Fourteenth

Hi Guys! Itt a következő rész is. Köszönöm a visszajelzéseket. Hát a részhez annyit tudok hozzá fűzni, hogy elérkezett az egyik várva várt pillanat is. Jó olvasást!
Puszi Fanni~

~Liam Payne~

Ajánlott zene

Abban a reményben ültem fel három nappal ezelőtt arra a repülőgépre, ami New Yorkba vitt, ahol a barátnőm is tartózkodott, hogy a kapcsolatunkba némi szikrát tudok varázsolni. Izgatottan vártam, hogy a repülő földet érjen és az első utamba akadó taxiba beüljek és arra a helyre érjek, amit némi nyomozás után derítettem ki Sophiatól, azzal a szándékkal, hogy virágot küldjek neki vagy némi kisebb meglepetést. Egy sor könyörgés után végül is elküldött egy címet. Azonban amikor oda értem és fotózás helyszínére és a recepcióst számon kértem, hogy merre találom Sophiat kissé meglepődtem. Azonban a válaszára nem számítottam. Azt mondta, hogy hónapok óta nem járt náluk fotózáson és a rendszerük szerint nem is tervezik visszahívni egy ideig. Hirtelen minden összedőlt bennem és nem tudtam mit kezdeni. Megpróbáltam összeszedni magam és udvariasan megköszöntem a segítségét és igyekeztem kikerülni az épületből. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy Sophia becsapott. Ha nem akart velem lenni, akkor miért nem mondta meg a szemembe nyíltan, ahelyett, hogy kitalált mesét fabrikált volna, hogy New Yorkban van és dolgozik. Hát már az őszinteségnek is vége van ebben a kapcsolatban? Tehetetlenül ácsorogtam odakint és az emberek csak elhaladtak mellettem. Kicsit sem lehettem pedig feltűnő a csomagjaimmal. A telefonom-előkotortam a zsebemből és hívogatni kezdtem Sophiat. Hosszas percek teltek el, mire felvette.

- Igen? – jött a hangja a vonal túlsó feléből és kissé ingerülten csengett.

- Szia, kicsim! Merre vagy? – kérdeztem érdeklődve.

- Liam szerinted merre lennék? Mondtam már százszor, hogy dolgozok. Épp egy ötperces szünetem van, szóval gyorsan mond, hogy mit szeretnél. – mondta és a hangját megemelte. Nem akartam neki elmondani, hogy itt vagyok, szóval adtam neki a hülyét. Igazából meg sem kellett magam erőltessem, hiszen egészen idáig elég könnyen az orromnál fogva vezetett.

- Ugye azon a címen vagy amit megadtál? – kérdeztem bátortalanul.

- Igen, miért? – kérdezte értetlenül, a hangja pedig türelmetlen volt.

- Hát küldtem neked virágot, de a szállító visszaszólt az imént, hogy nem vagy ott és nem tudta oda adni. – mondtam és vártam a reakcióját. Most már nem tud átverni és a bizalmamat is elvesztette.

- Kedves tőled bébi, hogy meg akartál lepni egy virággal, de elő jött valami allergiám és nem igazán tudnám hasznát venni. A szállító pedig biztosan elrontott valamit, hiszen bent vagyok a fotózás kellő közepén. – magyarázta, mire én csak nagyokat hallgattam.

- Oké, hát akkor mindegy. Szia. – nyomtam ki a készüléket. Képes volt ismét hazudni nekem. Hogy teheti ezt pont velem? Hiszen a barátja vagyok és egy kapcsolat lényege az őszinteség és a bizalom. Hogyan bízhatnék meg benne továbbra, ha ő hazudik nekem és titkolózik? Nem volt eddig elég a távolodás és a kapcsolatunk elhidegülése, akkor még ez is rátesz egy lapáttal. Fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék, így tehetetlenül indultam meg egy irányba és a legközelebbi hotelban kivettem egy szobát. Nem volt semmi kedvem visszamenni egyből Angliába. Tudtommal a többiek is kaptak jó pár nap kimenőt, hogy haza mehessenek. Gondolom, így egyiküknek sem hiányzok. Holnap reggel meglátom, hogy milyen kedvem lesz, és ha úgy gondolom, akkor visszamegyek Londonba. A nap további részében csak ültem a hotelszobában és a falat bámulva gondolkodtam. Nem csak a Sophiaval való kapcsolatomon, hanem Tiffanyn is. Félek, hogy megbántottam a hazugságaimmal, amiket nyugtatás képen mondtam neki. Talán hiba volt, de nem tudok visszamenni a múltba és megakadályozni, hogy ismét kimondjam. Sokszor beszéltem már vele a kapcsolatomról és ő azt tanácsolta, hogy tegyem azt, amit helyesnek látok. Nem biztatott arra, hogy szakítsak, mert ennek így nincs tovább már értelme, ha egyedül érzem magam a kapcsolatban. Viszont nem is biztatott arra sem, hogy maradjak Sophiaval. Többször is átgondolva a lehetőségeket, kezdtem egyre közelebb kerülni ahhoz, hogy a kapcsolatunk pihentetése mellett döntök. Bele fáradtam a folytonos próbálkozásokba és már tetőtől talpig elegem van. Nem bírom ezt tovább folytatni. Már csak azt kellett kiderítsem, hogy ezt a tényt miként közöljem Sophiaval. Hiszen nem akarok olyan bunkó lenni és egy sms-ben vagy egy e-mailben mondjam el, hogy jobb lesz mindkettőnknek, ha külön válnak egy darabig az útjaink. Tanácstalan voltam és fogalmam sem volt, hogy kit hívhatnék fel és beszélhetném meg vele, hogy szerinte mi lenne a helyes. Egy ember neve ugrott csak be, akivel ugyan nem régóta ismerjük egymást, de bármiről tudok neki őszintén beszélni és bízok a szavában. Ez a személy pedig nem más, mint Tiffany. De az a kínos reggeli beszélgetés óta fogalmam sincsen, hogy merjem e felhívni. Sőt terhelni sem akarom a problémáimmal. Hadd élje a maga kis világát, hiszen neki is elég nehéz helyzete van. Ott van Nick, akivel egyszer randizott és majdnem megcsókolta. Tiffany elmondása szerint nem szerelmes, de kitudja, hogy a továbbiakban hogyan alakulnak az érzései. Lehetséges, hogy Harry miatt nem fog vele többé találkozni, mivel belátta, hogy nem érdemes egy srác miatt veszekedni az unokatestvérével. De velem sem lehetne nagy jövője. Neki egy olyan fiúra van szüksége, aki mindig mellette tud lenni és szereti és elfogadja olyannak amilyen. Aki nem akarja kihasználni, ahogyan az elején én terveztem a barátnőm féltékennyé tevésében. Még mindig rosszul vagyok a gondolattól is, hogy hogyan juthatott ilyen az eszembe. Szívem szerint behúznék magamnak ezért a puszta gondolatért is. Estefelé a hasam korgására eszméltem fel és akkor jöttem rá, hogy ma még semmit sem ettem. Rendeltem a szobámba valami ennivaló félét, de fogalmam sem volt róla, hogy mit eszek, mivel amilyen gyorsan csak tudtam elfogyasztottam, majd egy kis habfürdőzés után elfeküdtem és az álmok mély birodalmába csöppentem. Ez a nap még kétszer ismétlődött meg, majd a reggeli első Londoba tartó géppel haza mentem. A repülőúton is többnyire aludtam vagy a telefonomon zenét hallgattam. Sophia az előző este küldött egy üzenete, hogy ha találkozni szeretnék vele, akkor a következő napon sort keríthetnénk rá, mivel az állítólagos fotózása miatt Londonba megy. Körülbelül fogalmam sem volt róla, hogy mit is mondhatnék neki azzal kapcsolatban, hogy fejezzük be azt, ami kettőnk között van. Azt mondta, hogy csörgessem meg estefelé, de én nem bírtam volna addig várni, így gondoltam meglepem és amint a repülőtérről sikerült egy taxit fogjak az ő lakása címét diktáltam le. Izgatott voltam és egyben vártam is, hogy oda érjek. A békés és csendes szakításban reménykedtem vagy abban, hogy esetleg rá tudom beszélni arra, hogy változtasson a hozzá állásán és többé ne hazudjon nekem. Még mindig nem árultam el neki, hogy utána mentem New Yorkba. A taxi lassan megállt én pedig a fuvar árát az első ülésre dobtam, majd kiszálltam a csomagjaimmal a kocsiból. Lassú léptekkel vágtattam felfelé, majd a lakásajtajában megnyomtam a csengőt. Hosszas percek teltek el, mire hallottam a kulcs zörgését a zárban, majd Sophia kipirult arccal nyitott ajtót egy száll vékony kis köntösben. Ezt a köntösét mindig csak akkor viseli, amikor az a bizonyos dolog megtörténik köztünk. Amikor észrevette, hogy én vagyok az hirtelen megdöbbent és megmerevedett. Rám akarta csapni az ajtót, de hirtelen indulatomból és erőből kinyitottam. Elegem lett abból, hogy mindig le akar rázni.

- Liam te mit keresel itt? Arról volt szó, hogy csak este jössz. – esett nekem és közben idegesen csavargatta az egyik tincsét az ujjai körül.

- Jaj, bocsáss meg, hogy látni akartalak és meg szerettelek volna lepni. A barátod volnék nemde? Akkor időpontot kellene egyeztetnem veled, hogy mikor jöhetek át hozzád miután hosszú ideje nem láttalak? – kezdtem el felemelni a hangom, ami engem is meglepett. Bár mostanában nem ez az első vitánk.

- Megtennéd azt, hogy most elmész? Ha sikerült lenyugodnod, akkor este találkozhatunk. – kiabálta és az ajtó felé kezdett el lökődni.

- Sophia nem megyek el, mert valami fontos dologról akarok beszélni veled. – magyaráztam valamivel nyugodtabban és kérlelve néztem rá.

- Nem ez a megfelelő idő Liam… - motyogta és lesütötte a szemeit. Majd a hálószobája felől hangokat hallottam. Értetlenül néztem rá és a hang irányába figyeltem.

- Kicsim minden rendben van? – kiabálta egy férfi és biztos voltam bennem, hogy nem az apukája lehet az. Hirtelen elöntötte az elmémet egy zavaros köd. A vérnyomásom éreztem, ahogyan a magasba szökik, majd elönt a düh és az indulat.

- Persze életem! – kiabálta vissza Sophia. Gyűlölődve és undorodva néztem rá és éreztem, ahogyan a szemeimet marni kezdik a könnyek. – Liam megmagyarázom. – tette fel a kezeit, de belé fojtottam a szót.

- El ne kezdj nekem magyarázkodni. Nem vagyok rá kíváncsi eleget bizonyítottál. Egész végig az orromnál fogva vezettél! Hazudtál nekem arról is, hogy New Yorkban vagy igaz? Oda mentem és ott közölték, hogy nem is voltál jelen azon a helyszínen hónapok óta. Mi mindenben hazudtál még nekem Sophia? Biztosan remekül szórakoztatok a kanoddal rajtam, hogy hívogattalak és üzeneteket hagytam róla, hogy szeretlek. De te biztosan abban is hazudtál, amikor azt mondtad, hogy szeretsz. Abban a tudatban jöttem ide, hogy talán még nem késő megmentsük a kapcsolatunkat, de inkább felejtsük el egymást. Befejeztem veled Sophia. Bele fáradtam a játékaidba és a hazudozásaidba is. Remélem, boldogok lesztek. – kiabáltam vele és a csomagomat felkapva becsaptam magam mögött az ajtót. Nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy még sírni is lásson. Amilyen gyorsan csak tudtam fogtam egy taxit és alig vártam, hogy haza érhessek. Félve nyitottam be a villa ajtaján, majd körbenéztem és nagy megkönnyebbülésemre senki sem volt itthon.  Gyorsan felvittem a szobámba a bőröndömet, de semmi erőm nem volt ahhoz, hogy ki is csomagoljak. A szoba közepén összerogytam és a könnyeim utat is törtek. Itt nem kellett már attól aggódnom, hogy bárki meglátja a gyengeségem se Sophia, sem az újságírók és még a srácok se. Így amíg ők távol vannak, nekem addig van, pár napom kipiheni magam és rendbe tenni a gondolataimat. Tudom, hogy a srácok előtt nem kellene, szégyelljem magam. Hiszen ők csak jobb kedvre szeretnének deríteni. De valahogyan még is furcsa számomra, hogy a jelenben én vagyok a leggyengébb. Azt hittem, hogy barátságosan fogunk elválni egymástól. Egy percre sem gondoltam volna, hogy megcsal. A legtöbb ember megnézte volna azt a személyt, akivel a párja megcsalja, de én inkább nem voltam rá kíváncsi. Jobbnak véltem, ha rejtély marad számomra. A hirtelen kirohanásomban csak behúztam volna neki egyet aztán feljelentett volna testi sértésért. Aztán nem hiányzott volna, hogy a magazinok címlapján fusson a hír, hogy Liam Payne egy erőszaktevő lett. Az egész internet erről csámcsogna. Bár hamarosan kitudódik a szakításunk ugyanis az összes fényképemet letörlöm az oldalaimról, ahol Sophiaval vagyok. A nap vége felé elő halásztam egy barna dobozt a garázsból és a szobámban lévő összes tárgyat bele hajigáltam, ami rá emlékeztet. A szekrényemből is kivettem azt a pólót, amit még tőle kaptam. Semmit sem akartam megtartani, ami hozzá kapcsolódik. El akarom felejteni, hogy valaha is a barátnőm volt. Miután minden a dobozba kerül egy kissé megkönnyebbülten vittem ki a garázsba és a polcrendszerünk legfelső polcára tettem. Az esti teendőim elvégzése után befeküdtem az ágyamba és felnéztem a közösségi oldalaimra és onnan is kitöröltem minden emléket, ami hozzá köt. Felnéztem a twitteremre is és a trendek között megtaláltam, hogy Harry Holmes Chapelbe van.  A telefonom egy darabig az ujjaim között szorongattam és a névjegyzék közül kikerestem Tif számát. Az arca és száma már ott villogott, de egyszerűen nem tudtam rányomni a hívás gombra. Pedig akivel most beszélni tudnék az csak ő. Hallani akartam a hangját és meg akartam könnyebbülni is azzal, hogy kibeszélem magamból. De nem akarom a kedvét elrontani azzal, hogy zaklatom a problémáimmal. Így hát a telefont az éjjeliszekrényemre tettem és a párnámba fúrtam az arcomat és vártam, hogy az öntudatlanság mély birodalmába csöppenjek.

~Harry Styles~

Reggel mosollyal az arcomon ébredtem. Az oldalamhoz bújva pedig Tiffany szuszogott mellettem, aki még az igazak álmát álmodta. Valamiért különös érzés lett úrrá rajtam és boldogsággal töltött fel, ahogyan őt csodáltam. Az arcáról ártatlanság sugárzott és gyengédség. Az órámra pillantva észleltem, hogy már reggel tíz óra múlt pár perccel. Óvatosan kezdtem el cirógatni az arcát ébresztés képpen, ami megjegyzem elképesztően selymes tapintású. Halk nyöszörgés után pedig a szemeit kinyitotta és a tekintette fogva tartotta az enyémet. A haja kissé káoszként terült szét a párnán az arca körül, de még így is gyönyörű volt.

- Jó reggelt! – mosolygott rám.

- Neked is jó reggelt hercegnő! – mosolyogtam rá vissza, mire ő halkan kuncogott.

- Mit csinálunk ma? – érdeklődőt, miközben édesen mosolygott.

- Hát először is megreggelizünk, aztán kitalálunk valamit. – magyaráztam és lassan felültem, majd kimásztam a meleg és puha ágyamból. Tif is követte a példámat és a lépcsőn magam elé engedve lépkedtünk halkan.

 Anyu már a konyhában sürgőt forgott. Amikor észrevett minket az arcára egy hatalmas mosoly ült ki és két puszi után letessékelt minket az asztalhoz. Elénk tett egy jó nagy tányérnyi palacsintát és egy-egy bögre kakaót. Elégedetten fogyasztottuk el a reggelit jó gyerekek módjára. A reggeli után egy darabig a nappaliban feküdtünk a kanapén összebújva és a tévét néztük. Az egyik személyes kedvenc rajzfilmem ment a Family Guy. Elég jót szórakoztunk rajta és sokat nevettünk. De nem sokáig tartott ez a szórakozási lehetőségünk, ugyanis anyu kitalálta, hogy miért nem megyünk el sétálni, hiszen milyen szép idő van odakint.  Így hát eldöntöttük, hogy felöltözünk, aztán amerre kedvünk tartja, elindulunk. Ha nem ismerném anyut, akkor azt hinném, hogy le akar rázni minket. Tiffany mondhatni jókedvűen sétálgatott mellettem. A lenge kis nyári ruhájába néha-néha belekapott a szél. A hosszú barna haját pedig az arca körül lebegtette. Az utcák nagyjából üresek voltak. A játszótereken lehetett látni pár gyereket és a nagyobbakat a görkorcsolya és gördeszka pálya élményei tartották rabul. Tovább sétáltunk és egy másik játszótérre értünk, ahol rögtön a hintákba ültünk és lassan lökődtük magunkat előre-hátra.  Egy kicsit úgy éreztem magam, mint mielőtt még sztár lettem. Hiányzik a régi életem. Hiszen régen simán végig tudtam menni úgy az utcán, hogy senki sem állított le autogramot és közös képet kérni. Minden probléma nélkül tudtam elintézni a bevásárlást úgy, hogy nem volt szükségem arra, hogy a testtőrök szervezzenek mentőakciót a boltból való kijuthatásomra. Nem azért szerettek, mert híres és menő vagyok. Magamért szerettek és semmi másért. Nem kellett hátat fordítsak a régi barátaimnak, akikkel szinte évek óta nem találkoztam és nem beszéltem velük semmilyen formában. Csak én voltam akkor Harry Styles, aki még iskolás és a szabadidejében egy pékségben dolgozott. Az akkori barátaim nem azért barátkoztak velem, mert híres vagyok, hanem mert kedveltek. Most viszont alaposan meg kell ismerjem az embereket, mielőtt közel engedem magamhoz, hiszen kitudja, hogy nem-e a hírnevem miatt akarnak-e a barátaim lenni vagy sem. Miután meguntam a saját magam hintáztatását úgy döntöttem, hogy Tifet lökdösöm magam helyett.  Igyekeztem minél magasabbra kerüljön, amin eleinte csak nevetett majd a nevemet sikítozva kérte, hogy állítsam meg a hintát. Próbáltam lelassítani de hirtelen megbotlottam és hanyatt estem a homokba. Nevetve terültem szét és pár pillanat múlva Tiffany kiugrott a mozgó hintából és hozzám sietett.

- Harry jól vagy? – kérdezte aggódva. Számomra olyan édes, amikor aggódik valami miatt. Legalábbis amikor a legkisebb apróságokon. Nevetve fetrengtem még mindig.

- Remekül, de segítenél felkelni? – kérdeztem tőle és felé nyújtottam a kezét. Ő persze nem számított arra, amit terveztem. Kedvesen megfogta és próbált felhúzni, de én kisebb erőlködések nélkül lerántottam magam mellé. Az meglepett arckifejezése láttán pedig jót derültem.

- Gonosz vagy Styles. – bökött a mellkasomra és kacagni kezdett.

- Csak egy kicsit. – kacsintottam rá, amitől általában a nőnemű lényeknek randi közben még a lélegzete is eláll. Váratlan módon pedig belőle is ugyan azt a reakciót váltottam ki. Talán akkor mégis csak lenne nála esélyem? Vagyis úgy értem, hogy bejövők neki vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak érthetően. A gyönyörű szemeibe és a mosolyába úgy éreztem, hogy teljesen elvesztem. A fejemet felé közelítettem és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára. Majd elkezdtem csiklandozni, amire ismét a nevemet visította, akár csak néhány perccel ezelőtt a hintán. Majd abba hagytam ezt a tevékenységemet, amikor a könnyei is folyni kezdtem a csodás arcbőrén a nevetéstől. Lefeküdtem mellé vissza a homokba és az eget kezdtem tanulmányozni, miközben az ujjaimat összefontam az övéivel. Megnyugtató érzés volt így lenni vele. Úgy éreztem, hogy a külvilág megszűnt létezni számomra és csak a jelen pillanatra koncentráltam. Arra gondoltam, hogy nem tudnám elképzelni magamat mással csakis vele. De ha sikerülne hozzá közel kerülnöm, és ha valamilyen csoda folytán ő is viszonozná az érzéseimet, akkor nem tudnám elengedni Kaliforniába. Nem bírnék nélküle élni, bár tudom, hogy a turné miatt nem tudnék vele sok időt lenni. De abban a kevés kis időben csak vele szeretnék lenni. A külvilágtól elzárkózva és csakis rá összpontosítani és a közös jövőnkre. Magamhoz akarom kötni minden módon, ahogyan emberileg csak lehetséges lehet. Elég morbid hangzása van ennek a részletes és öntudatos tervemnek, hiszen még elég fiatal vagyok, és úgy tűnhet, hogy fogalmam sincsen, hogy miről beszélek, csak folynak belőlem a szavak. Miközben az eget kémleltem és a gondolataimba merültem megéreztem, mintha engem nézne. Felé fordítottam a tekintetem és az találkozott az övével. A szemei ragyogtak és a szája is felfelé kerekedett. Az a bizonyos érzésem, hogy meg akarom szerezni még erősebb lett. Kezdtem közel hajolni hozzá és azt a késztetést éreztem, hogy meg kell csókoljam amikor a zsebemben lévő telefonom megcsörrent és ezzel megszakította a pillanatot. Talán egy égi jel volt, hogy amire készültem az nem helyes és nem elfogadott. Morgolódva nyúltam be érte a zsebembe és húztam végig a zöld csíkot. Azonban amit az illető személytől hallottam az teljesen sokkolt. Képtelen voltam felfogni, hogy mit hadar.