Sixth

Hi Guys!

Sajnálom a hosszú kimaradást, de meghoztam az új részt. 

Remélem tetszeni fog. 

Jó hétvégét és kellemes olvasást!

~Fanni

...:H a r p e r  P a y n e:...

Amikor Theo elkapta a kezemet és akaratosan leültetett a székre tudtam, hogy komolyan beszélni szeretne velem, mivel különben már régen feladta volna. A karjaimat összefontam a mellem alatt és csendesen és figyelmesen hallgattam őt. Oké eleinte elég cinikus hallgatója voltam, de ahogy kezdett rátérni a lényegre a figyelmem is úgy koncentrálódott rá.

- Nézd Harper! Tudom, vagyis sejtem azt, hogy mit gondolhatsz rólam. Egy igazi idiótának tarthatsz, amiért ezt tettem. Azonban nyomos okom volt minderre, hogy egyszerű kertelés nélkül kimondjam, hogy kerültelek minden lehetséges módon ahogy csak tudtam. Nem kerestelek és nem is akartam találkozni veled. Tudom, hogy ez elég bunkón csenghet a füleidnek, de nem akarok neked hazudni. Úgy döntöttem, hogy teljes mértékben őszinte leszek veled, hiszen megérdemled az őszinteségem és a magyarázatomat is. Muszáj volt idejönnöm, hogy ezt mind elmondhassam neked. Tudom jól azt is, hogy ez az egész majd mind furcsán fog hangzani, de nem érdekel. Ha valóban a barátom akarsz lenni, akkor erről tudnod kell. – hadarta, majd a szemeit először lehunyta majd mélyen a szemeimbe nézett és úgy folytatta – Nem értem magam sem, de különös érzések és vágyak kezdtek feléledni bennem mióta találkoztunk abban az étteremben. Azelőtt olyan voltál nekem, mintha a kishúgom lennél. Most pedig ha rád nézek, nem az jut eszembe, hanem eléggé más dolgok, amiket nem győzők kiverni a fejemből. Részben így a te hibád is, hogy kerültelek mivel ennyire gyönyörű vagy. – mondta majd kifújta a levegőt, azonban a varázslatosan kék szemei fogva tartották az enyémeket.

- Szóval szerinted gyönyörű vagyok? – kezdtem vele flörtölni és az egyik hajtincsemet az ujjam köré tekertem. A pultnak támaszkodott mire én felálltam és szorosan hozzá simultam. A kezeim a mellkasán pihentek. Ő csak megdermedve állt és várta, hogy én lépjek. Az ajkaim már majdnem az övéhez értek, amikor hirtelen óvatosan eltolt magától. A szemeimet lesütöttem és éreztem, hogy az arcomat elönti a forróság és pirulni kezdek. Elég kínos szituáció volt, ami elől nem találtam megfelelő menekülési útvonalat és tervem sem volt, hogy hogyan hagyhatnám itt és menekülhetnék fel a szobámba. Nem mertem ránézni helyette a földet fixíroztam amíg ő magyarázkodni kezdett. A gyomromban pillangók szárnycsapkodásait éreztem és szívem szerint láthatatlanná váltam volna.

- Ezt nem szabad tudod jól. – mondta és elmanőverezett mellettem.

- Ehhez nagyon értesz. – motyogtam magam elé majd végül rá néztem. Ő értetlenül nézett rám, magyarázatra várva, amit tőlem meg is kapott. – A dolgok elcseszéséhez. – világosítottam fel. Lehajtotta a fejét és mély lélegzetet vett.

- Sajnálom Harper, de jó pár év korkülönbség van közöttünk. A szüleid sem helyeselnénk sem a nagybácsikám. Muszáj lesz egy határt szabnunk, amit nem szabad túllépnünk rendben? – hadarta és a hajába túrt, amitől még vonzóbb lett számomra.

- Felejtsük el, jó? – kérdeztem és mély levegőt vettem. Theo aprót bólintott majd szorosan átölelt. A délután további kis részét együtt töltöttük, majd egy sürgős hívást kapott és elment. Azután a szobám négy fala közt feküdtem az ágyamon és az agyam folyamatosan a mai nap történtek körül forogtak. Nem tudom mi a csuda üthetett belém, hiszen sosem voltam az a rámenős és nyomulós fajta. Theonak azonban talán sikerült elő csalogatnia azt az oldalamat is. Estefelé felhívtam Ryant, hogy beszámoljak neki a történtekről, mire ő kitalálta, hogy menjünk el a szokásos klubunkba meginni egy italt, ami mellett beszámolhatok neki mindenről. Felhívtam Mia-t is de neki nem volt kedve kimozdulni otthonról így hát Ryannel kettesben vágtunk bele az éjszakába. A klub előtt találkoztunk és egy öleléssel köszöntöttük egymást.

- Na mesélj hallgatlak! – kiabálta túl a zenét, miután megrendeltük az italainkat. A példáját követve igyekeztem átkiabálni a hangos disco zenét. Beszámoltam neki pontosan mindenről, amiktől csak a fejét rosszállóan rázta. – El kellene felejtsed őt nem gondolod Harper? – tanácsolta és nagyot kortyolt az italából. Én a poharamat szorongattam és a szívószállal szórakoztam közben. Tudtam, hogy igaza van és elkell felejtenem Theot és beletörődnöm, hogy ez az egész csupán egyoldali és reménytelen szerelem. Semmi esélyem sincsen nála ennek már világosnak kellene legyen számomra. Az este további részében igyekeztem nem rá gondolni kisebb nagyobb sikerekkel. Az italok egymás után csúsztak le a torkomon, amiknek a mámoros íze azonnal elborította az elmémet. Ryant felrángattam és egyenesen a táncparket felé vonszoltam, hogy táncoljon velem. A klubban hangosan dübörgött a zene és fiatalok sokasága zsúfolódott be a bárba. Kis idővel később nem éreztem teljesen jól magam a fülledt levegő miatt, így kitántorogtam a szabad levegőre a klub elé. Pár méterre a bejárattól leültem a fal tövébe és próbáltam összeszedni magam nem sok sikerrel.

…:Theo Horan:…

Furcsa érzések kezdtek feléledni bennem mióta hosszú évek után először megpillantottam Harpert. Azonban tudtam, hogy nem szabad többnek kialakulnia közöttünk, mint puszta barátság. Ő még fiatal és itt áll előtte az egész élet, nekem pedig már komoly terveim vannak a jövőre tekintve, amikkel őt nem köthettem le magam mellé. Idősebb vagyok nála és kettőnk közül nekem kell felnőtt fejjel gondolkodnom, hiszen tudom, hogy nem lenne helyes ha ő közte és én köztem komoly érzelmi szállak kezdenének kibontakozni. Csírájában el kell tehát fojtsam már magát a gondolatot is a fejemben. A környezetünkben élő emberek sem repdesnének örömükben attól, ha esetleg a barátságunk átlépné azt a bizonyos baráti zónát. Engem valószínűleg hatalmas lecseszés érne a nagybácsikám részéről és abban is biztos vagyok, hogy Liam bácsi sem tenne másképpen. Ezért is igyekeztem őt elkerülni minden lehetséges módon, de kudarcot vallottam mivel rettenetesen hiányzott és tudtam azt is, hogy ezzel a viselkedésemmel megbántom. Azonban részben az is volt vele a célom, hogy más fiúkkal is találkozgasson. Őszintén bevallva viszont belefáradtam abba, hogy távol tartsam magam tőle, így azt éreztem helyesnek és egyben járható útnak, hogy tisztázzam vele a dolgokat. Amikor viszont az ajkait a délután folyamán kis távolság választotta el az enyémektől akkor úgy éreztem, hogy a határok kezdenek elmosódni és semmi másra sem vágyom csakhogy a karjaimban tarthassam jó szorosan és megcsókolhassam. Viszont az utolsó másodpercben a reálisan gondolkozó énem felülkerekedett. Jó volt vele lenni azután miután tisztáztuk a dolgokat hiszen visszakaptam az egykori egyik legkedvesebb barátomat. A telefonom csörgése szakította félbe a vele töltött időt, amitől a szívem kissé összeszorult amikor közöltem Harperrel, hogy sajnos távoznom kell. Apró mosolyt erőltetett az arcára, majd búcsút vettünk egymástól.

Az egyik legjobb barátom házához hajtottam a kocsimmal, ahol a ház előtt leparkoltam és kocogva közelítettem meg a bejáratot. A lábtörlő alól kiszedtem a kulcsot, majd otthonosan mozogva megközelítettem Dave barátom szobáját. Az ágyán feküdt és eléggé ki volt borulva.

- Haver mi történt? – kérdeztem tőle aggódva, hiszen őt nem sűrűn láttam még ilyen állapotban. Nem szólt hozzám helyette a plafont bámulta meredt tekintettel, miközben az eljegyzési gyűrűjét szorongatta a kezében. Kezdtem eléggé aggódni miatta, de nem úgy tűnt, mint aki mostanában szólásra készülne. Hosszas percek teltek el néma csöndben, mire végül megszólalt. A hallottakat azonban nem akartam neki elhinni.

- Naomi megcsalt az edzőjével, majd közölte velem, hogy elhagy. – nyögte ki és látszott rajta, hogy komolyan megviseli az ügy. Tudom jól, hogy mennyire szerette a barátnőjét, aki számomra sosem volt szimpatikus. Dave miatt azonban eltűrtem őt és hagytam, hogy a legjobb barátomból papucs barátot csináljon.

- Rettenetesen sajnálom haver! Nem is tudom mit kellene mondanom, hogy talán jobb lesz így neked nélküle. – vakartam meg a tarkómat és próbáltam valami vigasztalót kitalálni. Néhány órán át csak a kanapén ültünk a nappaliban és focimeccset néztünk, mire az órámra néztem láttam, hogy már közel tíz óra van. – Tesó szerintem neked jót tenne, ha most kicsit kimozdulnánk. Mit szólsz hozzá? – kérdeztem és feltápászkodtam a kanapéról. Ő aprót bólintott és nehézkesen elindult a szobája felé összeszedni magát. Körülbelül egy órán át ülhettünk egy közeli klubban, miközben én a táncparketten lévő lányokat figyeltem és egyikük különösen ismerős volt számomra. Hiszen nevetséges vagyok, miért látom őt minden lányban? Biztosan otthon van és a szülei nem engednék el őt ilyen későig. Igyekeztem nem rá gondolni hanem arra, hogy miként segíthetnék az elkeseredett barátomon. Amikor azonban hazafelé vettük az irányt a klub oldalánál megpillantottam egy lányt aki a földre volt rogyva és nem úgy tűnt, mint aki jól volna. Valamiért benne is ismerősnek látszott ezért odamentem hozzá, hogy megkérdezzem minden oké-e. Azonban amikor a tekintetét rám emelte akkor csapott arcon a felismerés, hogy az a lány nem más, mint Harper. Az én Harperem, aki eléggé ittas állapotban van és ha a szülei így meglátnák akkor biztosra vehetem, hogy jó hosszú ideig szobafogságban lenne.

- Harper te meg mit keresel itt? – csúszott ki a számon miközben igyekeztem őt felsegíteni. Eleinte megtántorodott így jobbnak véltem, hogy támogassam őt a derekánál fogva, azonban amikor másodszor is megbotlott egy laza és könnyed mozdulattal a térdei alá nyúltam és a karjaimba fogva vittem őt az autóm felé Dave-el a nyomomban. A karjait a nyakam köré fonta és a fejét a vállamon pihentette. Kissé alkohol szaga volt, de nem tudott zavarni mivel eléggé aggódtam érte.

- Egy kicsit becsiccsentettem. – ismerte be és közben édesen kuncogott. Be kell vallanom aranyos volt még így is. Oda dobtam Dave-nek a kocsi kulcsot, majd besegítettem a hátsó ülésre Harpert. – Hová viszel? – kérdezte kissé kábultan, miközben a biztonsági övet bekötöttem neki.

- Hamarosan meglátod. – kacsintottam hátra a visszapillantó tükörből. Először hazavittem Dave-t, akivel elköszönésképpen lepacsiztunk, majd az otthonom felé vettük az irányt. Óvatosan vezettem hiszen nem akartam sem magamnak sem Harpernek balesetet okozni. A rádióban közben halkan szólt a zene, amit dúdolgatni kezdtem. Amikor szépen lassan megérkeztünk az úticélunkhoz Harpert ismét a karjaimba fogtam és úgy indultam meg vele a szobám felé, ahol az ajtót azonnal kulcsra zártam. Ugyanis nem szerettem volna ha Niall bácsi vagy Lottie néni ilyen állapotban látnák Harpert, mert arról másnap Liam bácsi és Tiffany néni rögtön tudomást szereznének. – Harper nem szabad hangoskodni, ha csak nem szeretnéd, hogy a pletykás nagybácsikámtól holnap a szüleid fülébe kerüljön az, hogy milyen jól sikerült az estéd. – magyaráztam neki, mire ő csak egy aprót bólintott. – Egyébként miért ittad le magad ennyire? Történt valami amiről én nem tudok? – kérdeztem tőle aggódva. Mély levegőt vett és beszélni kezdett.

- Hát van egy fiú aki totálisan bejön már hosszú évek óta, de mostanában totál beleestem. Azonban ő nem szeret engem viszont így ez miatt kicsit letört voltam, majd Ryannel elmentem bulizni, hogy egy kicsit feldobjon. – mondta és ekkor tudatosult bennem, hogy Harpernek valójában jelenleg fogalma sincs róla, hogy én kivagyok. Másnapra mindent elfog felejteni remélhetőleg viszont a csúnya és fájdalmas fejfájásra biztosan számíthat.

- Hidd el nekem az a srác nem érdemel meg téged. Viszont ha esetleg vigasztal téged biztosan bejössz neki csak valami oknál fogva egy beszari alak, aki nem mer kockáztatni. – magyaráztam, miközben a szekrényemből elővettem egy pólót és egy alsónadrágot. – Segítek átöltözni jó? Utána pedig aludjál rendben? – kérdeztem tőle, majd a felsőjét óvatosan levettem róla és ráadtam a pólómat, ami igen csak jól mutatott rajta. A nadrágjából is kibújtattam és az alsónadrágot is óvatosan ráadtam.

- Nem akarok addig aludni, amíg nem kapok egy jó éjt puszit Theotól! – makacskodott, majd hirtelen felpattant és táncolni kezdett. – Idehívnád nekem? – kérdezte kiskutya szemekkel, amiknek nem tudtam ellenállni. Bár kissé zavarban voltam és nem tudtam mit tehetnék. Ha nem akarom, hogy Niall bácsiék felébredjenek és megtudják, hogy mi történt Harperrel, akkor kénytelen leszek beadni a derekamat. Holnap reggelre úgysem fog emlékezni semmire sem. Így hát mély levegőt vettem és igyekeztem uralkodni magamon, hogy semmi több ne történjen, mint aminek beadtam a derekam. Egy arcra puszi nem a világvége és azt hiszem, hogy azzal semmi rosszat nem fogok elkövetni.

- Jó-jó megkapod a jó éjt puszidat, ha utána megígéred, hogy aludni fogsz! – fújtam ki a bent tartott levegőt. A kezénél fogva óvatosan visszahúztam az ágyra majd készültem, hogy megpusziljam az arcát, mikor a fejét véletlenül elfordította és az a szájára ment. Az önkontrollomat pedig abban a pillanatban sikerült elveszítsem. A karjait a nyakam köré fonta, míg az én kezeim a derekán pihentek. Az ajkai elváltak egymástól így a nyelvem könnyen bebocsájtást nyert, majd az övével könnyed táncot járt. Pár pillanat múlva azonban eltávolodott tőlem és elaludt. Talán jobb is így, mivel sikerült visszanyernem az uralmat az érzéseim felett. Óvatosan elfektettem őt az ágyamon, majd gyengéden betakargattam. A farmeromat és a pólómat a földre dobtam és őt átölelve merültem mély álomba.