Thirty-second

Hi Guys!

Sajnálom, hogy ilyen sokáig nem tudtam új részt hozni, de ismét csak egy indokot tudok felhozni:

i s k o l a - v é g z ő s é v - t a n u l á s ... De nagyon örültem a kommenteknek és a pipáknak is. Átgondoltam a bloggal a további terveimet. Körülbelül még 3-4 rész várható plusz az epilógus. Be kell vallanom, hogy nagyon a szívemhez nőt ez a történetem és ez az eddigi legsikeresebb blogom és nem szívesen engedem el és fejezem be. Felmerült a gondolataimban egy második évad, de nem tudom mit tudnék még ezek után kihozni belőle. Szerintem eléggé lezárt lesz a vége a történetnek, ami a fejemben nagyjából össze is állt. Ez a blogom után szeretném befejezni még a Forever Love című blogomat és a My Life's Not Perfect című blogomat is mielőtt az érettségire kerülne a sor. Legyen mindenkinek szép hétvégéje! Jó olvasást!

Puszi
Fanni ~

~Tiffany Mills~

Még mindig rettenetesen meg voltam ijedve és a könnyeim megállás nélkül gördültek le az arcomon. Habár már a többiek mellett ültem teljes biztonságban miközben Liam a kezemet szorongatta. Szívem szerint odabújtam volna hozzá és az arcomat a mellkasába fúrtam volna. Vágytam arra, hogy átöleljen és nyugtatgatni kezdjen. Elől Harry szitkozódását hallottam csak, aki arra készült, hogy visszamenjen és még jobban elássa annak a szemétládának a baját. Louis azonban emlékeztette rá, hogy semmi szüksége, hiszen ő sokkal jobb nála. Így azzal igyekezett nyugtatgatni, hogyha legközelebb feltűnik a közelemben, akkor azonnal felhívják a rendőrséget. Egyenesen a házukhoz hajtottunk és Lou a garázsba állt. Lottie apró mosollyal az arcán ölelt át amikor becsuktam magam mögött az autó ajtaját. Szorosan öleltem át miközben a sírás ismét rázni kezdte a testemet.

- Most már minden oké lesz. Vigyáznak rád a srácok! – nyugtatgatott és a hátamat simogatta.

- Borzalmas volt. – motyogtam miközben még mindig szorosan öleltem magamhoz. Pár perc múlva már Harry ölelgetett és a karjaiba véve vitt be a lakásba, ahol egyenesen az emeletre indult el velem a szobám felé. Óvatosan fektetett le az ágyra akár egy porcelánbabát. A zsebéből pedig egy csomag zsebkendőt varázsolt elő, amit a kezembe nyomott. Leült mellém az ágyra és várta, hogy kicsit lenyugodjak. Kifújtam az orromat, majd mély lélegzetet vettem és próbáltam megtalálni a hangomat.

- Harry köszönöm, hogy megmentettél. Nem is tudom, hogy mi lett volna akkor, ha ez a szemétláda tovább fogva tart. Ez az egy éjszaka is egy örökkévalóságnak tűnt számomra. Sajnálom, amiért nem hittem neked és egy bugyuta naiv kislányként viselkedtem. Te figyelmeztettél és igyekeztél távol tartani tőle, de én idióta veszekedni kezdtem veled emiatt. Bárcsak visszatekerhetném az időt és úgy minden vitánkat, amik emiatt voltak megváltoztathatnám…. – hadartam miközben a könnyeim ismét szaporán kezdtek el potyogni a szemeimből és a látásom is elhomályosult emiatt.

- Nem a te hibád, hogy igyekszel minden emberben csak a jót látni. Bevallom rettenetesen féltékeny is voltam. De Tif ez már mit sem változtat a történteken. Felejtsük el a múltat és tekintsünk inkább előre. – simított végig a karomon miközben próbált lenyugtatni. Amikor egy fájóbb ponthoz ért az arcom kissé eltorzult a fájdalom miatt így ő rögtön elrántotta a kezét. – Ne haragudj. – motyogta és lehajtotta a fejét.

- Azt hiszem lefürdők és átöltözök. – mondtam halkan és óvatosan és lassan talpra álltam és a szekrényemből előszedtem egy laza bő pólót és egy fekete cicanadrágot. A fiókból előszedtem egy tiszta fehérneműt majd magam után bezártam a fürdőszobaajtót. A ruháimat lekapkodtam magamról és a szennyes kosár mélyére hajítottam. A testemet több pontban is lila foltok borították, amiket Nick okozott. A zuhany alatt állva próbáltam magamról lemosni az egészet, mintha az emlékeimet is így törölhetném, ahogyan a piszkot a bőrömről. Hosszas perceken át mozdulatlanul álltam és élveztem, ahogyan a kellemes meleg víz ellazítja az izmaimat. A tenyerembe nyomtam egy keveset a levendula illatú tusfürdőmből, amit a testemen kentem szét miközben az illatát élveztem. A tenyerembe egy kevés sampont is nyomtam amit a hajamba dörgöltem és hosszas perceken át álltam továbbra is a víz alatt. Miután úgy döntöttem elég lesz elzártam a vizet és egy törölközőbe csavarva magamat kiléptem. Igyekeztem szárazra törölni magam, majd a tiszta ruháimat magamra kapkodtam. A hajamat kifésültem és nagyjából megszárítottam. Egy újbóli fésülködés után pedig visszamentem a szobámba. Ekkora már kissé sikerült lenyugodnom és másra sem vágytam, minthogy Liam oldalához bújva álomra hajtsam a fejem, miközben tudom, hogy vigyázz rám. Ez a vágyam azonban rögtön szertefoszlott, amint a lábamat visszatettem a szobámba. Harry az ágyamon ült, miközben a telefonját nyomkodta. Amikor felé lépkedtem a tekintetét rám emelte és apró mosolyt küldött felém.

- Liam nem jött be? – kérdeztem érdeklődve, miközben a hajamba túrtam. Válaszadásképpen megrázta a fejét gyengéden és egy szomorkás mosolyt küldött. A tekintetemből kiolvashatta a csalódottságot és az ezt okozó szomorúságot.

- Nem a te hibád. Nem is azért nem jön be, mert netán már nem szeret. Tudom, hogy szeret, hiszen egész éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludt. A telefonja mellett gubbasztott hajnalban is, amikor lementem. Rettenetesen bűntudata van, amiért otthagyott téged egyedül azzal a vadállattal. Magát hibáztatja az egészért. Úgy gondolja, ha nem ment volna el onnan, akkor ez az egész nem történt volna meg. A bűntudata miatt pedig nem mer a közeledbe menni. Nem tudna neked mit mondani. Próbálja magát erősnek mutatni, de szerintem az elmúlt évek alatt nem aggódót annyit, amennyit az éjszaka folyamán érted. Ez az egyik oka annak is, hogy nem tudlak tőle elvenni. De ez most nem érdekes. – legyintett, majd megfogta a kezemet.

- De ez hülyeség! – csattantam fel. – Nem ő tehet róla, hanem Nick és én. Én akartam elmenni arra a hülyeségre. Ő próbált engem lebeszélni, de hajthatatlan voltam. Végig rossz érzése volt, de rábeszéltem őt akkor is, hogy vigyen el. Ha nem lettem volna annyira oda az egészért, akkor nem történt volna meg! Az egész az én kibaszott hibám! – keltem ki magamból a hirtelen ingerültség miatt.

- Tiffany nyugodj le kérlek. – fogta meg a kezemet szorosabban és nyugtatgatni kezdett. – Nem a te hibád, hanem azé a vadállaté. De most már itt vagy az a lényeg és egy ujjal sem érhet hozzád soha többé. Ezt megígérem neked. Most pedig biztosan fáradt vagy. Nem akarsz aludni egy kicsit?  - kérdezte érdeklődve és felhajtotta a takarómat, hogy alá bújjak.

- Sophia miatt nem akar velem lenni igaz? Annak a hárpiának sikerült őt visszabolondítania azzal, hogy azt hazudta Liamnek, hogy terhes tőle? Hazudtak neki Harry! Sophia végig kihasználta őt és Nickkel jár régóta. Nem veszíthetem el őt egy hazugság miatt Harry! – álltam fel és éreztem, ahogyan a könnyeim szurkálni kezdik a szemeimet.

- Nem terhes? Nem is Liamtől? – kérdezte értetlenül.

- Nem! Ki akarja használni a pénze miatt és a hírneve miatt miközben még mindig azzal a szemétládával csalná őt. – mondtam, miközben próbáltam mély levegőt venni és lenyugodni.

- Kizárt, hogy Liam bevenné. Sophia egyszer már megcsalta nem hinném, hogy ismét leállna vele. Azt pedig nem hiszem, hogy nem kételkedik. Hány hét telt el azóta, hogy szakítottak. Nem lehet valóban tőle terhes, ha egyáltalán az. – mondta, miközben lehúzott maga mellé és átölelt. A fejemet a mellkasára hajtottam miközben próbáltam abbahagyni a sírást. A kezével átölelt és a hátamat simogatta.

- Nem veszíthetem el őt Harry, ahogyan téged is. – motyogtam és közben az álom kezdett magával ragadni. Egyre nehezebbnek éreztem a szemhéjamat, talán a fáradtság és az izgalmak miatt.

- Engem soha nem fogsz elveszíteni. Mindig itt leszek neked, bármi legyen a jövőben. Számíthatsz rám mindenben, ezt megígérem neked. – mondta, majd egy puszit nyomott a hajamba és azután az álmok mély világába merültem. Az álmomban pedig ismét abban a dohos koszos pincében voltam. Teljesen valóságosnak látszót és az egész megmentésem Harry és a srácok részéről álomnak tűnt. Meg voltam kötözve olyan szorosan, hogy az már szinte fájt. Hiába könyörögtem neki, hogy engedjen el csak röhögött rajtam, miközben egyre közelebb jött. A könnyeim megállás nélkül potyogtak és a mellkasom is hevesen emelkedett fel-le. Amikor közelebb ért a mocskos ajkait a nyakamra tapasztotta és undorító csókokat hagyott rajta. Próbáltam eltaszítani magamtól persze sikertelenül. A sírásom egy pillanatig sem állt el. A próbálkozásaimnak köszönhetően, hogy ellökjem magamtól egy nagy pofon lett a következménye, amitől a padlóra kerültem. Közben pedig arra ébredtem fel, hogy a padlón fekszem és az arcomat bevertem a laminált padlóba. Zihálva vettem a levegőt és próbáltam nyugtatni magamat, hogy ez csak egy rossz álom volt. Az éjjeliszekrényen lévő órám már az este hatot mutatta. A mai napot szinte teljesen végigaludtam ezek szerint. Belebújtam a mamuszomba és lassan elindultam lefelé. Nem tudtam igazán, hogy mégis mit szeretnék csak egymás elé tettem a lábaimat. A nappaliban a kanapén Louis feküdt és a tévét nézte. Valami szappanopera szerűség ment, ami az én figyelmemet soha életemben nem tudta lekötni. Amikor leültem mellé a tekintetét rám emelte és egy halvány mosolyt küldött felém. Óvatosan magához ölelt, amit be kell vallanom nagyon jól esett. Louis olyan számomra, mint egy nagy testvér, akire bármikor számíthatok.

- Nagyon megijesztettél minket tegnap. Nagyon aggódtam miattad, úgy ahogyan a többiek is. Lefekvés előtt az járt a fejemben, hogy milyen szuperhőssé alakuljak át, hogy a kiszabadításodra igyekezzek. De aztán Harry megelőzött ebben. – mesélte, majd kuncogni kezdett a saját magán. Ezzel pedig az én arcomra is mosolyt csalt.

- Ugye a szüleimet nem értesítettétek? – kérdeztem ijedten. Semmi kedvem nem lenne hozzá, hogy anyával vitatkozzak arról, hogy miért nem kellene előbb hazautaznom a tervezett időpont előtt. Ha rajta múlna, akkor a leendő első géppel el kéne hagynom az Egyesült Királyság területét majd az Egyesül Államokból soha nem engedne el miután a biztonságot nyújtó földre tettem ismét a lábam.

- Igazából senkinek sem jutott eszébe ez. – rázta a fejét Lou, amitől én kissé megnyugodtam.

- Liam? – kérdeztem tőle érdeklődve. Louis sóhajtott egyet mielőtt megszólalt volna.

- Nincs itthon a húga miatt. A városba utazott és azt hiszem elment elé. – mondta és a tekintetét a képernyőre vezette. Szerencsére megunta a műsort és átkapcsolta egy zenecsatornára, ahol az All of me kezdődőt éppen.

- Ez az egyik kedvencem. – böktem a tévékészülék felé.

- Igen? Nem is tudtam. – felelte és a hangján hallatszót az, hogy mosolyog. – Mi lenne ha énekelnéd? – kérdezte reménykedve.

- Nem igazán van jó énekhangom. – húztam el a számat.

- Ne viccelj, biztosan gyönyörű hangod van. A beszédhangod is szép szóval…. – biztatott mire mély lélegzetet vettem és énekelni kezdtem a tévével együtt.

- What would I do without your smart mouth? Drawing me in, and you kicking me out. Got my head spinning no kidding, I can’t pin you down. What’s going on in that beautiful mind? I’m on your magical mystery ride and i’m so dizzy, don’t know what hit me, but i’ll be alright. My head’s under water but i’m breathing fine. You’re crazy and I’m out of my mind. ’Cause all of me loves all of you. Love your curves and all your edges. All your perfect imperfections. Give your all to me i’ll give my all to you. You’re my end and my beginning even when i lose i’m winning. ’Cause I give you all of me and you give me all of you, oh….. – a dal éneklése közben teljesen belemélyedtem a gondolataimba, miközben a szemeimet lehunyva tartottam. Amikor vége lett a dalnak nem mertem kinyitni a szememet, mert féltem, hogy milyen reakciót váltottam ki Louból. Ám amikor ránéztem az arcán nagy vigyor ült.

- Gyönyörű hangod van. Komolyan. Nem szeretnél énekesnő lenni? Készíthetnél velünk egy számot… - hadarta, amire én csak kuncogva a fejemet ráztam.

- Elég egy énekes a családba az pedig Harry. – mondtam még mindig kuncogva.

- Nagy kár. – sóhajtott Lou drámaian, amire csak a szemeimet forgattam.

- Valóban gyönyörű hangod van! – mondta Lottie, miközben Niall maga után húzva leültek a kétszemélyes kanapéra. – De bátyus ne erőltesd rá az éneklést. Neki kell éreznie, hogy szeretne-e az lenni vagy sem. – dorgálta a testvérét, amin persze Tommo csak nevetett.

- Igazuk van Tif! Valóban kápráztató a hangod. – tette hozzá Niall, miközben átölelte a barátnőjét. Kicsit irigykedve figyeltem őket, mivel én is szerettem volna így odabújni Liamhez, akiről fogalmam sem volt, hogy vajon merre lehet. A gondolataimból Harry hangja ragadott ki, amikor mögöttem megszólt.

- Gyerekek leléptem itthonról majd valamikor jövök. – mondta vigyorogva.

- Nocsak, nocsak… Merre mész galambocskám? – kérdezte Lou. Niall pedig a kérdés hallatán felröhögött. Lottie rosszallóan nézte a testvérét, aki ezzel mit sem törődött és foglalkozott.

- Nem kötök mindent az orrodra Tommo mert hamar megöregszel. – röhögött Harry miközben a cipőjét húzta.

- Szóval ennyit ér a barátságunk? – kérdezte tetetett sértődöttséggel Lou.

- Randim lesz legyen ennyi elég. – mondta és ezzel lezárta a témát a részéről legalábbis.

- Megcsalsz te szemét? – visította és az arcát a párnába fúrta és sírást színlelt. A szöszi fiú ezen az egész szituáción csak röhögött és a könnyei már folytak az arcán a nevetéstől.

- Tomlinson állj le! Megijeszted Tiffanyt. – szidta le Harry.

- Ő legalább itt marad velem nem úgy, mint te. Képes vagy őt is itt hagyni, mint Liam? – kérdezte Lou már megkomolyodva.

- Liam hol van? – kérdezte Harry, miközben az ajtófélfának támaszkodott.

- Lelépett a városba a húgához. – vont vállat Lou. A beszélgetésük közben én csendben ültem és a körmeimről kapargattam a lakkot.

- Mikor jön haza? – kérdezte és már indulásra készen állt.

- Nem tudni. – kotyogott bele Niall is. Harry hümmögni kezdett és fel-le mászkált. Az alsó ajkamat rágcsálva figyeltem őt, ahogyan egy tincsét az ujjai köré tekerve gondolkozik.

- Nem baj, ha elmegyek? Megleszel a srácokkal ugye? – kérdezte és leguggolt elém.

- Persze. – mosolyogtam rá, miközben ő megfogta a kezemet.

- Lou beszélhetnénk odakint? – kérdezte Louis felé fordulva.

- Aha. – hümmögte Lou és feltápászkodott mellőlem. Harry egy gyors puszit nyomott a homlokomra búcsúzóul, majd a többiektől is elköszönt.

Percek teltek el és Lou még mindig nem tért vissza. Nem akartam zavarni Niallt és Lottiet az enyelgésükben így jobbnak tartottam kimenni a konyhába. Töltöttem magamnak egy pohár ásványvizet és az egészet kiittam. A hasam is korgásba kezdett és csak akkor jöttem rá arra, hogy tegnap ebéd óta egy tulajdonképpen falatot sem ettem. Felmértem a hűtőszekrény tartalmát és kipakoltam minden lehetséges alapanyagot, ami egy jó meleg szendvicshez szükséges. Miután összeállítottam a szendvicseket egy serpenyőbe helyezve betettem a sütőbe. Amíg a szendvicsek sültek készítettem magamnak egy bögre habos kakaót. Amíg várakoztam a szendvics megsülésére addig egy magazint kezdtem lapozgatni, ami a kuka mellé volt dobva. Volt benne egy cikk Sophiaról és a többi ex 1D barátnőről. Érthető már, hogy miért került oda ez a szerencsétlen papírdarab.

- Mi a helyzet hercegnő? – lépett be a konyhába Lou vigyorogva és a pultnak dőlt.

- Vacsorát csinálok. Fel sem tűnt eddig, hogy tegnap dél óta semmit sem ettem. Mit akart Harry? – kérdeztem tőle érdeklődve, miközben felültem a pultra és a lábaimat óvatosan lóbálni kezdtem.

- Kapok én is belőle? – bökött a sütő felé miközben kiskutyaszemekkel bámult rám.

- Hát persze. – mondtam nevetve. Lou pedig egy cuppanós puszit nyomott az arcomra.  

- Ha csinálnál nekem is egy olyan fincsi kakaót annak is nagyon örülnék. – pislogott rám miközben vigyorgott, mint a tejbe tök.

- Lou ne etesselek is majd meg? – kérdeztem tőle kuncogva.

- Hmm nem hangzik rosszul. – kacsintott rám, majd nevetni kezdett. Játékosan rácsaptam a vállára, majd kiszedtem a sütőből a szendvicseket és két tányéra helyezve őket az asztalra tettem. Vacsora után a nappaliban ücsörögtünk és a Harry Potter első részét néztük, miközben a kakaóinkat szürcsölgettük. Louisnak sikerült elterelnie a gondolataimat ezzel a filmezős estével arról, hogy mi történt velem a tegnapi nap folyamán. Ezért az egészért pedig nagyon hálás voltam neki.