Tenth

Hi guys!
Nem is tudom mivel kezdhetném a mondandómat. Talán azzal, hogy nagyon sajnálom, hogy pár napja egyetlen részt sem hoztam, de mindennek megvan az oka. A magánéletemben kisebb változások mentek végbe és mostanában sok időt vagyok a barátommal is. A másik indokom pedig az, hogy kicsit nehezen ment az, hogy minden napra új részt tudjak hozni és úgy a blognak is a hónap végére már bőven vége lenne talán. Így hát igyekszem három naponta friss részt hozni. Köszönöm az előző részhez érkező visszajelzéseket és az új feliratkozásokat is. Remélem ez a rész is tetszeni fog.
Puszi Fanni~

~Tiffany Mills~

Mosollyal az arcomon vettem le a vizes ruháimat és bújtam bele egy kényelmes száraz melegítőbe és pólóba. Szinte még mindig nem bírom felfogni, hogy túlestem az első csókon. Méghozzá Liammel. Fantasztikusan csókol és még mindig a hatása alatt tébolygók. Harry szobájából kivettem egy száraz pólót és egy nadrágot, hogy mégse a vizes ruháiban üljön.

- Tessék. – nyomtam Liam kezébe a száraz ruhát.

- Köszi. ­– motyogta és elindult a fürdő felé átöltözni

Amíg várakoztam rá a telefonom hirtelen megcsörrent. A képernyőn pedig Nick neve volt. Mióta Liam megcsókolt, azóta ő teljesen kiment a fejemből. A kelleténél is lassabban húztam végig a zöld csíkot, majd emeltem a fülemhez.

- Szia Tif-tif! – köszönt vidáman.

- Hello! – köszöntem vissza neki illedelmesen. – Mit szeretnél? – kérdeztem érdeklődve és már tűkön ültem, hogy Liam mikor tér vissza.

- Arra gondoltam, hogy talán csinálhatnánk valamit közösen. Van kedved elmenni görkorizni? – kérdezte reménykedve.

- Sajnálom Nick, attól tartok, hogy ma nem tudunk találkozni. Az egyik barátommal vagyok ma. – magyaráztam, de ő végig sem hallgatott, hanem kinyomta a telefonját.

- Valami gond van? – kérdezte aggódva Liam, amikor visszatért.

- Csak Nick az. Görkorcsolyázni akart hívni, de mondtam neki, hogy ma nem jó. Különben is szakadó esőben hová akarna menni? Erre ő meg sem hallgatott csak letett.  – hadartam, de különben nem nagyon zavart a dolog. Hiszen nem járunk, csak találkozgatunk. Egyébként sem tartozok neki semmiféle magyarázattal, ha éppen úgy döntök, hogy nem akarok vele találkozni. A gondolataimból Liam gyengéd rázogatása ébresztett fel.

- Harryvel nem szeretnél kibékülni? – kérdezte reménykedve. – Este szinte a sárga földig itta magát miattad. – tette hozzá én pedig lehunyt szemekkel bólogattam.  Liam egy önelégült vigyort villantott felém majd a kezemet megfogva kezdett el a bejárati ajtó felé húzni.

- Várj, előbb húzok valami normálisabb ruhát. Nem szeretnélek az utcán ezzel a szerelésemmel égetni. – mondtam és felszaladtam a szobámba. Magamra kaptam egy világoskék színű farmert. Egy szürke vékony ingbe bújtam bele a hajamat pedig szabadon hagytam. A sminkeléssel sem foglalkoztam sokat, csak felkaptam a farmerdzsekim és már szaladtam is le Liamhez. – Indulhatunk. – sóhajtottam és az esernyőmet a fogasról leakasztottam.

Beültem Liam autójába és a biztonsági övet rögtön bekapcsoltam. Liam elfordította a kulcsot és a kocsi azonnal életre kelt. Óvatosan vezetett és a gyalogosokat is átengedte az úton, a kisebb mellékutcákon. Pár perc múlva már a villájuk előtt parkolta le az autóját egy nagy garázsban. Ezen kívül még több jármű is parkolt ebben a garázsban. Kiszálltunk én pedig ámulva figyeltem őket.

- Tetszenek igaz? – kérdezte nevetve. – Az ott Louis-é az a másik kettő pedig Harryé. – magyarázta.

Az utóbbi személyre gondolva kicsit megborzongtam. Tudom, hogy úgy viselkedtem vele, ahogyan nem szabadott volna. Ezért pedig még fogalmam sincsen, hogy hogyan kérjek elnézést, hogy a következő percben ne rakjon be a kocsijába és vigyen el magától és a srácok közeléből, no és persze Londontól. Ez a város valahogy teljesen jobban a szívembe dobta magát, mint az a város, ahol kiskorom óta élek. Minden oda köt: a szüleim, Amy és a sok apróbb dolog. Mint például a leendő főiskola, ami az életemnek egy eléggé meghatározó korszakának a tanúja lesz. De egy másik részem viszont Londonba akarna maradni örökre, egészen addig, amíg egy bizonyos személy a közelemben van. Csak egy apró bökkenő van a csodálatos és mesébe illő álmommal, hogy vele maradjak és boldogok legyünk. Az apró bökkenő viszont súlyos sziklaként gördült elém és az álmom elé. Sophia. A lány, akiért Liam bármit megtenne, csak újra boldogok legyenek együtt. Én pedig nem tartozom Liam világába. Azt sem értem, hogy mi volt az egész a kertben. Még mindig beleborzongtam a gondolatba is, hogy az ajkai, amivel azt a hárpiát csókolgatja, nemrégiben még az én ajkaimon pihentek. Közben beértünk egy szűk ajtón a konyhájukba. Az asztal tele volt pakolva étellel és a hűtőszekrény mögül elő bukkant Niall is. Kedvesen mosolygott rám és érdeklődő pillantást küldött felém.

- Sziasztok! Jó végre újra látni Tiffany. – jött közelebb és óvatosan megölelt. Liam közben lassan kiment a konyhából. Hallottam a lépcsőn a dübörgést és gondoltam, hogy ő mehet fel.

- Téged is jó látni Niall. – mondtam és tényleg így gondoltam. El sem tudnám képzelni, hogy pár hét múlva vissza kell, térjek a hétköznapi és unalmas életemhez, míg velük csak a kapcsolatot az internet segítségével fogom tudni tartani. Bár ha elindul a következő turnéjuk, akkor nem sok időt fognak rám szakítani. A gondolaton kissé elszomorodtam és ezt ő is észrevette.

- Mi a gond hercegnő? – kérdezte és végig simított az arcomon. Nem tudtam mit is mondhatnék neki. Hiszen az igazságot teljesen nem mondhatom el neki. Mit szólna hozzá, ha kinyögném azt, hogy mennyire megkedveltem őket. – Harry miatt vagy szomorú? – kérdezte, míg én meglepődve húztam fel a szemöldököm. Talán mégsem kell, neki elmondjam, hogy mennyire boldog vagyok, amiért része lehetek még kis időre is az életüknek.

- Egy picit… - motyogtam, bár inkább nyöszörgésnek hangzott. A pillanat, hogy nemsokára szembe kell, nézzek Harryvel és elnézést kérjek tőle a lehetetlen viselkedésem miatt, kicsit megrémített.

- Nem kell, aggódj. Harry nagyon szeret téged és nem tudna megbántani semmivel. Tegnap is képes volt utánad menni csak, hogy megóvjon téged. Számára te olyan vagy, mintha a testvére lennél. Szóval szerintem béküljetek ki egymással, hogy minél előbb csinálhassunk valami közös programot. Mondjuk egy bulit. – magyarázta lelkesen és a lelkesedése belém is egy kis bátorságot öntött. Igaza van mindenben. Már biztosra vettem, hogy valóban egy idióta vagyok, amiért úgy leszidtam azért, mert ő csak meg akart óvni. Tényleg olyan számomra, mint egy báty, akire mindig is úgy vágytam, de sosem kaptam meg. Viszont ez egy újabb indok a saját magam utálására. Pár perc múlva lépteket hallottam, majd Liam hanyagul dőlt a falnak és a fejével az ajtó felé biccentett. Biztosan szólt Harrynek, hogy itt vagyok és beszélni szeretnék vele. Niall bátorítóan megszorította a kezemet, majd elindultam Liam felé. A levegőt szinte kapkodva szívtam be és ki. A lábaim remegtek és egy pillanatra haboztam, amikor már az Ő szobája előtt álltunk. A kezem már a kilincsen volt, de hirtelen fogalmam sem volt, hogy mit is mondhatnék számára. Liam végig simított a hátamon és egy gyengéd puszit nyomott a hajamba. Remek, egy újabb dolog, amin agyalhatok. De nem most, így elraktároztam az agyamnak egy másik részére. Nagy levegőt véve nyomtam le a kilincset és léptem be Harry birodalmába. A szoba eléggé rendezetlen volt és a ruhái szerte szét voltak dobálva a terem különböző részein. Alkoholos üvegek sokasodtak az éjjeliszekrénye előtt. Tényleg leitta magát miattam. Az én borzalmas viselkedésem miatt. Az ágyán feküdt egy takaró alatt. A tekintete kissé még bágyadt volt és a szemei is kisírtak voltak egy picit. A fejét nem emelte fel a párnáról, de a tekintetét rajtam tartotta. Nem nagyon tudtam mit csinálni így félúton az ágya és az ajtó között toporogtam. Nem mertem nagyon a zöld szemeibe nézni, ugyanis szörnyen éreztem magam. A torkom kiszáradt volt és a hangomat sem találtam. De aztán erőt vettem magamon és kinyitottam a számat. Hiszen ha valóban szeret, akkor úgysem fog elküldeni a fenébe.

- Szia!- mondtam és mást nem tudtam kinyögni.

- Tif! – nyújtotta felém a kezét. Óvatosan közelebb lépkedtem és végig a zoknim orrán tartottam a tekintetem. A kézfejem után nyúlt és lehúzott magához.

- Harry… - kezdtem bele és attól féltem, hogy a hangom elcsuklik vagy megremeg. Ám az utóbbi félelmem teljesült is. Éppen, hogy kimondtam a nevét máris elszállt minden bátorságom. De aztán lecsuktam a szemeimet és egy szuszra kezdtem hadarni. – Én annyira sajnálom, amiért olyan goromba és elviselhetetlen voltam. Nem szabadott volna annyira kiakadnom, amiért utánam jöttél, hiszen mégis csak unokatestvérek vagyunk és szinte már testvérek. Tudom, hogy csak meg akartál óvni és vigyázni szerettél volna. Mire én úgy kiakadtam. Sosem vágtam le még olyan hisztit, mint aminek tegnap a szemtanúja és áldozata voltál. De úgy érzem, hogy mióta itt vagyok teljesen megváltoztam. Más embernek érzem magam és sokkal több önbizalmam lett. Odahaza senkit sem érdekeltem igazán, míg itt pedig folyton folyvást a szebbnél szebb bókokat kapom és a törődést, amihez nem vagyok hozzá szokva. Tudod, amikor beszélgettünk a medence mellett akkor beláttam, hogy nem lenne helyes, ha bármelyik barátodba is bele szeretnék. Így hát, hogy ez ne következzen be igent mondtam Nicknek arra a randira. Az első alkalom volt, hogy egy fiú elhívjon magával valahová. Bennem pedig fellángolt az örült és lázadó tini énem. Sosem voltam az a lázadó típus. De el akartam egy bizonyos érzést felejteni valaki iránt. Nick pedig tényleg aranyosnak és kedves srácnak tűnik. Nem tervezek vele hosszú távú kapcsolatot, hiszen pár hét múlva vissza kell, menjek Kaliforniába és biztosra veszem, hogy akkor látnánk egymást utoljára. Nem szabadott volna úgy beszélnem veled és megértem, ha azonnal el akarsz vinni Anne-hez, hogy ő bajlódjon velem, hogy te nyugodtan éld az életedet. –mire befejeztem a beszédemet, addig ő meglepődve figyelt rám. Kis idő kellett neki, amíg megemésztette a hallottakat. Bár a tekintetéből már az éberség és a kíváncsiság tükröződött.

- Miért kérsz bocsánatot? Hiszen teljesen jogosan akadtál ki. Utánad mentem, hogy szabotáljam a randid, ami persze a legelső volt. Aztán amiket otthon a fejedhez vágtam.. – mondta és maga elé képzelte a jelenetet. – Ugye tudod, hogy nem vagy naiv? Csak az idegesség beszélt belőlem. – magyarázta hevesen és egyre jobban szorította a kezemet.

- De igazad van Harry. Valóban naiv és hiszékeny vagyok. – sóhajtottam és úgy éreztem, ezt muszáj volt vele is megosztanom.

- Szereted őt? Mármint Nicket… - kérdezte érdeklődve.

- Nem tudom, hogy mit is érzek iránta valójában. – ismertem be az igazat és saját magamat is megleptem ezzel a válasszal. Harry egy aprót bólintott és lezártuk a Nick témát. Perceken keresztül ültünk csendben és emésztgettük a másik szavait. Harry valóban aggódik értem és jó érzés volt belátni azt, hogy van olyan személy, aki számára fontos vagyok.

- Anya reggel írt egy üzenetet, hogy a hétvégére már otthon lesz és látogassuk meg. Nagyon szeretne már téged látni. – mondta mosolyogva. Belülről egy hang viszont azt súgta, hogy le akar engem passzolni. Szóval akkor a rémes viselkedésemért hiába kértem elnézést tőle. Már kezdtem pánikba esni, hogy vajon mi lesz, mikor egy egyszerű kopogás hallatszott az ajtó túlsó feléről. Én persze mintha egy villámcsapást vagy egy mennydörgést hallottam volna, rögtön összerezdültem. Harry nevetve húzott le maga mellé és erősen átölelt. Közben pedig kiabálta, hogy ,,szabad”. Liam dugta be a fejét a résnyire nyitott ajtón.

- Nem hallottam, hogy kiabálnátok vagy valami, így gondoltam megnézem, mi van veletek. – mentegetőzött és maga elé emelte a kezeit. Nagy nehezen, de próbáltam leplezni az előbbi pánikrohamom. Szerencsém volt, hogy éppen kopogott, így legalább Harry azt hiszi, hogy Liam ijesztett meg és nem az a gondolat, hogy megunt engem és az angliai tartózkodásom hátralévő részét nélkülük kell, eltöltsem. – Kibékültetek? – kérdezte érdeklődve és lehuppant mellénk az ágyra. A fejemet Harry mellkasára fektetem, míg ő az ujjainkkal szórakozott.

- Persze. – felelte jókedvűen Harry. – A hétvégén mi nem leszünk itthon, mert elmegyünk és meglátogatjuk anyámat. Péntek délután már indulunk is és vasárnap este érünk vissza. Legalábbis én így terveztem. Szóval csütörtökön kéne elintézni a stúdiót. Felhívom Paul-t is, hogy tudjon róla. – magyarázta, Liam pedig mosolyogva nézett ránk. – Mit bámulsz ennyire Payne ilyen vigyorral az arcodon? – kérdezte a drága unokatestvérem. Szóval neki is feltűnt Liam jókedve.

- Jó titeket végre kibékülten látni. – vont vállat egyszerűen. – Szólni akartam, hogy Niall bulit akar tartani este. Tiffany még úgysem ismeri a zenekarunkat, szóval egy remek alkalom, hogy a srácok is megismerjék. – magyarázta Liam és a mellettem fekvő fiú is belelkesedett a buli szó hallatára. Míg a srácok megtervezték, hogy ők kiket szeretnének meghívni, addig én csendesen a gondolataimba merültem. Egyetlen egy névnek sikerült kirántania az elmélkedésemből.

- Ed Seeran? – kérdezte Harry.

- Úgy tudom, a városba van, de kérdezzük meg, hogy van-e kedve eljönni. – tanácsolta Liam. Én pedig rögtön törökülésbe vágtam magam.

- Várjatok, ti el akarjátok hívni egy házibuliba Ed Seerant? – kérdeztem és furcsán néztem rájuk.

Nem tudnám elképzelni magamat és Ed Seerant egy időben a srácok villájában. Hiszen ő híres énekes, míg én egy egyszerű kaliforniai lány. Még Amy is bizonytalankodva hinné el nekem, ha elmesélném, hogy kivel buliztam együtt. De persze a srácoknál nincsen lehetetlen, hiszen ők is hatalmas világsztárok, de a közelükben mindig megfeledkezem erről a tényről. Egyáltalán nem úgy élnek, mint a hatalmas sztárok. Igyekeznek ugyan olyan fiatal srácok, lenni, mint a korunkbeliek, akik bulikat rendeznek és élvezik az életüket. De nekik nem kell iskolába járniuk. Amúgy meg ő maguk sem foglalkoznak vele, hogy sztárok. Aranyosak, kedvesek, megértőek, jobban mint egy hétköznapi ember. Bármit meg lehet velük beszélni úgy, hogy az ember ne érezze magát annyira kínos helyzetben.

- Persze Tif. Mi olyan különleges abban, ha meghívunk egy barátunkat? – kérdezte Harry, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

- Oké. – sóhajtottam egyet és már alig vártam, hogy találkozzak Ed-el. Ő az egyik kedvenc énekesem és megtiszteltetés lesz vele találkozni.

A nap további részében a csapat kettészakadt, ugyanis sokkal könnyebb volt a bulira készülni. Amíg Niall és Harry elmentek bevásárolni, addig én Liam és Louis segítségével a házat takarítjuk. Előtte viszont vagy ötven embert felhívtak, hogy szívesen látják őket az este tartandó házibulijukban. Örültem, hogy Liammel maradhattam ugyanis beszélni szerettem volna a csókunkról, ami már elég távolinak tűnt és talán csak a képzeletem szüleménye. Azonban Lou-t nem könnyű lerázni, ugyanis egy percre sem hagyott minket egyedül. Liam úgy viselkedett velem, mintha nem nagyon hatná meg a jelenlétem. Sophia-t is hívogatta és üzeneteket hagyott neki. Amikor azt a bizonyos ,szeretlek és hiányzol” szavakat kimondta én valami erős fájdalmat éreztem a mellkasom felől. A kedvem, hogy kettesben maradjak vele rögtön el is szállt, ahogyan a bulizásra összegyűlt energiám is elpárolgott. Lou azonban nagyon lelkes volt és nem akartam elrontani az örömét. Szerencsére az érzelmeim elfojtásában már nagy gyakorlatom van. Amíg Louis a partiról fecsegett, amíg a pultot törölgettük, én csak mosolyogtam és bólogattam. Liam pedig egy újabb telefonhívás miatt a szobájába ment.

- Na jó engem nem tudsz átverni kisasszony! Mi a bajod? – kérdezte aggódva. Én pedig értetlenül néztem rá. Bár a kezemből kieső rongy egy kissé elárult. Fogalmam sem volt, hogy elmondjam-e Lounak a tényt, hogy bele szerettem az emeleten telefonálgató barátjába.

- Honnan veszed, hogy bármi bajom lenne? – kérdeztem értetlenül. Valóban nem tudtam, hogy miből vehette észre.

- Ó hát csak érdekesnek találom azt, hogy bele menj abba, hogy a feleségem legyél és legyen egy focicsapatnyi gyerekünk. – mondta és aggódva figyelte az arcom rezzenését.

- De hát nem a buliról volt szó? – kérdeztem az ajkamat rágcsálva.

- Arról volt szó egészen öt perccel ez előtt, de láttam rajtad, hogy nem figyelsz, így gondoltam letesztelek és te boldogan mosolyogva egyeztél bele, hogy Mrs Tomlinson legyél. – kuncogott és közelebb jött.

- Sajnálom egy kicsit valóban elkalandoztak a gondolataim. – vallottam be és éreztem, hogy elpirulok.

- Tényleg milyen volt a tegnapi randevúd? – kérdezte és felhúzta az orrát. – Mármint az után, hogy Harry elszúrta. – tette hozzá. Remek akkor már mindegyikük tud róla.

- Hát hamar haza mentem. Nick nem igazán az én stílusom. Kedves és aranyos srác úgy, mint ti, de csak barátként tudok rá gondolni. – magyaráztam és tovább törölgettem a pultot.

- De vele elmentél egy randira. Nekem még egy esélyt sem adtál. – mutatott rá tapintatosan.

Igaza van, de erre semmi empatikus válaszom nem volt, hogy ne én jöjjek ki belőle rosszul, így témát váltottam. Kérdezgetni, kezdtem az ő meghívottjairól. Nem telt el sok idő megérkezett Harry és Niall is nagy papírzacskókkal a kezükben. Azonnal átvettem tőlük egyet és az asztalra tettem. Még két fordulóval sikerült mindent behordani az autóból. Közben Liam is visszatért és Niall segítségével elkezdte dekorálni a nappalit. Addig én továbbra is Louisal maradtam a konyhában és kikészítettük a tálakba a rágcsálni valókat. Niall is szívesen vállalkozott volna erre a feladatra, de jobbnak láttuk, hogy távol marad a konyhától és így legalább nem falja fel az összes nasit. Harry az italokat pakolta ki és egy nagy csomag piros eldobható poharat sorakoztatott fel az italok előtt. Miután minden kisebb simítást elvégeztünk ideje volt hazamenni és készülődni a partira. Elköszöntünk a srácoktól, akik szinte el sem akartak engedni még erre a kis időre sem. Mosolyogva szálltam be Harry kocsijába és valamiért már nagyon vártam a parti kezdetét.