2016. február 28., vasárnap

Fourth

Hi Guys!
Először is nem hittem volna, hogy elkészül az új rész, de hát valami különös csoda folytán sikerült befejezzem és itt is van. Köszönöm az előző részhez a kommenteket és pipákat. Kitartást a hétre az iskolában és a részhez pedig jó olvasást kívánok!
Puszi Fanni~


…: H a r p e r  P a y n e:… 


A délután folyamán miközben a kedvenc koktélos helyünkön kortyolgattunk pihenésképpen egy alak rögtön szemet szúrt nekem. Ryan eddigi próbálkozása arra, hogy jókedvre derítsen kicsit szétfoszlani látszottak. A szívem helyén valami furcsa érzés kezdett hatalmába keríteni attól a látványtól, ami a szemeim elé tárultak. Az ereimben a düh, féltékenység és csalódottság vegyes keveréke áramlott szét a vérembe jutva. A szívószálat egyre szorosabban fogtam, aminek az lett a vége, hogy megtörtem a szálat. Ryan is arra kapta a fejét, amerre én néztem, amíg ő megállás nélkül magyarázott nekem. Azonban én cseppet sem tudtam rá figyelni, mivel a tekintetemet mágnesként vonzotta Theo, amint egy másik lánnyal sétálgat. Ryan javaslatára jobb volt lelépni onnan, mielőtt ő is észrevett volna engem. Elmondása alapján képes lettem volna a szememmel megölni azt a lányt, aki maga volt a következő playboy nyuszi egy férfimagazin címlapján. Mellette pedig én egy teljesen átlagosnak éreztem volna magamat. A koktélunkat gyorsan lehúzva indultunk vissza a helyünkhöz, majd ismét a hullámok közé vetettük magunkat. Igyekeztem elterelni a gondolataimat, de ismét az a kép villant be, amint a kezük összeér. Próbáltam magam azzal győzködni, hogy nem érdekel az, hogy Theo egy egészen más lánnyal sétálgatott nevetgélve kézen fogva. Ahogyan az sem, hogy vajon lehet-e még esetleg közös jövőm vele. Abban a percben kiszerettem belőle és ürességet éreztem. Megértettem azt, hogy miért nem foglalkozott velem az óta a délután óta. Elhatároztam, hogy találok magamnak egy jobb fiút, aki mellett tényleg igazán boldog lehetek és mindig ott lesz, mellettem bármi is történjék velem. Aki támogatni fog mindenben és megvéd mindentől, amitől csak lehetséges akár még önmagamtól is. Aki mellett reggel felébredek és éjjel elalszom, miközben az arcomon egy mosoly ül ki, amit ő vált ki belőlem a puszta létezésével. Aki smink nélkül is szépnek talál és nem képes arra, hogy megbántson és ellökjön magától. Ez így mind szép és jó, de úgy érzem nem ilyen egyszerű a dolog, mivel ez inkább egy filmbeillő monológ. Ilyen fiúk sajnos a valódi nagybetűs életben nem léteznek. Ahhoz pedig, hogy ne ringassam magam ilyen álommesékben, hiszen már elég nagy vagyok. Olyan, hogy t ö k é l e t e s  nem létezik, mivel embertől függő és tárgyilagos az egész, hogy kinek mi a jó. Tág fogalom a tökéletesség pontos meghatározása. A gondolataimba merülve feküdtem a homokba és a lemenő napot szemléltem, miközben az alkarjaimmal támaszkodtam. Az életem maga a tökéletesség volt mielőtt ő ismét belépet egy ajtón, majd a következőn távozott is. Nem szabad megadnom neki azt az örömöt, hogy lássa azt, hogy milyen benyomást tett rám ismét. A gondolatmenetemből egy érintés ragadott ki. Kérdőn fordultam felé a fejemmel, amíg ő komoly arccal figyelt rám és a tekintetéből sugárzott az aggodalom.

- Még mindig ő rajta agyalsz igaz? – kérdezte, de magában szerintem pontosan tudta a választ vagy pedig leolvasott valamit az arcomról. A tekintetemet vissza is vezettem a naplemente felé és az alsó ajkamat óvatosan beszívtam. – Nem értelek Harper bevallom őszintén… nem ilyennek ismertelek meg téged. Sosem voltál ennyire oda egyetlen fiúért sem. Ha szerelmes vagy belé, amit megjegyzek, lerí rólad akár mennyire is tagadod még önmagadban is. Mond el neki, amíg nem késő. – jegyezte meg, de én egyáltalán nem értettem vele egyet.

- Nem vagyok belé szerelmes érted?! – pufogtam és kifújtam az eddig benntartott levegőt a tüdőmből, majd mély lélegzetet vettem mielőtt ismét megszólalhattam volna. – Ő csak egy egyszerű barát, aki azzal jár, akivel csak akar. Nem szólok bele az életébe és nem fogok utána futni akár csak egy szánalmas tini lány, akinek megáll az élete egy fiú miatt, aki nem foglalkozik vele. Ha ő nem kér a barátságomból, akkor az csak az ő baja engem nem érdekel. Meguntam már azt, hogy mindig én futok mindenki után és én keresem az embereket. Talán belefáradtam már abba. Ha igazán fontos lennék a számára, akkor megkeresne, de így… - hadartam és éreztem, hogy a könnyeim szúrni kezdik a szemeimet.

- Ezt most nekem próbálod bemesélni vagy saját magadat nyugtatod vele? – kérdezte, amivel ismét sikerült beletrafálnia valamibe a lelkem mélyén. A kérdését figyelmen kívül hagytam és nagyot sóhajtva feltápászkodtam a homokból. Leporoltam magamról a homokot és lenéztem Ryanre.

- Menjünk most inkább haza. Azt hiszem, szükségem van egy jó kis akciófilmre, hogy eltereljem vele a gondolataimat. – motyogtam lehunyt szemekkel.

- Tudok egy másik programot, hogy segítsek felejteni. – kacsintott rám majd egy perverz vigyorral ajándékozott meg.

- Dinka. – forgattam meg a szemeimet, majd játékosan a vállába bokszoltam. – Arról csak ne is álmodj. – tettem hozzá.

- Mégis miről? Én sosem gondolok semmi rosszra, hiszen maga vagyok a szentlélek. – tette maga elé védekezésképpen a kezeit.

- Persze, naná, hogy te maga vagy a szentlélek. – nevettem el magam, ami belőle is kiváltotta a nevetést. Tudtam, hogy csak hülyéskedik és ismét azon dolgozik, hogy elterelje a gondolataimat és felvidítson, amiért hálás voltam neki ismét. Csendben sétáltunk a házunkig, ahol a konyhában anya éppen a terítéssel ügyködött. – Szia anyu. – nyomtam egy puszit az arcára.

- Üdv Mrs Payne! – köszönt Ryan is jól nevelten.

- Sziasztok gyerekek! Na milyen napotok volt? – kérdezte érdeklődve.

- Remek, mint mindig. – húztam mosolyra a számat a hazugság pedig csak úgy égette a szám. Anyám azonban elhitte és egy mosolyt küldött felém válaszul. Ryan azonban átlátott rajtam és a pillantása átható volt. – Nem gond ha ma este Ryan is velünk vacsorázik és itt aludna nálam? – kérdeztem reménykedve.

- Dehogy gond! Ryan már olyan mintha a másik fiam lenne. – nevette el magát.

- Ezt örömmel hallom Mrs Payne mivel én magát tartom az én második anyukámnak. – kedveskedet, amitől anyámat ismét megmosolyogtatta.

Az est további része eléggé kellemes családias hangulatban telt el. A szüleim megállás nélkül vicces kis kori történeteimet mesélték, amiket szívem szerint elfelejtenék, de Ryan csak jól mulatott rajtuk. A vacsora közben teljesen megfeledkeztem mindenről, amit a parton láttam. A vacsora után nevetve dőltünk ki a szobám padlóján. Nem szóltunk semmit a másikhoz csak csendesen feküdtünk és mindketten a saját gondolatainkba merültünk.

- Mit gondolsz arról, hogy esetleg egy barátságból szerelem alakuljon ki? – kérdezte csendesen, amit én nem igazán tudtam mire vélni. Néhány pillanatig emésztgettem a kérdését mielőtt megszólalhattam volna.

- Hát egy bölcs embert idézve azt mondanám, hogy a szerelem és a barátság kölcsönösen kizárja egymást. Nem lehetsz valakinek a barátja miközben szerelmes vagy belé. Legalábbis én így vélem, de ez most, hogy jutott eszedbe? – feküdtem oldalra és rá néztem. Ő a plafont bámulta és látszott rajta, hogy habozik abban, hogy elmondja-e az igazat nekem. – Tudod, hogy bízhatsz bennem. – simítottam végig a karjain és bátorítóan mosolyogtam rá, noha ő még mindig nem nézett énrám. Azonban most úgy éreztem bántja valami, de nem tudja, hogy miként tudja elmondani nekem.

- Van egy lány, akivel már régóta nagyon jóban vagyunk. Néha szívjuk egymás vérét, de mindazok mellett nagyon jó barátom, de úgy érzem, kezdek belezúgni bár, tudom, hogy nem helyes mivel a barátságunk sokkal fontosabb annál, hogy tönkretegyem azzal, hogy elmondom neki. Mindegy nem is olyan fontos. – húzta savanyú mosolyra az ajkait.

- Nincs olyan, hogy nem olyan fontos. Ha szereted, akkor el kell neki mondanod, mert nem szeretném mindennap a fancsali képedet nézni. Gondolj bele abba, hogy lehet ő az igazi a számodra és elengednéd, mert nem mered neki elmondani azt, hogy mit érzel iránta. Képes lennél végignézni azt, hogy másik fiú mellett találja meg a boldogságot és az orrod előtt tegye ezt mind meg? – kérdeztem tőle, ami úgy tűnik rávette arra, hogy rám emelje a tekintetét, de abból semmit sem tudtam kiolvasni.

- Ezt pont te mondod Harper?! Komolyan?! Kicsit ironikusan hangzik ez a te szádból. – mondta, majd rögtön hozzátette. – Sajnálom, nem akartalak megbántani. – hadarta és sajnálkozó pillantásokat küldött felém.

- Semmi gond, azt hiszem, ebben igazad van. – motyogtam és lehunytam a szemeimet.

- Ez nem az a Harper Payne, akit én évekkel ezelőtt megismertem. Az a Harper küzdött azért, amit szeretett volna, amíg meg nem szerezte. Ha tetszik az a fiú, akkor tegyél érte, hogy a tiéd legyen. – mondta biztatásképpen.

- Az a Harper valahol eltűnt és inkább beletörődik abba, hogy az élet még dolgozik az ő love sztoriján, ami elképesztően menő lesz akár hiszen akár nem. – kacsintottam rá, majd a fejét megrázva nevetni kezdett. Feltápászkodtam a földről és a dvd lejátszóm felé araszoltam, majd az egyik kedvenc filmünket helyeztem be. A film közben minden mást kizártam és csak a képernyőre összpontosítottam. A film közepe felé a szemhéjaimat egyre nehezebbnek éreztem, majd végül lecsukódtak és az álmok mély birodalmába kerültem.


:::…:::…:::…:::…:::…:::


Valóban ezt akarom-e? Biztosan megéri kockáztatni valamit csak azért, mert képtelen vagyok beismerni az érzéseimet magamnak? Képes leszek úgy tenni mintha semmit sem éreznék iránta csak azért, mert félek. Félek attól, hogy visszautasítana, és azt nem viselném el. Utálom, hogy ilyenné váltam miatta, hiszen Ryannak igaza volt abban, hogy én nem ilyen vagyok. Azonban ha ő nem keresi a közelségemet, akkor nekem sem lenne szabad így kétségbeesve siránkozni utána, amikor semmi sem volt köztünk. A gondolatmenetemből a telefonom csörgése szakított ki. Habozás nélkül nyúltam érte a fürdőkádam melletti székhez és húztam végig rajta a zöld csíkot.

- Igen Mia? – szóltam bele, de csak a szipogása és a sírása hallatszott. – Mia valami gond van? Mi a bajod megsebesültél? – kérdeztem aggódva és a légzésem kezdett egyre szaporább lenni a félelem miatt, hogy szeretett barátnőmmel esetleg valami súlyos probléma van.

- Harper áttudnál jönni hozzám most azonnal? – kérdezte és ismét sírni kezdett.

- Persze! Azonnal indulok. – hadartam, majd bontottam is a vonalat. Magam köré csavartam a törülközőmet és a szobámba siettem, ahol magamra kapkodtam egy rövid ujjú kockás inget és egy farmer sortot. A slusszkulcsommal és a telefonommal a kezembe siettem lefelé, ahol belebújtam a converse tornacipőim egyikébe és a szüleimnek szóltam, hogy elmegyek itthonról. Az autómmal igyekeztem minél gyorsabban menni, hogy mihamarabb Mia mellett lehessek és megtudhassam, hogy mi a baja. Úgy érzem, most mindennél fontosabb az, hogy mellette legyek. A piros lámpáknál idegesen doboltam az ujjaimmal a kormányon. Amikor leparkoltam a házuk előtt futva tettem meg az utat a bejáratukig, ahol a csengőre nyomtam a kezem és egészen addig el nem engedtem, amíg ki nem nyitották az ajtót. A testvére engedett be meglepő módon. Amikor megkérdeztem merre van a nővére a szobája felé irányított. A lépcsőjükön kettesével szeltem a fokokat, majd a szobaajtaját verni kezdtem. Könnyes szemekkel nyitotta ki azt és miután beléptem a nyakamba borult.

- Harper nagyon szépen köszönöm, hogy idejöttél. – sírt és a hangja remegett.

- Tudod, hogy mindig számíthatsz rám, bármiről is legyen szó, de most már áruld el, hogy mi a problémád rendben? – fogtam meg a kezét és vezettem az ágyához. Nagyot sóhajtva kiment a fürdőszobába és egy zsebkendőbe csomagolt valamit nyomott a kezembe. Amikor kibontottam egy terhességi tesztet véltem felfedezni. Értetlenül és döbbenten tartottam és egyszerűen nem tudtam elhinni. A teszt pozitív volt, ami azt jelentette, hogy az én gyönyörűséges szőke barátnőm gyermeket vár. – Mia… ez biztosan jó eredmény? – kérdeztem tőle bár a válaszát előre sejtettem.

- Sajnos igen. Ezen kívül vagy öt tesztet megcsináltam már és mindegyik pozitív lett. Harper az életemben befellegzett hivatalosan is. Nem készültem fel erre és a szüleim is nagyon ki fognak akadni, ha ezt megtudják. Harper én nem tudom, hogy mit csináljak. – hadarta kétségbeesve, majd egy újabb sírógörcs ragadta magával.

- A baba apjával beszéltél már? – kérdeztem tőle. Ő csak aprót biccentett.

- Nem kell neki a baba és én sem. Teljesen egyedül maradtam ezzel a gonddal. – motyogta és lehunyta a szemeit.

- Mekkora egy szemétláda! Ugye nem az a köcsög az apja, akire én gondolok? – kérdeztem a fogaimat összeszorítva.

- Sajnos, Tom az apja. Azon a bizonyos házibulin fogant meg. – sóhajtotta.


- Esküszöm, hogy kicsinálom Barkert. Leszedem a golyóit és utána megetettem vele. – dühöngtem és a lelki szemeim előtt elképzeltem a jelenetet. – Ne aggódj, semmitől én végig melletted fogok maradni, megígérem. Bármi is történjen én itt leszek veled és segíteni fogok amiben csak tudok. – mondtam és szorosan átöleltem. Ezt pedig komolyan is gondoltam. Nem számít, hogy mi fog történni a jövőben az biztos, hogy én itt fogok lenni mellette és támogatni fogom akár miről is legyen szó. Ugyanis ez egy jó barát dolga, hogy ott legyen a másiknak. Ha ez fordított esetben történne, tudom, hogy ő is ugyanezt tenné értem.  

9 megjegyzés:

  1. Szia. Nagyon jó lett ez a rész is. Azt hiszem erre mondják azt, hogy nem létezik fiú-lány barátság. Hamar kérjük a kövi részt. ★★★★★

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia nagyon szépen köszönöm, hogy írtál ^-^
      Hamarosan érkezik az új rész ;)

      Törlés
  2. Drága Fanni!
    Nagyon jó rész lett, imádom a kapcsolatukat olyan szép. Igazi fiú-lány barátság!
    Remélem hamar hozod a folytatást!
    Hű olvasód, Míra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Míra!
      Köszönöm, hogy írtál és sajnálom, hogy csak most reagálok, de az elmúlt hónapokban az érettségire való felkészülés miatt nem volt időm írni. Azonban a hétvége felé igyekszem befejezni az új részt.
      Fanni xXx.

      Törlés
  3. Mikorra vårhatunk új részt? ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

    VálaszTörlés
  4. Mikor lesz következő rèsz? 🙈😍

    VálaszTörlés
  5. Már mióta várom😫😫😫😫😍😍

    VálaszTörlés