Seventh

Hi Guys!
Sajnálom ismét a késést, de megérkezett az új rész.
Jó olvasást!
~Fanni

…: Harper Payne:…

Iszonyatosan erős fejfájásra ébredtem fel a telefonom rezgésére, amit az éjjeliszekrény irányából érzékeltem. Az erős fény bántotta a retinámat így a szemeimet inkább csukva tartottam és csak hosszú percek múlva pattantak ki, amikor megéreztem egy kezet megmozdulni a derekamon. Ekkor rémülten ültem fel olyan gyorsan, ahogyan csak tudtam, amitől a fejem csak még jobban megsajdult. Amikor megláttam annak a bizonyos kéznek a tulajdonosát, a számat kis híján egy sikoly hagyta el. Egyszerűen nem értettem semmit és azt sem tudtam, hogy pontosan mi történt az éjszaka és miképpen kerülhettem ide mellé.

- Minden oké Harper? – kérdezte a reggeli rekedtes hangjával és kissé borostás arcával iszonyatosan vonzó volt. Nem tudtam mit is felelhetnék neki, hiszen eléggé pánikba voltam esve, hogy mégis mi a csudát keresek itt vele egy ágyban.

- Hogy kerültem ide? – kérdeztem aggódva miközben az alsó ajkamat harapdáltam. Ő csak vigyorogva megrázta a fejét. Nagyon rendes tőle, hogy ezt ilyen szórakoztatónak tartja és ilyen jól múlat az én szerencsétlenségemen.

- Egy klub mellett találtam rád. Elég rendesen ki voltál ütve így hazahoztalak, mert nem akartam, hogy bármi bajod essen a belvárosban egyedül. Nem is értem, hogy - hogy kerültél oda és miért ittad le magad annyira. Sosem gondoltam volna, hogy saját akaratodból te be tudsz rúgni. Mindig azt hittem, hogy te afféle jó kislány vagy, aki csak ritkán jár el otthonról, mondjuk csak házibulikba. – magyarázta én pedig lehunytam a szemeimet és próbáltam bármiféle emlékfoszlányt előcsalogatni, de a fejem túlságosan fájt hozzá.

Mire ismét rá néztem ő érdeklődve pislogott felém és a tekintetétől teljes nyugodtság öntött el. Féltem, hogy miket mondhattam neki ittas állapotban vagy esetleg miket tehettem. Egyszerűen megkérdezni sem merem, mert a végén csak kinevetne. Apró emlékfoszlányok derengtek, hogy kissé magam alatt voltam miatta, az előző napi visszautasítás miatt. Tudom jól, hogy nem ennek kellett volna a helyes döntésemnek lennie, hogy leiszom magam. Egy idétlen szánalmas és hisztis tinédzsernek éreztem magam, pedig sosem voltam az a fajta. Talán azért mert mindig megkaptam azt, amit én szerettem vagy éppen vágytam rá. Most azonban, hogy én hiába szeretnék vele lenni több mint barátként viszont ő nem akar kissé megváltoztatott. Nem szabad többé ilyet tegyek, mert mi van akkor, ha legközelebb nem ő talál rám hanem egy kitudja milyen ember. A puszta gondolattól elkapott a rosszullét. Theo gyengéden végigsimította a karomat, majd kiszállt az ágyból. A tekintetem a kidolgozott felsőtestére és a kockás hasára siklott. Szinte rabul ejtette a tekintetemet. A fürdőszobája irányába indult azonban az ajtóból visszafordult és a tekintetünk találkozott egymással. Éreztem, hogy az arcomra pír szökik, amiért lebuktam előtte, hogy őt bámulom. Ő azonban csak rám mosolygott, majd az ajtót maga után becsukva eltűnt. Közben a telefonomra pillantva észrevettem számos nem fogadott hívást a szüleimtől. Már meg is feledkeztem róluk és szinte minden másról. Theo közelében úgy érzem, mintha egy külön kis szappanbuborékban lebegnénk, miközben a külvilág szinte megszűnik létezni számomra. Visszazuhantam a párnák közé és lehunytam pár perc erejéig a szemeimet. Hirtelen olyan képjelenetek futottak végig előttem, amik teljesen valótlannak tűntek akár csak egy álom. Theo kezei a derekamon, az enyémek az ő nyaka körül az ajkai pedig az enyémen. Biztosan csak egy álom lehet, hiszen egyszerűen elképzelhetetlen, hogy igaz legyen. Teljes mértékben tudom, hogy nem lett volna erre képes főleg úgy, hogy eléggé ittas állapotban vagyok. Felültem és megráztam a fejem, hogy az említett képsorokat kirázzam a fejemből, ami nem igazán akart sikerülni. A gondolataim akörül forogtak, hogy milyen jó lenne, ha ez valóban megtörtént volna és éppenséggel tisztán emlékeznék rá. Theo egy rövidnadrágban lépett ki a fürdőből. A haja kissé nedves volt a zuhanyzástól és egy csibészes mosolyt küldött felém, amikor ismét észrevette, hogy a tekintetemet rajta legeltetem. Az alsó ajkamat beszívva igyekeztem összeszedni magam.

- Lassan haza kellene, menjek. – szökött ki ez a mondat a számon. A saját füleimnek is feltűnt, hogy milyen keservesen cseng a hangom, hogy nemsokára ismét távol leszek tőle. A fejemben az a kérdés keringet megválaszolatlanul, hogy mikor láthatom őt legközelebb. Theo kivett a szekrényéből egy sima kék pólót, majd bele is bújt.

- Rendben, de előbb készítek neked valami reggelit. Addig nyugodtan öltözz fel, lent megtalálsz. – mosolygott rám kedvesen, majd ismét egyedül maradtam a szobájában. Most vettem csak észre, hogy az ő pólójában aludhattam valószínűleg. Lassan beleszagoltam a pólóba, aminek kellemes Theo illata volt, az arcomra pedig egy apró mosoly szökött. Nem igen akarództam levenni, de pár perc után rászántam magam arra, hogy visszavegyem a saját holmiijaimat. A hajamat a fürdőjében gyorsan megfésültem és igyekeztem a kissé elmosódott sminkemet is kiigazítani. Miután elkészültem elindultam lefelé a konyhájuk felé, ahol nagy szerencsémre csak Theo volt. Amint megpillantott széles mosoly kerekedett az arcára, ami belőlem is egy mosolyt váltott ki. A tűzhely mellett állt és éppen tojásrántottát készített. – Készítettem ki neked egy fejfájás gyógyszert oda. – bökött a fejével a pult felé.

- Oh, köszönöm. – hálálkodtam és pár pillanat alatt be is vettem, mivel a fejem még mindig eléggé sajgott a tegnap estétől. Nem tudtam, hogy hogyan kérdezzek rá a tegnap estére, hogy az álom lehetett-e vagy sem. Féltem a reakciójától, hogy ismét kioktatna arról, hogy ez nem lenne helyes.   Így hát jobbnak véltem azt, ha hallgatok az egészről és nem kérdezek rá.

- Nagyon hallgatag vagy ma reggel. – jegyezte meg és átható pillantásokat méregetett. Zavaromban a hajamat az arcomba húztam és a hajam aljával kezdtem babrálni.

- Bevallom, kicsit szégyellem magam, amiért olyan állapotban láttál. – csúszott ki a számon gondolkodás nélkül. Ezt pedig valóban így éreztem. Második alkalom, hogy így látott és ő volt az aki megmentett kitudja milyen emberektől. Először attól a lúzertől, most pedig ismét csak éppenséggel fogalmam sincsen, hogy kitől. Hálás vagyok neki érte és ebből több alkalom nem lehet, hiszen így végkép nem lesz nála semmiféle esélyem.

- Nincs miért, ez bárkivel megtörténhetett volna. – lépett oda elém és a derekamnál fogva felültetett a konyhapultra. A szívem a mellkasomban ez alatt sebesen dobogott és a pulzusom is eléggé megemelkedett. A kézfejével végig simított az arcomon, míg a másik keze a derekamon pihent még mindig. Éreztem, hogy a vér az arcomba szökik és pírként ül ki az arcomra. Az alsó ajkamba haraptam és igyekeztem összeszedni magam, hogy ebben a gyenge állapotomban semmiféle baromságot ne kotyogjak össze-vissza. A tekintete fogva tartotta az enyémet és én úgy éreztem, hogy a gyönyörűen kéke szemeibe képes lennék órákon át elveszve lenni. A tekintete az ajkaimra tévedt, de a fejét megrázva hunyta le a szemeit. Biztos voltam benne, hogy ő is érez valamit és csak tagadja előttem és maga előtt is magunkat féltve. Hiszen nem lehet biztos benne, hogy ha valami komolyabb kapcsolat alakulna ki közöttünk az milyen hatást gyakorolna a családjainkra tekintve. Egy apró mosolyt erőltettem magamra, azonban amilyen hirtelen történt a közeledése olyan gyorsan lépett is el. Fizikai fájdalmat okoz közel lenni hozzá, de egyben mégis oly távol. Ezután igyekezet ismét távolabb maradni tőlem, amitől a szívem kissé ismét összetört. Reggeli után egyenesen haza is vitt ahogyan ígérte. A rádióban szokásos pop zenék szóltak, amiket ő előszeretettel dúdolt. A Nap gyönyörűen sütőt az égen. Az ablakon beszűrődő napfény melege kellemesen melengette a karomat. Néha Theora pillantottam és olyankor észrevettem, hogy ő is engem néz. Amint egyre közelebb kerültünk a házunkhoz a torkom annál jobban kezdett elszorulni. Nem akartam őt itt hagyni, hogy aztán ismét a szüleim haragjával kelljen szembesülnöm a felelőtlen viselkedésem miatt. Theoval szeretném tölteni a napot a parton vagy akárhol a lényeg az, hogy csak vele legyek. Amikor leparkolt a feljárónkon a motort leállította és a kék szemeit egyenesen rám vezette. Perceken keresztül néma csendben ültünk, mire a csendet én törtem meg.

- Még egyszer köszönöm, hogy megmentettél. Nem is tudom mi lenne velem nélküled. – mosolyodtam el, ami belőle is egy széles vigyort váltott ki.

- Ezek szerint egy igazi szuperhős vagyok. Legalábbis a tiéd. – kacsintott és csibészes vigyorra húzta az ajkait. – Rám mindig számíthatsz, bármi van. – tette hozzá, most már komolyabb hangnemre váltva. – Viszont most már jó lenne úgy találkozni, hogy ne mindig egy buliból mentselek meg téged. – vigyorgott rám reménykedve.

- Szóval akkor most már nem fogsz engem kerülni? – kérdeztem és a saját fülemnek is feltűnt a hangomból áradó keserűség és fájdalom. Theo arca megrándult és összepréselte az ajkait. Gondolom neki is feltűnt a belőlem áradó szomorúság.

- Harper én tényleg nagyon sajnálom, de hidd el, hogy azzal csak neked akartam jót. Nem tudtam, hogy ilyen fájdalmat fog neked okozni. Ahogy azt sem gondoltam, hogy ez miatt az alkohol menedékébe menekülsz. Ígérd meg nekem, hogy több ilyen nem lesz. Cserében én is itt és most megígérem neked azt, hogy ezen túl nem fogsz tudni tőlem megszabadulni. Minden áldott nap zaklatni foglak. – nevetett és játékosan megbökte az oldalamat.

- Megígérem. Akkor hát gondolom nemsokára látjuk egymást. – sóhajtottam. – De most jobb ha bemegyek és megmagyarázok mindent a szüleimnek. – motyogtam és lelkileg igyekeztem felkészülni a bent lezajló elkövetkezendő eseményekre.

- Rendben. Majd felhívlak, addig is jó legyél és vigyázz magadra. – mosolygott rám kedvesen és a tekintetéből nyugodtság sugárzott.

- Köszönöm még egyszer, szia. – nyomtam egy puszit az arcára, majd kiszálltam a kocsiból és a ház felé vettem az irányt nehéz szívvel. A tudat, hogy félt engem és megígérte, hogy hívni fog elmondhatatlan boldogsággal töltött el.

……………..

A szüleimtől egy kisebb fejmosás után fáradtan, de mégis éberen feküdtem az ágyamon, miközben az éjjeli szekrényemen lévő Theoval közös kiskori fotót bámultam. A telefonom mellettem hevert az ágyon és az ő hívására vártam, mint egy idétlen kamaszlány. A nap további részét alvással töltöttem, csak késő délután ébredtem fel a telefonom csörgésére. A reményeim azonnal szertefoszlottak, amikor a képernyőn Ryan neve és képe villant fel. Kissé bánatosan és csalódottan húztam el a zöld vonalat és tettem a fülemhez a készüléket. Végig hallgattam Ryan mondandóját, majd megbeszéltünk egy találkozott a tengerparton fél óra múltára. Kikászálódtam az ágyamból és a fürdőszobám felé vettem az irányt. A ruháimat a szennyesek közé dobtam, majd a hosszú barna hajamat egy kontyba fogva beléptem a zuhany alatt. A vízcseppek folytonos érintésére hamar magamhoz tértem és felfrissülve éreztem magam. A tusfürdőt alaposan szétkentem a testem egész felületén, az illata pedig igazán kellemes volt. Miután leöblítettem magamról a habot, elzártam a csapot és törülközőbe csavarva magamat, siettem a szobámba. Tiszta fehérneműt öltöttem magamra, majd egy rózsaszín trikót és egy farmer rövidnadrágot húztam magamra. A hajamat szabadon engedtem a hátamra omlani, majd egy pillantást vetettem magamra a tükör előtt és már indultam is. A Nap még mindig melegen sütött és a homokból is áradt az egész nap magába szívott melegség. A víz mentén sétálgattam, amikor csatlakozott hozzám Ryan. Egy öleléssel köszöntöttük egymást, majd a sétát tovább folytattuk.

- Rettenetesen megijesztettél az elmúlt éjjel, hogy csak úgy eltűntél a klubból. – dorgált le.

- Sajnálom, hogy aggódnod kellett miattam. Nem éreztem jól magam azt hiszem, de nem vagyok biztos már benne. Nem sok mindenre emlékszem az elmúlt estéből. Szerencsém volt, hogy Theo talált rám az utcán és nem valami perverz alak. Theo elvihetett magához, mivel reggel nála ébredtem. Nem tudom mi történhetett este, de olyan érzésem van mintha megcsókolt volna, de feltételezem, hogy csak egy egyszerű álom volt. Kétlem, hogy valóban megtörtént volna hiszen ő nem használna ki ittas állapotomban. – meséltem el neki a dolgokat, amikre emlékszem halványan.

- Hűha! Hát nem tudom, de elég valószínűtlenek látom én is, hogy az a csók valós lett volna. Talán tényleg csak álmodtad az egészet. – mondta és közben a naplementét kezdte fixírozni.

- Ma ő hozott haza és a kocsiban még kicsit beszélgettünk. Megígérte, hogy nem fog többé kerülni, ha én pedig megígérem neki azt, hogy nem lesz több ilyen, hogy neki kelljen megmentenie. Aztán mondta, hogy majd hívni fog, de eddig még nem hívott. – sóhajtottam és én is a naplementét figyeltem, miközben leültünk a homokba egymás mellé. Beszámoltam arról is ami Theonál történt a konyhába, amire Ryan csak a fejét ingatta.

- Gondolod, hogy akkor ezek után talán ő is úgy fog érezni? – kérdezte kis szünet után. Nem tudtam mit felelhetnék rá, hiszen Theon kiigazodni nem volt éppen egyszerű. Azonban a szívem rejtetten ebben reménykedett.

- Annyit tudok csak, hogy én már teljesen bele szerettem, ez ellen pedig már senki sem tud semmit sem tenni. – mondtam és a lábaimat a mellkasomhoz felhúzva átöleltem a térdeimet.

Egészen addig maradtunk a parton, amíg a Nap utolsó sugarait is el nem nyelték a tenger hullámai. 

Sixth

Hi Guys!

Sajnálom a hosszú kimaradást, de meghoztam az új részt. 

Remélem tetszeni fog. 

Jó hétvégét és kellemes olvasást!

~Fanni

...:H a r p e r  P a y n e:...

Amikor Theo elkapta a kezemet és akaratosan leültetett a székre tudtam, hogy komolyan beszélni szeretne velem, mivel különben már régen feladta volna. A karjaimat összefontam a mellem alatt és csendesen és figyelmesen hallgattam őt. Oké eleinte elég cinikus hallgatója voltam, de ahogy kezdett rátérni a lényegre a figyelmem is úgy koncentrálódott rá.

- Nézd Harper! Tudom, vagyis sejtem azt, hogy mit gondolhatsz rólam. Egy igazi idiótának tarthatsz, amiért ezt tettem. Azonban nyomos okom volt minderre, hogy egyszerű kertelés nélkül kimondjam, hogy kerültelek minden lehetséges módon ahogy csak tudtam. Nem kerestelek és nem is akartam találkozni veled. Tudom, hogy ez elég bunkón csenghet a füleidnek, de nem akarok neked hazudni. Úgy döntöttem, hogy teljes mértékben őszinte leszek veled, hiszen megérdemled az őszinteségem és a magyarázatomat is. Muszáj volt idejönnöm, hogy ezt mind elmondhassam neked. Tudom jól azt is, hogy ez az egész majd mind furcsán fog hangzani, de nem érdekel. Ha valóban a barátom akarsz lenni, akkor erről tudnod kell. – hadarta, majd a szemeit először lehunyta majd mélyen a szemeimbe nézett és úgy folytatta – Nem értem magam sem, de különös érzések és vágyak kezdtek feléledni bennem mióta találkoztunk abban az étteremben. Azelőtt olyan voltál nekem, mintha a kishúgom lennél. Most pedig ha rád nézek, nem az jut eszembe, hanem eléggé más dolgok, amiket nem győzők kiverni a fejemből. Részben így a te hibád is, hogy kerültelek mivel ennyire gyönyörű vagy. – mondta majd kifújta a levegőt, azonban a varázslatosan kék szemei fogva tartották az enyémeket.

- Szóval szerinted gyönyörű vagyok? – kezdtem vele flörtölni és az egyik hajtincsemet az ujjam köré tekertem. A pultnak támaszkodott mire én felálltam és szorosan hozzá simultam. A kezeim a mellkasán pihentek. Ő csak megdermedve állt és várta, hogy én lépjek. Az ajkaim már majdnem az övéhez értek, amikor hirtelen óvatosan eltolt magától. A szemeimet lesütöttem és éreztem, hogy az arcomat elönti a forróság és pirulni kezdek. Elég kínos szituáció volt, ami elől nem találtam megfelelő menekülési útvonalat és tervem sem volt, hogy hogyan hagyhatnám itt és menekülhetnék fel a szobámba. Nem mertem ránézni helyette a földet fixíroztam amíg ő magyarázkodni kezdett. A gyomromban pillangók szárnycsapkodásait éreztem és szívem szerint láthatatlanná váltam volna.

- Ezt nem szabad tudod jól. – mondta és elmanőverezett mellettem.

- Ehhez nagyon értesz. – motyogtam magam elé majd végül rá néztem. Ő értetlenül nézett rám, magyarázatra várva, amit tőlem meg is kapott. – A dolgok elcseszéséhez. – világosítottam fel. Lehajtotta a fejét és mély lélegzetet vett.

- Sajnálom Harper, de jó pár év korkülönbség van közöttünk. A szüleid sem helyeselnénk sem a nagybácsikám. Muszáj lesz egy határt szabnunk, amit nem szabad túllépnünk rendben? – hadarta és a hajába túrt, amitől még vonzóbb lett számomra.

- Felejtsük el, jó? – kérdeztem és mély levegőt vettem. Theo aprót bólintott majd szorosan átölelt. A délután további kis részét együtt töltöttük, majd egy sürgős hívást kapott és elment. Azután a szobám négy fala közt feküdtem az ágyamon és az agyam folyamatosan a mai nap történtek körül forogtak. Nem tudom mi a csuda üthetett belém, hiszen sosem voltam az a rámenős és nyomulós fajta. Theonak azonban talán sikerült elő csalogatnia azt az oldalamat is. Estefelé felhívtam Ryant, hogy beszámoljak neki a történtekről, mire ő kitalálta, hogy menjünk el a szokásos klubunkba meginni egy italt, ami mellett beszámolhatok neki mindenről. Felhívtam Mia-t is de neki nem volt kedve kimozdulni otthonról így hát Ryannel kettesben vágtunk bele az éjszakába. A klub előtt találkoztunk és egy öleléssel köszöntöttük egymást.

- Na mesélj hallgatlak! – kiabálta túl a zenét, miután megrendeltük az italainkat. A példáját követve igyekeztem átkiabálni a hangos disco zenét. Beszámoltam neki pontosan mindenről, amiktől csak a fejét rosszállóan rázta. – El kellene felejtsed őt nem gondolod Harper? – tanácsolta és nagyot kortyolt az italából. Én a poharamat szorongattam és a szívószállal szórakoztam közben. Tudtam, hogy igaza van és elkell felejtenem Theot és beletörődnöm, hogy ez az egész csupán egyoldali és reménytelen szerelem. Semmi esélyem sincsen nála ennek már világosnak kellene legyen számomra. Az este további részében igyekeztem nem rá gondolni kisebb nagyobb sikerekkel. Az italok egymás után csúsztak le a torkomon, amiknek a mámoros íze azonnal elborította az elmémet. Ryant felrángattam és egyenesen a táncparket felé vonszoltam, hogy táncoljon velem. A klubban hangosan dübörgött a zene és fiatalok sokasága zsúfolódott be a bárba. Kis idővel később nem éreztem teljesen jól magam a fülledt levegő miatt, így kitántorogtam a szabad levegőre a klub elé. Pár méterre a bejárattól leültem a fal tövébe és próbáltam összeszedni magam nem sok sikerrel.

…:Theo Horan:…

Furcsa érzések kezdtek feléledni bennem mióta hosszú évek után először megpillantottam Harpert. Azonban tudtam, hogy nem szabad többnek kialakulnia közöttünk, mint puszta barátság. Ő még fiatal és itt áll előtte az egész élet, nekem pedig már komoly terveim vannak a jövőre tekintve, amikkel őt nem köthettem le magam mellé. Idősebb vagyok nála és kettőnk közül nekem kell felnőtt fejjel gondolkodnom, hiszen tudom, hogy nem lenne helyes ha ő közte és én köztem komoly érzelmi szállak kezdenének kibontakozni. Csírájában el kell tehát fojtsam már magát a gondolatot is a fejemben. A környezetünkben élő emberek sem repdesnének örömükben attól, ha esetleg a barátságunk átlépné azt a bizonyos baráti zónát. Engem valószínűleg hatalmas lecseszés érne a nagybácsikám részéről és abban is biztos vagyok, hogy Liam bácsi sem tenne másképpen. Ezért is igyekeztem őt elkerülni minden lehetséges módon, de kudarcot vallottam mivel rettenetesen hiányzott és tudtam azt is, hogy ezzel a viselkedésemmel megbántom. Azonban részben az is volt vele a célom, hogy más fiúkkal is találkozgasson. Őszintén bevallva viszont belefáradtam abba, hogy távol tartsam magam tőle, így azt éreztem helyesnek és egyben járható útnak, hogy tisztázzam vele a dolgokat. Amikor viszont az ajkait a délután folyamán kis távolság választotta el az enyémektől akkor úgy éreztem, hogy a határok kezdenek elmosódni és semmi másra sem vágyom csakhogy a karjaimban tarthassam jó szorosan és megcsókolhassam. Viszont az utolsó másodpercben a reálisan gondolkozó énem felülkerekedett. Jó volt vele lenni azután miután tisztáztuk a dolgokat hiszen visszakaptam az egykori egyik legkedvesebb barátomat. A telefonom csörgése szakította félbe a vele töltött időt, amitől a szívem kissé összeszorult amikor közöltem Harperrel, hogy sajnos távoznom kell. Apró mosolyt erőltetett az arcára, majd búcsút vettünk egymástól.

Az egyik legjobb barátom házához hajtottam a kocsimmal, ahol a ház előtt leparkoltam és kocogva közelítettem meg a bejáratot. A lábtörlő alól kiszedtem a kulcsot, majd otthonosan mozogva megközelítettem Dave barátom szobáját. Az ágyán feküdt és eléggé ki volt borulva.

- Haver mi történt? – kérdeztem tőle aggódva, hiszen őt nem sűrűn láttam még ilyen állapotban. Nem szólt hozzám helyette a plafont bámulta meredt tekintettel, miközben az eljegyzési gyűrűjét szorongatta a kezében. Kezdtem eléggé aggódni miatta, de nem úgy tűnt, mint aki mostanában szólásra készülne. Hosszas percek teltek el néma csöndben, mire végül megszólalt. A hallottakat azonban nem akartam neki elhinni.

- Naomi megcsalt az edzőjével, majd közölte velem, hogy elhagy. – nyögte ki és látszott rajta, hogy komolyan megviseli az ügy. Tudom jól, hogy mennyire szerette a barátnőjét, aki számomra sosem volt szimpatikus. Dave miatt azonban eltűrtem őt és hagytam, hogy a legjobb barátomból papucs barátot csináljon.

- Rettenetesen sajnálom haver! Nem is tudom mit kellene mondanom, hogy talán jobb lesz így neked nélküle. – vakartam meg a tarkómat és próbáltam valami vigasztalót kitalálni. Néhány órán át csak a kanapén ültünk a nappaliban és focimeccset néztünk, mire az órámra néztem láttam, hogy már közel tíz óra van. – Tesó szerintem neked jót tenne, ha most kicsit kimozdulnánk. Mit szólsz hozzá? – kérdeztem és feltápászkodtam a kanapéról. Ő aprót bólintott és nehézkesen elindult a szobája felé összeszedni magát. Körülbelül egy órán át ülhettünk egy közeli klubban, miközben én a táncparketten lévő lányokat figyeltem és egyikük különösen ismerős volt számomra. Hiszen nevetséges vagyok, miért látom őt minden lányban? Biztosan otthon van és a szülei nem engednék el őt ilyen későig. Igyekeztem nem rá gondolni hanem arra, hogy miként segíthetnék az elkeseredett barátomon. Amikor azonban hazafelé vettük az irányt a klub oldalánál megpillantottam egy lányt aki a földre volt rogyva és nem úgy tűnt, mint aki jól volna. Valamiért benne is ismerősnek látszott ezért odamentem hozzá, hogy megkérdezzem minden oké-e. Azonban amikor a tekintetét rám emelte akkor csapott arcon a felismerés, hogy az a lány nem más, mint Harper. Az én Harperem, aki eléggé ittas állapotban van és ha a szülei így meglátnák akkor biztosra vehetem, hogy jó hosszú ideig szobafogságban lenne.

- Harper te meg mit keresel itt? – csúszott ki a számon miközben igyekeztem őt felsegíteni. Eleinte megtántorodott így jobbnak véltem, hogy támogassam őt a derekánál fogva, azonban amikor másodszor is megbotlott egy laza és könnyed mozdulattal a térdei alá nyúltam és a karjaimba fogva vittem őt az autóm felé Dave-el a nyomomban. A karjait a nyakam köré fonta és a fejét a vállamon pihentette. Kissé alkohol szaga volt, de nem tudott zavarni mivel eléggé aggódtam érte.

- Egy kicsit becsiccsentettem. – ismerte be és közben édesen kuncogott. Be kell vallanom aranyos volt még így is. Oda dobtam Dave-nek a kocsi kulcsot, majd besegítettem a hátsó ülésre Harpert. – Hová viszel? – kérdezte kissé kábultan, miközben a biztonsági övet bekötöttem neki.

- Hamarosan meglátod. – kacsintottam hátra a visszapillantó tükörből. Először hazavittem Dave-t, akivel elköszönésképpen lepacsiztunk, majd az otthonom felé vettük az irányt. Óvatosan vezettem hiszen nem akartam sem magamnak sem Harpernek balesetet okozni. A rádióban közben halkan szólt a zene, amit dúdolgatni kezdtem. Amikor szépen lassan megérkeztünk az úticélunkhoz Harpert ismét a karjaimba fogtam és úgy indultam meg vele a szobám felé, ahol az ajtót azonnal kulcsra zártam. Ugyanis nem szerettem volna ha Niall bácsi vagy Lottie néni ilyen állapotban látnák Harpert, mert arról másnap Liam bácsi és Tiffany néni rögtön tudomást szereznének. – Harper nem szabad hangoskodni, ha csak nem szeretnéd, hogy a pletykás nagybácsikámtól holnap a szüleid fülébe kerüljön az, hogy milyen jól sikerült az estéd. – magyaráztam neki, mire ő csak egy aprót bólintott. – Egyébként miért ittad le magad ennyire? Történt valami amiről én nem tudok? – kérdeztem tőle aggódva. Mély levegőt vett és beszélni kezdett.

- Hát van egy fiú aki totálisan bejön már hosszú évek óta, de mostanában totál beleestem. Azonban ő nem szeret engem viszont így ez miatt kicsit letört voltam, majd Ryannel elmentem bulizni, hogy egy kicsit feldobjon. – mondta és ekkor tudatosult bennem, hogy Harpernek valójában jelenleg fogalma sincs róla, hogy én kivagyok. Másnapra mindent elfog felejteni remélhetőleg viszont a csúnya és fájdalmas fejfájásra biztosan számíthat.

- Hidd el nekem az a srác nem érdemel meg téged. Viszont ha esetleg vigasztal téged biztosan bejössz neki csak valami oknál fogva egy beszari alak, aki nem mer kockáztatni. – magyaráztam, miközben a szekrényemből elővettem egy pólót és egy alsónadrágot. – Segítek átöltözni jó? Utána pedig aludjál rendben? – kérdeztem tőle, majd a felsőjét óvatosan levettem róla és ráadtam a pólómat, ami igen csak jól mutatott rajta. A nadrágjából is kibújtattam és az alsónadrágot is óvatosan ráadtam.

- Nem akarok addig aludni, amíg nem kapok egy jó éjt puszit Theotól! – makacskodott, majd hirtelen felpattant és táncolni kezdett. – Idehívnád nekem? – kérdezte kiskutya szemekkel, amiknek nem tudtam ellenállni. Bár kissé zavarban voltam és nem tudtam mit tehetnék. Ha nem akarom, hogy Niall bácsiék felébredjenek és megtudják, hogy mi történt Harperrel, akkor kénytelen leszek beadni a derekamat. Holnap reggelre úgysem fog emlékezni semmire sem. Így hát mély levegőt vettem és igyekeztem uralkodni magamon, hogy semmi több ne történjen, mint aminek beadtam a derekam. Egy arcra puszi nem a világvége és azt hiszem, hogy azzal semmi rosszat nem fogok elkövetni.

- Jó-jó megkapod a jó éjt puszidat, ha utána megígéred, hogy aludni fogsz! – fújtam ki a bent tartott levegőt. A kezénél fogva óvatosan visszahúztam az ágyra majd készültem, hogy megpusziljam az arcát, mikor a fejét véletlenül elfordította és az a szájára ment. Az önkontrollomat pedig abban a pillanatban sikerült elveszítsem. A karjait a nyakam köré fonta, míg az én kezeim a derekán pihentek. Az ajkai elváltak egymástól így a nyelvem könnyen bebocsájtást nyert, majd az övével könnyed táncot járt. Pár pillanat múlva azonban eltávolodott tőlem és elaludt. Talán jobb is így, mivel sikerült visszanyernem az uralmat az érzéseim felett. Óvatosan elfektettem őt az ágyamon, majd gyengéden betakargattam. A farmeromat és a pólómat a földre dobtam és őt átölelve merültem mély álomba. 

Fifth

Hi Guys!

Először is rettenetesen sajnálom, hogy így eltűntem hosszú - hosszú hónapokon át. Amint korábban említettem érettségire készültem és nem volt időm a blog írására és írói ihlet hiányban is szenvedtem. Remélem a hosszú kihagyás ellenére még továbbra is figyelemmel kíséritek a blog további folytatását.

Jó olvasást!

Fanni~

...:H a r p e r  P a y n e:...

Csendben ültem a legjobb barátnőm mellett miközben ő halkan hullatta a könnyeit. A kezei a hasán pihentek és egészen biztosan azt a tényt ízelgette magában, hogy pár hónap múlva egy emberi lénynek ad életet, aki már most ott növekszik benne. Nem tudtam mit mondhatnék neki. Rettenetesen sajnáltam, mert tudtam mit szeretne elérni a közeljövőben és abban a gyerekszülés még nem szerepelt. A szüleit ismerve pedig tudom, hogy kitagadják őt a családjukból, amiért idő előtt teherbeesett egy olyan szánalmas selyemfiútól, aki képtelen vállalni a tetteiért a következményeket. Magamban azonban megfogadtam, hogy nem fogja zsebre tenni azt az a szemét, amit tőlem fog kapni. Óvatosan átöleltem, majd felkeltem mellőle az ágyról és kinyújtóztattam a végtagjaimat. A lelki szemeim előtt láttam azt, hogy behúzok annak a köcsögnek, amiért ezt tette a legjobb barátnőmmel, aki már egy bizonyos részről a testvérem.

- Elmész? – kérdezte szipogva és a fejét felém fordította és a tekintete könnyáztatta volt.

- Igen… holnap iskola és még van egy kis kitérőm hazafelé menet. Te viszont nyugodj le és pihenj. Holnap iskola után kitalálunk valamit rendben? – öleltem át ismét szorosan. A kezét megfogva biztosítottam magam róla, hogy ne merészeljen magával emiatt hülyeséget csinálni. Aprót bólintott, majd elköszöntem tőle. Az autómba beülve mély levegőt vettem és igyekeztem tiszta fejjel gondolkodni. Az utamat mondhatni a harag és az indulat vezérelte azonban igyekeztem biztonságosan vezetni, mivel nem volt kedvem még a balesetire utazni a mentővel vagy pedig a rendőrségre kerülni felelőtlen vezetés miatt. Pontosan tudtam az úti célomat és hagytam, hogy az ösztöneim vezessenek oda. Amikor leparkoltam az a bizonyos ház előtt, ahonnan pár héttel ezelőtt Theo vitt el engem, teljesen higgadt lettem. A kocsiból mély levegőt véve szálltam ki, majd lassan indultam el a bejárati ajtó felé. Miközben a kezemet a csengő felé közelítettem az alsó ajkamat harapdáltam.

- Segíthetek valamiben? – jött egy hang a hátam mögül, amitől kissé összerezdültem. – Harper? Harper Payne? Te meg mit keresel itt? – kérdezte értetlenül összevont szemöldökkel. A mellem alatt szorosan összefontam a kezem és igyekeztem összeszedni a gondolataimat, amiket szeretnék a fejéhez vágni. A kezeim pedig ökölbe szorultak a puszta külsejétől. Undorodva néztem rá és szívem szerint már most bemutattam volna a jobb öklömnek.

- Igen, hozzád jöttem. Tudsz róla, hogy egy hatalmas seggfej vagy? – tettem fel a költői kérdést. Ő persze értetlen arckifejezéssel nézett rám. Hát ennyit arról, hogy a gazdag szülök kölykei értelmesek. Ez a gyerek lehetséges, hogy helyes volt miközben a jelleme inkább egy utolsó gazemberére hasonlított.

- Miért is? – kérdezte tőlem gúnyos vigyorral az arcán, majd nekitámaszkodott a veranda egyik oszlopának.

- Képes voltál teherbe ejteni Mia-t és amikor ma ezt közölte veled képes voltál arra is, hogy a szemébe röhögj és lemondj a saját gyerekedről. – világosítottam fel és a szemeimmel villámokat szórtam felé. Az arca továbbra is gúnyos maradt, amit én szívem szerint egy pofonnal mostam volna le róla.

- Nem tudja bizonyítani, hogy tőlem van a gyerek. Bárkivel összefetrenghetett és felcsináltathatta magát most pedig előjön azzal, hogy az a gyerek az enyém. – mondta és fel-le mászkált.

- Nem szégyelled azt a mocskos képedet? Teherbe ejtettél egy lányt, aki a te gyerekedet hordja a szíve alatt! Miaról pedig úgy beszélsz mintha egy nem is tudom mekkora kurva lenne, pedig nem az! – hadartam és éreztem ahogyan a kezem ökölbe szorul.

- Nem érdekel akkor sem. Nem akarok szülő lenni és kész. Előttem fényes karrier vár az ország másik felében. Ebbe pedig a holmi egy éjszakás hibák nem férnek bele, szóval üzenem a barátnődnek, hogy vetesse el a kölyköt vagy csináljon vele amit akar, engem nem érdekel se ő se a gyerek. Szíves örömmel aláírom a papírt amivel lemondok az apai jogaimról. Most pedig ha nem bánnod én bemegyek. Köszönöm a szívélyes látogatásodat és ha szeretnél esetleg legközelebb felugrani a szobámba, akkor szívesen fogadlak csak dumájuk meg előtte. – mondta miközben egy perverz vigyor suhant át az arcán. Nekem pedig több sem kellett az öklömmel erősen behúztam neki, majd a térdemmel ágyékon találtam, amitől rögtön a földre rogyott. Gúnyos vigyort küldtem neki, amikor ő a tetteimre értetlenül bámult fel. – Ezt még megbánod Payne nagyon is!- nyöszörögte, amit én csak elengedtem a füleim mellett.

- Azt te csak hiszed édes. Te fogod megbánni azt, amit tettél a legjobb barátnőmmel. – mondtam fenyegetően és otthagytam.

Az agyvizem kissé felment tőle, ahogyan Miaról beszélt és a közös születendő gyerekükről. A hazafelé úton azon gondolkodtam, hogy mégis mit tehetnék Mia érdekében. Talán el kellene mondanom a szüleimnek ők biztosan, tudnak valamit, ami esetleg segíthet rajta és a babán. Talán megengednék azt, hogy Mia hozzánk költözzön, ha a szülei elzavarják ez miatt otthonról. Próbáltam átérezni a helyzetét, de egyszerűen lehetetlennek tűnt számomra. Fogalmam sincs milyen érzés lehet ilyen fiatalon ilyen helyzetben lenni és őszintén szólva nem is akarom megtapasztalni. Édesanyám kislánykoromban is már azt sulykolta belém, hogy először a tanulás a legfontosabb és a megfelelő családi alapok megteremtése, majd utána a családteremtés. Ezekkel pedig egyetértek vele és mindig igyekszem hozzátartani magam.

Nem áll szándékomban felborítani a jövőbeli terveimet mivel pontosan tudom, hogy mit szeretnék elérni az életemben. Beültem az autómba és igyekeztem lehiggadni, mivel nem szeretnék továbbra sem közúti balesetet okozni és szenvedni sem egyaránt. Körülbelül öt percet ültem és tereltem a gondolataimat a rádióban szóló zenék éneklésével, amivel sikerrel is jártam. Miután a pörgő éjszakai forgalmon átverekedtem magam nagyot sóhajtva álltam be a garázsba. A lakásban már nem égett egy lámpa sem így csendesen osontam be a szobámba, ahol a pizsamám magamra öltése után az ágyamba zuhantam.

…………………

Másnap igyekeztem úgy tenni a családom és mindenki más előtt, mintha nem gondolkodnék folyamatosan egy nagyon fontos dologról. Arról, hogy miként tudnék segíteni a legjobb barátnőmnek a várandóságával kapcsolatban. Még mindig nehezen tudom felfogni, hogy hogyan lehettek ennyire felelőtlenek, hogy védekezés nélkül feküdjenek le egymással. Attól az idiótától nem is lehet elvárni, de Miaról azt hittem, hogy ő képes arra hogy észnél legyen. A szerelem azonban elvette az eszét teljesen és vele együtt a jövőbeli terveit is. Az iskola menzáján Mia az ebédjét éppen csak piszkálgatta, ami a velünk szemben ülő Ryan barátunknak igen csak feltűnő volt. Felvont szemöldökkel és aggódó tekintettel vizslatta a barátnőmet, akinek ez mind fel sem tűnt.

- Minden oké Mia? – kérdezte meg végül. Én a tekintetemet kettejük közt mozgattam.

- Persze, miért ne lenne? – kérdezte értetlenül a drágalátos barátnőm.

-Csupán azért, mert az orrodat lógatod egész nap. – mondta és letette az evőeszközét és teljes figyelmét Mianak szentelte. Erre a kedves barátnőm teljesen ledermedt és nem tudta, hogy egyszerűen mit tegyen. Ismertük mindketten Ryant így tisztában voltunk vele, hogy behúzott volna Tomnak alaposan, amiért nem vállalja a tetteiért a következményt. Azonban azt nem szerettük volna, hogy emiatt ő bajba keveredjen. Mia kétségbeesve pislogott rám én pedig csak vállat vontam.

-Lányok mi folyik itt amit nekem nem árultok el? – kérdezte kissé kikelve magából. Mia ezután nagyot sóhajtott és mély levegőt vett.

- Előre szólok, hogy szeretném azt, hogy ne kiabálj és ne rendezz jelenetet. Nincs szükség arra sem, hogy hangosan kimond azt, amit én fogok mondani. Sikerült ezt megérteni? – kérdezte a megrémült fiútól, aki csak biccenteni tudott. – Az a helyzet, hogy véletlenül teherbe estem és fogalmam sincsen, hogy mégis mit kezdhetnék. – hadarta halkan Mia, mire Ryan arcbőre kezdett egyre sápadtabb árnyalatot ölteni. Már kezdtünk aggódni, hogy sokkot kapott amikor percek után sem tudott egy szót sem kipréselni az ajkai közül.

- Hé Ryan minden rendben van? – fogtam meg a kezét, amitől kissé magához tért. Válaszul megingatta a fejét jobbra majd balra.

- Melyik vadbarom tette ezt veled? – kérdezte Miatól, aki csak a kezén lévő karkötőt tanulmányozta. – Várj csak, kitalálom! Tom? Ő tette ezt veled?! – fakadt ki dühösen.

- Ryan nyugodj le, kérlek szépen! – suttogta Mia miközben a dühös fiúra pillantott. A drágalátos barátunk pedig igyekezett lenyugodni.

- Ő tud erről? – kérdezte a fogait összeszorítva. Látszott Mia-n, hogy ő kénytelen tovább beszélni erről az egészről így átvettem a további magyarázást.

- Nem kell neki a gyerek és lemond róla. – hadartam és közben megszorítottam Mia kezét. Ryan tekintete közben elkalandozott az ebédlő egy másik szögletébe. Amikor én is arra vezettem a pillantásomat észre vettem azt a bizonyos személyt, akit Ryan is szuggerált.

- Hülye köcsög! Azt hiszi, hogy megússza ezt ennyivel? Azt gondolja, hogy a tettei után is következmény? A szart is kiverem belőle esküszöm. Szívem szerint most odamennék és bevernék neki egy akkorát, hogy arra emlékezne örök életében. – hadarta dühösen miközben a kezei ökölbe szorultak és a tekintete is kezdett elhomályosodni.

- Ryan nem éri meg hidd el. A szülei gazdagok és azt hiszi, hogy bármit megtehet, amit csak szeretne még ha ehhez másokat kell eltipornia is. Esélyem sincs szembeszállni vele, mivel az ő családja gazdagabb az enyémnél. Az én családom pedig teljesen ki lesz akadva ettől a helyzettől, amibe keveredtem. – sóhajtotta keservesen.

- Mi támogatni fogunk téged bármiről is legyen szó! Én mindig melletted leszek megígérem. – fogta meg a kezét Ryan, Mia pedig kis híján majdnem elsírta magát. Azonban teljes mértékben igaza van Ryan barátomnak abban, hogy bármiben támogatni fogjuk Miat. Az a seggfej Tom pedig feldughatja magának a pénzét. Az ő barátai csupán a vagyona miatt barátkoznak vele, hogy a jobbnál jobb házibulijain ingyen piához jussanak. A normális ésszel gondolkozó emberek gyomra felfordul az ő társaságától. 

…………………

Az iskola után miután haza fuvaroztam a legjobb barátaimat nagyot sóhajtva parkoltam le otthon a felhajtónkon, ahol egy számomra nagyon ismerős jármű parkolt. A szemöldökömet felvonva vizslattam a járművet, majd amilyen gyorsan csak tudtam elindultam befelé. Az iskolatáskámat ledobtam a kanapé mellé, majd anyám nevetgélése után indultam, ami a terasz felől szűrődőt be a lakásba. Mielőtt kiléptem volna igyekeztem rendezni a vonásaimat.

- Anya megjöttem! – mondtam miközben tettem pár lépést előre és megpillantottam őt, ahogyan ott ül a kerti székeink egyikén és kedvesen mosolyogva engem néz. Nem tudtam mire vélni a váratlan megjelenését. Már jó ideje leszarja, hogy mi van velem, most pedig itt ül előttem és édesanyámmal kacarászik.

- Kicsim nézd ki jött hozzánk látogatóba? Hát nem kedves Theotól, hogy benézett hozzánk? – áradozott anyukám, amire én szívem szerint csak a szemeimet forgatnám. Azonban ahogyan Theo kék színű szemeibe meredtem valahogy a goromba énem nem tudott felszínre törni. Helyette összepréselt ajkakkal meredtem rá akár egy idióta. Anyám kérdéseire nem tudtam mit válaszolni csak a fejemet ingattam előre s hátra.

- Én azt hiszem felmegyek és neki állok megírni a házi feladatomat. – léptem egyet hátra. A kijelentésemre anyám értetlen arckifejezéssel reagált. A szemei kikerekedtek a döbbenettől és éreztem, hogy nem fog olyan könnyen menni az, hogy meglépjek Theo közeléből.

- De hát péntek délután van! Ilyenkor nem szoktál házit írni főleg úgy, hogy vendégünk van. Harper ne légy udvariatlan! – szidott le anyám, amiért én magamban szitkozódni kezdtem egyre erőteljesebben. – Egy pillanat fel kell vegyem a telefonomat. – tette hozzám, majd hirtelen felállt és apa dolgozószobája felé sietett. Én addig a hűtőhöz sétáltam és kivettem belőle egy kellemesen hideg szénsavas ásványvizet, majd a kupakját letekerve nagyot kortyoltam belőle. A felhevült testemnek és a kissé kiszáradt torkomnak igazán jól esett a cselekedetem. – Harper! Nekem be kell menjek a céghez! Ugye ellesztek kettesben Theoval? Legyetek jók, majd jövök ahogyan csak tudok. – mondta és egy figyelmeztető tekintet után megpuszilta a homlokomat, majd az említett szőke hajú fiút átölelve távozott. Hát ez egyszerűen remek. Az anyám képes volt a kiskorú kamasz lányát egyedül hagyni kettesben egy nála idősebb fiúval. Azt hiszem, a normális szülök nem szoktak ilyet tenni a filmekben. Apa ha itthon lenne szerintem nem így reagált volna ebben a helyzetben. Ő képes lett volna Theot hazafuvarozni csak hogy véletlenül se hagyjon vele egyedül. Nem tudtam mit mondhatnék Theonak így csak meredten néztem magam elé miközben a karjaimat összefontam a mellem előtt. A pultnak támaszkodtam és azon gondolkodtam, miképpen vessek véget ennek a kínos csendnek és mehessek a saját dolgomra. Hirtelen az ő mély hangja törte meg a csendet.

- Beszélhetnénk? – kérdezte és bízott abban, hogy a válaszom igen lesz.

- Minek? – kérdeztem tőle kicsit sem kedvesen. – Az egyik pillanatban még azt akarod, hogy barátkozzunk újra össze utána pedig mint aki nem is létezik úgy bánsz velem. Nem tudlak már nyomon követni Theo, komolyan nem. Mit szeretnél tőlem? Jó lenne ha minél előbb kitalálnád, mert ezzel nem teszel jót nekem. Totálisan kiakasztasz vele és neked az fel sem tűnik. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy mindazok miatt én min megyek keresztül. – hadartam, majd mély levegőt vettem. – Tudod mit? Úgysem értenéd meg szóval nekünk nincs miről beszélünk. Próbáltam otthagyni, de hirtelen elkapta a karomat és lenyomott egy székre és beszélni kezdett. A mondanivalója végén pedig csak lefagyva ültem és meg sem tudtam szólalni. 

Fourth

Hi Guys!

Először is nem hittem volna, hogy elkészül az új rész, de hát valami különös csoda folytán sikerült befejezzem és itt is van. Köszönöm az előző részhez a kommenteket és pipákat. Kitartást a hétre az iskolában és a részhez pedig jó olvasást kívánok!

Puszi Fanni~

…: H a r p e r  P a y n e:… 

A délután folyamán miközben a kedvenc koktélos helyünkön kortyolgattunk pihenésképpen egy alak rögtön szemet szúrt nekem. Ryan eddigi próbálkozása arra, hogy jókedvre derítsen kicsit szétfoszlani látszottak. A szívem helyén valami furcsa érzés kezdett hatalmába keríteni attól a látványtól, ami a szemeim elé tárultak. Az ereimben a düh, féltékenység és csalódottság vegyes keveréke áramlott szét a vérembe jutva. A szívószálat egyre szorosabban fogtam, aminek az lett a vége, hogy megtörtem a szálat. Ryan is arra kapta a fejét, amerre én néztem, amíg ő megállás nélkül magyarázott nekem. Azonban én cseppet sem tudtam rá figyelni, mivel a tekintetemet mágnesként vonzotta Theo, amint egy másik lánnyal sétálgat. Ryan javaslatára jobb volt lelépni onnan, mielőtt ő is észrevett volna engem. Elmondása alapján képes lettem volna a szememmel megölni azt a lányt, aki maga volt a következő playboy nyuszi egy férfimagazin címlapján. Mellette pedig én egy teljesen átlagosnak éreztem volna magamat. A koktélunkat gyorsan lehúzva indultunk vissza a helyünkhöz, majd ismét a hullámok közé vetettük magunkat. Igyekeztem elterelni a gondolataimat, de ismét az a kép villant be, amint a kezük összeér. Próbáltam magam azzal győzködni, hogy nem érdekel az, hogy Theo egy egészen más lánnyal sétálgatott nevetgélve kézen fogva. Ahogyan az sem, hogy vajon lehet-e még esetleg közös jövőm vele. Abban a percben kiszerettem belőle és ürességet éreztem. Megértettem azt, hogy miért nem foglalkozott velem az óta a délután óta. Elhatároztam, hogy találok magamnak egy jobb fiút, aki mellett tényleg igazán boldog lehetek és mindig ott lesz, mellettem bármi is történjék velem. Aki támogatni fog mindenben és megvéd mindentől, amitől csak lehetséges akár még önmagamtól is. Aki mellett reggel felébredek és éjjel elalszom, miközben az arcomon egy mosoly ül ki, amit ő vált ki belőlem a puszta létezésével. Aki smink nélkül is szépnek talál és nem képes arra, hogy megbántson és ellökjön magától. Ez így mind szép és jó, de úgy érzem nem ilyen egyszerű a dolog, mivel ez inkább egy filmbeillő monológ. Ilyen fiúk sajnos a valódi nagybetűs életben nem léteznek. Ahhoz pedig, hogy ne ringassam magam ilyen álommesékben, hiszen már elég nagy vagyok. Olyan, hogy t ö k é l e t e s  nem létezik, mivel embertől függő és tárgyilagos az egész, hogy kinek mi a jó. Tág fogalom a tökéletesség pontos meghatározása. A gondolataimba merülve feküdtem a homokba és a lemenő napot szemléltem, miközben az alkarjaimmal támaszkodtam. Az életem maga a tökéletesség volt mielőtt ő ismét belépet egy ajtón, majd a következőn távozott is. Nem szabad megadnom neki azt az örömöt, hogy lássa azt, hogy milyen benyomást tett rám ismét. A gondolatmenetemből egy érintés ragadott ki. Kérdőn fordultam felé a fejemmel, amíg ő komoly arccal figyelt rám és a tekintetéből sugárzott az aggodalom.

- Még mindig ő rajta agyalsz igaz? – kérdezte, de magában szerintem pontosan tudta a választ vagy pedig leolvasott valamit az arcomról. A tekintetemet vissza is vezettem a naplemente felé és az alsó ajkamat óvatosan beszívtam. – Nem értelek Harper bevallom őszintén… nem ilyennek ismertelek meg téged. Sosem voltál ennyire oda egyetlen fiúért sem. Ha szerelmes vagy belé, amit megjegyzek, lerí rólad akár mennyire is tagadod még önmagadban is. Mond el neki, amíg nem késő. – jegyezte meg, de én egyáltalán nem értettem vele egyet.

- Nem vagyok belé szerelmes érted?! – pufogtam és kifújtam az eddig benntartott levegőt a tüdőmből, majd mély lélegzetet vettem mielőtt ismét megszólalhattam volna. – Ő csak egy egyszerű barát, aki azzal jár, akivel csak akar. Nem szólok bele az életébe és nem fogok utána futni akár csak egy szánalmas tini lány, akinek megáll az élete egy fiú miatt, aki nem foglalkozik vele. Ha ő nem kér a barátságomból, akkor az csak az ő baja engem nem érdekel. Meguntam már azt, hogy mindig én futok mindenki után és én keresem az embereket. Talán belefáradtam már abba. Ha igazán fontos lennék a számára, akkor megkeresne, de így… - hadartam és éreztem, hogy a könnyeim szúrni kezdik a szemeimet.

- Ezt most nekem próbálod bemesélni vagy saját magadat nyugtatod vele? – kérdezte, amivel ismét sikerült beletrafálnia valamibe a lelkem mélyén. A kérdését figyelmen kívül hagytam és nagyot sóhajtva feltápászkodtam a homokból. Leporoltam magamról a homokot és lenéztem Ryanre.

- Menjünk most inkább haza. Azt hiszem, szükségem van egy jó kis akciófilmre, hogy eltereljem vele a gondolataimat. – motyogtam lehunyt szemekkel.

- Tudok egy másik programot, hogy segítsek felejteni. – kacsintott rám majd egy perverz vigyorral ajándékozott meg.

- Dinka. – forgattam meg a szemeimet, majd játékosan a vállába bokszoltam. – Arról csak ne is álmodj. – tettem hozzá.

- Mégis miről? Én sosem gondolok semmi rosszra, hiszen maga vagyok a szentlélek. – tette maga elé védekezésképpen a kezeit.

- Persze, naná, hogy te maga vagy a szentlélek. – nevettem el magam, ami belőle is kiváltotta a nevetést. Tudtam, hogy csak hülyéskedik és ismét azon dolgozik, hogy elterelje a gondolataimat és felvidítson, amiért hálás voltam neki ismét. Csendben sétáltunk a házunkig, ahol a konyhában anya éppen a terítéssel ügyködött. – Szia anyu. – nyomtam egy puszit az arcára.

- Üdv Mrs Payne! – köszönt Ryan is jól nevelten.

- Sziasztok gyerekek! Na milyen napotok volt? – kérdezte érdeklődve.

- Remek, mint mindig. – húztam mosolyra a számat a hazugság pedig csak úgy égette a szám. Anyám azonban elhitte és egy mosolyt küldött felém válaszul. Ryan azonban átlátott rajtam és a pillantása átható volt. – Nem gond ha ma este Ryan is velünk vacsorázik és itt aludna nálam? – kérdeztem reménykedve.

- Dehogy gond! Ryan már olyan mintha a másik fiam lenne. – nevette el magát.

- Ezt örömmel hallom Mrs Payne mivel én magát tartom az én második anyukámnak. – kedveskedet, amitől anyámat ismét megmosolyogtatta.

Az est további része eléggé kellemes családias hangulatban telt el. A szüleim megállás nélkül vicces kis kori történeteimet mesélték, amiket szívem szerint elfelejtenék, de Ryan csak jól mulatott rajtuk. A vacsora közben teljesen megfeledkeztem mindenről, amit a parton láttam. A vacsora után nevetve dőltünk ki a szobám padlóján. Nem szóltunk semmit a másikhoz csak csendesen feküdtünk és mindketten a saját gondolatainkba merültünk.

- Mit gondolsz arról, hogy esetleg egy barátságból szerelem alakuljon ki? – kérdezte csendesen, amit én nem igazán tudtam mire vélni. Néhány pillanatig emésztgettem a kérdését mielőtt megszólalhattam volna.

- Hát egy bölcs embert idézve azt mondanám, hogy a szerelem és a barátság kölcsönösen kizárja egymást. Nem lehetsz valakinek a barátja miközben szerelmes vagy belé. Legalábbis én így vélem, de ez most, hogy jutott eszedbe? – feküdtem oldalra és rá néztem. Ő a plafont bámulta és látszott rajta, hogy habozik abban, hogy elmondja-e az igazat nekem. – Tudod, hogy bízhatsz bennem. – simítottam végig a karjain és bátorítóan mosolyogtam rá, noha ő még mindig nem nézett énrám. Azonban most úgy éreztem bántja valami, de nem tudja, hogy miként tudja elmondani nekem.

- Van egy lány, akivel már régóta nagyon jóban vagyunk. Néha szívjuk egymás vérét, de mindazok mellett nagyon jó barátom, de úgy érzem, kezdek belezúgni bár, tudom, hogy nem helyes mivel a barátságunk sokkal fontosabb annál, hogy tönkretegyem azzal, hogy elmondom neki. Mindegy nem is olyan fontos. – húzta savanyú mosolyra az ajkait.

- Nincs olyan, hogy nem olyan fontos. Ha szereted, akkor el kell neki mondanod, mert nem szeretném mindennap a fancsali képedet nézni. Gondolj bele abba, hogy lehet ő az igazi a számodra és elengednéd, mert nem mered neki elmondani azt, hogy mit érzel iránta. Képes lennél végignézni azt, hogy másik fiú mellett találja meg a boldogságot és az orrod előtt tegye ezt mind meg? – kérdeztem tőle, ami úgy tűnik rávette arra, hogy rám emelje a tekintetét, de abból semmit sem tudtam kiolvasni.

- Ezt pont te mondod Harper?! Komolyan?! Kicsit ironikusan hangzik ez a te szádból. – mondta, majd rögtön hozzátette. – Sajnálom, nem akartalak megbántani. – hadarta és sajnálkozó pillantásokat küldött felém.

- Semmi gond, azt hiszem, ebben igazad van. – motyogtam és lehunytam a szemeimet.

- Ez nem az a Harper Payne, akit én évekkel ezelőtt megismertem. Az a Harper küzdött azért, amit szeretett volna, amíg meg nem szerezte. Ha tetszik az a fiú, akkor tegyél érte, hogy a tiéd legyen. – mondta biztatásképpen.

- Az a Harper valahol eltűnt és inkább beletörődik abba, hogy az élet még dolgozik az ő love sztoriján, ami elképesztően menő lesz akár hiszen akár nem. – kacsintottam rá, majd a fejét megrázva nevetni kezdett. Feltápászkodtam a földről és a dvd lejátszóm felé araszoltam, majd az egyik kedvenc filmünket helyeztem be. A film közben minden mást kizártam és csak a képernyőre összpontosítottam. A film közepe felé a szemhéjaimat egyre nehezebbnek éreztem, majd végül lecsukódtak és az álmok mély birodalmába kerültem.

:::…:::…:::…:::…:::…:::

Valóban ezt akarom-e? Biztosan megéri kockáztatni valamit csak azért, mert képtelen vagyok beismerni az érzéseimet magamnak? Képes leszek úgy tenni mintha semmit sem éreznék iránta csak azért, mert félek. Félek attól, hogy visszautasítana, és azt nem viselném el. Utálom, hogy ilyenné váltam miatta, hiszen Ryannak igaza volt abban, hogy én nem ilyen vagyok. Azonban ha ő nem keresi a közelségemet, akkor nekem sem lenne szabad így kétségbeesve siránkozni utána, amikor semmi sem volt köztünk. A gondolatmenetemből a telefonom csörgése szakított ki. Habozás nélkül nyúltam érte a fürdőkádam melletti székhez és húztam végig rajta a zöld csíkot.

- Igen Mia? – szóltam bele, de csak a szipogása és a sírása hallatszott. – Mia valami gond van? Mi a bajod megsebesültél? – kérdeztem aggódva és a légzésem kezdett egyre szaporább lenni a félelem miatt, hogy szeretett barátnőmmel esetleg valami súlyos probléma van.

- Harper áttudnál jönni hozzám most azonnal? – kérdezte és ismét sírni kezdett.

- Persze! Azonnal indulok. – hadartam, majd bontottam is a vonalat. Magam köré csavartam a törülközőmet és a szobámba siettem, ahol magamra kapkodtam egy rövid ujjú kockás inget és egy farmer sortot. A slusszkulcsommal és a telefonommal a kezembe siettem lefelé, ahol belebújtam a converse tornacipőim egyikébe és a szüleimnek szóltam, hogy elmegyek itthonról. Az autómmal igyekeztem minél gyorsabban menni, hogy mihamarabb Mia mellett lehessek és megtudhassam, hogy mi a baja. Úgy érzem, most mindennél fontosabb az, hogy mellette legyek. A piros lámpáknál idegesen doboltam az ujjaimmal a kormányon. Amikor leparkoltam a házuk előtt futva tettem meg az utat a bejáratukig, ahol a csengőre nyomtam a kezem és egészen addig el nem engedtem, amíg ki nem nyitották az ajtót. A testvére engedett be meglepő módon. Amikor megkérdeztem merre van a nővére a szobája felé irányított. A lépcsőjükön kettesével szeltem a fokokat, majd a szobaajtaját verni kezdtem. Könnyes szemekkel nyitotta ki azt és miután beléptem a nyakamba borult.

- Harper nagyon szépen köszönöm, hogy idejöttél. – sírt és a hangja remegett.

- Tudod, hogy mindig számíthatsz rám, bármiről is legyen szó, de most már áruld el, hogy mi a problémád rendben? – fogtam meg a kezét és vezettem az ágyához. Nagyot sóhajtva kiment a fürdőszobába és egy zsebkendőbe csomagolt valamit nyomott a kezembe. Amikor kibontottam egy terhességi tesztet véltem felfedezni. Értetlenül és döbbenten tartottam és egyszerűen nem tudtam elhinni. A teszt pozitív volt, ami azt jelentette, hogy az én gyönyörűséges szőke barátnőm gyermeket vár. – Mia… ez biztosan jó eredmény? – kérdeztem tőle bár a válaszát előre sejtettem.

- Sajnos igen. Ezen kívül vagy öt tesztet megcsináltam már és mindegyik pozitív lett. Harper az életemben befellegzett hivatalosan is. Nem készültem fel erre és a szüleim is nagyon ki fognak akadni, ha ezt megtudják. Harper én nem tudom, hogy mit csináljak. – hadarta kétségbeesve, majd egy újabb sírógörcs ragadta magával.

- A baba apjával beszéltél már? – kérdeztem tőle. Ő csak aprót biccentett.

- Nem kell neki a baba és én sem. Teljesen egyedül maradtam ezzel a gonddal. – motyogta és lehunyta a szemeit.

- Mekkora egy szemétláda! Ugye nem az a köcsög az apja, akire én gondolok? – kérdeztem a fogaimat összeszorítva.

- Sajnos, Tom az apja. Azon a bizonyos házibulin fogant meg. – sóhajtotta.

- Esküszöm, hogy kicsinálom Barkert. Leszedem a golyóit és utána megetettem vele. – dühöngtem és a lelki szemeim előtt elképzeltem a jelenetet. – Ne aggódj, semmitől én végig melletted fogok maradni, megígérem. Bármi is történjen én itt leszek veled és segíteni fogok amiben csak tudok. – mondtam és szorosan átöleltem. Ezt pedig komolyan is gondoltam. Nem számít, hogy mi fog történni a jövőben az biztos, hogy én itt fogok lenni mellette és támogatni fogom akár miről is legyen szó. Ugyanis ez egy jó barát dolga, hogy ott legyen a másiknak. Ha ez fordított esetben történne, tudom, hogy ő is ugyanezt tenné értem.  

Third

Hi Guys!

Sajnálom a késést, de megérkezett az új rész. Nem szeretnék magyarázkodni, mert untatni sem szeretnélek titeket és a drága időtöket rabolni. Az előző részhez a kommentekre még nem volt időm válaszolni, de holnap igyekszem rá. Köszönöm az előző részhez a kommenteket és a pipákat. Jó olvasást!

Puszi Fanni~

::: H a r p e r  P a y n e :::

Erős fejfájással ébredtem fel. A szemeimet képtelen voltam egyszerűen kinyitni, mivel az erős fény bántotta a retinámat. A tegnap estéből nem sok emlékem maradt meg. Igazából arra sem emlékszem, hogy miként kerültem haza. A kezemmel tapogatózni kezdtem az éjjeliszekrényem felé, hogy megnézzem az órát. Azonban a szekrénynek és az órámnak hűlt helye volt. A levegőbe kalimpáltam még a kezemmel, hogy biztosra menjek abban, hogy a szekrény nincs ott. A szemeim is kipattantak és rémülten néztem körbe a számomra idegen szobában. Egyszerűen fogalmam sem volt róla, hogy hol lehetek, de a gyomrom görcsbe rándult. A ruháim rajtam voltak, de az még nem azt jelenti, hogy nem történhetett semmi. Már csak az a kérdés, hogy ki hozott ide és az ide az pontosan hol is van. A szüleim száz százalék, hogy soha többet nem fognak utcára engedni. Abban is egészen biztos vagyok, hogy aggódnak értem, amiért nem jelentkeztem, hogy nem megyek haza éjszakára. Reményeim szerint azt gondolhatják, hogy ott aludtam Mianál. Kimásztam az ágyból és lassú és óvatos léptekkel kinyitottam a szobaajtót. Kikukucskáltam a résnyire nyílt ajtón, majd elindultam a fehér színű folyóson lefelé a mahagóni lépcsőn lefelé. A korlát kellemes bársonyborítás fedte, amit az ember szívesesen érint meg. A falon egy hosszú polc húzódott végig, amin különböző zenei díjak és lemezek helyezkedtek el. A lépcső alján egy újabb folyosón találtam magamat, amit egy nagy boltív kötött össze egy tágas és hatalmas nappalival. Fogalmam sem volt róla még mindig, hogy hol lehetek, amíg meg nem pillantottam egy képet a szekrényen, amiről a Horan házaspár nézett vissza. Szinte már egyszerűen semmit sem értettem, hogy mégis mit keresek itt és miként kerültem oda.

- Felébredtél Csipkerózsika? – jött egy ismerős hang a hátam mögül, amitől megtorpantam. A hajamat hátradobva fordultam felé és néztem rá, amíg ő a formás ajakit egy szexi féloldalas mosolyra húzta. Magamban elmotyogtam egy imát, amiért csak ő az és nem egy teljesen vadidegen fiú és főképpen nem Niall bácsi az.

- Theo! Hogy kerülök ide? – kérdeztem tőle és beharaptam az alsó ajkamat. Ő kuncogni kezdett és megrázta a fejét egyszerűen. Leült a kanapéra és a lábait felrakta az asztalra, majd megpaskolta maga mellett a helyet. A fejemet lehajtva leültem mellé és a lábaimat felhúztam magam elé és az államat a térdeimre helyeztem.

- Teljes képkiesés van a tegnap estéből? – kérdezte kissé játékosan. Aprót biccentettem, mire ő folytatta. – Eléggé megleptél tegnap éjjel egyáltalán nem számítottam arra, hogy ittas állapotban foglak találni akkor, ha felhívlak telefonon. – mondta jókedvűen még mindig, mire én közbevágtam.

- Mi beszéltünk telefonon? – szaladt ki a számon és attól féltem, hogy ittas állapotban vajon miket mondhattam neki. Ezért sem szeretek alkoholt inni, mert annak mindig csúnya következményei vannak. Ez is egy kiváló példa rá: elveszítem az emlékeimet.

- Igen, mert elmentem hozzátok, hogy lenne-e kedved filmet nézni velem, de a szüleid mondták, hogy bulizni mentél. Azután felhívtalak hazafelé jövet, de te azt akartad, hogy elmenjek oda ahol vagy. Nem akartam elmenni, de a hangodból hallottam, hogy valami nem stimmel veled így végülis elmentem oda. Szerencsére éppen időben érkeztem, mivel az egyik srác majdnem megerőszakolt odakint a teraszon. Azután elhoztalak ide, mert mégsem hagyhattam, hogy vezess olyan állapotban. A szüleidet felhívtam és mondtam nekik, hogy a bulit meguntad és eljössz hozzám filmet nézni és itt is alszol. Azt üzenték, hogy semmi gond és jó szórakozást kívántak. Nagyjából ennyi történt tegnap este. Ja meg folytattuk az ivást nálunk aztán csókolózni kezdtünk, majd lefeküdtünk. – vonta meg a vállát egyszerűen és a kezeit összefonta a feje mögött. Az arca teljesen komoly volt, amitől én teljesen berezeltem. Az nem lehet, hogy lefeküdtem vele és nem emlékszem rá, hiszen annak minden pillanatára emlékezni szeretnék, akár csak a csókjára és az érintésére.

- Komoly? – szaladt magasra a hangom és vele együtt a szemöldököm is. Nem tudom, hogy mit olvashatott le az arcomról, de hirtelen kitört belőle a hangos nevetés.

- Nem, de viszont tényleg jó szórakozást kívántak a filmezéshez. Azonban te annyira kivoltál ütve, hogy azon nyomban elaludtál, amint a vendégszobába vittelek. – mesélte, amitől én egyszerre éreztem magam nyugodtnak és egyben csalódottnak is.

- Hülye! – bokszoltam bele játékosan a vállába. – Nem tudtad, hogy nem illik a lányok szüzességével szórakozni? – szökött ki a számon véletlenül, amit utána egyből meg is bántam.

- Bocs, nem tudtam. – mondta megbánóan, majd hogy a hangulatot enyhítse az oldalam csiklandozásába kezdett. Hangosan kacagtam és könyörögtem, hogy fejezze be, mivel így is majd szétmegy a fejem. Azonban ő nem foglalkozott velem, hanem tovább kínzott. A könnyeim már szabályosan folytak a nevetéstől. Óvatosan a csípőmre ült és esélyt sem adott arra, hogy meneküljek tőle. – Gyere, adok gyógyszert. – szállt le rólam és maga után húzott a konyhájukba. Leültetett az asztalhoz és a szekrényhez lépett. Néhány pillanat múlva néhány pirulát és egy pohár vizet helyezett le elém. Megvárta amíg beveszem őket, majd ismét visszahúzott a nappaliba.

- Lassan haza kellene mennem. – motyogtam, amikor leültem mellé.

- Hova ilyen sürgősen? Azt hittem, hogy ma csinálunk valamit közösen, mint régen. Ahhoz, hogy igazán jó barátok legyünk ismét sok időt kellene együtt töltsünk. Én arra, gondoltam nézhetnénk, valami filmet azután pedig kimehetnénk a medencéhez. – sorolta a terveit lelkesen. Talán igaza van abban, hogy ismét össze kellene csiszolódnunk, hogy a barátságunkat megalapozzuk.  – Azt is javasolhatnám még, hogy igyunk valami finomat Niall bácsi bárszekrényéből. – húzta széles vigyorra az ajkait.

- Igazad van Horan! Teljes mértékben, hiszen másnaposan mi is lehet annál jobb, hogy ismét leigyam magam?! – tettem fel a költői kérdést, majd a szemeimet forgattam.

- Ugyan már Payne! Lazíts kicsit csak szórakozok. – emelte fel játékosan maga elé a kezeit védekezésképpen. – Viszont a filmnézést komolyan gondoltam. Van rengeteg dvd a szekrényben szóval egyet választhatnánk. A gyógyszer pedig addig meg is hozná a végére a hatását. – mondta továbbra is lelkesen. Végül elfogadtam az ajánlatát és egy humoros film mellett döntöttünk, ami nem más volt, mint a Fák jú tanár úr. Az egész filmet végignevettük és a film végére valóban kezdtem magam jobban érezni. Azonban ettől függetlenül még nem kapott el az a vágy, hogy alkoholt fogyasszak. Az ebéd közledtével Theo úgy határozott, hogy rendel egy kis kínai kaját, amit utána szintén jó hangulatban fogyasztottunk el.

- Nekem lassan ideje lenne hazamennem, hogy apuék lássák azt, hogy még élek és egészben vagyok. – kuncogtam el magam, majd a telefonom kijelzőjét figyeltem.

- Rendben. – mondta és közben a mobilját nyomkodta ő is. Hát ennyit arról, hogy egymásra figyelünk és próbálkozunk összebarátkozni ismét. Nem igazán udvarias az, amikor hozzá beszélek és ő annyira sem méltat, hogy rám nézzen.

- Holnap találkozunk? – kérdeztem tőle egyszerű hangnemben. – Theo hozzád beszélek! – kaptam ki a kezéből a készüléket és játékosan a hátam mögé dugtam.

- Nem tudom még, majd akkor csörgök oké? – kérdezte én pedig az alsó ajkamat rágcsálva bólintottam egyet. – Visszakapom a telefonom? – kérdezte és a varázslatos kék tekintetének nem tudtam ellenállni. A tenyerébe pottyantottam, majd óvatosan feltápászkodtam. – Várj, kikísérlek a kocsidhoz. – állt fel ő is és egymás mellett lépkedve igyekeztünk kifelé.

- Hát akkor, szia Horan. – nyújtottam a kezem egy pacsira búcsúzásképpen.

- Szia Payne. – húzta vigyorra a tökéletes ajkait, majd belecsapott, aztán hirtelen valahogy a karomnál fogva szorosan magához rántott és átölelt. Mosolyogva ültem be a volán mögé és kissé fájó szívvel hajtottam el tőle. A rádióban valami pörgős popzene szólt, aminek a ritmusát a kormányon doboltam. Miután hazaértem leparkoltam a garázsban és a kezemmel végigsimítottam a szeretett autóm motortetőén. A cipőmet lerúgva mezítláb csattogtam felfelé a szobámba. A táskám ledobtam az ágyamra és a fürdőszobába vezetett a további utam. A ruhámat a földre dobtam és a fehérneműtől is megszabadultam. A hajamat egy lófarokba kötöttem a fejem tetejére, majd beléptem a zuhany alá. A vizet kellemes hőmérsékletűre állítottam és hagytam, hogy a víz lehűtse a felhevült testemet. A sminkemet is hagytam, hogy lemossa, majd a kedvenc csoki és rózsa illatú tusfürdőm után nyúltam, aminek az illata szokásához híven most is elvarázsolt. Miután leöblítettem magamról a habot, elráztam a csapot és egy törülközőt magam köré csavarva léptem be a szobámba. A felöltözés után tiszteletemet tettem a konyhába, hogy lássák épségben hazakerültem karcolások vagy bármiféle baleset nélkül. Ezt pedig egyrészről Theonak köszönhetem. A szobámban ücsörögve a falat bámultam amikor a húgom nagy lendülettel landolt az ágyamon.

- Chloe! Minden oké? Mi ez a hiperaktívság? – kérdeztem tőle kuncogva, mire ő csak vigyorogva nézett rám.

- Mesélj el mindent. Milyen volt a tegnap este? Pasinál aludtál vagy miért nem jöttél haza eddig? – esett nekem a kérdésáradatával.

- Fogjuk rá, hogy pasinál aludtam, de ne gondolj semmi rosszra… a bulin valahogy a puncsba alkohol került és sikerült tőle becsiccsentsek és valahogyan reggel Theonál ébredtem fel. – sóhajtottam nagyot, a drágalátos húgocskám arcára pedig még nagyobb vigyor kerekedett. Ennyit arról, hogy figyelmezettem, hogy ne gondoljon semmi rosszra. Arra az elhatározásra jutottam, hogy inkább ráhagyom, hogy higgyen amit csak akar, ugyanis én tudom, hogy mi az igazság és mások véleménye pedig nem igazán izgat.

:::…:::…:::…:::…:::

Hangosan sóhajtva csaptam be a szobám ajtaját miután Ryant magam elé engedtem. Ismét eltelt egy hét az iskolából és szerencsére ismételten péntek délután van. Theoval lassan már két hete nem beszéltem mióta eljöttem tőle az a bizonyos szombat délután. Egy részem hiányolja őt míg a másik teljesen a jó oldalát látja annak, hogy nem találkozunk. Van időm arra, hogy mással foglalkozzak és véletlenül se tudjak beleszeretni ismét, mert félek annak nem lenne jó oldala. A barátaim pedig ebben rengeteget segítenek, akár csak a testvéreim. Jó az öcsém orrára nem mertem rábízni már a titkomat miszerint fogalmam sincsen, hogy mit érzek Theo iránt, hiszen számomra is megmagyarázhatatlan. Tudom, hogy ő sosem tekintene rám olyan szemmel, mint esetleg én rá. Az pedig eléggé szánalmas dolog lenne a részemről, hogy belezúgjak egy olyan fiúba, aki még a barátjának is alig tart. Két ember vajon hogyan tudott legjobb barátságból úgy eltávolodni egymástól, mint két idegen? Miért keresett meg az a vacsora után és akarta, hogy ismét barátok legyünk, ha most ismét ellök magától? Én nem kerestem volna őt, de ő megtette és ennek így most nem sok értelmét látom. Az a biztos, hogy nem engedhetem közel magamhoz, mert nem tudnám elviselni a visszautasítását ismét.

- Szóval akkor mi lesz a program? – kérdezte érdeklődve Ryan, miközben leült az ágyamra és ezzel kirántott a gondolatmenetemből.

- Nem is tudom. – rágcsáltam az alsó ajkamat.

- Megint rá gondoltál igaz? – kérdezte és a hangja komoly volt. Nem akartam neki hazudni hiszen az egyik legjobb barátom. Így végül megsemmisülve fúrtam bele az arcomat a párnába. – Jaj te lány! Mit tegyek, hogy végre ne rajta agyalj?! – tette fel a költői kérdést. – Á meg is van… szörfözni megyünk utána pedig ha a szüleid is megengedik itt aludnék és valami jó filmet néznénk. Mit szólsz hozzá? Hékás ne fojtsad meg magad azzal a párnába. – nevette el magát és kihúzta a fejem alól a párnát. – Minden oké igaz? – kérdezte, miközben furcsa és vicces grimaszokat kezdett vágni, amitől a nevetés azonnal kitört belőlem.

- Minden remekül hangzik. – mondtam, majd átöleltem. – Köszönök mindent Ryan. – motyogtam.

- Mikre vannak a barátok?! – tette fel a költői kérdést. – Na irány és húzd fel a bikinidet, mert megyünk le a partra most azonnal. – adta ki a parancsot, amit én szívesen teljesítettem. Odakint még mindig hőség volt és ahogyan a papucsommal  a kezemben sétáltam a forró homokban szinte perzselte a talpam, de most valahogyan nem tudtam vele foglalkozni ugyanis a tenger sós illata teljesen elvarázsolt hű szokásához híven. Ryan próbált közben ismét nevettetni, amit nem volt nehéz elérnie. Nála jobb barátot kívánni sem tudnék, hiszen mindig ott van mellettem, amikor valami problémám akadna. Ezért pedig mindig rettentő hálás vagyok. Sokan mondják, hogy egyes fiú-lány barátságok biztosan nem létezhetnek mivel az egyik fél mindig többet fog érezni a másik iránt, még ha ő azt észre sem venné. Azonban szerintem ez hülyeség ugyanis Ryan hosszú évek óta a legjobb barátom és sosem tekintettünk úgy a másikra. Olyanok vagyunk a másik számára, mint a testvérek és azok pedig köztudottan nem szeretnek bele a másikba. Az első utunk James szörfdeszka kölcsönzőjéhez vezetett, ahol egy-egy öleléssel és puszival köszöntem neki, amíg Ryan egy pacsival üdvözölte. A deszkáinkat miután megkaptuk lepakoltuk a törülközőinket egy csendes kis zugba, majd a farmer sortomat lehúzva magamról kentem be a karjaimat naptejjel.

- A hátamat bekennéd? – kérdeztem Ryantől, aki szíves örömest teljesítette a kérésemet. Kicsit hagytam, hogy a bőröm beszívja a krémet közben pedig a tengert figyeltem. Ismét csak azok a gondolatok lepték el az elmémet, hogy elképzelni sem tudnám magam a világon máshol. Miután a vízbe értünk és beúsztunk a mély vízbe, ahol a legjobb hullámok voltak, majd versenyezni kezdtünk, hogy ki tud tovább állva maradni a deszkáján. A nap további részében pedig eszembe sem jutott Theora gondolni ugyanis Ryan minden percben igyekezett lefoglalni, hogy remekül érezzem magam. Ezt pedig sikeresen elérte ismét, amiért ismételten csak hálás voltam neki. Tudom, hogy jöhet számtalan barát és szakítás, de tudom, hogy ő mindig itt lesz mellettem és támogatni fog. Ez pedig fordított esetben is igaz, hiszen ő is számíthat rám majd bármiről is legyen szó. Ez pedig bizonyíték arra, hogy igen is létezik fiú és lány között egy igazán jó barátság. 

Second

Hi Guys!
Ismét sajnálom a késést, de az indokaim ismét csak azok, amik mostanában mindig. Viszont sikerült befejezzem a részt. Hibák még lehetnek benne mivel nem volt időm átolvasni, de amint tudom kijavítom. Köszönöm a kommenteket és a pipákat az előző részhez. Jó olvasást!
Puszi Fanni~

::: H a r p e r  P a y n e :::

Egy száll fehérneműben sminkeltem magam a fürdőszobai tükröm előtt miközben a szobámban hangosan szólt a zene. Őszintén bevallva semmi kedvem sem volt elkészülni és elmenni itthonról, azonban tudom, hogy Mia úgysem hagyná ennyiben, hogy nélkülem menjen el Tom Barker szokásos házibulijába. Szívem szerint bebújnék az ágyamba a számítógépemmel az ölemben és filmet néznék vagy pedig írnám a beadandó dolgozatomat. Tudom, hogy elég strébernek tűnők amiatt, hogy péntek este a bulizás helyett a tanulást választanám, de őszintén kinek van kedve ahhoz, hogy csont részeg tinik közt üldögéljen hajnalig? Amúgy sem szeretem annyira az alkoholt főleg nem az emberekre gyakorolt hatását. Nem értem az embereket, hogy miért kell ahhoz segg részegre inni magukat, hogy ,,jól érezzék” magukat, amikor a nélkül is tudnának szórakozni. Legalábbis én tudok alkohol nélkül is múlatni és kikapcsolódni. Azonban néhányan attól érzik, csak jól magukat másnap pedig szenvednek a fejfájástól, de olyankor egy cseppet sem tudom őket sajnálni, sőt véleményem szerint meg is érdemlik. Megértem én azt is, hogy inni kell, de lehet azt mértékkel is tenni. Miután elkészültem a sminkemmel belebújtam egy sötétkék háromnegyedes ujjú mini ruhába, aminek az ujját és a hátát csipkék fedik. A hajamat a sütővasammal begöndörítettem, majd egy körülbelül egy kiló hajlakkot magamra fújtam. A fekete magas sarkúmmal és a ridikülömmel indultam meg lefelé. A szüleim a nappaliban tévéztek összebújva miközben az asztalon egy üveg bor volt mellette pedig egy-egy borospohár. Úgy látom ma jobb lesz az, ha nem leszek itthon. Szeretem a romantikát, mint minden korombeli lány, de szingliként nem igazán tudom elviselni a nyálas dolgok látványát. Bár nem mintha párkapcsolatra vágynék, hiszen így is remekül megvagyok a barátaim mellett. Egy barát amúgy is csak lekorlátozna és elvenné szinte minden időmet, amit a tanulásra kellene szentelnem.

- Már indulsz is? – kérdezte érdeklődve édesapám.

- Elviszem a kocsimat is. Nem maradok olyan sokáig és úgysem iszom. Majd jövök. – nyomtam puszit az arcukra.

- Ugyan már tinédzser vagy és nyugodtan szórakozz a barátaiddal, de természetesen vigyázz magadra. Ha bármi gond adódna, akkor feltétlenül telefonálj. – vágott közbe anyu.

- Oké-oké. – motyogtam, majd a slusszkulcsomat felkapva indultam meg a garázs felé. Amikor elindultam a rádióval kezdtem el énekelni és az egyik piros lámpánál megállva írtam egy sms-t Mianak, hogy hamarosan ott vagyok érte és jó lenne, ha most kivételesen nem kellene rá fél órát várakoznom ugyanis fehérneműbe rohangál a szekrénye előtt, mert nem tudja eldönteni, hogy milyen ruhát vegyen fel. Valami csoda folytán, amikor leálltam a hídjukon már topogott is kifelé a házukból. Egy vörös ruhát viselt, ami gyönyörűen állt az alakjához.

- Szia csajszi! – köszönt, amikor beült az anyósülésre. – Készen állsz a bulira? – érdeklődőt és a vak is látta rajta, hogy ő mennyire be van zsongva ettől a paritól már most. Nem szerettem volna ünneprontó lenni így igyekeztem lelkesnek mutatni magam. – Hidd el nekem, hogy nagyon jól fogod magad érezni. Ha jól hallottam ott lesz Ric Grey is és azt csiripelték a madarak, hogy eléggé bejössz neki. – kacsintott rám, mire én csak a szemeimet forgattam rá. Ric valóban helyes fiú, de mégsem tudnám magamat mellette elképzelni és azt is kötve hiszem, hogy én valóban tetszenék neki.

- Túl élénk a fantáziád Mia. – mondtam, majd gázt adtam a kocsinak és elindultunk a parti helyszíne felé. Az út odafelé elég jó hangulatban telt. Miaval együtt énekeltük a dalokat és a piros lámpáknál az ujjaimmal a kormányon doboltam a ritmust. Talán mégsem volt olyan rossz dolog otthon maradni a szobám rejtett kis zugában. Az autót pár házzal odébb tudtam csak leparkolni onnan pedig gyalog tettük meg a maradék utat a bejáratig. Már kintről hallatszót a zene hangos basszusa odabent pedig majd meg süketültem tőle. Odabent tele volt az egész ház korunkbeli fiatalokkal, akik szemlátomást jól mulattak. Jó páran táncoltak, míg mások a falat támasztva beszélgettek. Mia szinte egyből magamra hagyott, amikor meglátta Tom-ot. Szép kis barátnő, de elnézem, neki mivel tudom, hogy tényleg szerelmes abba a fiúba. Csak ezért jöttem el ide semmi másért, de ki tudja talán én is jól fogom érezni magamat még ha ezt most még nem is hiszem el. A konyhába mentem egyenesen, majd egy pohár üdítőt megragadva igyekeztem elvegyülni a többi ember között. Amíg az italommal voltam elfoglalva, addig a táncoló embereket figyeltem.

- Szia. – ült le mellém Ric, amitől én teljesen meglepődtem.

- Szia. – mondtam és kortyoltam egyet ismét az italomból.

- Azon gondolkodtam, hogy miért ül itt ez a gyönyörű lány egymagába egy ilyen nagyszerű buliban. – mondta, de belőlem kitört a nevetés ettől az ócska dumától. Nem hiszem el, hogy minden jól kinéző pasi ezzel próbálkozik, ahelyett hogy normálisan megszólítaná csak a lányt. – Van kedved táncolni velem? – kérdezte reménykedve és egy szívdöglesztő mosolyt küldött felém. Kis gondolkodás után felé nyújtottam a kezem és hagytam, hogy a táncparkettre húzzon. A pörgős zenére a csípőmet jobbra-balra ringattam és éreztem, ahogyan Ric keze a hasamon pihen. Igyekeztem nem tudomást venni róla, de a lehelete csiklandozni kezdte a nyakamat, ahogyan apró csókokat hagy rajta. Bevallom Ric igazán helyes fiú talán még el is tudnám magamat mellette képzelni, mint a barátnőjét, de ez a tempó nekem akkor is gyors. Nem szeretem, mikor azt hiszik, hogy attól mert jól néznek ki és menők rögtön az ágyukba tudnak csalogatni, mint egy kis buta libát. – Van kedved feljönni az egyik emeleti szobába? – kérdezte a fülemhez hajolva. Rögtön abbahagytam a táncolást és éreztem, hogy ledermedek. Leráztam magamról a kezét és szembefordultam vele. Kérdőn felvontam az egyik szemöldökömet és a mellem előtt összefontam a kezeimet.

- Seggfej. – mondtam, majd otthagytam. Úgy éreztem, hogy nekem elég is lesz ebből a buliból. Kár volt eljönnöm, hiszen ebben a társaságban valahogy nem találom a helyemet, ami egy bizonyos szempontból nevetséges, hiszen ők nagyrészt az iskolatársaim, akikkel nap mint nap összefutok az iskolában. Próbáltam megtalálni Mia-t, hogy szóljak neki, hogy hazamegyek. Bőven elég volt ennyi részeg tinédzsert látnom ma estére. Azonban nem igazán jártam sikerrel a barátnőm keresgélése közben. A konyhában töltöttem magamnak az asztalon kirakott puncsból és nagy kortyokban döntöttem magamban. Éreztem, hogy az alkohol szétáramlik a testemben és rögtön megbántam azt, hogy ittam belőle. Így tuti nem vezethetek különben azt a jogosítványom bánná, ha útban hazafelé keresztezné az utam egy rendőrrel. Nem hinném, hogy a szüleim ellennének tőle ragadtatva, hogy az őrsre kellene értem befáradniuk. Az érzékszerveim lelassultak és lassabban tudtam gondolkodni is. Aztán egyszerűen nem érdekelt semmi más, hanem ismét táncolni kezdtem néhány szurkolólánnyal együtt. A táskámban lévő telefonom rezegni kezdett és azt gyorsan próbáltam felvenni.

- Harper! Előbb voltam itt nálatok, de a szüleid mondták, hogy bulizni vagy. Hoztam egy jó kis filmet és rágcsálnivalót is. – szólt bele Theo az arcomra pedig egy hatalmas vigyor szökött.

- Theo! Sajnálom, ma nem vagyok otthon. – nevettem el magam és kicsit megtántorodtam, de szerencse, hogy ő a vonal másik feléről mit sem sejt. – Van kedved eljönni ide? – kérdeztem nagylelkűen miközben még mindig vigyorogtam, mint akinek nincs ki mind a négy kereke.

- Már elindultam hazafelé majd talán máskor. Azért köszönöm a meghívást. Jó a buli egyébként? – kérdezte érdeklődve, de a jókedvem egy kicsit lelankadt az miatt, mert nem jön ide.

- Nagyszerű, de sokkal jobb lesz ha idejössz. Elküldöm üzenetben a címet. – mondtam nemet nem tűrő hangon, majd ismét valami oknál fogva nevetni kezdtem, mint mindig amikor kicsit a pohár aljára nézek.

- Harper, te be vagy rúgva? – kérdezte döbbenten.

- Azt hiszem egy picit talán igen. – vonogattam a vállam, amit ő nem láthatott.

- Küld azt a címet gyorsan, mert elhozlak onnan, mielőtt valami bajba keverednél. – sóhajtott nagyot én pedig ismét rettentő boldog lettem, amiért idejön csakis miattam. Már éppen mondtam volna neki, hogy mennyire várom, amikor bontotta a vonalat. Ahogyan csak tudtam igyekeztem lepötyögni a pontos címet és elküldeni neki. Miután az sikeresen megtörtént nem tudtam, hogy idebent várakozzak rá vagy pedig odakint a ház előtt. Végül is a teraszt választottam. Ismét iszogatni kezdtem és már türelmetlenül várakoztam Theora. Az időérzékemet pedig már egy jó ideje elvesztettem.

- Harper cica! Odabent már agyon kerestelek téged odabent. Nem volt szép tőled, hogy csak otthagytál bent. – ült le mellém szorosan.

- Ric kopj le rólam légy szíves. Azt hittem te más vagy, mint a többiek, de rájöttem, hogy te is csak egy beképzelt majom vagy, aki csak arra megy rá, hogy megdöntse a nőket. Kösz, de abból nem kérek. – mondtam és próbáltam lelökni magamról a kezét, ami a combomat simogatta. – Nem akarok tőled semmit se. – tettem hozzá és undorodva néztem rá.

- Ugyan már Harper cica, ne csináld ezt. – mondta akár egy durcás kisgyerek, aki nem kapja meg azt, amit akar. – Tudod, hogy mennyire tetszel nekem és ha jól tudom én is igencsak bejövök neked. – vigyorgott nagyképűen.

- Ha eddig tetszettél is egy nagyon picikét az már elmúlt. El kell, hogy keserítselek, sajnálom. Menj, keress magadnak valami másik csajt, de engem már hagyj békén. – löktem le magamról ismét a kezét, de ő egyre erőszakosabban tapizott. – Fejezd be légy szíves! – szóltam rá, de mintha a falnak beszéltem volna.

- Azt mondta elég lesz, nem érteted meg?! Talán süket vagy gyerek?! – szólalt meg egy erényes hang, amire azonnal elengedett és az illetőre meredt gyilkos tekintettel. Engem pedig az a hang rögtön a nyugalom tengerére varázsolt, mivel tudtam, hogy most már semmi bajom nem eshet, mivel ő itt van.

- Te meg ki a fene vagy? – állt fel, de rögtön megtántorodott.

- Az, aki mindjárt ellátja a bajodat, ha most azonnal nem húzol oda befelé. Meg ne lássalak még egyszer a közelében világos? – mutatott felém, majd elkezdte befelé lökdösni. Majd visszatért hozzám. – Veled minden oké? – kérdezte aggódva és a gyönyörű szép kék szemeivel áthatóan vizslatott. Aprót bólintottam, majd megpróbáltam felállni, de kissé szédültem. – Gyere, segítek, most pedig elviszlek innen. – nyúlt a lábam alá és könnyedén felkapott. Hadakozni készültem vele, de túl gyengének és részegnek éreztem magam ahhoz. A fejemet a vállára hajtottam és a finom illatát magamba szívtam. Az arcomra pedig levakarhatatlan vigyor kerekedett, amit Theo közelsége váltott ki belőlem. Beültetett óvatosan az autóm anyósülésére ő pedig kocogva kerülte meg a kocsit és a volán mögé ült. Bekötötte a biztonsági övem, majd a sajátját is. Szó nélkül gyújtást adott rá és elindult. Nem tudtam azt, hogy merre tartunk és valahogyan nem is érdekelt. A tekintetemet végig rajta tartottam és igyekeztem nem elhányni magam, mivel az nem vetne rám jó fényt. Bár már most is meglehet rólam a véleménye saját magában, amit nem mer kimondani, de biztosan arra gondol, hogy egy felelőtlen tini lány vagyok. Nem is tudom, hogy mennyi idő telhetett el, mire egy villa előtt találtam magam az autóban. Ismét a karjába fogva vitt befelé, de az ajtó előtt kicsit a saját lábamra helyezett, de az egyik karjával még így is a derekamnál fogva tartott magához, hogy nehogy elessek. A másik kezével a zárral babrált, majd ismét felvéve vitt be a nappaliba. Ismeretlen hely volt, de a falon képek lógtak Niall bácsiról és Lottie néniről, így sejtettem azt, hogy az ő házukba hozhatott. Kis időre eltűnt, majd egy pohár vizet nyomott a kezembe. – Idd meg ezt. – adta ki az utasítást, amit szinte azonnal teljesítettem.

- Nem láthatnak így meg Niall bácsiék. Elfogja mondani apámnak és akkor nekem végem lesz abban teljesen biztos vagyok. – estem kissé pánikba. 

- Ne aggódj nincsenek itthon egész hétvégén. Golfozni mentek a klubba, majd csak vasárnap este jönnek haza. Segítek felmenni az emeletre a vendégszobába. Jobb lesz, ha kialszod magad, mert van egy olyan érzésem, hogy holnap nagyon másnapos leszel. – vigyorogta el magát. Igaza van, de valamiért úgy éreztem, hogy egyáltalán nem vagyok álmos. Azonban tényleg jobb lenne, ha aludnék, mivel fent áll az esélye arra, hogy hülyét csinálok magamból előtte még ennél is jobban és különböző dolgokat fecsegnék ki. Bólintottam, mivel többre úgy éreztem nem vagyok képes és ahogy láttam és érzékeltem, most nem is várta el tőlem azt, hogy beszéljek. Ismét a térdhajlatom alá nyúlt én pedig a nyaka körül összefontam a karjaimat és úgy kapaszkodtam belé. Egy hatalmas franciaágyra helyezett le és takart be. Óvatosan végigsimított az arcomon, majd egy „jó éjszakát” elmotyogása után rögtön az álmok mély birodalmába csöppentem. Hallottam, ahogyan még ő is jó éjszakát kíván, majd leoltja a lámpát és magamra hagy. Rettentő hálás vagyok érte, amiért eljött értem és vigyázz rám. Azonban a szüleimnek még így is egy magyarázattal tartozom, amiért nem mentem haza, de majd valami jó dolgot kitalálok addigra. Most arra tudtam csak gondolni, hogy másnap miként fogom ezt tudni meghálálni Theonak.