Prologue

Hi Guys!

Megérkeztem az első résszel. Amint látjátok a blog kinézete megváltozott és még egyszer nagyon köszönöm Roxananak ezt a csodás kinézetet imádom. Jövő héten nem tudom mikor tudom hozni az új részt, mert pénteken szalagtűzőm lesz és barátnőméknél alszok, de valahogy majd megoldom. Kitartást mindenkinek a héthez! A részhez pedig jó olvasást. 

Puszi Fanni~

::: H a r p e r  P a y n e :::

Mindig azt mondják, hogy rettentő nehéz az embernek megtalálni a másik felét. Azt, aki mellett igazán el tudja képzelni az egész életét. Aki mellett minden reggel fel szeretne ébredni miközben az egész világról, megfeledkezik hosszú perceken keresztül és csak rá összpontosít. Aki smink nélkül is gyönyörűnek talál, és nem számít, hogy mi fog történni veled a nap végére, tudod, hogy ő ott lesz.  Azt is mondják az emberek, hogy a szerelemben nem számít a kor csak az, hogy szeressétek és fogadjátok el egymást olyannak, amilyenek valójában vagytok. Na persze kizárólag a romantikus filmekben és a könyvekben. A valóság azonban már egy más tészta. Ha egy nálad pár évvel idősebb személlyel hozz össze a sors, akivel egymásra találtok az emberek azonnal összesúgnak a hátad mögött és nem nézik jól szemmel. Pedig nem értem miért, hiszen igazándiból csakis kettejükre tartozik. A legtöbb korombeli lányhoz hasonlóan én is imádom a romantikus hollywoodi filmeket és mindig abban reménykedem benne, hogy a sors nekem is valamilyen különleges szerelmi életet tartogat. A legtöbb embernek ezek a vágyai nem igazán vállnak valóra. Felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem? Én úgy vélem, hogy a saját love sztoriját mindenki saját magának kell megírnia és tennie érte. Hiszen mégis hogyan várhatja el a valóságban azt valaki, hogy az a személy valami furcsa csoda módján szerelmet vall neki, akibe titkon már jó ideje epedezik. Jó tanács: Ha a srác nem elég tökös ahhoz, hogy ezt megtegye, akkor vedd te magad az irányítást a kezedbe. Jó magam is sokáig várakoztam és álmodoztam a szőke herceg után és hittem, hogy egy napon értem is eljön, majd a tengerparton ellovagolunk a naplementébe. Na igen, de ez az a bizonyos dajkamese, amikben én már egyáltalán nem hiszek, ahogyan a szerelem valódi létezésében is néhanapján meginognak a képzeleteim.

- Harper gyere és hagyd azt a bugyuta blogodat és indulj, mert különben elkésünk a suliból már a tanév első napján. – rontott be a szobámba az én egyetlen és gyönyörű húgom Chloe. Egy pink ruha volt rajta és az enyémhez hasonló barna kissé göndör haját szabadon hagyta omlani a hátára. Egészen jó testvérek vagyunk és elég szoros kapcsolatban is állunk. Nagyon sokat szoktunk közös programokat tervezni, mint például a medencénél lógni és napozni vagy a tengerparton sétálni. Néhanapján pedig kisebb viták is kialakulnak köztünk és szívjuk egymás vérét, mint ahogyan azt rendes testvérek között illik. A mindennapjaimat azonban nem csak Chloe varázsolja színessé, hanem az egy szem öcsém Austin is. Ő szinte a nagybácsikánk kiköpött mása, bár eléggé népszerű a suliban a lányok körében.

- Azonnal jövök. – kiabáltam neki, mivel átvonult a saját szobájába, ami az én szobámmal szemközt található. Gyorsan kikapcsoltam a laptopomat, majd villámgyorsan öltözködni kezdtem. Utolsó éves gimnazista vagyok az egyik legnépszerűbb iskolában Malibuban. A hajamat amilyen gyorsan csak tudtam kifésültem és egy kevés sminket vittem fel magamra, ami többnyire szempillaspirálból és szemceruzából állt. A ruháim közül egy barackszínű felsőt vettem fel és egy világos színű mini sortot. A táskámat felkaptam a földről és már trappoltam is lefelé a lépcsőn. – Jó reggelt! – köszöntem a konyhában tartózkodó családomnak. Anya a tűzhely előtt sürgött forgott, amíg apa az asztalnál ülve a szokásos kávéját kortyolgatta és a reggeli újságot olvasta. Az öcsém Austin pedig a reggelijét fogyasztotta. Leültem a helyemre és az ablakból a tengerpart csodálatos látványát szemléltem, miközben a pirítósomra egy kis vajat vittem fel. Chloe is pár perc múlva csatlakozott hozzánk.

- El sem hiszem, hogy mindhárman gimnazisták vagytok már. – érzékenyült el édesanyánk, miközben szokás szerint Austinra vártunk, hogy lehozza a táskáját a rumlis szobájából. – Hiszen csak most születettek és máris ekkorák vagytok. – mondta és átölelt minket.

- Sok sikert az első naphoz kölykök. – mondta apu, majd anyuval egy szenvedélyes csókot váltottak és elindult a munkájába dolgozni. Miután Austin is letalált végre elindulhattunk a kocsimmal az iskola felé. Chloeval egészen az iskoláig a rádióval együtt énekeltünk, amíg a drága öcsikénk a telefonja nyomkodásával volt elfoglalva. A parkolóban, amikor leállítottam a motort az orromra tettem a napszemüvegem és elindultam a húgom mellett befelé.

- Austin barátkozz, és ne hozz ránk szégyent, ha kérhetünk. – mondta Chloe.

- Nagyon vicces vagy nővérkém. Ebédnél találkozunk! – hadarta, amikor meglátott egy szőke hajú lányt elsétálni előttünk és a nyomába eredt. A fejemet kuncogva ráztam meg és indultam meg a szekrényem felé. Egy darabig Chloe is velem tartott, de amikor összefutott az egyik barátnőjével az útjaink elváltak. Miközben a szekrényembe bepakoltam a könyveimet valaki hátulról befogta a szemeimet. Az arcomra közben azonnal egy széles mosoly szökött ugyanis pontosan tudtam, hogy ki az.

- Találd ki, hogy kivagyok. – mondta én pedig szembefordultam vele.

- Nagyon vicces vagy Ryan, de a hangodat még mindig felismerem mivel a legjobb barátom vagy. – mondtam és egy kacsintást küldtem felé.

- Te pedig az én legjobb lánybarátom vagy. Hogy telt a szünidőd amióta elutaztam? – kérdezte és a szekrényeknek dőlt. Ryan körülbelül az általános iskola második osztálya óta a legjobb barátom és nem csak azért, mert tudja, hogy az apám ekkor ki volt. Önmagam miatt kedvelt meg és valahogyan az óta sem unta meg, az életem egy részének lenni.

- Egész jól. A szüleimmel megint elutaztunk két hétre Hawaiira, mint minden évben. Angliában is voltam pár hetet a nagybácsikámnál. Itthon pedig amikor csak tehetem a parton voltam esténként pedig buliztam Miaval. – vontam vállat egyszerűen.

A Hawaii nyaralások szinte a családunk hagyományává váltak, mivel a szüleink ott jöttek össze még fiatalkorukban először és rendszeresen ellátogatunk oda, amikor az évfordulójukat tartják. Mia pedig a legjobb barátnőm egészen nyolcadik osztály óta. Igazándiból teljesen különböző stílusúak vagyunk, de éppen ezért is jövünk ki olyan jól. Nem is kellett olyan sok, amikor megjelent a folyóson és egyenesen felénk sétált. Széles mosollyal az arcán ölelt át először engem majd Ryan-t is. Mia fecsegésbe kezdett én pedig jó barátnő módjára igyekeztem rá figyelni, míg ő a hosszú szőke haját dobálta és az ujjai körül csavargatta. A csengő hangja szakította félbe a beszélgetésünket és sürgősen elindultunk a terem felé, ahol az első óránk lesz. A tanteremben számos ismerős arccal találkoztam, akik egy-egy mosolyt küldtek felém miközben a szokásos helyemre ültem.

A nap további része szinte eseménytelenül telt. Az ebédszünetben összefutottam az öcsémmel és a húgommal is. A kerti asztalok egyikénél foglaltunk helyet így a napszemüvegemet az orromra csúsztattam. Mia ismét fecsegésbe kezdett, hogy az úszócsapat kapitánya mennyire tetszik neki és minden vágya, hogy randira hívja. Imádom Mia-t de néha annyira felszínes tud lenni, főleg ha a pasikról van szó. Azt hiszi néha, hogy a szőke hajával bármelyik pasit megszerezheti magának. Ennek ellenére viszont nagyon kedvelem mivel a legrosszabb napjaimon is képes mosolyt csalni az arcomra. Az utolsó órák csiga lassúsággal teltek és alig vártam már, hogy beülhessek az autómba és haza mehessek. A mutató azonban mintha most ellenem játszott volna, mivel hajszálnyi mozdulatokat tett csupán. Amikor meghallottam a csengő hangját kis híján összerezzentem mivel teljesen a gondolataimba mélyedtem. Amilyen gyorsan tudtam belepakoltam a könyveimet a táskámba és már indultam is kifelé.

- Mis Payne. – szólt rám Mr John.

- Igen tanár úr? – fordultam felé és egy mosolyt varázsoltam az arcomra.

- Szeretném megköszönni az édesapjának a támogatását, amit az iskolának szánt. – mondta lelkesen.

- Semmiség. – legyintettem. Majd egy nagy sóhaj hagyta el az ajkaimat, amikor kiléptem az iskola épületéből. Az autómnál már Mia és Ryan várt rám a testvéreimmel együtt. Próbáltam jó pofit vágni mindenkihez, aki a járművemhez menet megállított és a nyaramról kérdezősködött.  A kérdésekre tömören válaszoltam majd gyorsan beszálltam az autóba. Mellettem Ryan foglalt helyet, amíg hátul Mia, Chloe és Austin helyezkedett el.

- Bemegyünk Beverly Hillsbe? – kérdezte Mia, miközben a körmeit nézegette. Az egyik kedvenc elfoglaltsága a Beverly Hills-i plázákban való vásárolgatása és nézelődése, amikre engem örökösen elcibál magával azzal az indokkal, hogy remek szórakozás lesz. Ilyenkor általában számos olyan ruhára beszél rá, amiket egyébként nem sűrűn viselek.

- Benne vagyok, de előbb haza kell menjek kirakni a tesóimat. – sóhajtottam fel. Tudom, hogy nem lenne sok esély arra, hogy belenyugodjon abba, hogy nélkülem kelljen vásárolni mennie. Először Mia-t tettem ki, majd Ryan-t is. Az utam pedig ezután egyenesen hazafelé vezetett. Az öcsém egyenesen felvonult a szobájába, amíg Chloeval a nappaliban ücsörögtünk. Pár perc múlva pedig anya is megjelent. Egy-egy öleléssel köszöntött minket, majd leült közénk.

- Anya ha nem bánjátok én elmennék a délután folyamán Miaval Beverly Hillsbe. Vásárolnánk, nézelődnénk, majd megnéznénk egy jó filmet, utána pedig beülnénk vacsizni valahová, este pedig jönnék is haza. – soroltam a programokat, amikért egyébkén eléggé belelkesültem.

- Sajnálom édesem, de attól tartok, hogy ma nem mehetsz el. – mondta teljesen nyugodt hangnemben.

- Miért? – fakadtam ki. Sosem voltam az a hisztizős típus, de nem szeretem, amikor a terveimnek valaki keresztbe tesz. Az anyám pedig most éppen azt tette.

- Vacsorázni megyünk Horanékkal. – válaszolta és a türelme még mindig makulátlan volt.

- Nem akarok elmenni. – vágtam rá egyből. – Programom van a legjobb barátnőmmel, nem fogod fel? – erőszakoskodtam bár tudtam, hogy nem fog sikerülni meggyőzzem. Havonta pár alkalommal mindig vacsorázni mennek velük. Lottie Horan anyám legjobb barátnője, azóta amióta az eszemet tudom. Körülbelül velem egyidős lehetett, amikor barátságuk kialakult és az idő telésével sem hanyagolták el egymást. Niall Horan pedig apám egyik legjobb barátja amióta fiatalkorában jelentkezett egy tehetségkutatóba, ami után hatalmas sikereket értek el a nagybácsikámmal Harry Stylesal együtt.

- Sajnálom kislányom, de most igenis jönnöd kell. Niallékhez költözött az unokaöccse Theo és ő is ott lesz. Kislány korodban mindig alig vártad, hogy láthasd. Most pedig kihagynál vele egy találkozást azért, mert szórakozni mennél Miaval, akivel szinte az egész nyaradat töltötted? Ne butáskodj már Harper. – magyarázta anyu, mire én csak összefontam a karjaimat a mellem alatt. Utálom, amikor ezt csinálja, hogy a múltbéli barátaimat hozza fel. Azonban a név hallatán szívem nagyot dobbant és az emlékek hada elöntötte az elmémet. Theoba valóban bele voltam zúgva kislánykoromban. Mindig alig vártam, hogy Angliába utazhassak és találkozhassak vele a szünidőkben. Hiszen teljesen olyan volt, mint a mesékben leírt szőke hercegek. Így hát őt tartottam az én szőke hercegemnek, aki végül is sosem jött el értem. Otthon mindig róla áradoztam a szüleimnek, akik csak nevettek rajtam. Hétéves koromban pedig ismét róla áradoztam a vele való találkozás előtt, hogy mennyire szeretem. Austin pedig természetesen már tudott beszélni és teljesen véletlenül kifecsegte Theo előtt, hogy én mennyire odavagyok érte. Theo pedig csak egyszerűen vállat vont és kinevetett. Akkor emlékszem sírva futottam be az ottani szobámba. Vele pedig az óta nem is beszéltem. Igazi vicces gyerekszerelem volt ám még mindig kellemetlen érzést kelt bennem.

- Akkor sem megyek. – mondtam és ezzel lezártnak tekintettem a témát. Nem mertem elmondani, hogy mi az oka annak, hogy nem akarok találkozni vele mivel, tudom jól, hogy ezt nevetve mesélnék el Theonak a vacsora alatt az én jelenlétemmel együtt.

Attól tartok, hogy nem léptem fel eléggé akaratosan a saját programom mellett mivel a vacsorára erőszakosan elrángattak. Az autóban duzzogva ültem és tőlem minden tehető ígéretet megtettem csakhogy ne kelljen, elmenjek. Szinte már messziről felismertem őket, főleg amikor Lottie integetni kezdett. Chloe mellett sétálva közelítettem az asztal felé. A gyomromban pillangókat éreztem és a szívem is gyorsabban kalapált a mellkasomban. Nem nézet rám helyette Lottie és Niall ölelt át engem is majd a húgomat is. Apa rögtön helyet foglalt az asztalnál a családom többi tagjával együtt. Austin elfoglalta a Theo melletti helyet így kissé fellélegeztem, hogy nem kell a közelébe ülnöm. Félek, hogy még benne is úgy élnek az emlékek, ahogyan bennem is. Ami szerintem szánalmas dolog rám nézve.

- Theo ugye emlékszel még Liam és Tiffany gyerekeire? – kezdett bele Niall, én pedig a tekintetemet a karkötőmre szegeztem. Kizárt, hogy emlékezne rám abban az incidensben hiszen már oly régen történt. Legalábbis ezzel kezdtem el nyugtatni magamat. Azonban ez a gondolatom darabokra foszlott amikor Theo megszólalt.

- Természetesen emlékszek rájuk bácsikám. Szia Harper. – vigyorgott rám.

- Szia. – mormoltam és ezután a húgommal elegyedtem beszélgetésbe, amíg Austin szóba tartotta Theot. A hangja sokkal mélyebb lett, aminek a hallatától különleges bizsergés futott végig a testemen. Amikor pedig az óceán kék színű tekintete pedig akárhányszor találkozott az enyémmel úgy éreztem, hogy teljesen elmerülők bennük. Elég Harper! Nem szabad ilyenekre gondolnod. Nem engedheted meg magadnak, hogy ismét elvarázsoljon és magába bolondítson, hogy utána ismét kinevessen. Bár igaz már nagyobbak vagyunk és érettek, de ő már szinte egy fiatal felnőtt ember. Esélyem sem lenne nála, hiszen biztos van neki egy barátnője. A vacsora ideje alatt nem beszéltem vele, hiszen a drága öcsikémmel annyira jó közös témát találtak maguknak. – Elmegyek kicsit sétálni. – tettem le az evőeszközömet és válasz nélkül indultam meg a klub udvara felé. Egy fehérre festett padra ültem, ami a kerti-tó mellett volt közvetlen. A gondolataimba merültem és reménykedtem benne, hogy minél előbb hazamehetek, és a szobámba lehetek. Léptek zaját hallottam, majd amikor az illető hangját is észleltem, ahogyan hozzám szól kis híján lefordultam a padról.

- Nem bánod, ha leülök ide melléd? – kérdezte ellenállhatatlanul és egy féloldalas mosolyt küldött felém. Az alsó ajkam beharapva ráztam meg a fejemet miközben ismét a tekintetébe merültem. Gyorsan a víz felszínét kezdtem el pásztázni, miközben igyekeztem uralkodni magamon. Nem szabad hagynom, hogy az a buta szívem ismét beleszeressen. Az eszem tudja, hogy nem lenne jó vége, de az a makacs és egyetlen szívem hajthatatlan. – Hogy vagy? – kérdezte kedvesen és a felsőtestével felém fordult.

- Remekül annak ellenére, hogy nem akartam eljönni ide. – vontam vállat egyszerűen.

- Nekem is más programom lett volna. – mondta, majd kínos csend alakult ki közöttünk. Nem tudtam, hogy vajon miről beszélgethetnénk és úgy tűnt ő sem.

- Hogyhogy Niallékhez költöztél? Nem tetszik Írország? – kérdeztem és ezzel feldobtam a további beszélgetés labdáját.

- Szeretem Írországot, de az itteni lehetőségek sokkal jobbak mint az ottaniak. Az egyetem is jobb itt, mint ott. Te még gimnazista vagy ugye? – kérdezte érdeklődve.

- Igen az utolsó évem. Utána a filmiparral szeretnék foglalkozni. – válaszoltam, de a tekintetemet még mindig a vízre szegeztem.

- Színésznő szeretnél lenni? Biztosan nagy sikereid lesznek, mivel nagyon szép lettél. Akarom mondani, hogy még szebb lettél. – hadarta és látszott rajta, hogy zavarba jött.

- Köszi, de rendező szeretnék lenni. – kuncogtam el magam és kicsit én magam is zavarba jöttem.

- Harper! Indulunk haza! – kiabálta Austin tőlünk nem messze állva. Azonnal talpra pattanttam és elindultam befelé a sarkamban Theoval.

- Ezt a beszélgetést még folytatjuk. – kacsintott rám, én pedig nagyot nyeltem. Remek pedig már kezdtem abban reménykedni, hogy nem kell vele találkoznom. Hát úgy látszik tévedtél Harper méghozzá jó nagyot. Aprót bólintottam és elbúcsúztam Horanéktól, majd beszálltam az autóba. Az ablakon azonban valaki kopogott így azt lehúztam és érdeklődve figyeltem az illetőre. – Holnap délután ráérsz? – kérdezte és ismét azt a dögös féloldalas mosolyával ajándékozott meg.

- Talán. – küldtem felé egy mosolyt. Az ő arcán egy hatalmas vigyor terült szét. Próbáltam komoly és rideg maradni. – Jó éjt Theo. – intettem neki, majd felhúztam az ablakot, azonban még hallottam, ahogyan a nevemet mondja. Az ablak szerencsére sötétített volt így nem látszódott az, ahogyan vigyorogni kezdek akár az őrültek. Pár perc múlva a szüleim és a testvéreim is beszálltak. Szerencsére senki sem foglalkozott velem, így teljesen nyugodtan a gondolataimba merülhettem. Otthon amilyen gyorsan csak tudtam lezuhanyoztam és a kedvenc pizsamámba dőltem el az ágyamon az ölemben a számítógépemmel. Rögtön megírtam a történéseket. A szekrényem egyik legfelső polcáról előkerestem egy dobozt, amiben a régi képeimet tároltam. Számos kép volt rólam, amin Theo is rajta volt. Az énem egy része alig várta, hogy találkozhassak vele holnap, míg a másik részem hadakozni próbált ellene. Azonban, hogy az énem melyik fele fog győzedelmeskedni azt még én magam sem tudom.