2015. december 30., szerda

Thirty-seventh

Hi Guys!
Először is hol kezdjem?! Nagyon hálás vagyok, amiért támogattatok a történet megírása közben. El sem tudjátok képzelni mekkora erővel töltöttek fel a kommentjeitek olvasása. Elérkeztünk az utolsó részhez, ami most jóval hosszabbá sikeredett a szokásosnál. Remélem most sem okoztam nektek csalódást és elnyeri a tetszéseteket. Az éjszaka (1:30) sikerült befejezzem a részt és úgy döntöttem egyből feltöltöm, mivel reggel elutazom és nem tudom mikor tudnám feltenni. Sikerekben Gazdag Boldog Újévet szeretnék kívánni minden kedves olvasómnak! Jó olvasást!
Puszi Fanni~



~Liam Payne~



Ezt elbasztad Payne rendesen. Hagytad őt úgy elmenni, hogy azt hiszi már semmit sem érzel iránta. – Ezekkel a mondatokkal ostromoltam magamat már hetek óta. Igen tisztában vagyok vele, hogy egy vérbeli balfék vagyok a párkapcsolatok terén. Végre találtam egy lányt, akit igazán szeretek és ő is viszont szeret engem, mire én engedem őt elmenni. Rengeteget gondolkoztam azon, hogy mégis miként lephetném őt meg. Netán egy hatalmas csokor rózsával vagy valami másik értékes ajándékkal? Lehetséges, hogy más lányokat azonnal levennék a lábáról ennyivel, de Tiffanyt nem. Ő teljesen más, mint a többi lány és éppen ezért szerettem bele. Sohasem akartam őt szándékosan megbántani, de egyszerűen féltékeny voltam és nem tudtam magam felett uralkodni. Féltettem őt attól, hogy elveszítsem, amíg a hülyeségemnek a következte az lett, hogy valóban elveszítettem őt. A hülyeségeimet pedig csak folyamatosan fokoztam innen. Bulizni kezdtem minden hétvégén: jobbnál jobb bárokba jártam és más lányok mellett kerestem a boldogságot. Igyekeztem elfelejteni őt és túllépni rajta, hogy valaha is szerettem, de minden próbálkozásom kudarcba fulladt. A szennylapok címlapjára sikerült magam rakassam csupán ezzel az új életformámmal. Őszintén bevallva nem érdekelt már szinte semmi más csupán a felejtés. A menedzserünk pedig ezt nem igazán nézte jó szemmel így egy napon betelt nála az a bizonyos utolsó csepp is a pohárban. Behívatott az irodájába és ledobálta elém az összes újságot, aminek a címlapján én virítottam olyan címekkel, amikre egyáltalán nem vagyok büszke.  Feltette nekem a kérdést, hogy valóban ezt szeretném tovább folytatni, mert különben a srácokkal is kicseszek rendesen. Ez volt az ütőlap amivel sikerült kicsit magamhoz térítenie. Beláttam, hogy a fiúk nem ezt érdemlik tőlem. Próbáltak mellettem maradni és biztatni, hogy menjek Tiffany után, de nem tettem, mert túl gyáva voltam hozzá. Úgy érzem, hogy a napok és a hetek telésével a gyávaságom még erősebbé vált. Visszagondolva gyerekes voltam és bolond. Én ugyan úgy megbántottam őt, ahogyan ő engem. Szóval mondhatni kvittek vagyunk egymással szemben.

- Szeretném, hogy Sophiaval eljátsszátok azt, hogy ismét együtt vagytok. – mondta a menedzserünk. Először azt hittem, hogy csak rosszul hallom azt, amit mond. Nevetni kezdtem és azt hajtogattam, hogy ez csak egy kibaszott vicc. Látni sem akartam azt a lányt nemhogy eljátssza velem azt, hogy járunk. Éppen eléggé kihasznált már szerintem nincsen szükség arra, hogy ezt ismét megtegye. Nem felejtem el, hogy megcsalt azzal a görénnyel, aki Tiffanyt elrabolta. Egyszerűen képtelen lennék rá. Hazudott nekem rengeteg dologban köztük abban is, hogy kisbabát vár méghozzá tőlem. Tudta jól, hogy mennyire vágytam rá, hogy gyerekünk legyen és képes volt ezt kihasználni ellenem csakhogy vele maradjak. Ezeket a tetteit sohasem fogom neki elfelejteni. Hadakozni kezdtem, de hiába minden szavam süket fülekre leltek. – Sophiaval is megbeszéltem már és szívesen elvállalja. Nemsokára elkezditek a turnét és kell a felhajtás körülöttetek. – mondta és ezzel lezártnak tekintette a beszélgetésünket. Pufogva lépkedtem ki az autómhoz, aminek az ajtaját nagy erővel csaptam be. Nagyot csaptam a kormányra is, de rájöttem, hogy ezzel nem fogok semmit elérni azon kívül, hogy kárt teszek a tulajdon autómban. Ez után hazamentem és a szobámban gubbasztottam. Louis időnként beült hozzám és elmesélte, hogy mi van Tiffanyval, de úgy tettem mint akit nem érdekelt. Elmondtam Louisnak, hogy mi történt az irodában és velem értett egyet az ügyben, hogy nem helyes Sophiaval ez a színjátszásos kapcsolat. Sorra jöttek a gálaestek, amiken kötelező volt a megjelenésünk. Niall Lottie mellett pózolt a kamerákban és a szerelmük őszintének látszott, de hiszen nem is csoda mivel teljesen odavoltak egymásért. Nekem pedig Sophia kezét fogva kellett végigsétálnom a vörös szőnyegen. Nem éreztem semmi mást csak undort, de az arcomon lévő erőltetett mosoly teljesen valóságosnak látszott. Akik valóban ismertek azok tudták, hogy nem vagyok boldog. A címlapokon mégis álompárként szerepeltünk. Szerencsére a turnénk ideje alatt nem kellett találkoznom vele. Folyamatosan Tiffany járt a fejemben és az, hogy mi módon hozhatnám helyre. Az európai turné egész hamar eltelt. Rengeteg országban jártunk, ahol telt házas koncerteket adtunk. Fél év telt el azóta, hogy Tiffany otthagyott engem búcsú nélkül. Mi van akkor, ha talált magnak egy másik fiút, aki mellett most boldog és engem pedig szépen lassan elfelejtett. A turnébuszon többnyire új dalokat kezdtem el írni, amiket reményeim szerint sikerül az új albumra tegyünk. Az egyik kedvencem az a dal, amit Tiffany ihletett.

- Liam ezt muszáj, neki előad. Kaliforniában lesz az első koncertünk, de előtte lesz pár szabadnapunk. Imádni fogja szerintem. – lelkendezett az ír manó.

- Ha egyáltalán még szóba áll velem. Hiába hívtam nem veszi fel nekem. Seggfejként bántam vele és a médián keresztül biztosan tudja, hogy én és Sophia… - Sóhajtottam és a gitáromat tovább pengetem.

- Payne ez azt hiszem ideje lenne oda adnom neked. – nyújtott felém egy levelet Louis.

- Kitől van? – kérdeztem értetlenül.

- Tiffany hagyta még neked. A szobájában találtam rá és gondoltam elrakom neked. Amíg olyan idiótán viselkedtél úgy éreztem nem érdemled meg, de rossz nézni a szenvedésedet. – mondta és leült és a telefonját kezdte el nyomkodni. Mély levegőt véve nyitottam fel a borítékot és hajtogattam szét a papírt. Tiffany kézírása virított rajta valóban.

Kedves Liam!
Tudom, hogy nem vagy hajlandó velem szóba állni így ezért is döntöttem e levél megírásánál. Először is szeretném, hogy tudjad azt, hogy mennyire szeretlek. Egyszerűen képtelen vagyok szavakba foglalni az érzéseimet irántad. Ha veled vagyok, teljesnek érzem magam, de ilyenkor mikor itt vagy velem egy házba mégis közel, de egyben oly távol is érezlek. Tudom, hogy hallottad azt a beszélgetésemet Louisal, de félreérteted és nem adtál rá egyszerűen esélyt, hogy elmagyarázzam neked. Igen éreztem valamit még Harry iránt is, de az a szeretet és érzelem nem fogható ahhoz, amit te irántad érzek. Reménykedtem benne, hogy az indulásom előtt még megbeszélhetjük a dolgokat, de rájöttem arra, hogy gyűlölsz. Láttam reggel a szemedben amikor Harry szobájából kijöttem. Azt az esetet is nagyon félreértetted. Nem történt közte és köztem semmi az ég egy adta világon. Személyesen szerettem volna neked elmondani, de arra sem kaphattam esélyt. Anne elmondta nekem és Harrynek, hogy ikertestvérek vagyunk. Engem a születésünk után egyből örökbe adott a bátyjának. Szerettem volna ezt úgy elmondani neked miközben hozzád bújok és te átölelsz. Majd a hátamat simogatva nyugtatgatni kezdenél, hogy ez nem az én hibám. Azt hiszem valóban pocsék ember lehetek, ha már a vér szerinti anyám is lemondott rólam. Az énem egy része viszont megérti és elfogadja Anne döntését. Talán még én is így tettem volna a helyében. Délután hazautazom, hogy a szüleimmel erről beszélhessek, de a korábbi hazautazásomnak a fő oka nem ez volt. Ez csak egy próbálkozás volt, hogy még maradjak. Azonban nem tudom tovább nézni azt, hogy semmibe veszel. Átnézel rajtam, mintha ott sem lennék. Ez pedig borzalmas érzés, de te észre sem veszed. Ezért döntöttem úgy, hogy megkíméllek téged is és magamat is az ilyen kínos találkozásoktól. Remélem, így jobban fogod érezni magad és nem fogsz kellemetlen helyzetbe keveredni miattam. A többiek próbáltak rávenni arra, hogy maradjak, de egyszerűen hajthatatlan voltam. Ezért ne őket hibáztasd, kérlek. Azt hittem, hogy te más vagy, mint a többi fiú, de talán tévedtem benne. Sajnálom, hogy megbántottalak annak ellenére, hogy megígértem, hogy én nem foglak. Légy boldog mindig és ne felejtsd el, hogy én szeretlek és szeretni is foglak bármi történjék is.
Tiffany xXx.

Remegő kezekkel olvastam végig a levelet és néhol látszott, hogy a levél írása közben sírt. Ezután még jobban haragszom magamra, amiért hagytam őt elmenni. Valamit tennem kell, hogy visszaszerezzem. Nem érdekel a menedzserünk, én azzal a lánnyal akarok együtt pózolni a kamerák előtt, akit valóban szeretek színjáték nélkül. Amikor a buszunk leparkolt a szálloda előtt az első dolgom volt, hogy kicsomagoltam a szobámban, majd gyorsan letusoltam. Megérdeklődtem Nialltől, hogy Tiffany mikor végez az iskolában és elhatároztam, hogy elmegyek elé. Az internet segítségével kiderítettem az iskola címét így egy taxit fogva indultam el felé. A város látványa nem igazán kötött le most, helyette a mobilomat nyomkodtam. Amikor kiszálltam egy napszemüveget tettem fel és egy baseballsapkát. A gitáromat a kezembe cipeltem és Tif keresésére indultam. Néhány hallgatót megkérdeztem, hogy ismerik-e egyáltalán vagy esetleg tudják-e merre találom. Egy diáklány az udvar felé mutatott, hogy talán arra látta nemrég. Hálásan megköszöntem és rögtön arra siettem. Azonban hiába sétáltam körbe a főiskola udvarát sehol sem láttam a többi diák között. Már kezdtem volna feladni a keresését, amikor egy ismerős hang a nevemen szólított.

- Liam? Te meg mit keresel itt? – kérdezte értetlenül és az arca érzelemmentes volt.

- Tiffany, tudom, hogy nem érdemlem meg, de meghallgatnál? – kérdeztem tőle szinte már kétségbeesve. Aprót bólintott és leült a fűbe én pedig követtem a példáját és énekelni kezdtem az egyik legújabb szerzeményem, amit ő ihletett a Love you goodbye-t. Lehunyt szemekkel énekeltem teljes beleéléssel. Belül pedig reménykedtem benne, hogy sikerül meghatnom vele.

~Tiffany Mills~


Félév telt el azóta, hogy magam mögött hagytam Londont. A szüleim elmeséltek mindent, hogy miért nem mondták el a teljes igazságot az örökbefogadásomat illetően. Úgy gondoltam, hogy beavatom őket mindenbe, ami ott történt velem. Vegyes érzelmekkel fogadták a dolgokat, de persze a Harryvel való kapcsolatomat ellenezték. Marry sírva hallgatta azt, hogy a tulajdon bátyámmal milyen érzelmes kapcsolat alakult ki köztünk. Rájuk is rettenetesen haragudtam akár csak Annere. Ahogyan a többieknek megígértem szinte nap, mint nap tartottuk a kapcsolatot az internet segítségével. Mindegyikükkel kivéve Liammel. Egy picit reménykedtem benne, hogy kifut elém a reptérre és megkér rá, hogy még maradjak pár napot, de hiába vártam nem jött. A repülőn ülve arra vártam, hogy a következő járattal utánam jön, vagy pedig magángéppel előbb ideér, mint én és egy csokor virággal a kezében vigyorogva vár rám. Sajnos ez az opció sem valósult meg és lassan rádöbbentem arra, hogy a valóság és az élet nem egy tündérmese. Hiába is szerettem volna a jövőmet Liam mellett elképzelni, megvalósítani képtelen lettem volna. Pár napot töltöttem otthon mielőtt a holmijaimmal beköltöztem volna a főiskola kollégiumába. Azután pedig nem is számítottam semmilyen romantikus filmbeillő jelenetre Liammel. A költözésem napján megpróbáltam kibékülni a szüleimmel. Bevallom nem volt könnyű, de be kellet látnom, hogy mégiscsak ők neveltek fel és adtak meg nekem mindent, amire csak szükségem volt vagy megkívántam. Az indulás előtt végignéztem a szobámon, ami a gyerekkoromra emlékeztetett, de tudtam, hogy a főiskola egy új élet kezdetét jelenti. Az utolsó csomag is az autóba került, majd a szüleim egy utolsó nyálas sajnálkozásba kezdtek. Igyekeztem visszafogni magam, mielőtt valami csípős és bántó dolog hagyná el a számat ezzel kapcsolatban. A kollégium felé az út eléggé csendesen telt. Én az ablakon kifelé nézelődtem, amíg a szüleim elől csendesen fecsegtek. A tudatalatti énem kissé ideges volt hiszen mégis csak egy új társaságba fogok kerülni, akik nem biztos, hogy kedvelni fognak. A mobiltelefonomat előhalászva a táskámból kikerestem Harry számát. Kis ideig kicsengett mire felvette.

- Tessék? – szólt bele rekedtesen a vonalba. Közben eszembe jutott, hogy Londonban valószínű még éjszaka van.

- Ne haragudj, hogy felébresztettelek, de úgy éreztem beszélnem kell veled mielőtt még teljesen megbolondulnék. – hadartam, de félbeszakított.

- Történt valami baj? – kérdezte aggódva és a hangja máris élénkebbé vált.

- Nem igazán, de éppen útban vagyunk a kollégiumom felé és kicsit ideges vagyok. Félek, hogy nem fognak kedvelni az ottani emberek. Nem igazán jövök ki a lányokkal és félek attól is, hogy nem lesz egy barátom se. – motyogtam, amire csak ő nevetni kezdett. – Köszi, nagyon rendes testvér vagy. – pufogtam és halkabban kezdett rajtam kuncogni.

- Tiffany butaság aggódnod. Hidd el, hogy rengeteg új barátot fogsz szerezni. A pasikat alig fogod tudni levakarni magadról. A végén még nekem kell, odamenjek jó testvér módjára megvédenem a kishúgomat. – nyugtatott és magam elé képzeltem, ahogyan nagyképűen felhúzza az orrát.

- El ne száj magadtól azért Styles! Egyébként is, ha nem tudnád, egyidősek vagyunk. – nevettem el magam halkan.

- Én vagyok az idősebb méghozzá öt perccel. Szóval akkor is a kishúgom vagy. – mondta akaratosan és a hangjából hallottam, hogy jót mulat.

- Olyan jó lenne, ha itt lennél. – mondtam halkabban. Kis ideig csendben volt azt hittem, hogy visszaaludt.

- Tudom Tiffany. Hidd, el szívem szerint ott lennék most veled. Nem kellett volna, egyedül elengedjelek, de elkezdtünk az új albumon dolgozni. Melletted kellett volna legyek hiszen biztosan nem volt könnyű megbeszélni a szüleiddel ezt az egészet. – mondta, amíg én a szám belső felének a rágcsálásával voltam elfoglalva.

- Nem volt a legkönnyebb, de lehet, hogy jobb volt így. – sóhajtottam nagyot. – Hagylak aludni, majd írok, hogy milyen az új helyen. – mondtam és vártam a válaszát.

- Rendben és ne izgulj, minden a legnagyobb rendben lesz. Szeretlek és vigyázz magadra. Jó legyél, szia! – mondta szépen lassan tagolva a mondatokat.

- Te is vigyázz magadra és szép álmokat, szeretlek, szia Harry! – motyogtam és bontottam a vonalat. Az út további részében a telefonomat nyomkodtam és a nyáron készült közös fotókat nézegettem. Némelyiken szívem szerint nagyot kacagtam volna, de helyette csak aprót mosolyogtam. A Liammel való közös képek elszorították pár pillanatra a szívemet és a sírás kerülgetett.

- Minden rendben van kislányom? – kérdezte aggódva apu, miközben a visszapillantóba tekintett és a tekintete találkozott az enyémmel.

- Persze apu, minden a legnagyobb rendben van. – hazudtam és egy mosolyt erőltettem az arcomra. Nem szeretném most a Liammel kapcsolatos érzéseimet boncolgatni, mert abból biztosan egy félórás sírás lenne a végeredmény. A sminkemmel pedig hosszas perceken át szenvedtem szóval sajnálnám, ha a könnyeim lemosnák. Miután megérkeztünk és kiszálltunk a parkolóba azonnal elkezdtem kinyújtani az elgémberedett végtagjaimat. A szüleim segítettek behordani a holmijaimat. A szobában két ágy foglalt helyet két íróasztallal. A falakon polcok helyezkedtek el. Az ágyak mellett egy-egy éjjeliszekrény is helyet kapott.  Miután a szüleim elmentek neki láttam a csomagjaim kipakolásának. Néhány bekeretezett közös fotó is kikerült az éjjeliszekrényemre, amit később a szobatársam Jessica megdicsért, hogy milyen szép szerkesztés. Hiába bizonygattam, hogy valóban ismerem őket nem hitt nekem, helyette gúnyolódni kezdett. Utána hagytam, hogy azt higgyen, amit csak akar. Talán ha fordítva lenne, én sem hinnék neki, hiszen valóban elég lehetetlen és örült sztori, hogy Harry Styles a testvérem és Liam pedig a volt barátom. Igaz, hogy nem mondtuk ki a szakítást, de egy nyugis estén amikor Jessica a tévét nézte szólt, hogy hagyjam abba az olvasást, mert Liamről van szó a tévében. A tekintetem rögtön a képernyőre vezettem és a távirányítóval azonnal hangot is adtam rá. Arról volt szó, hogy Liam és volt barátnője Sophia ismét együtt vannak. Ott úgy éreztem magam, mint akit megcsaltak. A srácoktól hallottam, hogy a távozásom eléggé szíven ütötte és kicsit elindult a leejtőn lefelé, de ezek szerint remekül érzi magát ismét. Azonban ismertem őt és nem az a fiú volt, akibe beleszerettem. Ő egy másik srác volt. Megértem természetesen, hogy tovább szeretne lépni, de nem számítottam arra, hogy pont azzal a nővel szűri össze a levet. Hazudnék, ha nem éreztem úgy mint akit becsaptak és átvertek. A többiek is hazudtak róla és hiába kérdeztem rá egyszerűen nem voltak hajlandóak róla beszélni elvileg Liam kérése volt. A későbbiekben elindult az európai turnéjuk második fele én pedig éltem a teljesen hétköznapi éltemet. A délutánjaim nagy részét a tanulással töltöttem este pedig Jessica néhány barátjával klubokba jártunk. A téli szünidőt a szüleimmel töltöttem és nagy bánatomra Harry nélkül. Az iskolába teljesen beolvadtam és az órákra többnyire rendszeresen bejártam és szorgosan jegyzeteltem. A kollégium felé sétálva kis ideig a gondolataimba merültem és Jessica hangja rántott ki belőle.

- Tiffany, ha nem tévedek az expasid téged kajtat arrafelé. – lihegte és látszott rajta, hogy sietett.

- Jes ez nagyon rossz vicc. Tudom, hogy szeretsz szívatni, de ezzel ne szórakozz. – mondtam kicsit ingerülten.

- Nem hazudok! Komolyan mondom, hogy Liam Payne itt van és téged keress. Számos embert megkérdezett, hogy ismer-e téged vagy tudja-e merre talál. Austint is az előbb mondta nekem, hogy leszólította, de neki fogalma sem volt róla, hogy merre vagy. Tudom, hogy még szereted, mivel minden éjjel miatta sírsz amikor azt hiszed, hogy már alszok. – hadarta és megszorította a kezem.

- Jes, ha átversz, én utána esküszöm, hogy kinyírlak. – fenyegettem. – Merre van? – kérdeztem tőle és mély levegőt vettem.

-  Azon az udvaron ott. – mutatta az irányt. – Ajánlom, hogy kéz a kézben hozd fel a kollégiumi szobánkba. – kacsintott rám. Futólag átöleltem és elindultam az egykori barátom keresésére. Az udvaron a szokásosnál kevesebben mozogtak, de még így is sokan voltak. Láttam, ahogyan fel-le mászkál, de alig volt merszem a közelébe menni. Nem értettem, hogy mit keres itt és mit szeretne tőlem. Az utolsó találkozásunkkor levegőnek nézett előtte pedig megvádolt azzal, hogy köztem és Harry között van valami. Remegő lábbakkal indultam meg felé és nagy bátorságot véve megszólítottam.

- Liam? Te meg mit keresel itt? – kérdeztem értetlenül és az arca érzelemmentes volt.

- Tiffany, tudom, hogy nem érdemlem meg, de meghallgatnál? – kérdezte tőlem szinte már kétségbeesve. Aprót bólintottam és leültem a fűbe ő pedig követte a példámat. A kezében lévő gitárt pengetni kezdte és a szemeit lehunyta és énekelni kezdett. Új szerzemény lehetett és úgy éreztem ezt valóban rólam írta. Megbántottam én is őt és ő is engem. Úgy hagytam ott őt, hogy nem búcsúztam el tőle kellő módon. Viszont abba a levélbe leírtam az érzéseimet és kicsit reménykedtem benne, hogy felhív, hogy átbeszélhessük. A tekintetem kissé elhomályosult a könnyfátyoltól, amit a meghatódottság okozott. Amikor a dalt abbahagyta a mogyoróbarna tekintetét rám vezette. Letöröltem a kibuggyanó könnycseppeket és az ajkamat kezdtem rágcsálni.

- Tudom, hogy elszúrtam és utánad kellett volna mennem a következő géppel, de nem volt bátorságom. Azt hittem azért mentél el, hogy többé ne kelljen találkozni velem, mert látni sem bírsz. Ma kaptam meg Louistól azt a bizonyos levelet, amit írtál nekem. Kicsim nem tudom, hogy ugyan azt érzed-e még irántam, de én szeretlek. Ha kell világgá is kürtölőm csak azt akarom, hogy az enyém legyél csak az enyém. Nem tudom megváltoztatni a múltat hiába is szeretném mindennél jobban. Képes vagy nekem megbocsájtani, amiért ilyen töketlen voltam? – kérdezte szinte már kétségbeesve.

- Nem tudom Liam. Még mindig szeretlek bár az utóbbi időben a médián keresztül láttam, hogy mennyire megváltoztál. Mi lesz Sophiaval? Úgy tudom a barátnőd, akivel milyen tökéletes álompár vagytok. – mondtam és próbáltam úgy tenni, mint akit cseppet sem bánt az, hogy azzal a libával van együtt.

- Tiffany… csak egy ostoba marketingfogás a menedzserünk részéről. Utálom, amikor a közelébe kell menjek. Ha te is szeretsz engem és én is téged akkor mire várunk még?! – kérdezte és a kezem után nyúlt. Az ujjainkat összefontuk és a másik kezével végigsimított az arcomon.

- Nem tudom Liam… félek. Mi van akkor ha nem fog működni? Nekem itt van az egyetem neked pedig ott a banda. Nem akarlak arra kényszeríteni, hogy válassz köztem és köztük. A banda a te életed és szereted azt csinálni amit csinálsz… - hadartam, majd Liam az egyik ujját a számra tette. Kérdőn vontam fel a szemöldökömet erre a tettére.

- Túl sokat agyalsz. Mindenre van megoldás édesem. – mondta és az arca vészesen közeledett az enyém felé. A puha ajkait az enyémre tapasztotta és egy apró sóhajjal megadtam magam. Nem hazudok, ha azt mondom nagyon hiányzott már ez az egész. A kezeimet a nyaka köré fontam, amíg az ő kezei a derekamon pihentek és óvatosan az ölébe húzott. Úgy éreztem, hogy a külvilág megszűnt számunkra létezni és csak ketten voltunk egy tökéletes szappanbuborékban. Ez az állapot pedig a nap további részében is a hatása alatt tartott. Kézen fogva sétáltunk a közeli parkban és beszélgettünk. Elmesélte, hogy mi történt vele addig, amíg távol voltunk egymástól egészen odáig, amíg idekerült hozzám. Kifaggatót, hogy velem mi történt e idő alatt és mennyire tetszik az iskola. Mindenféle dologról fecsegtünk és szinte észre sem vettük, hogy az idő mennyire elszaladt mellettünk. Mivel pénteki nap volt így ismertem néhány helyet ahová kicsit beülhettünk szórakozni. A kedvenc klubomba vittem, ahol a többi itteni barátom ücsörgött ilyenkor. Bemutattam Liamet a barátaimnak, akiket többnyire Jessica miatt ismertem meg, de a velük való barátságom közel sem hasonlít ahhoz, ami a srácokhoz és Lottiehoz fűz. A zene hangosan dübörgött és néhány ital után táncolni volt kedvem, így Liam kezét megragadva a táncparkettre ráncigáltam. Az egyik kedvenc dalom szólt, ami nem más volt, mint az ’’Are you with me”. A csípőm a zene ritmusára mozgott és Liam pedig hátulról átölelve mozgott velem együtt. Jó néhány ital után a kollégiumi szobámban kötöttünk ki egy érzelmes csókcsata közepén. Liam az ágyra döntve megszakítás nélkül folytatta a csókunkat. Majd hagytuk, hogy a dolgok a továbbiakban maguktól megtörténjenek, mint azon az éjjelen a nyaralásunk során.

- Tif… - kezdett bele, amikor mellettem feküdt és a hátamat simogatta.

- Igen? – kérdeztem és az arcomat rá emeltem és a kezemmel a mellkasán támaszkodtam.

- Lennél újra a barátnőm? – kérdezte reménykedve és a szemei varázslatosan csillogtak.

- Ezt azért mondod megint, mert lefeküdtem veled? – kérdeztem kuncogva, mire csak a szemeit forgatta.

- Te a gondolataimban olvasol. – csókolt bele a tenyerembe. – Na de komolyra fordítva a szót… lennél megint a barátnőm? – kérdezte miközben a szemeimbe nézett.

- Ha jól emlékszem nem is szakítottunk… vagyis nem mondtad ki, hogy vége. – simítottam végig a meztelen vállán. – mosolyodtam el. – Szeretlek és szeretni is foglak öröké. – suttogtam, neki pedig nem kellett több, hogy ismét megcsókoljon.

- A világ legszerencsésebb idiótájának érzem magam. – mondta vigyorogva, amikor levegő hiányában szétváltak az ajkaink.

- Liam? – kérdeztem az álom és az ébrenlét közötti állapotban.

- Igen édesem? – kérdezte és a hangja is fáradt volt.

- Hogy fogjuk megoldani a távolságot? – kérdeztem és a fejemet a mellkasára helyeztem.


- Veszek egy lakást a közelben és ide költözöm. Te pedig majd hozzám költözöl. – mondta és ettől kipattantak a szemeim. – De ezt majd még megbeszéljük holnap. Most viszont aludj szépségem. Álmodj szépeket. – simított végig a hátamon és feljebb húzta magunkon a takarómat. Az éjszaka további részét is összebújva töltöttük, majd az álom szépen lassan elnyomott. Nem érdekelt a jövő, hogy mégis mi hogyan lesz mivel tudtam, hogy Liam most már velem lesz. Visszakaptam őt és ezek után nincs szükségem semmi másra. Még fél évet kell valahogyan kibírnom, hogy újra vele lehessek nap mint nap. Bár tudom, hogy így még nehezebben és lassabban fognak telni a napjaim. Azonban alig vártam már, hogy velük tarthassak az amerikai turnén, majd nyár közepén visszatérjek vele Londonba. A szeptember beköszöntével pedig velem jöjjön és az iskola után hozzábújhassak a kanapén. Este pedig az ő arcát szeretném látni és az ő hangját hallani. Egyszerűen teljesen elvarázsolt és úgy érzem ebből a varázsból sosem fogok tudni kiábrándulni. A közelsége mámorítóan hat rám, ami nélkül elvesztettem az énem egy részét. Tudom, hogy rengeteg akadály vár még ránk, de a kapcsolatunk erősebb mindennél és nevetve fog legyőzni minden elénk gördülő nehézséget. Egyáltalán nem bántam meg, hogy beleszerettem és ha visszamehetnék az időben ugyan úgy tennék. Semmin sem változtatnék, mert így mindketten rájöttünk, hogy képtelenek vagyunk a másik nélkül élni és szükségünk van egymásra. Nekem legalábbis mindenképpen szükségem van rá. Szeretem őt mindennél jobban és azt teljesen komolyan gondolom, hogy szeretni fogom amíg csak élek. 

6 megjegyzés:

  1. Kedves Fanni V!
    Eszméletlenül frenetikus befejezés lett!
    Köszönöm, szépen, hogy általad részese lehettem eme csodás történetnek!
    (már hajnal 2 kor elolvastam, csak a net gonosz játékot űzött és nem engedte, hogy megjegyzést fűzzek eme csodás befejező részhez)
    Nehéz elhinni, hogy itt a vége! De, egyszer minden jónak vége szakad .. :) :( )
    Remélem, hogy olvashatok még Tőled, hasonlóan csodás történeteket!
    Még egyszer nagyon nagyon szépen köszönöm, hogy olvashattam a történetedet!

    Előre is Sikerekben Gazdag Békés Boldog Új Esztendőt Kívánok Neked!
    További jó pihenést!

    Szia
    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves BezTina!
      Örülők, hogy tetszett a rész és a jókívánságokat is ismét köszönöm :)
      Puszi Fanni xXx.

      Törlés
  2. Szia! Díj vár rád nálam! http://ifellinloveharrystylesfanfiction.blogspot.ro/2015/12/1-dijam.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm igyekszem kitenni minél hamarabb :)
      Fanni xXx.

      Törlés
  3. Kedves Fanni!
    Istenem, de aranyos lett a befejezése ennek a résznek.
    Happy End, Happy End :3
    De lesz még egy epilógus féleség is nem? Tudtommal igen, vagyis ha jól olvastam az előző résznél.
    Nagyon örültem a résznke meg hogy ilyen terjedelmes lett.
    Remélem még a héten tudod hozni a befejező részt.
    Szeretjük a blogodat, és örülünk és szép vége lesz.
    Köszönjük Fanni!
    Hű olvasód, Míra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Míra!
      Köszönöm, hogy ismét írtál és annak pláne örülök, hogy a rész ismét elnyerte a tetszésedet.
      Puszi Fanni xXx.

      Törlés