Hol is kezdjem? Nagyon szépen köszönöm a kommenteket és a pipákat. Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket. Várom a véleményeteket. Jó olvasást!
Puszi Fanni~
~ Liam Payne~
Megrökönyödve álltam továbbra is az fehérre mázolt diófaajtó
előtt. A lábaim a földbe gyökereztek, hiszen még egyiküket sem hallottam így
kiabálni a másikkal. A mondatfoszlányokból pedig pontosan ki tudtam venni, hogy
mi a vitájuk kiváltó oka. Valószínűleg az a fotózás, amiről Tiffany mesélt
nekem már többször is. Nem tudom, hogy mit csinálnék Hazza helyében, hiszen én
sem bízom meg abban a fiúban, aki ezt az egészet rendezné Tif számára, nemhogy
ő ne féltené az unokatestvérét. A további kiabálásra a többiek is feljöttek és
hasonló fejet vágva hallgatták a kiabálást.
- Tiffany nem érted meg, hogy nem akarom, hogy annak az
alaknak a közelébe menj akár egy percre is? Valami nem stimmel vele… -
magyarázta Harry kicsit sem nyugodt hangon.
- De te meg azt nem érted meg, hogy ez csak egy alkalom
lenne. Élni szeretnék a lehetőséggel és kipróbálni magam. Kitudja, hogy a végén
lehet további fotózásokra is meghívnának. De te még egy esélyt sem adsz, és nem
bízol bennem. – hadarta Tif hevesen.
- Mi az, hogy nem bízok benned? A barátnőm vagy, hogy a
büdös picsába ne bíznék meg benned? – horkant fel Harry, minket pedig a
,,barátnőm” titulus teljesen lesokkolt. Nem értettem semmit sem. Hiszen ők
unokatestvérek, hogyan lehetséges az, hogy járjanak? Méghozzá titokban. Jó
tudom, hogy vér szerint semmi közük sincsen egymáshoz, de mégis csak abban a
tudatban nőttek fel, hogy unokatestvérek. Most pedig itt vannak és járnak.
Vajon mióta tarthat ez közöttük? Nem hiszem, hogy olyan hosszú ideje mehet ez
közöttük, hiszen nem olyan régen volt az, hogy Tiffanyt először megcsókoltam és
az, sem amikor kicsit részegen a szobámban folytattuk azt a cselekedetet. A
többiek arcáról sem tudtam sok mindent leolvasni. Vajon az ő fejükben is azok a
kérdések sokasága kavaroghat, mint amik az enyémben is? Az ajkaimat
összeszorítva hallgattam tovább a bent lévő cirkuszt.
- Pontosan Harry a barátnőd vagyok és te már megint ordibálsz
velem egy baromság miatt. – jegyezte meg csendesebben Tif.
- Én csak nem akarom, hogy találkozz azzal a gyerekkel.
Láttam, hogy miként néz rád. Szerinted mire kellesz neki, ha csak nem egy
alkalomra? – darálta Harry és láttam magam előtt, hogy idegesen mászkál fel-le.
- Te beteg vagy Styles kezeltesd magad. – morogta Tif.
Azonban én még mindig nem tudtam magamhoz térni. A hallottakat pedig képtelen
voltam feldolgozni. Nem helyes, amit csinálnak.
- Azért mert aggódok érted és nem akarom, hogy bármi bajod
essen? – kiabált vissza Harry. – Egy csettintésre összehozok neked egy fotózást
a legprofibb emberekkel Kicsim! Én csak azt akarom, hogy többé ne találkozz
azzal a gyerekkel. Valami nagyon nem szimpatikus benne és rá fogok jönni előbb
vagy utóbb, hogy mitől, hiszen te annyira különlegesnek. Talán szereted? – tört
ki belőle a kérdés.
- Te tényleg nem vagy normális. Ha őt szeretném, akkor
szerinted veled lennék? Úgy, hogy amit csinálunk helytelen? Eltitkolom a
szüleim és a barátnőm elől és a te barátaid elől is, akik már az én barátaim
is, hogy veled vagyok. Jó ideje nem mertem elő hozakodni ezzel a témával, hogy
ne vesszek veled össze. Harry nem értem, hogy mi bajod van. Nem adtam rá okot,
hogy féltékeny legyél. Nick csak egy rendes srác, akivel a parkban
megismerkedtem és elmentem vele moziba. De természetes dolog, hogy te mindenben
találsz valami kifogásolni valót. – vágott vissza Tif és a hangja közben
megremegett.
- Ha annyira megterhelő, hogy a barátnőm legyél, akkor talán
nem kellene, ezt folytassuk. Csinálj nyugodtan azt, amit akarsz, engem nem
érdekel már. – kiabálta Hazza, majd az ajtaja kicsapódott és minket szinte
majdnem fellökve indult meg rohamos léptekkel lefelé. Louis azonnal utána
trappolt, amíg mi hárman félénken mentünk be abba a szobába, ahol eddig a
csetepaté zajlott. Tif a szőnyegen összegörnyedve sírt. Rögtön leguggoltam és
magamhoz húztam. A tökéletes arcát a tenyereibe rejtette és a vállai és a teste
is csak rázkódott a zokogástól. Szívem szerint Harry után mentem volna, hogy jó
alaposan lecsesszem, de ezt szerintem Tommo megadja neki. A fejemben pedig a
kusza gondolataim teljesen összezavarodtak. Az ölembe húztam és úgy fogtam akár
egy kisgyereket. A fejét a nyakam és a vállam közti kis résbe fúrta és úgy sírt
tovább.
- Sss ne sírj Tif ne sírj nincs semmi baj. – csitítgattam,
de nem sok sikert értem el nála. Niall is letérdelt mellé és a zsebéből egy
gyűrőt-zsebkendőt húzott elé és sajnálkozó tekintettel Tiffany kezébe nyomta.
Miután kifújta az orrát és kicsit lecsillapodott remegve szólalt meg.
- Mennyit hallottatok ebből az egészből? – kérdezte, de nem
mert ránk nézni, helyette a pólója aljával szórakozott.
- Mi nem akartunk hallgatózni, de az egészet. – tette fel
maga elé Niall védekezően a kezeit, hogy ártatlanságát kifejezze.
Tiffany szipogva
kapkodta a levegőt miután Niall válaszolt a kérdésére. A mellkasa
szabálytalanul emelkedett fel-le és szinte az egész teste remegett. A karjaimat
szorosabban fűztem köré, hogy próbáljam neki sugallni azt, hogy én mellette
vagyok és biztonságban van. Az egyik kezemmel lassan simogattam a hátát, hogy
próbáljon meg megnyugodni. De nem igazán tudott. Tisztára olyan volt szegény
lány, mint akin pánikroham lenne. Azonban azt nem tudom, hogy azért mert Harry,
aki már nem csak szimplán az unokatestvére, hanem a barátja szakított vele egy
ostoba fotózás miatt vagy azért, mert erről az egészről mi is tudomást
szereztünk annak ellenére, hogy titokban folytatták ezt a viszonyt. Egy
bizonyos részem boldog volt talán azért, mert fény derült az ellenfelem
kilétére és annak, hogy éppen fültanúja lehettem annak, hogy szakítanak.
Viszont egy másik részem rettentően sajnálta Tiffanyt és mindent megtenne
azért, hogy mosolyogni lássa vagy azért, hogy hallhassa a kacagását. Az arcát a
nyakamba fúrta és kezdett normálissá válni a légzése és már a teste sem
rázkódott úgy, mint néhány perccel ezelőtt. Próbáltam jelezni szőke barátomnak
és Louis barátom kishúgának, hogy menjenek ki a szobából, hogy nyugodtan tudjak
beszélni Tiffanyval. Ez pedig hosszas percek elteltével esett le nekik.
Óvatosan keltek fel, majd néhány sajnálkozó pillantás után magunkra hagytak
minket. Ezernyi kérdés kavargott bennem az érzéseimmel együtt, de nem tudtam
mit tenni csak csendben ülni és tartani őt a karjaimban. Úgy kapaszkodtam belé,
mintha bármelyik percben eltűnhetne, és sosem látnám őt viszont többé. Ezekkel
a kusza gondolatokkal a fejemben igyekeztem megtalálni azt a kérdést, amit
feltehetnék számára, de a hangomat egyszerűen nem találtam. Valamiért zavarban
éreztem magam előtte és nem szerettem volna egy érzéketlen pöcs lenni, aki azon
nyomban tapintatlanul viselkedik vele.
- Szóval te és Ő? Mióta tartott ez az egész? – kérdeztem meg
szinte suttogva. Tif könnyes szemekkel pislogott rám és az ajka belső felét
harapdálta. Az arcán végigsimítottam és bátorítóan rá mosolyogtam, hogy tudja,
bennem megbízhat. Bár nem tudom, hogy ő miként vélekedhet erről, hiszen pont én
beszélek, aki nem szólt neki a szakításomról. De az fele ennyire sem volt ilyen
bonyolult és zavaros, mint ez a kapcsolat, ami kettejük közt alakult ki.
- Hát azt hiszem apránként kezdett magába bolondítani a
saját tudta nélkül. Az ő elmondása szerint az óta bejövők neki amióta a
reptérről hazavitt. Ez az egész, hogy együtt legyünk pedig akkor történt,
amikor hazafelé jöttünk. A kocsiban ülve vallotta be azt, hogy szeret. –
mesélte és az arcára egy kellemes mosoly ült ki, ami az én arcomra is egy
halvány mosolyt csalt. – Igyekeztem nem gondolni Nickre és az ajánlatára. Ahogy
már említettem tényleg ki szeretném magam próbálni abban a szakmában. Kerültem
a témát, de az éjjel folytatott beszélgetésünk során rájöttem arra, hogy ki
kell álljak a vágyam és az álmaim mellett. Még ha azzal meg is sértem Harryt. A
titkolózás is nehezen ment, hiszen a legjobb barátom lettél és el akartam neked
mondani. De Harry ragaszkodott hozzá, hogy rajtunk kívül senki se tudjon róla.
Nem bánom, hogy titok legyen, mert nem szeretnék a médiában szerepelni, és ha hazamegyek,
nem akarom, hogy fotósok és rajongók hada lesse minden mozdulatomat. De
legalább azt szerettem volna, ha nektek elmondhatjuk. Neki azonban nem tetszett
az ötlet és elvetette. A kapcsolatunk azonban akkor lett kettőnk között
hivatalos, amikor megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője. – továbbra is
mosolyogva mesélte a történteket és az érzéseit. Viszont nem az igazi mosolya
pompázott az arcán. – Amikor itt voltam nálad és hazamentem akkor történt.
Romantikus vacsorát főzött. – tetet hozzá és az ajkát rágcsálta. Hát azt
hiszem, hogy göndör hajú barátom tényleg kitett magáért. Valóban szeretheti a
még mindig a karjaimban tarot gyönyörű lányt. Az érzések pedig nagyon úgy fest,
hogy kölcsönösek. – Nem akartam, hogy így tudjátok meg ezt az egészet. –
motyogta lesütött szemekkel, majd egy könnycsepp szökkent ki a szeméből. Az
egyik kezemmel azonnal letöröltem a könnyeit és az álla alá nyúlva emeltem fel
a fejét, hogy a szemébe nézhessek. – Nem lett volna szabad belekezdeni ebbe az
egészbe. Elvesztettem őt egy baromság miatt. – tette hozzá szinte elhalt
hangon. A következő mondataimért pedig ismét be tudnék húzni magamnak, de nem
bírtam tovább nézni és hallgatni azt, hogy szomorú és szenved. A legjobb
barátjának tekint, szóval be kell, neki bizonyítsam, hogy valóban megérdemlem
ezt a posztot.
- Figyelj Tif… Ha valóban szeret úgy akkor nem hagyja, hogy
ez a kis vita miatt szétmenjetek. Ki fogtok békülni hamarosan. Hazza száz
százalék, hogy már önmagát ostorozza odalent miközben Louis is próbál rá jó
hatással lenni. Kicsit lenyugszik és feljön elnézést kérni. Minden rendbe jön
köztettek érted? – simítottam végig a kezén.
- Tényleg így gondolod? – kérdezte remegő hangon, amitől a
szívem ismét összeszorult.
- Persze, szerinted hazudnék neked ilyesmiben? Régóta
ismerem Harryt és tudom, hogy milyen. Tudom, hogy megbánta, amiket a fejedhez
vágott és saját magát hibáztatja az egészért. Ő igyekszik, gondolom számodra
megfelelően jó barát lenni, de szerintem az a Nick gyerekre való féltékenysége
megnehezíti az egészet. Csak annyit kérek, hogy adj neki időt és ne hibáztasd
azért, mert aggódik érted és félt. Ő így igyekszik kimutatni a szeretetét és a
törődését, ami bevallom számomra is furcsa. – magyaráztam neki és közben
bizakodva mosolyogtam rá. Ez pedig meghozta annak a hatását, hogy teljesen
lenyugodjon.
- Köszönöm Liam! – suttogta és a fejét a mellkasomra
hajtotta.
- Nincs mit kislány! – pusziltam bele a vanília illatú
hajába, majd az államat a feje búbjára támasztottam és úgy üldögéltem vele
továbbra is. Lentről pedig semmilyen hangzavar sem szűrődött fel. Amiből arra
tudtam következtetni, hogy Harry vagy csendben tűri Louis oktatását vagy pedig
elment és inkább alkoholba fojtja a jelenlegi bánatát, Lou pedig önként követte
őt. Jelen helyzetben a barátomat ismerve az utóbbira tippelnék. A nap további
telése pedig ezt a gyanúmat és megérzésemet megerősítette.
~Harry Styles~
Pufogva vágtattam lefelé a lépcsőn és minél előbb el akartam
szabadulni erről a helyről, ami máskor menedéket nyújt a fotósok elől, akik
mind arra várnak, hogy egy ártatlan pillanatban lencsevégre kapjanak. Nem
kaptam levegőt és a szemeim is szinte forogtak az idegesség miatt. A
vérnyomásomat az egekben éreztem és szó szerint forrtam a dühtől. Tudom
messzire mentem, amikor azt mondtam annak a lánynak, akit megjegyzem, hogy az
életemnél is jobban szeretem, hogy vége és szakítok vele. Életem talán
legnagyobb hibáját követtem el, amit elég nehéz lesz rendbe hoznom. Nem kellett
volna, olyan messzire menjek, hiszen ő semmi rosszat nem tett velem. Ő csak a
támogatásomat kérte, amit én egyáltalán nem mutattam ki neki. Arra pedig jó
sokat várhat, hogy azt önként és dalolva fogom megengedni neki, hogy részt
vegyen azon a hülye fotózáson, amit az a Nick gyerek intézet neki. Számomra az
a srác egyáltalán nem szimpatikus és bűzlik vele kapcsolatban. Jelen pillanatba
semmi sem érdekelt csak az, hogy minél előbb távolabb tudhassam magam innen.
Nem érdekelt az sem, hogy a barátaim ennek az egész dolognak fültanúi voltak. Az
sem hatott meg különösképpen, hogy Louis a nyomomban sietett utánam. Magamra
kapkodtam a fehér converse tornacipőmet aztán a kocsim kulcsit megragadva
sétáltam ki a garázsba. Lou barátom pedig elszántan követet engem oda is.
Látszott rajta, hogy dühős rám, de rajtam a ,, leszarok mindent” érzés
uralkodott. Tudom, hogy ki fog oktatni és a fejemhez vágja azt is, hogy egy
szemét és szar alak vagyok, amiért nem szóltam nekik arról, hogy Tiffany nem
simán az unokahúgom, hanem a barátnőm is. Mielőtt beszálltam volna a kedvenc
autómba sóhajtva fordultam felé és magam elé tettem az egyik kezem ezzel
jelezve számára, hogy ne szóljon semmit.
- Mielőtt bármit is szeretnél mondani ne, tedd. Muszáj,
kicsit kiszellőztessem a fejem és nem akarlak megbántania bunkózásommal. Szóval
tanácsolom azt, hogy menj vissza a házba és próbáld meg felvidítani és mond meg
neki, hogy rendbe fogom hozni. Most viszont jobb ha kicsit elmegyek. –
magyaráztam, miközben az egyik kezemmel a drága kocsim tetején doboltam, majd
választ nem várva tőle beugrottam a járműbe. Miközben a biztonsági övemmel
szórakoztam addig nagy meglepetésemre Ő is beszállt mellém. Értetlen
pillantásokat vetettem rá, majd nem törődve azzal a ténnyel, hogy ő is a
járgányban van hajtani kezdtem London külvárosa felé. Louis csendben ült mellettem és a szélvédőn
kifelé nézelődőt. Nem akartam megvárni, hogy megszólaljon így a lejátszóba
bedugtam egy Green Day lemezt. Az első zene a cd-n el is indult én pedig szinte
teljes hangerőre csavarva doboltam a kormányon az ujjaimmal az ismerős ritmust.
Magamban pedig igyekeztem lenyugodni teljes mértékben. Ahogyan pedig egyre
jobban magunk mögött hagytuk Londont, bennem a düh és az ingerültség úgy
csökkent le. Lélekben pedig felkészítettem magamat egy igazán komoly
beszélgetésre a mellettem ücsörgő fiúval.
- Szóval mi a terved most? Meddig fogunk még autókázni? –
kérdezte érdeklődve, de a hangjából sütött a ingerültség. Nagyot sóhajtva
vetettem egy nagy fordulót az úttest közepén, amikor éppen nem jött szembe egy
árva autó sem. A kocsim kerekei nagy csikorgatással jelezték a nemtetszésüket.
Majd szinte teljes gázzal indultam vissza London felé. Nem nagyon volt tervem,
így hát csak egy egyszerű vállvonással tudtattam Louisal, hogy még mindig nem
vagyok igazán beszélgetős kedvemben. Közben a fejemben már kirajzolódni
látszott egy tervem, amit mindenféleképpen be is tartok magamnak. Tíz perc
elteltével leparkoltam a kocsimat az egyik kedvenc klubomtól nem messze. Louis mellettem
lépkedve csak a fejét rázva tette az egyik lábát a másik után. Tudom én magam
is, hogy nem igazán érett felnőtt gondolkodású dolog elmenni és leinni magam
ahelyett, hogy rendbe hoznám a dolgokat köztem és a gyönyörű barátnőm között. De
jelen esetben semmi másra nem vágyom mintsem az alkohol gyönyörű és felejtős
mámorba ejtsen. Magam miatt nem aggódtam, hiszen tudom, hogy Louis tudta mit
tervezek cselekedni és azért jött velem, hogy vigyázzon rám. A klubba belépve
egy üres bokszba vágódtam be. Velem szemben pedig a legjobb barátom foglalt
helyett. A bárban a zene ugyan úgy üvöltött, mint ahogyan esténként is szokott.
A vendégek száma viszont ilyenkor még elég gyér. Tőlünk nem messze egy fiatal
lány ücsörgött egy pohár innivalóval a kezében. Az arcáról bánat és szomorúság
sugárzott. A kéken izzó szemeit fekete szemfesték ölelte körbe. Magamban
elgondolkodtam azon, hogy vajon szerelmi bánata lehet? Szakított a barátjával
és azért menekül az alkohol világába? Tiffany képes lenne arra, hogy ezek után alkoholba
fojtsa a bánatát? Remélem, hogy nem, hiszen amint hazamegyek, helyre fogom
hozni azt a hibámat, amit elkövettem. A többieknek is biztos van annyi eszük,
hogy nem engedik, hogy kárt tegyen magában. Liam szerintem ott ül és jó barát
módjára vigyázz rá. Néha belegondoltam abba, hogy sokkal jobb lenne neki, ha ő
lenne a barátja. Hiszen az első pillanat óta megértik egymást és ott vannak
egymás mellet, ha a másikat valami gond és probléma éri. Tudom, hogy Tiffany
számára nem közömbös Liam barátom, hiszen anno ő maga mondta el nekem a medence
mellett üldögélve. De akkor tudtam, hogy semmi sem lehet köztük, mert Liamnek
ott volt még Sophia. Még a mai napig nem tudom elhinni, hogy az a kedves és aranyos
lány képes volt megcsalni Liamet. Nem mertem volna feltételezni sosem, hogy
ilyet megtenne. De ezek szerint igaz az a mondás, hogy a látszat bizony csal.
Ebben az esetben pedig ez igazán találó mondás. Lassan megjelent a pincérnő,
akin kihívóan rövid testhez tapadó szoknyát viselt. A szőke haját pedig egy
vékony fekete hajpánttal tolta hátra. A pólójából a dekoltázsa pedig kiválóan
kilátszott, de most nem érdekelt különösképpen. Felvette a rendelésem és azzal
kirántott az előző gondolatmenetemből. Nem telt el sok idő egymás után öntöttem
magamba a jobbnál jobb whiskyket. Louis közben összeszükült szemmel méregetett
és a telefonján magyarázott valakinek, ha jól vettem ki, akkor Niall volt az a
bizonyos illető, bár nem igazán voltam benne teljesen biztos.
- Tudom, hogy egy seggfej voltam. – kezdtem bele, miközben
felhajtottam ismét egy italt és a következőre vártam, amit csak egy puszta
integetéssel rendeltem meg.
- Örülők, hogy ezzel tisztában vagy haver. Nem ismerek rád
Harry, hiszen sosem voltál ilyen egy csaj miatt sem. Főleg nem fényes nappal.
Nem tudom, hogy mi ez a furcsa kapcsolat kettőtök között, de most nem is az
érdekel. Hanem az, hogy egy paraszt voltál vele. Ha tényleg szerelmes vagy bele,
akkor nem itt kellene innod, hanem hazamenni hozzá és kibékülni vele. Teljesen
ki van készülve és Liam próbálja vigasztalni. Liam aki csak a barátja viszont
te egyben az unokatestvére is vagy. A te kötelességed lenne nem az övé. Nem
tudom azt sem, hogy mi volt a vitátokat kiváltó ok és próbálom félretenni a sértődöttséget,
hogy nekem nem szóltál erről az egészről és szeretnék neked segíteni rendbe
hozni. De szögezzük le itt és most, hogy Tiffany miatt, és azért mert nem
szeretném ezt a fancsali képedet nézni minden nap és itt ülni veled egy
klubban. Nekem is megvan a saját életem és nem szeretném, hogy bajba keveredj
mivel a legjobb barátom vagy. Szóval most szépen hazamegyünk és rendbe teszed
magad, aztán beszélsz vele és bocsánatot kérsz tőle. – mondta érthetően a
szavakat kihangsúlyozva. Én viszont nem éreztem magamat készen rá. Féltem elé
állni és beismerni neki, hogy mennyire egy féltékeny személy vagyok. Talán csalódást
okozok a számára, de jelen pillanatban túl gyávának éreztem magam. Sokkal
többet szeretnék tenni azért, hogy megbocsájtsa a gyerekes viselkedésemet. Azonban
ahhoz még fogalmam sem volt, hogy miként valósítsam azt meg.
Szia, díj vár rád -->http://storyofthedarkness.blogspot.hu
VálaszTörlés