2015. szeptember 26., szombat

Twenty-seventh

Hi Guys!
Először is szörnyen sajnálom az egy hetes csúszást, de az iskola mellett nem sok időm van az írásra, pedig a fejemben már szinte össze is állt a történet hátralévő része. A múlt héten szinte ha egy órám volt az írásra, de nem sikerült befejeznem és így nem tudtam friss résszel szolgálni. Osztálykirándulásom is volt a hétvégén pedig szüreti fesztivál volt a városomban és így azon vettem részt családommal és a barátommal. Mivel ez a végzős évem az iskolában így a tanulást nem szabad elhanyagolnom már most sem így kevesebb időm jut írni. Legtöbbször csak este jut időm arra, hogy néhány mondatot bepötyögjek. De most nem is szeretném az értékes időtöket ezzel rabolni. A lényeg, hogy meghoztam az új részt és kijelenthetem, hogy nincs ok aggodalomra, hogy esetleg befejezném ennek a történetnek az írását. Várom továbbra is a visszajelzéseket feliratkozások, pipák és kommentek formájában. Az előzőket pedig nagyon köszönöm! Jó olvasást!
Puszi Fanni~

~Tiffany Mills~


Hosszas napok óta egy szívből jövő mosollyal az arcomon ébredtem fel. Az ablakon és a lágy függöny mögül beszűrődő napfény melege csiklandozta a bőrömet, de kellemes érzésként hatott rám. Perceken át feküdtem mozdulatlanul a szemeimet lehunyva, hogy a napsugarak még a szemhéjamat is melengethessék. A boldogságomnak a legnagyobb okozója azonban nem a napsugarak voltak, hanem a tudat. Az a tudat, hogy végre nem kellett attól tartanom, hogy az unokatestvérem ismét levegőnek fog nézni egész nap. Talán a tegnap estének köszönhetően sikerült ismét egyenesbe hoznunk a kapcsolatunkat családi szinten. Kedvelem Harryt ne tessék félreérteni, de ő az unokatestvérem és az egyik legjobb barátom egyben. Amikor úgymond összejöttem vele akkor éppenséggel eléggé gyenge lelkiállapotban voltam attól, hogy Liam Sophia után utazott abból az okból, hogy kibéküljön vele. Harry pedig mondhatni jó időben volt jó helyen és élt a lehetősséggel. Én pedig mondhatni a lelkem mélyén örültem neki, hogy egy valaki számára igenis fontos vagyok és szüksége van rám. Bár nem számítottam rá, hogy Harry mit érez pontosan irántam. Én pedig nem szerettem volna őt megbántani és egyáltalán nem volt közömbös számomra így bontakozott ki a szerelmi kapcsolatunk. Azonban az a kapcsolat csupán annyiból állt, hogy néha csókolóztunk és sokat ölelkeztünk összebújva a kanapén. No meg persze együtt aludtunk. A szerencsének köszönhetően viszont sosem léptük át azt a bizonyos határt. A lelkünk mélyén mindketten tudhattuk azt, hogy talán ez az egész rosszul is végződhet. De a boldogság és a szerelem gondolata elvakított minket ettől az opció gondolatától, így amikor a szakítás kimondása következett eléggé váratlanul és rosszul esett. Sokat gondolkodtam rajta az ágyamban fekve, hogy mennyivel könnyebb lenne felszállni egy gépre és haza repülni. Azonban a problémákat nem oldottam volna meg vele ilyen egyszerűen. Sőt nem tudom mi lett volna akkor, ha mégis rászánom magam, hogy felüljek egy Kaliforniába tartó gépre. Talán életem egyik legnagyobb baklövését követtem volna el. Nem jöhettem volna ide Hawaiira és nem jöhettem volna össze Liammel sem. Így is még alig tudom elhinni, hogy köztünk valami igenis van, ami sokkal több, mint puszta barátság. Fontos számomra és nélküle sem lennék képes élni. Borzasztóan fog hiányozni ő és Harry is, no meg persze a többieket is a szívembe zártam. Lottie is hiányozni fog, hiszen az ő személyében egy igazi legjobb barátnő személyére leltem. Furcsa lesz nélkülük tölteni a mindennapjaimat a kollégiumban. Bár van egy olyan érzésem, hogy a sok tanulás mellett nem lesz olyan sok szabadidőm, ahol búslakodhatnék és szomorkodhatnék, amiért olyan távol leszek tőlük. A bánatomat pedig majd senkivel sem fogom tudni megosztani, hogy értse, miről beszélek. Amint elhagyná az a bizonyos mondat a számat, hogy a One Direction tagjai a barátaim sőt az egyikük az unokatestvérem és egy másik tag a barátom szó szerint bolondnak és egy élénk képzelőerővel rendelkező fanatikus rajongónak titulálnának. Az életem teljesen felfordulna, ha a nagyközönség elé is kitudódna a kapcsolatom Liammel. A gondolat, hogy alig három hét múlva az életem visszatér a megszokott kerékvágásba, ahol ők nincsenek ott elkeserít. De bízom benne, hogy azért továbbra is tartani fogjuk a kapcsolatot egymással. Mikor meguntam a sütkérezést elhatároztam, hogy összeszedem magam és odabújok valamelyikükhöz. Egy fehér trikót rángattam magamra egy világoskék farmer rövidnadrággal. A hajamat olyan volt akár a szalmaboglya így hát miután hosszas perceken át fésültem sikerült egy minimális szinten megelégednem a külsőmmel. Halkan nyitottam ki a szobaajtót és lábujjhegyen lopakodtam el az a bizonyos két szobaajtó elé. Nem nagyon tudtam választani, hogy pontosan melyikbe is lépjek be és tegyem boldoggá az éppen felébredő fiú reggelét. Az ajkam belső felét harapdáltam, amíg próbáltam magamban zöldágra verődni. A döntésem pedig most Harryre esett. Régen bújhattam oda hozzá, mint az unokatestvéremhez. Mivel már nem sok reggel áll rendelkezésünkre így hát abba a kis időbe, ami még előttünk van, bele kell préselnünk az elszalasztott napokat is. Szeretem Liamet tiszta szívemből, de számomra a család az első. Ezt pedig tudom, hogy ő is megérti és elfogadja a döntésemet. Halkan nyitottam be a szobába. A nap sugarai ezt a szobát is beragyogták akár csak az enyémet. Harry az ágyában feküdt és még mélyen az igazak álmát aludta. A fejét a párnába fúrta és úgy szuszogott. A mellkasa egyenletesen emelkedet fel s le. A göndör haja pedig egyenlőtlenül terült szét a feje tetején. Az éjszaka közepén egészen biztosan összekócolta a sok forgolódás során. Óvatosan kuporodtam oda mellé és csak bámultam az arcát. Lassan mocorogni kezdett és hirtelen egy bágyadt tekintetű zöld szempárral találtam szemben magam. Az arcomra egy apró mosoly kúszott, ahogyan a kissé kómás arckifejezéssel pislogott rám. Talán magában azt gondolhatja, hogy valóban én fekszem-e mellette vagy pedig csak álmodik.

- Jó reggelt! – köszöntem neki halkan és az arcomon továbbra is egy mosoly helyezkedett el.

- Jó reggelt neked is Tif! – búgta és egy nagyot ásított, amit a tenyerével igyekezett eltakarni. – Mióta vagy itt? – kérdezte érdeklődve.

- Pár perce jöttem be. – vontam vállat. – Ugye nem én ébresztettelek fel? – kérdeztem tőle aggódva, mire ő csak gyengéden megingatta a fejét. Amennyire persze fekve az lehetséges.

- Hát olyan érzésem volt mintha figyelne valaki. – mosolyogta el magát, ami belőlem egy apró kuncogást váltott ki. – De egészen jó volt erre a látványra ébredni. – simított végig a kézfejével az arcomon. A tekintettem azonnal lesütöttem és mélyen szívtam be a levegőt. Kis ideig bent tartottam majd sóhajtva engedtem ki.

- Harry nem szabad. – motyogtam zavartan és menekülési lehetőségeket kerestem magamnak.

- Tudom. Liammel együtt vagytok ugye? – kérdezte kissé keservesen. Válaszul pedig egy aprót biccentettem még mindig csukott szemekkel. – Hé, néz rám Tif! – noszogatott és végigsimított ismét az arcomon. A hangja kérlelő volt és lágy. – Tudod, hogy szeretlek és bármit megtennék azért, hogy visszacsináljak mindent arra a napra. Egy vérbeli idióta vagyok és pusztán értek a jó dolgok elszúrásához. Nem bíztam benned eléggé és nem kellett volna kiabálnom sem veled. Én csak… Egy balfék vagyok. – hadarta és közben végig a szemembe nézett. – De megértem, hogy Őt választottad, hiszen ő ott volt melletted, amikor én nem. Tudom, hogy szereted és ő is szeret téged. Ennek ellenére azt akarom, hogy tudd én is nagyon szeretlek. Még ha ezt nem is mutatom úgy ki ahogyan azt egy normális ember tenné. Helyette megbántottalak. – magyarázta, amíg én csak csendben feküdtem és emésztgettem a szavait.

- Harry ennek nincs értelme, hogy gyötörd magad. Én is hibás voltam, hiszen én erőltettem az egész fotós témát. Zárjuk le azt az egészet rendben? Nincsen már olyan sok idő, amit veletek tölthettek és bevallom marhára nincs semmi kedvem ezt a kevés időt további veszekedéssel tölteni. – mondtam és próbáltam kipislogni a szememet szurkáló könnyeket.

- Hé Tif nehogy nekem elkezdj itt sírni. Nem fogunk veszekedni többet megígérem. Abban pedig biztos lehetsz, hogy gyakrabban fogsz minket látni attól még mert visszamész Amerikába. Tudod arra is szoktunk koncertezni. Ha van kedved akkor majd a szünetekben jöhetsz ott velünk. Meglátod jó lesz minden. De most nem szomorkodunk, hanem felkelünk és reggelizünk valamit oké? – magyarázta és közben ülőhelyzetbe tornázta magát. Mielőtt viszont teljesen kimászott volna az ágyából szorosan magához ölelt. Úgy tartott a karjaiban mintha bármelyik pillanatban elveszíthetne. Mély lélegzetet vettem és a szemeimet lehunyva tartva próbáltam egy mosolyt az arcomra varázsolni. Óvatosan engedett el és segített talpra állni majd egymás mellett haladva értünk le a konyhába. Senki sem volt ébren Niall kivételével.

- Jó reggelt szöszi! – öleltem át vidáman és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára. A karjait körém fonta és szintén vidáman viszonozta az ölelésem.

- Szép jó reggelt neked is hercegnő! – kuncogott és egy puszit nyomott a homlokomra. Niall számomra olyan mintha a testvérem lenne. – Mit kérsz enni? Egy jó kis Niall bácsi féle szendvics megfelel? – kérdezte miközben óvatosan elengedett és az egyik szék felé terelt.

- Tökéletes lesz. – nevettem el magam. Harry a hűtőben keresgélt de Niall szinte mindent kihelyezett már az asztalra, amit ő nem vett észre. Imádom, amikor ennyire kómás, hogy szinte alig tud magáról bármit is. Ilyenkor annyira aranyos és édes. Na, jó ideje visszafognom magam ezekkel a bókokkal.

- Kakaó megfelel? – kérdezte a válla felett hátraforduló szőkeség és ezzel engem kirántott a gondolatmenetemből, amit most kivételesen nem is bántam. Aprót bólintottam és a körmeimet kezdtem el piszkálgatni. Harry velem szemben ült le míg Niall az egyik mellettem lévő székre helyezte le magát. A szendvicset apránként rágcsáltam el miközben apró kortyokat ittam a híres Niall Horan féle kakaómból. Ez is hiányozni fog majd, ha távol leszek tőlük. A húszas évek elején járnak, de a reggeli készítésüket egy mesterszakács is megirigyelhetné. Azt hiszem, ha ezzel is eldicsekednék bárkinek, hogy Niall által készített kakaót ittam bolondnak néznének és senki sem hinné el. Hirtelen két kar fonódott körém és az érintéséből egyből tudtam, hogy Liam az. Az arcomra egyből egy hatalmas mosoly kerekedett és ültőmben igyekeztem hátrafordulni hozzá, hogy átölelhessem. Az ő arcán is egy vigyor foglalt helyet és egy kacsintással és egy lélegzetelállító szájharapással jutalmazott, amitől a szívem kis híján megállt és levegőt is megfeledkeztem venni. Azért magamat visszafogva egy öleléssel köszöntem neki. Hiszen itt ül velem szemben Harry, mégsem csókolhatom meg előtte Liamet. Tudom, hogy így is mennyire maga alatt van. Nem törhetem össze ennél még jobban a szívét. Nem lennék képes utána tükörbe nézni anélkül, hogy rosszul ne lennék saját magamtól. A reggelihez végül csatlakozott a két Tomlinson testvér is. Egy kissé nyálas, de egyben cuki Niall-Lottie féle szerelmi jelenetnek lehettünk fül és szemtanúi. Louis ezt már kevésbé díjazta és ennek hangot is adott. A nevetésem nehezen, de visszafojtottam nehogy Lou megsértődjön, amiért én is kinevetem akár csak a többi cimborája.

A reggeli után elhatároztuk Liammel, hogy sétálni indulunk. Louis megkérte Harryt, hogy legalább ő ne hagyja cserben, aznap ha már a húga lepasszolta őt Niallért. A papucsomat a kezemben cipeltem, ahogyan a meleg és egyben kellemes homokban sétáltam miközben a másik kezemet Liam szorongatta és az ujjainkat összefonta. Nm tudom egyszerűen szavakba foglalni azt, hogy mennyire szeretem őt. Úgy érzem úgy is hiányzik, amikor itt van közvetlen mellettem. Ez pedig nem tudom, hogy normális érzés-e. A gondolataimba mélyedve lépkedtem miközben a hullámzó tengert szemléltem. A vízen már többen szörfdeszkát ragadtak és a hullámok hátán lovagoltak. Liam hirtelen megállt és óvatosan maga felé fordított. A kézfejével végigsimított az arcomon és gyengéden húzott magához közelebb miközben végig a szemembe nézett.

- Minden rendben van Kicsim? – kérdezte tőlem aggódva.  – Elég hallgatag vagy ma reggel. – jegyezte meg és próbált egy biztató mosolyt küldeni felém.

- Csak egy kicsit rosszul érzem magam Harry miatt. Reggelinél is olyan keserves fejet vágott, amikor megjelentél és átöleltél. Reggel bementem hozzá a szobájába… - makogtam és közben a szám belső felét rágcsáltam.

- Nem muszáj róla beszélned. Ő az unokatestvéred és nem fogom tőled elvárni, hogy ne menj oda hozzá. Nem leszek, féltékeny ne aggódj. Harry biztosan jobban lesz. A reakciója teljesen normális, de majd túl lesz ezen az egészen. – magyarázta és ismét megsimogatta az arcomat, ám most az álam alá nyúlva emelte fel a fejemet és az ajkait óvatosan az enyémekre nyomta. A puha ajkai simogatták az enyémeket és úgy éreztem nem tudok betelni vele. A kezemben lévő papucsomat a földre dobtam és a kezeimet a nyaka köré fontam, hogy még jobban megszüntethessem a kettőnk között lévő távolságot. A mellkasa és a teste az enyémhez préselődött, míg ő kezei a derekamon pihentek és egy kissé eltolt magától, amikor kezdtünk egy bizonyos határ felé közeledni. – Bocsánat egy kicsit megfeledkeztem az önkontrollomról. – mondta zavartan és közben a tarkóját vakargatta.

- Nekem is sikerül néha elvesztenem az uralmam. – kuncogtam és a fejemet a nyakába fúrtam. A karjait körém fonta és úgy dülöngélt velem. Szerettem volna megállítani az időt és végig így maradni vele egészen az örökkévalóságig. De köztudott tény, hogy ez lehetetlen. Bár nem bánnám, ha meglehetne valósítani.

- Szeretlek. – hangzott el a szájából, ami az én arcomra egy újabb mosolyt varázsolt. A hangjából lehetett érezni a szeretetét, amit persze eddig is tudtam és éreztem. De mindig hatalmas boldogsággal tölt el, ha halhatom.

- Én is szeretlek. – mosolyogtam rá és egy gyenge puszit nyomtam a szájára, ami egy vigyort váltott ki belőle.

- Estére egy meglepetéssel készülnék neked. Lenne kedved eljönni velem egy éjszakai piknikre? – kérdezte reménykedve. A mogyoróbarna szemei pedig úgy csillogtak akár egy kölyökkutyának.

- Persze szívesen. – mosolyogtam rá. Magamban pedig már alig vártam azt az esti pikniket.

- Remek. – mondta majd a karjaiba kapott és felemelt. Közben pedig vidáman nevetett. Amikor pedig leeresztett a saját lábamra óvatosan megcsókolt és átölelt. Kétségbe sem fér, hogy mennyire szerettem és mekkora hatással van rám. Ezt pedig nem is tagadom sem magam előtt sem előtte.

Ahogyan az este közeledett annál idegesebb és izgatottabb lettem.  A ruhámat Lottie segített kiválasztani, ahogyan a sminkemet és a hajamat is ő készítette el. Nem is tudom, mire mennék nélküle. Szívem szerint magammal vinném Amerikába is szobatársnak a főiskolára. Egy barackszínű egybe ruhát választott és ahhoz illő barackárnyalatú sminket készített. A hajamat pedig oldalt egy copfba fonta.

- Liam el lesz tőled ájulva. – mondta elégedetten, amikor az utolsó simításokat is elvégezte rajtam. Elégedetten lépett hátra és mért végig alaposan, hogy netán valamit elfelejtett-e. De szerencsére mindent elvégzett rajtam a tervei szerint. Bátortalanul pillantottam bele a tükörbe és néztem végig magamon. Bár nem mintha kételkedtem volna Lottie munkájában, hiszen elképesztően szokott máskor is kifesteni és kicsípni. Szerintem ő még sokra fogja vinni ezt a tehetségét a modellek és a sminkesek világában. Nem csalódtam benne most sem. Jó magam is alig tudtam szavakat találni a kinézetemre. Nehezen tudtam magam felismerni, hiszen egy igazán csinos fiatal nő nézett vissza a tükörből.

- Köszönöm Lottie! – öleltem át. – Te elképesztő vagy. Mindig sikerül lenyűgöznöd. – hálálkodtam szívemből szólva.

- Nagyon szívesen, de ne húzd az időt és ne várakoztasd Liamet, hanem irány oda hozzá. Várj, előre megyek, hogy láthassam a reakcióját, amikor meglát. – csicseregte vidáman és már ott sem volt a szobában. Mély levegőt véve hagytam el a négy falat és lépkedtem végig a nappali felé vezető folyóson. Liam nekem háttal állt és kifelé nézelődött a tenger felé. Louis és Niall pedig a kanapén terpeszkedett és valamiről egész komolyan beszélgettek. Bár Nialltől azért hallatszott a nevetése. Amikor azonban megpillantottak a szavuk is elakadt és csak mosolyogva figyeltek rám. A gyomromban pillangók százainak repdesését éreztem és úgy éreztem forog velem a világ. Azonban csak Liamre tudtam koncentrálni és arra, hogy minél előbb csak vele lehessek kettesben. Ahogyan a srácok abbahagyták a beszélgetést Liam úgy fordult hátra és pillantott meg. A mosolyom az arcomon egyre nagyobb lett, ahogy őt figyeltem. Meg sem tudott szólalni éppen úgy, ahogyan azt Lottie is jósolta a sminkelésem során.

- Tif.. Nem találok szavakat.. gyönyörű vagy! – lépet oda hozzám miközben kedvesen mosolygott. Én közben természetes ügy, hogy teljesen zavarba estem és csak álltam, mint egy rakás szerencsétlenség.

- Köszi. – habogtam gyagyán és szívem szerint elsüllyedtem volna.


- Indulhatunk? – kérdezte közvetlen elém lépve. Én csak bólogattam és nem mertem a többiekre nézni. Percek múlva pedig kézen fogva hagytuk el a szállást és az utunk egyenesen a tengerpart felé vezetett. Liam még párszor megdicsérte a kinézetemet és lényegtelen dolgokról kezdett fecsegni. Lassan pedig megérkeztünk egy gyertyákkal megvilágított helyre. Egy pokróc volt leterítve, amin egy fontkosár helyezkedett el. Liam vidáman letelepedett és a példáját követve leültem a pokrócra. Az ezt követő események pedig teljesen felgyorsultak számomra.

2 megjegyzés:

  1. Pár hete kezdtem el olvasni és nagyon elnyerte a tetszésemet...:)))
    Imádom:))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) Köszönöm, hogy írtál és örülők neki, hogy tetszik a blogom :)

      Törlés