Hi Guys!
Először is nem hittem volna, hogy elkészül az új rész, de hát valami különös csoda folytán sikerült befejezzem és itt is van. Köszönöm az előző részhez a kommenteket és pipákat. Kitartást a hétre az iskolában és a részhez pedig jó olvasást kívánok!
Puszi Fanni~
…: H a r p e r P a y n e:…
A délután folyamán miközben a
kedvenc koktélos helyünkön kortyolgattunk pihenésképpen egy alak rögtön szemet
szúrt nekem. Ryan eddigi próbálkozása arra, hogy jókedvre derítsen kicsit
szétfoszlani látszottak. A szívem helyén valami furcsa érzés kezdett hatalmába
keríteni attól a látványtól, ami a szemeim elé tárultak. Az ereimben a düh,
féltékenység és csalódottság vegyes keveréke áramlott szét a vérembe jutva. A
szívószálat egyre szorosabban fogtam, aminek az lett a vége, hogy megtörtem a
szálat. Ryan is arra kapta a fejét, amerre én néztem, amíg ő megállás nélkül
magyarázott nekem. Azonban én cseppet sem tudtam rá figyelni, mivel a
tekintetemet mágnesként vonzotta Theo, amint egy másik lánnyal sétálgat. Ryan
javaslatára jobb volt lelépni onnan, mielőtt ő is észrevett volna engem.
Elmondása alapján képes lettem volna a szememmel megölni azt a lányt, aki maga
volt a következő playboy nyuszi egy férfimagazin címlapján. Mellette pedig én
egy teljesen átlagosnak éreztem volna magamat. A koktélunkat gyorsan lehúzva
indultunk vissza a helyünkhöz, majd ismét a hullámok közé vetettük magunkat.
Igyekeztem elterelni a gondolataimat, de ismét az a kép villant be, amint a
kezük összeér. Próbáltam magam azzal győzködni, hogy nem érdekel az, hogy Theo
egy egészen más lánnyal sétálgatott nevetgélve kézen fogva. Ahogyan az sem,
hogy vajon lehet-e még esetleg közös jövőm vele. Abban a percben kiszerettem
belőle és ürességet éreztem. Megértettem azt, hogy miért nem foglalkozott velem
az óta a délután óta. Elhatároztam, hogy találok magamnak egy jobb fiút, aki
mellett tényleg igazán boldog lehetek és mindig ott lesz, mellettem bármi is
történjék velem. Aki támogatni fog mindenben és megvéd mindentől, amitől csak
lehetséges akár még önmagamtól is. Aki mellett reggel felébredek és éjjel elalszom,
miközben az arcomon egy mosoly ül ki, amit ő vált ki belőlem a puszta
létezésével. Aki smink nélkül is szépnek talál és nem képes arra, hogy
megbántson és ellökjön magától. Ez így mind szép és jó, de úgy érzem nem ilyen
egyszerű a dolog, mivel ez inkább egy filmbeillő monológ. Ilyen fiúk sajnos a
valódi nagybetűs életben nem léteznek. Ahhoz pedig, hogy ne ringassam magam
ilyen álommesékben, hiszen már elég nagy vagyok. Olyan, hogy t ö k é l e t e s nem létezik, mivel embertől függő és
tárgyilagos az egész, hogy kinek mi a jó. Tág fogalom a tökéletesség pontos
meghatározása. A gondolataimba merülve feküdtem a homokba és a lemenő napot
szemléltem, miközben az alkarjaimmal támaszkodtam. Az életem maga a tökéletesség
volt mielőtt ő ismét belépet egy ajtón, majd a következőn távozott is. Nem
szabad megadnom neki azt az örömöt, hogy lássa azt, hogy milyen benyomást tett
rám ismét. A gondolatmenetemből egy érintés ragadott ki. Kérdőn fordultam felé
a fejemmel, amíg ő komoly arccal figyelt rám és a tekintetéből sugárzott az
aggodalom.
- Még mindig ő rajta agyalsz
igaz? – kérdezte, de magában szerintem pontosan tudta a választ vagy pedig
leolvasott valamit az arcomról. A tekintetemet vissza is vezettem a naplemente
felé és az alsó ajkamat óvatosan beszívtam. – Nem értelek Harper bevallom
őszintén… nem ilyennek ismertelek meg téged. Sosem voltál ennyire oda egyetlen
fiúért sem. Ha szerelmes vagy belé, amit megjegyzek, lerí rólad akár mennyire
is tagadod még önmagadban is. Mond el neki, amíg nem késő. – jegyezte meg, de
én egyáltalán nem értettem vele egyet.
- Nem vagyok belé szerelmes
érted?! – pufogtam és kifújtam az eddig benntartott levegőt a tüdőmből, majd
mély lélegzetet vettem mielőtt ismét megszólalhattam volna. – Ő csak egy
egyszerű barát, aki azzal jár, akivel csak akar. Nem szólok bele az életébe és
nem fogok utána futni akár csak egy szánalmas tini lány, akinek megáll az élete
egy fiú miatt, aki nem foglalkozik vele. Ha ő nem kér a barátságomból, akkor az
csak az ő baja engem nem érdekel. Meguntam már azt, hogy mindig én futok
mindenki után és én keresem az embereket. Talán belefáradtam már abba. Ha
igazán fontos lennék a számára, akkor megkeresne, de így… - hadartam és
éreztem, hogy a könnyeim szúrni kezdik a szemeimet.
- Ezt most nekem próbálod
bemesélni vagy saját magadat nyugtatod vele? – kérdezte, amivel ismét sikerült
beletrafálnia valamibe a lelkem mélyén. A kérdését figyelmen kívül hagytam és
nagyot sóhajtva feltápászkodtam a homokból. Leporoltam magamról a homokot és
lenéztem Ryanre.
- Menjünk most inkább haza. Azt hiszem,
szükségem van egy jó kis akciófilmre, hogy eltereljem vele a gondolataimat. –
motyogtam lehunyt szemekkel.
- Tudok egy másik programot, hogy
segítsek felejteni. – kacsintott rám majd egy perverz vigyorral ajándékozott
meg.
- Dinka. – forgattam meg a
szemeimet, majd játékosan a vállába bokszoltam. – Arról csak ne is álmodj. –
tettem hozzá.
- Mégis miről? Én sosem gondolok
semmi rosszra, hiszen maga vagyok a szentlélek. – tette maga elé
védekezésképpen a kezeit.
- Persze, naná, hogy te maga vagy
a szentlélek. – nevettem el magam, ami belőle is kiváltotta a nevetést. Tudtam,
hogy csak hülyéskedik és ismét azon dolgozik, hogy elterelje a gondolataimat és
felvidítson, amiért hálás voltam neki ismét. Csendben sétáltunk a házunkig,
ahol a konyhában anya éppen a terítéssel ügyködött. – Szia anyu. – nyomtam egy
puszit az arcára.
- Üdv Mrs Payne! – köszönt Ryan
is jól nevelten.
- Sziasztok gyerekek! Na milyen
napotok volt? – kérdezte érdeklődve.
- Remek, mint mindig. – húztam
mosolyra a számat a hazugság pedig csak úgy égette a szám. Anyám azonban
elhitte és egy mosolyt küldött felém válaszul. Ryan azonban átlátott rajtam és
a pillantása átható volt. – Nem gond ha ma este Ryan is velünk vacsorázik és
itt aludna nálam? – kérdeztem reménykedve.
- Dehogy gond! Ryan már olyan
mintha a másik fiam lenne. – nevette el magát.
- Ezt örömmel hallom Mrs Payne
mivel én magát tartom az én második anyukámnak. – kedveskedet, amitől anyámat
ismét megmosolyogtatta.
Az est további része eléggé
kellemes családias hangulatban telt el. A szüleim megállás nélkül vicces
kis kori történeteimet mesélték, amiket szívem szerint elfelejtenék, de Ryan
csak jól mulatott rajtuk. A vacsora közben teljesen megfeledkeztem mindenről,
amit a parton láttam. A vacsora után nevetve dőltünk ki a szobám padlóján. Nem
szóltunk semmit a másikhoz csak csendesen feküdtünk és mindketten a saját
gondolatainkba merültünk.
- Mit gondolsz arról, hogy
esetleg egy barátságból szerelem alakuljon ki? – kérdezte csendesen, amit én
nem igazán tudtam mire vélni. Néhány pillanatig emésztgettem a kérdését mielőtt
megszólalhattam volna.
- Hát egy bölcs embert idézve azt
mondanám, hogy a szerelem és a barátság kölcsönösen kizárja egymást. Nem
lehetsz valakinek a barátja miközben szerelmes vagy belé. Legalábbis én így
vélem, de ez most, hogy jutott eszedbe? – feküdtem oldalra és rá néztem. Ő a
plafont bámulta és látszott rajta, hogy habozik abban, hogy elmondja-e az
igazat nekem. – Tudod, hogy bízhatsz bennem. – simítottam végig a karjain és
bátorítóan mosolyogtam rá, noha ő még mindig nem nézett énrám. Azonban most úgy
éreztem bántja valami, de nem tudja, hogy miként tudja elmondani nekem.
- Van egy lány, akivel már régóta
nagyon jóban vagyunk. Néha szívjuk egymás vérét, de mindazok mellett nagyon jó
barátom, de úgy érzem, kezdek belezúgni bár, tudom, hogy nem helyes mivel a
barátságunk sokkal fontosabb annál, hogy tönkretegyem azzal, hogy elmondom
neki. Mindegy nem is olyan fontos. – húzta savanyú mosolyra az ajkait.
- Nincs olyan, hogy nem olyan
fontos. Ha szereted, akkor el kell neki mondanod, mert nem szeretném mindennap
a fancsali képedet nézni. Gondolj bele abba, hogy lehet ő az igazi a számodra
és elengednéd, mert nem mered neki elmondani azt, hogy mit érzel iránta. Képes
lennél végignézni azt, hogy másik fiú mellett találja meg a boldogságot és az
orrod előtt tegye ezt mind meg? – kérdeztem tőle, ami úgy tűnik rávette arra,
hogy rám emelje a tekintetét, de abból semmit sem tudtam kiolvasni.
- Ezt pont te mondod Harper?!
Komolyan?! Kicsit ironikusan hangzik ez a te szádból. – mondta, majd rögtön
hozzátette. – Sajnálom, nem akartalak megbántani. – hadarta és sajnálkozó
pillantásokat küldött felém.
- Semmi gond, azt hiszem, ebben
igazad van. – motyogtam és lehunytam a szemeimet.
- Ez nem az a Harper Payne, akit
én évekkel ezelőtt megismertem. Az a Harper küzdött azért, amit szeretett
volna, amíg meg nem szerezte. Ha tetszik az a fiú, akkor tegyél érte, hogy a
tiéd legyen. – mondta biztatásképpen.
- Az a Harper valahol eltűnt és
inkább beletörődik abba, hogy az élet még dolgozik az ő love sztoriján, ami
elképesztően menő lesz akár hiszen akár nem. – kacsintottam rá, majd a fejét
megrázva nevetni kezdett. Feltápászkodtam a földről és a dvd lejátszóm felé
araszoltam, majd az egyik kedvenc filmünket helyeztem be. A film közben minden
mást kizártam és csak a képernyőre összpontosítottam. A film közepe felé a
szemhéjaimat egyre nehezebbnek éreztem, majd végül lecsukódtak és az álmok mély
birodalmába kerültem.
:::…:::…:::…:::…:::…:::
Valóban ezt akarom-e? Biztosan
megéri kockáztatni valamit csak azért, mert képtelen vagyok beismerni az
érzéseimet magamnak? Képes leszek úgy tenni mintha semmit sem éreznék iránta
csak azért, mert félek. Félek attól, hogy visszautasítana, és azt nem viselném
el. Utálom, hogy ilyenné váltam miatta, hiszen Ryannak igaza volt abban, hogy
én nem ilyen vagyok. Azonban ha ő nem keresi a közelségemet, akkor nekem sem
lenne szabad így kétségbeesve siránkozni utána, amikor semmi sem volt köztünk. A
gondolatmenetemből a telefonom csörgése szakított ki. Habozás nélkül nyúltam
érte a fürdőkádam melletti székhez és húztam végig rajta a zöld csíkot.
- Igen Mia? – szóltam bele, de
csak a szipogása és a sírása hallatszott. – Mia valami gond van? Mi a bajod
megsebesültél? – kérdeztem aggódva és a légzésem kezdett egyre szaporább lenni
a félelem miatt, hogy szeretett barátnőmmel esetleg valami súlyos probléma van.
- Harper áttudnál jönni hozzám
most azonnal? – kérdezte és ismét sírni kezdett.
- Persze! Azonnal indulok. –
hadartam, majd bontottam is a vonalat. Magam köré csavartam a törülközőmet és a
szobámba siettem, ahol magamra kapkodtam egy rövid ujjú kockás inget és egy farmer
sortot. A slusszkulcsommal és a telefonommal a kezembe siettem lefelé, ahol
belebújtam a converse tornacipőim egyikébe és a szüleimnek szóltam, hogy
elmegyek itthonról. Az autómmal igyekeztem minél gyorsabban menni, hogy
mihamarabb Mia mellett lehessek és megtudhassam, hogy mi a baja. Úgy érzem,
most mindennél fontosabb az, hogy mellette legyek. A piros lámpáknál idegesen
doboltam az ujjaimmal a kormányon. Amikor leparkoltam a házuk előtt futva
tettem meg az utat a bejáratukig, ahol a csengőre nyomtam a kezem és egészen
addig el nem engedtem, amíg ki nem nyitották az ajtót. A testvére engedett be
meglepő módon. Amikor megkérdeztem merre van a nővére a szobája felé
irányított. A lépcsőjükön kettesével szeltem a fokokat, majd a szobaajtaját
verni kezdtem. Könnyes szemekkel nyitotta ki azt és miután beléptem a nyakamba
borult.
- Harper nagyon szépen köszönöm,
hogy idejöttél. – sírt és a hangja remegett.
- Tudod, hogy mindig számíthatsz
rám, bármiről is legyen szó, de most már áruld el, hogy mi a problémád rendben?
– fogtam meg a kezét és vezettem az ágyához. Nagyot sóhajtva kiment a
fürdőszobába és egy zsebkendőbe csomagolt valamit nyomott a kezembe. Amikor
kibontottam egy terhességi tesztet véltem felfedezni. Értetlenül és döbbenten
tartottam és egyszerűen nem tudtam elhinni. A teszt pozitív volt, ami azt
jelentette, hogy az én gyönyörűséges szőke barátnőm gyermeket vár. – Mia… ez
biztosan jó eredmény? – kérdeztem tőle bár a válaszát előre sejtettem.
- Sajnos igen. Ezen kívül vagy öt
tesztet megcsináltam már és mindegyik pozitív lett. Harper az életemben befellegzett
hivatalosan is. Nem készültem fel erre és a szüleim is nagyon ki fognak akadni,
ha ezt megtudják. Harper én nem tudom, hogy mit csináljak. – hadarta kétségbeesve,
majd egy újabb sírógörcs ragadta magával.
- A baba apjával beszéltél már? –
kérdeztem tőle. Ő csak aprót biccentett.
- Nem kell neki a baba és én sem.
Teljesen egyedül maradtam ezzel a gonddal. – motyogta és lehunyta a szemeit.
- Mekkora egy szemétláda! Ugye
nem az a köcsög az apja, akire én gondolok? – kérdeztem a fogaimat
összeszorítva.
- Sajnos, Tom az apja. Azon a
bizonyos házibulin fogant meg. – sóhajtotta.
- Esküszöm, hogy kicsinálom
Barkert. Leszedem a golyóit és utána megetettem vele. – dühöngtem és a lelki
szemeim előtt elképzeltem a jelenetet. – Ne aggódj, semmitől én végig melletted
fogok maradni, megígérem. Bármi is történjen én itt leszek veled és segíteni
fogok amiben csak tudok. – mondtam és szorosan átöleltem. Ezt pedig komolyan is
gondoltam. Nem számít, hogy mi fog történni a jövőben az biztos, hogy én itt fogok
lenni mellette és támogatni fogom akár miről is legyen szó. Ugyanis ez egy jó
barát dolga, hogy ott legyen a másiknak. Ha ez fordított esetben történne,
tudom, hogy ő is ugyanezt tenné értem.
Szia. Nagyon jó lett ez a rész is. Azt hiszem erre mondják azt, hogy nem létezik fiú-lány barátság. Hamar kérjük a kövi részt. ★★★★★
VálaszTörlésSzia nagyon szépen köszönöm, hogy írtál ^-^
TörlésHamarosan érkezik az új rész ;)
Drága Fanni!
VálaszTörlésNagyon jó rész lett, imádom a kapcsolatukat olyan szép. Igazi fiú-lány barátság!
Remélem hamar hozod a folytatást!
Hű olvasód, Míra
Drága Míra!
TörlésKöszönöm, hogy írtál és sajnálom, hogy csak most reagálok, de az elmúlt hónapokban az érettségire való felkészülés miatt nem volt időm írni. Azonban a hétvége felé igyekszem befejezni az új részt.
Fanni xXx.
Mikorra vårhatunk új részt? ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥
VálaszTörlésMikor lesz következő rèsz? 🙈😍
VálaszTörlésHa minden igaz akkor a hétvégén hozom ;)
Törlés...😎🙊
TörlésMár mióta várom😫😫😫😫😍😍
VálaszTörlés