülök rengeteg akadályba, amikor éppenséggel sürgősen oda kellene érnem valahová. Az óra vészesen közeledett a háromhoz én pedig kezdtem versenyt futni az idővel. Nem hagyhatom őt így elmenni anélkül, hogy nem búcsúzott el tőlem. El kell, neki mondjam, hogy mennyire szeretem és nem hagyhat el a rémes viselkedésem miatt. Szükségem van rá mindennél jobban. Hiába nyomtam volna a gázt a közlekedési rendszer a levesembe köpött. Akadozva is, de tíz perccel a gép indulása előtt megérkeztem a reptérre. A parkolóban azonban felismertek és körém gyűltek. Néhány aláírást osztottam és mosolyogni próbáltam a kamerákba.

- Ne haragudjatok, de ha most nem megyek be oda, akkor elveszítek egy számomra nagyon fontos lányt. – mondtam és próbáltam elindulni befelé. Közben kérdések hada zendített el, hogy mégis milyen lány az és kicsoda ő nekem. Nem válaszoltam egyikre sem, hanem csörtettem befelé. Szeretem a rajongóinkat, de ő most mindennél fontosabb számomra. A terminálokon végig rohantam, de az órámat megnézve láttam, hogy elkéstem. Sehol sem láttam őt és a hangosbemondó is mondta, hogy a Kaliforniába tartó járat indulásra készen áll. Az üvegnek dőlve figyeltem, ahogyan a gép emelkedni kezd. Szívem szerint üvölteni tudtam volna, de helyette csak néztem, ahogyan a gép felszáll én pedig nem tudtam tenni ellene semmit. Elveszítettem őt és egyszerűen fogalmam sincsen, hogy mégis miként tudom őt visszaszerezni. Egy dologban biztos vagyok: szeretem őt és valami módnál fogva vissza fogom szerezni. Bármit is kell tennem érte, megteszem. Elszúrtam és addig nem tudok megnyugodni, amíg ezt helyre nem hozom. Újra a karomban akarom őt tartani és számtalanszor a tudatára adni, hogy mégis mennyire szeretem őt. Ezt pedig nem akarom tovább titkolni a nagyvilág elől. El akarom mondani mindenkinek, hogy szerelmes vagyok belé és senki mást nem akarok csak őt, de őt mindennél jobban.