Thirty-fifth

Hi Guys!
Hát meghoztam az új részt. Nagyon szépen köszönöm a kommenteket. Minden egyes résszel egyre közelebb kerül a történet a végéhez. Körülbelül ezen kívül két rész és az epilógus várható. Addig is kellemes szünetet kívánok mindenkinek a részhez pedig jó olvasást!
Puszi Fanni~

~Tiffany Mills~

A hirtelen tartott buli óta már két nap is eltelt. Liam pedig az óta nem hajlandó szóba állni velem. Hiába minden erőfeszítésem az ügyben, hogy megmagyarázzam neki azt, amit Louisnak mondtam. Egyszerűen hajthatatlan és elzárkózik előlem. Hiába a kedvenc mondásom, hogy „soha nem adom fel” lehetséges, hogy most ezt az ügyet feladom. Liam jobbat érdemel nálam. Egy olyan lányra van szüksége, aki teljes szívéből szereti és mellette van mindig. Arra aki sosem képes őt megbántani. Szeretem őt, de elengedni valakit a legnehezebb a világon, de ha szeretsz valakit el kell engedned. Éppen ezért jutottam arra a következtetésre, hogy sokkal jobb lesz, ha nem várom meg azt az időpontot, amit a távozásom idejének tűztem ki. Az internet segítségével lefoglaltam egy helyet a holnap induló járatra. Éppen eléggé felforgattam az életüket és nem szeretném ennél is jobban. Odakint erősen esős idő volt. Egy hosszú farmerben és egy halvány rózsaszínű hosszú ujjú felsőben hajtogattam a szekrényemből a ruhákat a bőröndjeimben. Közben a telefonomról halk zongoraszó szólt. A könnyeim pedig a csomagolás közben fokozatosan potyogni kezdtek. Halk kopogás hallatszót az ajtó másik feléről. Próbáltam eltüntetni annak a bizonyítékát, hogy sírtam volna ám az ajtó hirtelen kitárult és Louis lépett be rajta. Maga után becsukta az ajtót és értetlenül nézte a szanaszét heverő ruháimat és a félig meddig megpakolt bőröndjeimet. Kérdőn felvonta a szemöldökét miközben a kék szemeit rám emelte.

- Tudhatnám, hogy hova csomagolsz? Tudtommal még hat napod van a géped indulásáig. – fonta össze a karjait a mellkasa előtt.

- Holnap indul a gépem délután háromkor. – motyogtam és nem tudtam ránézni.

- Tiffany mond, hogy szívatsz! Kurvára nem vicces szóval ezzel ne szórakozz! – förmedt rám ám a hangja elhaló volt és kissé csalódott.

- Sajnálom, Louis én ezt nem bírom itt tovább. Haza kell mennem, értsd meg. Elcsesztem Harryvel és Liammel is… egyikük sem áll velem igazán szóba. Liam is inkább elkerül szóval jobb ha elmegyek és nem kell úgy tennie mintha ott sem lennék ahol ő van. Ha elmegyek, akkor talán boldog lehet és nem kell magát kellemetlenül éreznie, ha véletlenül nem sikerül elkerülnie. – magyaráztam és a könnyeim ismét kibuktak belőlem.

- Hát te bolond vagy! Komolyan! Nem veszed észre, hogy mindketten szeretnek téged?! Ők is bolondok és te is az vagy! Mindhárman megérdemelnétek egymást. Pakolj szépen ki ezekből a táskákból, mert nem mész holnap sehova. Ha kell megkötözlek és összebilincsellek azzal a két idiótával. – hadarta és próbált nyugodtnak látszani. – Bocs ez rossz vicc volt. – tette hozzá és a Nick-es ügyre utalt vele.

- Nem Louis én el akarok menni innen. Hazamegyek, és nem fogsz tudni meggyőzni az ellenkezőjéről. – mondtam és egy újabb adag ruhát helyeztem a bőröndbe.

- Fogadunk, hogy megtudlak?! – kérdezte, de inkább hangzott költői kérdésnek. Elengedtem a fülem mellett és folytattam a csomagolást. Ő pedig szó nélkül magamra hagyott. A nap telésével Louis megpróbált hatni rám úgy, hogy Lottiet és Niallt is beküldte hozzám. Egyikük sem akarta azt, hogy elmenjek, de egyszerűen hajthatatlan és makacs voltam. Idővel talán belátták, hogy ezt most komolyan gondolom. Az est közeledtével a csengő hangját hallottam, de nem szándékoztam lemenni és megnézni, hogy vajon ki lehet az. Csendben ültem a szobámban a nagyjából becsomagolt holmiijaim között. Halk kopogás hallatszót majd egy ,,gyere be” mormolás után az ajtó kinyílt és egy nem várt személy lépett be rajta. Amint megláttam szó nélkül pattantam fel és öleltem át szorosan. Az ölelése kellemes volt és megnyugtató. Néha még az anyukám ölelésénél is jobban szerettem az övét.

- Anne olyan jó látni téged. – motyogtam szorosabban öleltem.

- Téged is angyalom. Hallom van valami baj, ami miatt itt akarod hagyni a srácokat és haza utazol. Mi a gond édesem? – kérdezte és finoman simogatni kezdte a hajamat.

- Bonyolult az egész igazából. – húztam el a számat.

- Hát akkor helyezzük magunkat kényelembe és hadd halljam. – ültetett le az ágyra és a teljes figyelmét rám szentelte.

- Liam és én még a közös nyaralás alatt összejöttünk. Most azonban nagyon úgy fest, hogy ennek ami köztünk van vége. Nagy bolondságot csináltam Anne…- hadartam és próbáltam kertelni, de rájöttem, hogy el kell neki mondanom mindent. – Az a helyzet, hogy amikor Harryvel ott voltunk nálad valami különös dolog történt köztünk… valami furcsa vonzalom. Ami tulajdonképpen akkor kezdődőt amikor idejöttem. Miután hazajöttünk ide járni kezdtünk titokban. Senkinek nem mondtuk el csak mi tudtunk róla. Tudtuk, hogy mások számára elítélő lenne hiszen abban a tudatban nőttünk fel, hogy unokatestvérek vagyunk, de magunkat azzal nyugtattuk, hogy nem vér szerinti ez a kapcsolat. Néhány héttel később volt egy nagy összeveszésünk, aminek a következtében szakítottunk. – hadartam és közben a takaróm szélét birizgáltam.

- Szóval rólad beszélt mindig Harry, hogy mennyire odavan érted. A lány nevét sosem mondta meg. – mondta, de nem mertem ránézni.

- Szóval akkor mindent elmondott neked kivéve azt, hogy rólam van szó? – kérdeztem félénken.

- Ahogy mondod. Tiffany van valami, amiről úgy érzem tudnotok kell Harryvel. Lent ül a nappaliban szeretném, hogy le gyere velem és elmondhassam nektek. – mondta én pedig a kérését teljesítve követtem. Louis a konyhából leskelődött, amíg Harry a kanapén ülve nyomkodta a telefonját. Amikor leültem a fotelba rám emelte a tekintetét, majd ismét a telefonjának szentelte a figyelmét.

- Igen? – kérdezte Harry az édesanyjától, miközben az érintőképernyős telefonján írogatott valakinek.

- Nem tudom, hogy mégis mi volt ez az egész köztetek, amiről Tiffany az előbb beszámolt és jó pár héttel ezelőtt névtelenül te is Harry, de nagyon nem volt helyes. Talán már régebben el kellett volna mondanom nektek, de nem akartuk azt Joeval és Marryvel, hogy a tetteink miatt megutáljatok minket. Sok mindenben egyformák vagytok, amiket tudtok is természetesen. A szívetek mélyén pedig sejthetitek azt, hogy mire szeretnék kilyukadni… - mondta, miközben fel-le mászkált.

- Én ebből egy kukkot sem értek! – ráncolta össze a szemöldökét Hazza.

- Ugyan annyi idősek vagytok és ugyan azon a napon van a születésnapotok. Hasonló dolgokat szerettek és a szemetek is egyforma zöldes árnyalatú… - sorolta Anne nekem pedig kezdett oszladozni az a bizonyos és rejtelmes köd.

- Ne merészeld kimondani Anne. – mondtam és minden erőmre szükség volt, hogy nyugodt maradjak.

- Testvérek vagytok méghozzá ikrek. – mondta bennem pedig valami összetört. A könnyeim fokozatosan kezdtek hullani a szememből és levegőt is nehezen kaptam. A tenyereim izzadni kezdtek és a torkom is elszorult. Egyszerűen nem tudtam elhinni azt, amit mondott.

 ~ Harry Styles~

Fájdalom. Harag. Düh. Ingerültség és csalódottság. Ezek azok az érzelmek, amiket jelenleg csak érezni tudtam. Egyszerűen hihetetlennek tűnt az egész történet, amivel anyám elő állt. Nem tudtam elhinni, hogy az a lány, akibe tényleg bele szerettem a vér szerinti húgom legyen. Vagyis az ikertestvérem, akit anyám a születésünk után a nagybácsikámnak adott akár egy ajándék kiskutyát. Közel húsz éve éltem én és Tiffany is abban a tudatban, hogy mostoha unokatestvérek vagyunk. Túlságosan bonyolult és nevetséges volt ez az egész helyzet. Szívem szerint ordítottam volna anyámmal, amiért ilyen hazugságban nevelt fel. Átverve éreztem magamat és nem tudtam eldönteni, hogy az eddigi életemből mi igaz és mi nem. Viszont ordibálás helyet csak ültem a kanapén elszörnyedve és a kitörni készülő könnyeim ellen harcoltam. A fotelban ücsörgő lány pedig nem küzdőt ellenük és a sós könnycseppjei szabályosan potyogtak a gyönyörű szeméből. A bőre most sápadt volt és a levegőt is kapkodva vette. Sosem láttam ennyire sírni még sosem. Szívem szerint beültettem volna a kocsimba és elhajtottam volna vele valami csendes és eldugott helyre ahol nyugalom venne minket körül és rendezni tudnánk a gondolatainkat. Kérdések száza kavargott a fejemben, amiket fel szerettem volna tenni édesanyánk részére, de nem találtam a hangomat. Az öklömet ökölbe szorítva ültem és vártam, hogy ő kezdjen bele a mesélésbe hiszen ennyit megérdemlünk, hogy immáron az igazsághoz jussunk. Azonban nem az ő hangja törte meg a csendet, hanem Tiffany.

- Miért? – kérdezte egyszerűen és próbálta minden erejével visszafogni az újabb kitörni készülő zokogását.

- Higgyétek el nem volt más választásom. Ha lett volna, akkor szerintetek önszántamból oda adtam volna a lányomat a fivéremnek? Fiatalon estem teherbe véletlenül. A fogantatásotok után kicsivel apátok úgy döntött, hogy elhagy és nem vállal értetek semmiféle felelősséget. Nem állt készen arra, hogy apa legyen. A nagyszüleitekkel pedig nem igazán ápoltam akkoriban jó viszonyt és azt javasolták, hogy vetesselek el titeket.  De nem volt szívem ahhoz, hogy megöljelek benneteket. Anyagilag sem álltam valami jól. Közben Joe és Marry rengeteget próbálkoztak, hogy gyerekük legyen, de nem jártak sikerrel. Amikor pedig kiderült, hogy ikrek növekednek a pocakomban Joe felajánlotta, hogy egyikkötőket örökbe fogadják, ha benne vagyok. Rengeteget gondolkodtam azon, hogy mi lenne a helyes. Ha szétválasztalak titeket már újszülött korotokban vagy pedig nagy anyagi küszködések árán felnevellek titeket együtt. Végül pedig a születésetek után, amikor a karomban tartottalak benneteket tudtam dönteni. Ahogyan váltogattam köztetek a tekintetem és láttam, ahogyan Joe miként gyönyörködik Tiffany kis csöppnyi arcában ott határoztam el, hogy Harryt tartom meg. El sem tudjátok képzelni, hogy milyen nehéz volt meghoznom a döntést. De amikor már nagyobb lettél Joe és Marry mindig elhoztak téged megmutatni. Amikor együtt játszottatok a homokozóban csakis az járt a fejemben, hogy mi lett volna, ha nem adlak oda nekik és téged is én nevellek fel.  Féltünk, hogy mi lesz akkor, ha nagyobbak lesztek és kezditek észrevenni a hasonlóságokat egymáson. Ezért is döntöttek úgy Joe-ék hogy Amerikába költöznek. Évente egyszer meglátogattak minket így olyankor mindig láttalak. Higgyétek el nem volt könnyű a helyzet. Nem is gondolnátok hány éjszakát virrasztottam illetve sírtam álomba magam ez miatt. Egy anya számára a legrosszabb a világon, ha a nem lehet a gyermeke mellett. – hadarta és az ő könnyei is előbukkantak.

- Nem hiszem el, hogy képes voltál eltitkolni előlem, hogy van egy húgom! Tudod, hogy hány évet vettél el tőlünk, amit együtt tölthettünk volna? Pár hónap híján majdnem húsz évet! Ezeket az éveket pedig soha nem fogjuk visszakapni! – fakadtam ki dühösen és a hangom egyre feljebb szökött.

- Megértem, hogyha dühös vagy. Én is az lennék a helyedben, de szeretném, hogy megértsétek, hogy miért tettem azt, amit tettem. Kénytelen voltam rá, ha nem akartam mindkettőtöket elveszíteni. – mondta és helyet foglalt a kanapén.

- Te pedig azt nem tudod, hogy milyen érzés most arra gondolni, hogy a tulajdon húgommal csókolóztam számtalanszor. – fakadtam ki és hirtelenjében felpattantam és mászkálni kezdtem.

- Levegőre van szükségem. – állt fel Tif is és elindult kifelé a hátsó teraszra. Magamban forrtam a dühtől és a csalódottság is eléggé szíven ütött. Viszont az érzéseim Tiffany iránt azonnal irányt változtattak.

- Harry kérlek maradj! – fogta meg a kezem amikor elindultam én is kifelé.

- Hagyj! – ráztam le a kezeit magamról. Tudom, hogy bunkón viselkedek most vele és később bűntudatom is lesz miatta, de most más mellett kell legyek. Most a húgom mellett kell, hogy legyek. Óvatosan nyitottam ki az elhúzatós ajtót. Tif az egyik karosszékben ült és könnyes szemekkel nézte az eső zuhogását. – Nem gond ha én is ide ülök? – kérdeztem meg tőle, amikor a közelébe értem. A fejét halványan megrázta, de nem nézett rám.

- Te el tudod ezt hinni, hogy mi testvérek vagyunk? – kérdezte és továbbra is maga elé meredt.

- Hát nem igazán… Olyan furcsa szerelmes voltam a saját húgomba. – rázom meg a fejem és próbálok egy erőltetett mosolyt varázsolni az arcomra.

- Én meg ezek szerint nem vagyok egyszerű zabigyerek. Mindig is arra vágytam, hogy legyen egy testvérem és ezek szerint végig itt volt az orrom előtt. Miért nem tudtunk rájönni korábban erre? Hiszen visszagondolva annyira nyilvánvaló volt minden. – mondta és kifújta a levegőt.

- Nem gondolhattuk volna, hiszen még szinte kölykök voltunk. A fene se gondolta volna, hogy van egy húgom, akit anyám örökbe adott a testvérének. – morogtam és megfogtam Tif kezét.

- Holnap délután fogok hazarepülni. – motyogta, ami engem szinte azonnal megrázott.

- Micsoda? De úgy volt, hogy hat nap múlva indul a géped! Nem mehetsz el most csak úgy? Ez miatt mész el? Tiffany most van a legnagyobb szükségünk egymásra… nem hagyhatsz most csak így itt. Liammel mi lesz? Ő rá sem gondolsz? – hadartam és kezdtem kétségbeesni.

- Komolyan sajnálom Harry, de éppen Liam miatt megyek el. Hallott egy kényes beszélgetést Louisal, ami éppen rólad szólt. Azóta pedig nem hajlandó szóba állni velem ha észrevetted volna. – szinte suttogva mondta az egészet és a hangja elkeseredett volt.

- Mi volt olyan dolog ami rólam szólt és Liamet ennyire szíven ütötte? – kérdeztem értetlenül. Hosszas percek teltek el mire Tif mély levegőt vett és szólásra nyitotta az ajkait.

- Az, hogy még nem tudtalak elfelejteni hiába is szerettem volna. – ez a mondata pedig engem azonnal ledöbbentett. Tudtam, hogy nem alkalmas erre a mostani helyzet, hogy ezt a témát boncolgassuk, de mégis kiszökött a számon.

- Ha most ez nem derült volna ki… hogy mi testvérek vagyunk… lett volna még esélyem nálad és engem választanál helyette? – kérdeztem a megfelelő szavak után kutakodva. Tiffany nem tudott egyből válaszolni. Hosszas másodpercek teltek el amik szinte örökkévalóságnak tűntek számomra mire ismét megszólalt.

- Nem tudom Harry. Erre nem tudok válaszolni mivel ez az egész olyan bonyolult. Főleg most nem tudok válaszolni erre ebben a lelkiállapotban, amiben most vagyok. Azonban egy dologban biztos vagyok. Nem szabad puszta testvéri szeretetnél többet éreznünk egymás iránt. – hadarta és az ajkába harapott. Ezek után csak csendben ültünk egymás mellett miközben a másik kezét szorongattuk. Bevallom kurva szar érzés megtudni, hogy az eddigi életemet hazugságban töltöttem. Ezeket az éveket sehogyan sem fogjuk tudni visszaszerezni, de még épp időben tudtuk meg ahhoz, hogy még igazi jó testvérek legyünk. Még ott tudok lenni számos dologban Tiffany mellett, mint például a pasijait szépen meg tudom fenyíteni olyan Styles módon. Az a lényeg, hogy tudjuk már az igazságot és azt is tudjuk mélyen a szívünkben, hogy mindig számíthatunk a másikra. Támogatni és segíteni fogjuk egymást, bármiről is legyen szó. Hiszen ez a testvérek dolga. Igaz nem igazán tudom, hogy milyen is egy jó testvéri kapcsolat, mert ez az egész újdonság mindkettőnk számára.