Thirty-first

Hi Guys!
Ismét itt az új rész. Nagyon szépen köszönöm a kommenteket és a pipákat. Délután szerettem volna felrakni az új részt, de koncertre megyek így nem lenne rá időm. Tegnap előtt felkerült másik blogomra is az új rész hosszú kihagyás után így akit érdekel az kukkantson be oda is, amit ITT megtehet. Jó olvasást a részhez és élvezzétek ki a szünet utolsó napjait.
Puszi Fanni

~Tiffany Mills~

Kétségbeesés, félelem, rettegés. Ezek az érzelmek dúltak bennem. Fogalmam sem volt róla, hogy hol lehetek. Egy sötét alaksorban tértem magamhoz egy székhez kikötözve. Az utolsó emlékem az az volt, hogy miután odaértünk a fotózás helyszínére és nekiláttak a sminkem elkészítésének egy lilás színű üdítőitalt kaptam. Majd a fotózás kelős közepén szédelegni kezdtem és minden elmosódott és elvesztettem az eszméletemet.  Egy gyér fény világított a lépcsőlejáró felé és egy férfi alakját véltem felfedezni. Hunyorogva pislogtam felé, de egyszerűen nem ismertem fel.

- Szia cica! - köszöntött gúnyosan majd elröhögte magát. Amikor a felismerés szörnyű érzése a tudatomig ért borzasztóan éreztem magam még ennél a helyzetnél is. Nem tudtam egyszerűen elhinni, hogy valóban az a személy tart itt fogva, akiben megbíztam. Azt hittem, hogy már a kapcsolatunk kezd baráti lenni. Hányinger kapott el amikor megláttam az arcát és így teljesen megbizonyosodtam, hogy igen Ő az.

- Nick? - kérdeztem bátortalanul, amikre ő csak tovább vigyorgott. - Mit keresek itt? Hogy kerültem ide? Megtennéd, hogy elengedsz és ideadnád a mobilomat? - zúdítottam rá a kérdésbombáimat.

- Attól tartok nem engedhetlek el. - mondta egy kaján vigyor kíséretében.

- Mi-miért? - dadogtam miközben próbáltam a kezeimet kiszabadítani nem sok sikerrel.

- Mert terveim vannak veled és a barátaiddal. Remélem megértesz és nem fogsz haragudni rám, ha egy kicsit elszórakozok veled. - mondta, miközben egyre közelebb jött hozzám.

- Tudod te mivel szórakozzál! - keltem ki magamból, majd a következő pillanatban egy nagy csattanást éreztem az arcomon. A tenyerének a nyoma csak úgy égett a bőrömön. - Ezért az egészért még nagyon szívni fogsz. A srácok előbb vagy utóbb megtalálnak és elintézik azt, hogy börtönbe csukjanak hiszen oda való vagy. Még mindig nem válaszoltál arra, hogy miért vagyok itt és mit akarsz pontosan a srácoktól? - hadartam és egyre ingerültebb lettem.

- A barátaid fizetni fognak azért, hogy téged visszakaphassanak. Remélem elnézed, hogy mégiscsak valamiből fizetnem kell a tandíjamat és a fotózással járó költségvetéseket is fizetnem kell. Te pedig átvertél engem. Egy randi után összejöttél azzal a göndör hajú bohóccal. Mit sem törődtél azzal, hogy én közben valóban éreztem irántad valamit vagy sem. Bár igaz az utóbbi az igazság mivel más lányt szerettem és szeretek is jelenleg. Ami a legeslegjobb az nem más, minthogy a te kis barátodat úgy palira tudja venni ismét, mint ahogyan régen is. Sophia amíg azzal az énekes majommal kevert a hírneve miatt végig az én barátnőm volt. Folyamatosan átverte és a szemébe hazudta azt, hogy szereti miközben rám gondolt és énrám vágyott. Sophia ki sem tette a lábát Londonból amikor annak az ütődött pasidnak azt mondta máshol kapott munkát. - mesélte miközben elégedett vigyor ült az arcán.

- Veled csalta meg akkor is amikor szakítottak... - mondtam undorodva.

- Még szép. - mondta és rám kacsintott. - Jó a kapcsolatunk nem olyan mint a rendes pároké. Ő is elszórakozik más pasikkal így ő sem akad ki, ha én is más lányokkal töltőm el az időmet. Ezért sem haragszik, hogy itt vagyok veled kettesben miközben ő a lakásán ül miközben a te kretén pasid hívását várja. Egyébként nem volt nehéz őt a délután folyamán eltávolítani. Tudtad, hogy Liamtől lesz gyereke Sophianak? Vagy a barátocskád erről már nem tett említést neked? - mondta miközben előttem ácsorgott.

- Ez hazugság! Nem lehet Liamtől gyereke... lehetetlen... - motyogtam és belül kezdtem kétségbeesni.

- A te kretén pasid viszont nem fogja magára hagyni ebben Sophiát és ismét összefog vele jönni. Nem felejtette még el őt. - mondta de én képtelen voltam hinni neki. Ez az egész olyan furcsa volt számomra. Kettejüknek nem lehet közös gyermekük hiszen már jó pár hét eltelt azóta, hogy szakítottak. Nem válaszoltam erre semmit helyette lehunytam a szemeimet és igyekeztem felébredni ebből a rossz álomból. De amint ismét kinyitottam a szemeimet rögtön rájöttem, hogy ez a valóság.

- Nem fog vele összejönni mivel boldog velem és szeretjük egymást. Ez a szeretet pedig olyan, amit te sosem fogsz megkapni és érezni sem fogsz hozzá hasonlót sem. Liam nem fogja megbocsájtani Sophianak azt, hogy megcsalta és ahogyan azt sem, hogy hagyja neked azt, hogy itt fogva tarts. Bucsut mondhatsz ennek az idióta tervednek, hogy lehúzd a srácokat és átverjétek továbbra is Liamet. Mindent elfogok neki mondani, amint innen kiszabadulok. - hadartam dühösen miközben a könnyeimet igyekeztem visszafojtani.

- Édesem kinek kell a szerelem, amikor csak a baj van vele, elmondanád? A szerelem az emberek gyenge pontja. Értelmetlen és bonyolult az egész. Adok egy tanácsot: ne légy szerelmes! Ha kötődsz egy emberhez, akkor már nem úgy cselekedsz, ahogyan azt igazából a szíved mélyén is tennéd. – morfondírozott miközben fel és le mászkált.

- Ezt csak azért mondod, mert jól tudod téged sosem fog szeretni senki igazán. Amit persze meg is érdemelsz részemről ezek után. 

- Hidd el szívi nem az én világom a szerelem. Túl nyálas és értelmetlen az egész. Számomra a sima testi kapcsolatok sokkal többet érnek. Ha szeretnéd be is bizonyíthatom neked szépen, hogy milyen is az. – vigyorgott kajánul, amitől nekem hányingerem lett és a gyomrom is görcsbe szűkült.

- Ne merészelj hozzám érni! – sziszegtem az összeszorított fogaimon keresztül.

- Mert különben mi lesz cicababa? Nem tehetsz ellenem semmit és a kis barátaid sem tudják azt, hogy hol vagy. Bár telefonon kerestek már… illetlenség lenne, ha nem hívnánk őket vissza nemde bár? – mondta miközben előszedte a zsebéből az én mobilomat. – Most pedig beszélünk a barátaiddal. Ha pedig jók lesznek és fizetik a lóvét akkor hamarosan vissza is kapnak téged. – tette hozzá önelégült arckifejezéssel. A telefont kihangosította és a fejem közelébe helyezte. Pár csengés után azonnal fel is vették a telefont.

- Tif merre vagy? – kérdezte aggódva Liam. A hangja hallatán pedig azonnal könnybe lábadt a szemem és a szívem is gyorsabban kezdett verni. Magam elé képzeltem az arcát ahogyan kétségbeesve néz maga elé a gyönyörű mogyoróbarna szemeivel. Ám mielőtt megszólalhattam volna Nick azonnal elhúzta tőlem a telefont.

- Liam segíts! – sikítottam, hogy jelezzem, szükségem van rá. Közben Nick eldarálta neki a szabadulásom feltételeit. Amikor meghallottam Harry hangját rögtön lejátszódott a fejemben az összes vitánk, ami a fotózás és a Nickel való találkozás ellen szólt. De én makacs és önfejű viselkedésemnek köszönhetően nem hallgattam rá. Sőt leálltam vele veszekedni és próbáltam meggyőzni a véleményének az ellenkezőjéről. Most már belátom, hogy én tévedtem súlyosan. Ha kijutok innen az első dolgom lesz, hogy bocsánatot kérek Harrytől. Addig viszont nem volt más teendőm, minthogy türelmesen várjak arra, hogy a srácok kiszabadítsanak innen. Vagy pedig magánakcióba kezdeni és kiszabadulni magamtól innen. Azonban esélyeim a sikeres szökéshez innen egy a tízezerhez. Az pedig lássuk be nem túlbiztató. Miután bontotta a vonalat a mobilomat a zsebébe süllyesztette. – Nick… ki kell menjek a mosdóba. – mondtam türelmetlenül.

- Az szívás cica. Tartogasd csak nyugodtan, addig én elintézek valamit odafent. – válaszolta hidegen.

- De nem tudom tartani tovább! Kérlek! – könyörögtem és próbáltam bájosan pislogni rá. Mély levegőt vett, majd eloldozta a kezemet és a lábamat is. Viszont erősen szorította a csuklómat miközben maga mellett rángatva lépkedett felfelé a lépcsőn.

- Tessék! De igyekezz! – mutatott az ajtó felé, amikor pedig lökni kezdett felé kis híján lefejeltem az ajtófélfát. Amint magamra csuktam az ajtót rögtön kitört belőlem a zokogás. El akartam menni innen és Liam vagy Harry karjai közé bújni, amik megóvnak mindentől. A mosdóban egy közepes méretű ablak volt. Úgy tippeltem, hogy talán éppen kiférnék rajta. De most nem volt elegendő időm arra, hogy kísérletezzek. Hiszen azt sem tudtam, hogy milyen magason vagyunk. Ha túl magasról ugornék ki, akkor kitörném a lábam és akkor máris lőttek a tervemnek, hogy elszaladjak innen minél távolabb. Próbáltam kissé rendbe szedni magam, de nem sok sikerrel jártam. Addig húztam az időt, amíg csak tudtam, de az ajtó túloldaláról Nick már türelmetlenül kopogott. Így hát a lábaimat lépésre bírva mentem vissza hozzá nulla életkedvvel. Ezután pedig visszarángatott abba az alaksorba, ahol eddig is tartózkodtam. – Ha szabadulni próbálsz innen, akkor tudd, nagyon megbánod világos? – kérdezte, amire én csak erőtlenül bólintottam. Magamra hagyott, de nem kötözött meg. Ezt talán vehetem jó jelnek is, hogy nem fog tovább bántani. Egy kissé kényelmetlen régi kanapéra ültem és akaratom ellenére is elszundítottam. Amikor pedig magamhoz tértem Nick ott ült az utolsó lépcsőfokon és engem figyelt.

- Mikor engedsz el innen végre? – kérdeztem, de nehezen találtam a hangomat.

- Mondtam már, ha a haverjaid fizetnek. Addig itt maradsz, amíg én azt nem mondom, hogy elmehetsz. Nemrég beszéltem a kis barátaiddal és holnap reggelre megbeszéltem velük egy találkozót. Ha odaadják a pénzt, máris vihetnek téged, arra amerre csak szeretnének. Ez az egész nem ellened szól csak téged túl könnyen tudtalak befolyásolni, hogy is mondjam másképpen, hogy a te kis gyönge agyad is felfogja?! Téged nagyon egyszerű manipulálni. Amikor a mozi után feltűnt az a göndör és a haverja azt hittem többé nem akarsz találkozni velem és a tervemet féltettem, hogy sikerült keresztbe húzniuk. Ám nagyon is megleptél, amikor igent mondtál a fotózásra. Pánikba estem, hogy nem sikerül Sophia terve, hogy a te együgyű párodat átverje és jó sok pénzt húzzon le róla. Így hát magánakcióba vágtam. A fotózáshoz azt akartam, hogy senki ne jöjjön veled így már csak azt kellett elérnem, hogy senki ne legyen veled. Sophia végül is elérte, hogy a pasid lekopjon innen. Ő pedig mit sem törődve azzal, hogy itt hagy téged egy ismeretlen helyen elment. Ebből is látszik milyen fontos vagy számára. Nem bízott bennem ő sem a kezdetek óta. Mégis elment téged velem hagyva. Hihetetlenek és meglepőek tudnak lenni az emberek. Pedig sokan úgy vélekednek róla, hogy az emberek kiszámíthatóak. Az én véleményem szerint pontosan az ellenkezője. – magyarázta jókedvűen miközben a másik irányba meredt.

- Liam szeret engem és én is őt. Nem azért hagyott itt mert bízott benned. Azért hagyott ott veled, mert bennem bízott mivel én bíztam benned. Azt hittem jó ember vagy! De kiderült, hogy csak egy átkozott bűnöző. Miattad nem tudod hányszor vesztem össze Harryvel mivel ő foggal körömmel ragaszkodott hozzá, hogy veled valami nem stimmel és ne találkozzak veled többé. – hadartam dühösen miközben a térdeimet felhúztam és átöleltem a lábaimat.

.- Ezt is a saját manipuláltságodnak köszönheted. Könnyen meg tudtalak győzni arról, hogy jó fiú vagyok. – vigyorgott elégedetten. – De most ismét magadra hagylak. Holnap reggel, ha minden jól sikerül a barátaiddal elmehetsz innen. – mondta, majd megindult felfelé a lépcsőn. Így hát csak abban reménykedtem, hogy minél előbb kiszabadulhatok innen. A könnyeimnek ismét utat engedtem miközben visszafeküdtem a dohos kanapéra. Álmomban pedig a srácokkal voltam biztonságban és messze ettől a féregtől.

~Harry Styles~

Gyerünk ember most légy igazi tökös férfi. Tiffanynak szüksége van rád most mindennél jobban. Belegondolni is szörnyű, hogy vajon mennyire lehet rémült, és hogy félhet. Ha a kezeim közé kerül ez a Nick gyerek, én esküszöm, hogy olyat teszek vele, amit én magam is megbánok. Persze tudom, az erőszak nem vezet semmihez, de muszáj lesz behúznom neki párat, amiért elmerte rabolni az unokatestvéremet. Idegesen mászkáltam fel-le a nappaliban miközben az új telefonhívást vártuk attól a gerinctelen féregtől. Komolyan gondoltam azt, hogyha Tiffanynak egy haja szála is meggörbül, akkor ellátom a baját egy életre. A rendőrséget viszont nem mertük értesíteni, mivel féltünk attól, hogy olyat tesz Tifel, amitől örökre elveszíthetjük őt. Abba pedig belepusztulnék teljesen. Szívem szerint üvöltöznék odakint, hogy a feszültségemet levezessem. Helyette csendesen szitkozódom és morgolódok. Nem akarom a srácokon levezetni az összes dühömet bár Liam megérdemelné. Tudta jól, hogy nem akartam, hogy Tiffany találkozzon ezzel a Nick gyerekkel mivel nem bíztam benne. Az első találkozás óta ellenszenves volt számomra. Szívesen mondanám azt, hogy én megmondtam, de túl nagyképűnek tűnnék tőle. De ez most mit sem számít és változtat a lényegen miszerint Tiffanyt az a baromarcú fogva tartja valahol.

- Ez a te hibád és én megmondtam. – mutattam Liam felé, aki az arcát a tenyerébe rejtve üldögélt. – Mondtam, hogy az a srác nekem nem szimpatikus. Most már hisztek nekem és a kiváló emberismerő képességemnek? Kiröhögtetek, hogy paranoiás vagyok és féltékeny vagyok. Oké aláírom azt, hogy egy minimális szinten féltékeny voltam, de tényleg nem stimmelt valami a sráccal. Bár ne lett volna igazam… - hadartam és véletlenül belerúgtam teljes erőmből az asztalba. Szitkozódva ugráltam fél lábon a kanapéig, ahova leültem és a lábamat felhúztam rá. Erős fájdalmat éreztem a lábujjam felől.

- Attól tartok Hazza ez eltört. – hozta az orvosi formáját Louis. A többiek is körém gyűltek és aggódva figyelték a lábamat.

- Nem mondod nagyokos! Én is érzem! Valaki vigyen be nagyon gyorsan a kórházba! – kiabáltam a fájdalomtól.  Louis pedig máris rohant a kocsi kulcsáért az előszobába ahol egy kosárkában tartjuk a slusszkulcsokat. Hallottuk, ahogyan kiáll a garázsból egyenesen a bejárati ajtó elé a felhajtón. Niall és Liam két oldalról segítettek kimenni az autóig, amíg Lottie az ajtót nyitotta előttünk. Az anyósülésen foglaltam helyet és csak azt akartam, hogy ez a fájdalom elmúljon és Tiffanyt visszakaphassam. Louis próbált gyorsan a kórházba juttatni amennyire csak tudott, de mégsem tudott száguldozni az utakon. A parkolóban állt le és segített bebotladozni a bejáraton. Körülbelül fél órát kellett várakoznom arra, hogy bárki tudomást szerezzen arról, hogy ott vagyok. Egy orvos nehézkesen de pillantást vetett a lábujjamra. Ekkor pedig az orvos röntgenre küldött majd annak az eredményére várakoztunk vagy egy óra hosszát. Az után ismét pillantást vetett rá és megállapította, hogy csak rándulásról van szó. Az javasolta, hogy pihentessem a lábam és rakjak rá egy kevés jeget. Felírt rá egy fájdalomcsillapító kenőcsőt is, amit hazafelé tartva egy éjszakai patikában be is szereztünk. Vagyis Louis ment be az üzletbe, amíg én az autóban szenvedtem. Amikor haza értünk Louis leparkolt a garázsban és utána segített bedöcögni a házba. A konyhában Lottie egy bögre kakaó fölött ücsörgött amíg Niall egy mogyoróvajas szendvicset majszolt. Megkérdezték, hogy mi volt az orvosnál, amire illedelmesen válaszoltam, majd egy zacskó fagyasztott borsót kivettem a hűtőből és azt egy törülközőbe csomagolva felvonultam ügyetlenkedve az emeletre. A szobámban levetettem magamról a ruháimat és meztelenül vetettem magam a takaróm alá. Miközben a lábamat jegeltem az álom is szépen lassan elnyomott.

*~~~~~*

Másnap reggel, amikor magamhoz tértem az első dolgom volt, hogy a fürdőszobámban megmosakodjak. Próbáltam hamar végezni, hogy lemehessek minél hamarabb inni egy erős kávét, ami segít kissé felébredni és józanabbul gondolkodni. Aztán pedig elkezdeni ötletezni, hogy miképpen is mentsük meg Tiffanyt attól az aljas disznótól. A ruhámat magamra kapkodtam persze amilyen gyorsan csak tudtam úgy, hogy a lábujjamra ügyeljek. A konyhában Liam virrasztott egy bögre kávé mellett, miközben a fejét az asztalra hajtotta és a telefonja ott volt mellette. Eléggé fáradtnak látszott mintha az éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludt volna. Kivettem a szekrényből a „H” feliratos bögrét és öntöttek bele némi kávét, majd leültem Liammel szemben.

- Szia. – köszöntem amikor a hátsó felemet a székre tettem.

- Szia Harry. – sóhajtott majd nagyot ivott a kávéjából.

- Egész éjjel itt ültél? Aludtál te egyáltalán? – kérdeztem érdeklődve, bár a válaszát már sejtettem előre a külseje alapján. Liam mindig kipihentnek látszik még a rossz és húzós napjain is. Most azonban olyan volt, mint egy gyűrött rongy.

- Nem tudtam aludni. – sóhajtotta és megdörzsölte az arcát. – Túlságosan ideges voltam ahhoz, hogy aludni tudjak. Tiffanyra tudok csak gondolni és arra, hogy meg kell mentsem. Ahogyan a telefonban a nevemet sikítva kiabált, hogy segítsek neki, miközben én tehetetlen vagyok és itt kell ülnöm…. Egyszerűen szörnyű érzés. – rázta a fejét miközben maga elé meredt.

- Sajnálom, hogy téged hibáztattalak az egészért. Nehéz helyzetben vagy a helyedben lennék talán én is elviharoztam volna onnan. Szerinted Sophia valóban tőled vár gyereket? – kérdeztem majd én is belekortyoltam a kávémba.

- Nem tudom Harry. Szeretnék hinni neki de nem megy. Mi van ha hazudik? Jó ideig megcsalt és a szemembe hazudott, amíg a barátnőm volt. Most miért ne hazudna? Mi van ha nem is tőlem terhes, hanem attól akivel engem csalt? De egy gondolat mégis ott motoszkál a fejemben, hogy mi van akkor, ha talán mégis az én gyerekemet hordja a szíve alatt… már ha van neki egyáltalán szíve. Akkor a saját gyerekemet dobom el magamtól? Nem lennék jó apa akkor egyáltalán. – hadarta miközben a szemei majd leragadtak az álmosságtól.

- Jelentkezett az a szemét? – kérdeztem miközben a telefonja felé böktem. Liam csak a fejét ingatta válaszadásképpen. Nagyot sóhajtott és tovább itta a kávéját.

- Meg kell találnom. Addig nem tudok lenyugodni, amíg itt nem lesz mellettünk. Esküszöm, nem fogom elengedni, amíg fel nem ül a Kaliforniába tartó gépre. – mondta miközben egy fancsali vigyort villantott.

- Ahhoz nekem is lesz egy pár szavam. – jegyeztem meg. Ezután csendesen üldögéltünk és egyikünk sem szólt a másikhoz.

- Szereted még? – kérdezte és a kérdése váratlanul érintett.

- Az unokatestvérem.. Még jó hogy szeretem. – vontam vállat és reménykedtem benne, hogy nem boncolja és erőlteti tovább a témát.

- Úgy értettem, hogy úgy szereted-e még? – kérdezte, amire én nagyot sóhajtottam.

- Igen, de látom, hogy boldog veled és nem szeretnék a kapcsolatotokba rondítani. Ő jobbat érdemel nálam. Sokszor megbántottam akaratom ellenére is és te voltál ott mellette, hogy megvigasztald. Megérdemlitek egymást haver. Amúgy is a mi kapcsolatunkból nem lett volna komoly és elég hosszú távú. A nagybácsikám és anyu sem támogatta volna a dolgot. Amúgy is Harry Styles vagyok, a 1D-ből. A média árgus szemmel figyel minden lépésemet. Mekkora botrány tőrt volna ki akkor, ha kitudatott volna az, hogy az unokatestvéremmel jártam, még ha nem is vér szerinti rokonom? – magyaráztam és próbáltam megnyugtatni Liamet arról, hogy nem kell miattam aggódnia, hogy netán visszahódítást készülők tervezni. Azonban ahogyan hangosan is kimondtam be kellett ismernem, hogy nekem és Tiffanynak nem sok esélyünk lenne az együtt járásnak. Ezt pedig igen fájdalmas elhinni és beismerni. De mondják, hogy néha az igazság fáj. Liam telefonja közben megcsördült és Tiffany képe villogott a kijelzőn. A készüléket kihangosította, hogy én is hallhassam. Nick eldarálta, hogy hol találkozzunk majd bontotta a vonalat. Liam azonnal felszaladt, hogy szóljon a többieknek, hogy kezdjenek el készülődni. Én pedig türelmetlenül ücsörögtem a kávém fölött és arra tudtam gondolni, hogy Tiffany hamarosan újra velünk lesz. Körülbelül fél óra múlva egy kávézótól nem messze parkoltunk az autóval. Én a kocsiban maradtam a többiek akarata miatt. Liam egy hátizsákba pakolt össze némi pénzt, ami a váltságdíjként szolgált. Idegesen üldögéltem egyedül miközben a rádiót hallgattam, amiben valami hatvanas évekbeli zene szólt. Az út túloldalán láttam leparkolni egy kisebb sötétített üvegű mikrobuszt, aminek a sofőrje nem más, mint Nick volt az. A kávézó felé sétált és amint láttam, hogy bement én rögtön kipattantam a kocsiból. Az úton kis híján elütöttek, de én bicegve is átszaladtam és próbáltam kinyitni az autó ajtaját. Végül egy trükkel, amit még kölyökkoromban tanultam Holmes Chapelben sikerült kinyissam a csomagtartót. Tiffany könnyes szemekkel megkötözve és leragasztott szájjal feküdt. Az arcán és a testén különböző lilás árnyalatú foltok éktelenkedtek. Amikor meglátott még jobban sírni kezdett. Leszedtem róla a széles ragasztószalagot persze óvatosan, hogy ne okozzak nagyobb fájdalmat neki, mint amekkorát eddig szenvedett.

- Harry! – mondta a nevemet, miközben a könnyei megállás nélkül gördültek végig az arcán.

- Itt vagyok Tif. Nem eshet már semmi bajod. – mondtam, miközben eloldoztam róla a kötelet. Majd segítettem neki kimászni a furgonból. Visszamentem a kezét szorongatva a mi kocsinkba és nyugtatni próbáltam miközben írtam egy üzenetet Liaméknek, hogy egy fityinget se fizessenek, annak a szemétnek ugyanis Tiffany itt van mellettem. Pár perc múlva pedig egymás sarkában loholva siettek az autóhoz. Liam volt legelöl és szinte kitépte az ajtót olyan sebesen ölelte át Tiffanyt is. Amikor pedig megláttam Nicket, ahogyan éppen elhagyja a kávézót és értetlenül közelít felénk az ideg és az eddig bennem gyülemlett méreg elborította az agyamat. Gondolkodás nélkül szálltam ki a járműből és a kezeimet ökölbe szorítottam. Amikor elém ért a kezemet felé lendítettem és egy behúztam neki egyet alaposan. – Ezt azért, mert elraboltad és bántottad őt. – mondtam, majd a kissé sajgó öklömmel visszaültem a kocsiba immáron a többiek mellé. Louis vette át a vezetést, amíg én az anyósülésen ültem. Azt hiszem mindannyiunk nevében nyilatkozhattam, hogy hatalmas kő gurult le a szívünkről és fellélegezhettünk, amiért Tiffany ismét velünk volt. Addig pedig nem nyugszom meg, amíg az a szemét alak rács mögé nem kerül. Arról pedig gondoskodni fogok abban száz százalékig biztos voltam. Egy életre megbánja amiért ki merte vívni a haragomat. 

Awards

Hi Guys!
Újabb díjakat kaptam és számos Dorothy Blog Awards van közöttük, amiket nem tudok végigolvasni mert kevés időm van mostanában, de nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltok rám.
Puszi Fanni


#11

Nagyon szépen köszönöm ezt a díjat Sophienak, a Half a Heart blog írójának ^-^ 

Szabályok:

•        Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad
•        Írj 10 dolgot arról akitől kaptad
•        Válaszolj 10 kérdésre
•        Tegyél fel 10 kérdést
•        Küldd tovább embereknek

10 dolog rólam:

1.     18 éves vagyok 

2.     Végzős vagyok egy gimnáziumban

3.     Imádok a barátnőimmel lógni 

4.     Szeretek a barátommal lenni

5.     Szeretek zenét hallgatni

6.     Az írás a hobbim

7.     Van egy húgom

8.     Szeretnék egyszer eljutni Angliába

9.     Ez a második blogom amit be is fejezzek

10. Imádok sorozatokat nézni

Válaszolok 10 kérdésre:

1. Mi a kedvenc hobbid? – Azt hiszem az olvasás és az írás
2. Miért kezdtél el írni? – Pár éve nagyon sok blogot olvastam és előtte már elkezdtem írni egy történetet egy füzetben és úgy gondoltam kipróbálom magam.
3. Milyen blogokat/könyveket olvasol szívesen? – Szeretem a fantasy és a romantikus szerelmes könyveket, amik fiatalokról szólnak. Blogokban pedig leginkább fanfictionokat szoktam olvasni vagy olyasmi jellegűeket.
4. Ki a kedvenc bloggered? – Do_Payne, már körülbelül másfél éve.
5. Mennyire tartod magad jó bloggernek? – Hát az eddigi írásaimhoz képest sokat fejlődtem úgy érzem. Olyan 10-es skálán talán 6-os lehetek.
6. Mi a célod az életben? – Szeretnék majd pár könyvet kiadni és elismert író lenni.
7. A blogod wattpadon is fenn van? – Nincsen.
8. Volt már olyan az életben, amikor azt gondoltad, hogy feladod? – Szerencsére ilyesmi nem fordult elő velem. Nekem amúgy is van egy mottóm, hogy Soha ne add fel.
9. Valaha majd abba hagyod az írást? – Nem tervezem, sőt inkább minél többet szeretnék foglalkozni vele.
10. Ideális hely az írásra? – Azt hiszem a szobám. Ott könnyen el tudok vonulni és zárkózni a külvilágtól és csak az írásra koncentrálni. 

110 kérdés:

1. Mennyire tartód magad jó írónak?
2. Mi ösztönzött arra, hogy írni kezdj?
3. Milyen sorozatokat szoktál nézni?
4. Szoktál zenét hallgatni írás közben?
5. Van olyan zene, amit sokszor hallgatsz az írás közben?
6. Jelenlegi véleményed szerint meddig fogsz az írással foglalkozni?
7. Mi inspirált arra, hogy a jelenlegi történetedet megírd?
8. Mi szeretnél lenni, ha ,,nagy” leszel?
9. Milyen blogokat olvasol szívesen?
10. Szeretnél majd a későbbiekben könyvet kiadni? 

Akiknek tovább küldőm: 

Laura - Shadows follow me

Eva H - Kis dolgok

Emy - Gotta be you

Easy- Mielőtt összetörtem

NiSzi - Ismeretlen Világsztár

Thirtieth

Hi Guys!
Megérkezett az új rész. Igazából sorolhatnék fel egy rakás indokot, hogy miért nem tudtam előbb hozni. De ezek közül egyet emelnék ki igazán: iskola. Mivel végzős vagyok így elég sok tanulnivalóm van és előző héten beteg voltam így a múltkor sok mindent kellett bepótolnom. De végre elérkezett a várva várt őszi szünet. Mindenkinek jó pihenést kívánok hozzá. Az előző részhez érkezett kommenteket köszönöm. Jó olvasást!
U.I : A srácok a "Perfect" című számukkal és klipjével ismét nagyot alkottak és szerintem szó szerint tökéletes lett.

Puszi
Fanni

~Liam Payne~

- Indulhatunk már Liam? – kérdezte kissé türelmetlenül Tiffany a fürdőszobám ajtajának támaszkodva, miközben én a tükör előtt igyekeztem tökéletesen belőni a frizurámat. Magamban csak vigyorogtam azon, ahogyan várattam őt és élveztem ezt az apró kis kínzást.

- Hova sietsz ennyire édesem? – kérdeztem tőle egy apró mosolyt visszafojtva.

- Szerinted mégis hova? 15 perc múlva ott kellene lenni a stúdióban és mi még itthon vagyunk. – mondta és az egyik lábáról a súlyt áthelyezte a másikra. Felé fordultam és a karomat kitártam majd őt szorosan magamhoz húztam. A parfümjének finom illata azonnal ködbe burkolta az elmémet. Az arcát magam felé fordítottam az álla alá nyúlva és óvatosan megcsókoltam. Ajkai puhasága is elképesztő hatást gyakorolt rám. A csókunkba belesóhajtott majd a karjait a nyakam köré fonta. Az én kezeim pedig a derekán pihentek.

- Most már mehetünk. – mondtam vigyorogva miután elváltak az ajkaink egymástól. Kézen fogva caplatunk le a lépcsőn és a bejárati ajtó mellett belebújtam a fekete bakancsomba az esős és kissé hideg idő miatt. Reménykedem benne, hogy a hétvégén tartandó meglepetéspartira már felmelegszik ismét a hőmérséklet és az eső is abbamarad. Bár kicsit tartok tőle, hogy ilyen marad az idő, hiszen már másfél hét múlva véget ér a nyár és elkezdődik a szeptember. Ami azt jelenti, hogy Tiffany itt hagy bennünket és visszautazik a napsütötte meleg Kaliforniába. Szívesen tartanék vele én is, de itt tartanak a kötelességeim. Nem hagyhatok itt csak úgy mindent. Pedig ahogyan már említettem szó nélkül és szemrebbenés nélkül szállnék fel a repülőgépre. A kapucnimat a fejemre húztam, amikor kézen fogva kiléptünk a szitáló esőbe. A feljárón állt a hőn szeretett autóm, amibe rögtön helyett foglaltunk. Kinyitottam az anyósülés felőli ajtót majd kocogva kerültem meg az autót és én is beültem. Egy kissé feltekertem a fűtést majd a slusszkulcsot a helyére téve elindítottam a járművet. Tiffany lediktálta a címet, amihez tíz perc kocsikázás után oda is értünk. Egy régi raktárépület előtt parkoltam le és egy különös érzés kerített hatalma alá. Eddig is rossz előérzetem volt, ahogyan egyre közelebb kerültünk London külvárosához és az irodaépületeket és a lakásokat felváltotta a nagy semmiség és elhagyatott betört üvegű gyárépületek. Szívem szerint nem szálltam volna ki az autóból és Tiffanynak sem engedtem volna meg. De tudom mennyire makacs és önfejű és erőszakhoz kellene folyamodnom, hogy visszatartsam. Tudom azt is, hogy Harry mennyire dühös lesz, ha tudomást szerez arról, hogy mégis hová vittem Tiffanyt. Ha nem jöttem volna el vele, akkor egyedül is eljött volna. Akkor pedig egész idő alatt ideges lennék, amíg nem jönne haza.

- Valami gond van? – kérdezte Tiffany, amikor látta hogy nem mozdulok egy tapodtat sem.

- Valami nem stimmel itt. Rossz előérzetem van… nem lehetne, hogy hazamenjünk és összebújva megnéznénk egy jó kis filmet? Választhatsz te filmet és esküszöm, hogy jó kisfiú leszek, csak menjünk el innen. – hadartam és reménykedve néztem rá.

- Liam… ne csináld, ezt te is kérlek. Nem akarlak téged sem ez miatt elveszíteni. Megígértem Nicknek. Nézd ott is van. Ne makacskodj, hanem gyere már, ha idáig eljöttél. –mondta és kikapcsolta a biztonsági övét, majd kiszállt a kocsiból. Nagyot sóhajtva én is kikapcsoltam az övemet ám előtte mérgemben a kormányra csaptam. Mély levegőt vettem és igyekeztem lenyugodni. Majd egy mosolyt erőltettem az arcomra és kiszálltam. Tiffany már Nickel beszélgetett és amikor mellé értem mosolyogva fonta össze az ujjait az enyémekkel.

- Nick ő itt a barátom Liam. Már találkozhattál vele, amikor a moziban voltunk. – magyarázta Tiffany miközben végig engem nézett én pedig őt.

- Hát hogyne emlékeznék rá. – mondta vigyorogva és valami furcsa érzésem támadt. Azonban nem akartam bunkó lenni így a kezemet felé nyújtottam. Miután megtörtént a bemutatkozásunk ismét Tiffanyval elegyedett beszélgetésbe. A kezét szorongatva indultunk meg befelé az épületbe, miközben ők a fotózásról beszélgetek. A lábam előtti talajt fixíroztam és reménykedtem benne, hogy minél hamarabb mehetünk innen egyenesen haza. A beszélgetésre nem igazán figyeltem oda, mert közben a gondolataim elkalandoztak egyéb irányokba. Az épületbe érve kissé meglepődtem a jó értelemben. Valóban egy kisebb fotóstúdió volt kialakítva a kívül elhagyatottnak látszó épületben. Viszont nem sok ember volt a helyszínen jelen. Egy sminkes lányra tippeltem, aki barátságosan mosolyogva közeledett felénk. Aztán ez a sejtésem be is bizonyosodott, amikor elénk ért és tőlünk pár lépésnyire megállt. Az arcán továbbra is egy barátságos mosoly helyezkedett el.

- Sziasztok! Nick akkor a sminket elkezdhetem készíteni, hogy utána előbb elmehessek? – kérdezte reménykedve ezek szerint a főnőkét.

- Rose… - kezdte el csóválni a fejét Nick. – Tudod, hogy megbeszéltük azt, hogy itt maradsz… kivételes módon elmehetsz majd. Ezek után pedig átölelte Nicket majd Tiffanyt karon ragadva indult meg egy tükrökkel és asztalokkal kirakott sarokba, amit egy függönnyel különített el ettől a nagy helyiségtől. Nick pedig a fényképezőgépével kezdett szórakozni így én egyedül maradtam. Az a bizonyos rossz érzésem pedig egyáltalán nem akart megszűnni. Pár méterrel arrébb találtam egy kanapét így arra helyeztem kényelembe magam. A telefonomat elővettem a zsebemből és felnéztem a twitteremre. Néhány rajongónak visszaírtam majd egy kettőt be is követtem. Ezek után csak görgettem lejjebb a kezdőlapon hátha valami érdekes kiírást találok. Miután ezt a tevékenységemet meguntam a mobilt ismét a zsebembe süllyesztettem.

- Liam… - halottam meg egy nagyon ismerős hangot a hátam mögül. Hátrafordulva meg is bizonyosodtam az illető személy kilétéről. Furcsa érzés volt vele újra találkozni az a bizonyos szakítás után. Nem is szándékoztam vele újra találkozni. Nem értettem egyáltalán, hogy ő mit keress itt egyáltalán.

- Sophia… Hát te mi járatban errefelé? – kérdeztem tőle és valóban érdekelt a válassza. Ám nem sok kedvem volt vele cseverészni.

- Meglátogatom az egyik barátomat, Nicket. Ezt én is kérdezhetném viszont tőled. – mondta és felvonta az egyik szemöldökét.

- Tiffanyt kísértem el.- magyaráztam.

- Harry rád bízta az unokahúgit? – kérdezte gúnyosan.

- Ő a barátnőm… - motyogtam. Ekkor ő pedig igazán meglepődöttnek tűnt és egyből nem tudott szóhoz sem jutni. Erre pedig egy hatalmas gúnyos vigyor ült ki az arcomra. – Veled ellentétben pedig ő nem csal meg. – tettem hozzá, amire csak gúnyos arckifejezést kaptam.

- Tudod Liam szerintem ti nem illetek össze. Ez a lány nem hozzád való. – mondta miközben leült mellém és az egyik tenyerét a combomra helyezte, amit én egyből leráztam magamról.

- Mert te sokkal jobban illettél hozzám mi? – horkantam fel.

- Liam mi remek párost alkottunk. Gondolj, csak bele még alkothatnánk is. Sokkal többet tudnék adni neked, mint az a lány. Úgy tudom, hogy nem idevalósi. Szóval nemsokára elutazik innen és alig fogjátok látni egymást. Neked ott lesz a banda és a turné és az új albumotok, amin gondolom nemsokára elkezdtek dolgozni. Hiába vagy úgy oda érte el fogtok távolodni egymástól. Nem lesz rá időd, hogy vele legyél, mivel tudom min mentem én magam is át, vele ugyan az lesz. Szerinted én miért kerestem mást, akivel boldog voltam? Mert nem foglalkoztál velem eléggé. – hadarta miközben egyre közelebb került hozzám. Én csak undorodva hallgattam azt, amit mond és nem akartam hinni neki. Sőt hiába is akartam volna hinni nem ment. A bizalmamat ő már eljátszotta és képtelen lennék neki bármit is elhinni. Számomra ő már egy szánalmas exbarátnő semmi más.

- Sophia nem bennem keresd a hibát a te hűtlenségedért. Azért mert te fűvel fával összefeküdtél miközben velem jártál ne akard megmagyarázni nekem, hogy Tiffanyval eltávolodunk egymástól. Semmit sem tudsz kettőnk kapcsolatáról, szóval én a helyedbe befognám a számat. Nem tudsz tőle eltávolítani jobb, ha tudomásul veszed végre. Veled ellentétben ő szeret engem és én is szeretem őt. Olyan kötelék van köztünk, amit elég nehéz megmagyarázni és bármennyi távolságot kibír. Ezt vésd az eszedbe! Most pedig örülnék neki, hogyha békén hagynál. – mondtam és közben ökölbe szorult az idegességtől a kezem. Rezzenéstelen arccal hallgatta azt, amit mondtam majd egy gonosz vigyort villantott felém.

- Már akartam veled erről beszélni. Attól tartok nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen. – mondta és a gonosz vigyor továbbra sem tűnt el az arcáról.

- Ezt mégis hogy érted? – kérdeztem tőle értetlenül.

- Úgy, hogy terhes vagyok méghozzá tőled Liam. – mondta és a kezét a hasára vezette. Én pedig úgy éreztem, hogy forog velem az egész világ. Egyszerűen képtelen volta elhinni azt, amit mond. Lehetetlen, hiszen már közel egy hónapja, hogy szakítottunk. Nem lehet tőlem gyereke.

- Nem hiszem el. – motyogtam magam elé elhalóan.

- De Liam igaz. – erősködött és továbbra is mosolygott. – Gondolj bele, a baba újra összehozna minket. Szükségem lesz rád, mivel egyedül képtelen vagyok végigcsinálni. A te hibád ugyan úgy, hogy terhes vagyok. – mondta és kérlelve fogta meg a kezemet.

- Nem Sophia ne haragudj, nekem nem menne. Azt hiszed, hogy azért mert gyerekünk lesz, minden rendbe jön köztünk és elfelejtem azt, hogy megcsaltál? Továbbléptem és van egy fantasztikus barátnőm, akiről tudom, hogy szeret és ő is szeret engem. A babát szeretni fogom és támogatni fogom anyagilag, ne félj. De téged gyűlöllek, tudod? – hadartam miközben úgy éreztem nem kapok levegőt. Minél hamarabb el akartam menni innen és nem akartam Sophia közelében maradni. Gondolkodnom kellett, amit csak úgy tudtam, hogy egyedül vagyok és kiszellőztettem a fejemet. Szó nélkül hagytam ott és siettem nagy léptekkel kifelé. Levegőre volt szükségem most mindennél jobban. Egyenesen a kocsimba ültem és a fejemet a két tenyerem közé vettem. Próbáltam alaposan végig gondolni azt, amit odabent történt. Lehetetlenségnek tűnik az, hogy Sophia tőlem várjon kisbabát. Hiszen megcsalt engem honnan tudjam, hogy nem-e annak az illető gyerekét hordja a szíve alatt. Amúgy is már meg sem tudom mondani azt, hogy mi utoljára mikor voltunk úgy együtt. Jó a szakításunk előtt igen, de az már nem most volt. Amíg együtt voltunk én kezdtem elég komolyan gondolni a közös jövőnket, ami abból állt volna, hogy megkérem a kezét és a gyerekek tervezése is a listámon szerepelt. Könnyen elterveztem mindent, de az irányítás valahogyan kicsúszott a kezeim közül. Így hát eltávolodtunk egymástól, amit én észre sem vettem csak akkor, amikor már késő volt mivel régen szeretett barátnőm más karjai között lelt rá a boldogságra. Nem értem miért csalt meg és bántott meg mélyen, ha most mégis velem akar lenni. Ő cseppet sem érdekel engem, de mi van akkor, ha mégis csak igazat beszél? Mi van akkor, ha a hasában lévő kisbaba tőlem származik? Abban igaza van, hogy akkor az én felelősségem ugyan úgy a baba gondozása és felnevelése. Arra viszont egy pillanatra sem tudtam gondolni, hogy ez miatt elveszítsem Tiffanyt. Úgy véltem az lesz a legjobb, ha egy picit kiszellőztettem a fejemet. Ez pedig a vezetéstől és egy kiadós sétából szokott állni számomra. A slusszkulcsot a helyére tettem és gázt adtam az autómnak. Néhány perc múlva pedig a belváros felé tartottam miközben mereven magam elé néztem és igyekeztem minél biztonságosabban vezetni. Úgy éreztem muszáj lesz erről valakinek beszámolnom, aki esetleg el tud látni valami jó tanáccsal, ha nem sikerül magamtól választ kapnom arra, hogy mégis mi a csudához kezdjek és mit higgyek el és mit ne. Amikor az autóval leparkoltam Temzéhez közeli parkolóban a kapucnimat a fejemre húztam, hogy ne legyek könnyen felismerhető. Az eső még mindig szemerkélt, de valahogyan nem zavart túlságosan. Sőt inkább nyugtató hatással bírt felettem. A lábaimat lassan helyeztem a másik elé miközben a folyót figyeltem és a rajta közlekedő hajókat. Leültem egy padra és onnan figyeltem a körülöttem zajló teljesen hétköznapi rohanó világot. A gondolataim pedig elkalandoztak egyenesen a jövőmre. Tegyük fel, hogy Sophia valóban az én gyerekemet várja. Ha megszületik a baba, akkor az életemet teljesen megváltoztatja majd. A szabadidőmet ő fogja lekötni és tudom, hogy képtelen lennék arra, hogy ne foglalkozzak vele. De úgy érzem, nem állok még készen arra, hogy apa legyek. Ha még együtt lennénk és boldogok egymással, akkor egy csepp kételyem sincsen a felől, hogy most én lennék a világ legboldogabb embere. Azonban én már semmit sem szeretnék Sophiától persze így, hogy közös gyermekünk fog születni minden annyira más. Egy részem sajnálja a születendő gyermekemet, hiszen nem egy rendes családban fog nevelkedni, hanem csonka családban. Emellett pedig mondhatni eléggé elfoglalt ember vagyok, aki a munkájának él. De bármi is történjen a későbbiekben, én a gyerekem mellett leszek és támogatni fogom. Ha nagyobb lesz, akkor már ő is eljöhet néhány koncertünkre és egyes turnéállomásra. Addig viszont be kell érnem azzal, hogy ritkán látom. Viszont Sophianak bele kell abba törődnie, hogy mi már sosem fogunk egy párt alkotni még az álmaiban sem. Nem vagyok rá képes, hogy bízzak benne. Képtelen lennék őt már szeretni és együtt élni vele a mindennapjaimat.

- Szia Liam! – hallottam meg a hátam mögül érkező lányhangokat, amint éppen köszöntek nekem.  Mosolyt erőltetve az arcomra fordultam feléjük. Egy szőke és két barna hajú úgy tizenöt éves lányok ácsorogtak az esernyőjük alatt miközben félénken, de egyben izgatottan mosolyogtak rám.

- Sziasztok lányok! – üdvözöltem őket barátságosan.  

- Nem szeretnénk zavarni, de esetleg adnál autogramot és lehetne közös fotót készíteni? – kérdezte a szőke hajú kislány és reménykedve pislogott rám.

- Persze. – feleltem mosolyogva továbbra is. Szeretek a rajongóimmal lenni, hiszen mindig feldobják a napomat és tudom, hogy feltétel nélkül szeretnek és támogatnak mindenben. Persze a problémáimat nem velük fogom megbeszélni, hiszen azonnal továbbadnák a többi rajongónak. Az orrom alá dugták egyesével a telefonjukat így annak a hátlapját firkantottam alá. A közös képeken pedig továbbra is barátságosan mosolyogtam miközben átöleltem őket. Nekem ezek a találkozások nem tartanak sokáig és nem is emlékszek rá pár nap múlva de az adott szerencsés rajongóknak talán egy életre szóló emlék marad. Ez pedig azt mutatja számomra, hogy megéri azt csinálni amit teszek már egy jó ideje. Miután elköszöntek tőlem integetve figyeltem ahogyan elmennek abba az irányba amelyikből én jöttem ide. A rajongóim számomra nagyon fontosak és örökké az életem részei maradnak. A gondolatmenetemet az eső nagyobb és egyre gyorsabb csepegése szakította félbe. Mivel esernyő híján voltam a legjobb dolog amit csak tenni tudtam, hogy visszamegyek a kocsimba. Így hát a lábaimat gyorsan szedve szinte már szaladtam a szárazságot ígérő autóm felé. Amikor beültem kissé felsóhajtottam, hogy sikerült nem alsónadrágig áznom. A fűtést bekapcsoltam és a lejátszóba egy cd-t helyeztem és annak a dalaira kezdtem dúdolni miközben sikeresen eltereltem a gondolataimat a külvilágról. A fejemet fejtáblának hajtottam és figyeltem, ahogyan az eső végigcsurog az autón. Időközben pedig sikerült valami oknál fogva elbóbiskolnom. Amikor magamhoz tértem és a telefonom képernyőjén megnéztem az órát kissé kétségbeestem. Több mint másfél óra telt el az óta mióta beültem az autómba. Tiffany pedig egészen biztosan készen van már és tök pipa lesz, amiért leléptem és otthagytam egyedül, amikor megígértem neki, hogy ott leszek vele. Ügyes lépés volt tőled Payne mondhatom. Reménykedni tudok csak abban, hogy még ott van és nem kószált el egyedül sehova ilyen szakadó esőben. Azonnal gyújtást adtam a kocsinak és kitolattam a parkolóból. Az utakon igyekeztem minél gyorsabban haladni úgy, hogy ne okozzak és szenvedjek közlekedési balesetet. Ám a késő délutáni csúcsforgalmat képtelenség lett volna kihagyjam. Miközben a dugóban ültem próbáltam elérni telefonon, de egyszerűen nem vette fel. Innen arra következtettem, hogy pusztán dühős rám, amiért ott hagytam egyedül. Azonban az a különös rossz érzés nem akart megszűnni bennem. Amikor sikerült ismételten megindulnom a gázt egyre jobban csak nyomtam és a szemem előtt csak az lebegett, hogy Tif-et minél előbb magam mellett tudjam ismét. Majd haza akartam menni, hogy Louisal vagy éppen Niallel megbeszélhessem a Sophiaval folytatott beszélgetésemet. Muszáj kibeszélnem magamból valakinek az egészet. Körülbelül tíz perc alatt értem ahhoz a helyhez vissza, ahol a fotózás volt. Tiffanyt továbbra is hívogattam, de csak a hangpostája jelentkezett. Nagyot sóhajtva szálltam ki a kocsiból és szaladtam a bejárat felé, ami immár zárva volt. Egy darabig vertem az ajtót majd arra a következtetésre jutottam, hogy biztosan elkéstem és talán ez a bájgúnár hazavitte és bizonyára már otthon vár rám egy kiadós lecseszéssel, amiért ilyen pocsék barát vagyok, amiért otthagytam. Így hát visszakocogtam a kocsihoz és egyenesen hazavezettem. Az úton lassan vezettem és az utcán sétáló embereket figyeltem hátha meglátom őt valahol az esőben caplatni. Az autóval a garázsba álltam és nagy léptekkel siettem be a házba. A nappaliban Niall és Lottie enyelgett.

- Bocsi a zavarásért, de Tiffany hazajött már? – kérdeztem érdeklődve miközben próbáltam nyugodtságot tükrözni. Lottie csak a fejét rázta válaszadásképpen.

- Nem veled volt? – kérdezte értetlenül Niall.

- De igen csak közben ott volt Sophia is és egy kicsit kiakasztott így elmentem kiszelőztetni a fejem. Mire meg visszatértem abba az átkozott stúdióba már egy árva lélek sem volt ott. A telefonján pedig hiába hívom, nem tudom elérni. Azt hittem, hogy itthon van, már de ezek szerint tévedtem. Remélem nem esett baja. – hadartam és kezdtem minél jobban kétségbeesni és elveszíteni a hidegvérem. Niall és Lottie is próbálta elérni telefonon, de nekik sem volt kapcsolható. Egyre jobban kezdtem ideges lenni. Ha bármi történik vele és megsérül, akkor az mind az én hibám lesz, amit nem fogok magamnak megbocsájtani. Közben Louis is megjelent egy répával a kezében majd leült az egyik fotelba és érdeklődve figyelt rám.

- Történt valami? Vagy mi ez a savanyú fej Liam? – kérdezte, de nem tudtam egyszerűen megszólalni. – Mikor jöttetek meg? Tif a szobájában van? – kérdezte lelkesedve.

- Az a helyzet, hogy fogalmam sincsen egyszerűen, hogy mégis merre lehet. – böktem ki miközben nagyot nyeltem.

- Hogy mondod? Csak azt ne mond, hogy elhagytad valahol! – mondta Louis csodálkozva. Ezek után pedig Niall elmagyarázta neki az egészet helyettem, amiért hálás voltam a szöszinek. – Tisztában vagy vele, hogy Harry ki fog nyírni téged? Búcsút vethetsz annak, hogy a jövőben valaha is gyereked legyen mivel, ha nem találjuk meg sürgősen Tiffanyt akkor Styles tuti kiherél téged, amiért nem vigyáztál az unokahúgára aki mellesleg a te barátnőd. Hogy lehettél ennyire felelőtlen Liam? – fakadt ki Louis. Tudom ő is nagyon kedveli Tiffanyt és szinte már a fogadott húgának tekinti.

- Tudom, hogy nagyon ki lesz akadva! Amint látod én is ki vagyok készülve, hidd el nem szándékosan hagytam magára. Megjelent az idétlen voltbarátnőm és bejelentettem, hogy terhes és én vagyok a gyerek apja. Bocsáss meg amiért kicsit kiakadtam és levegőre volt szükségem. – álltam fel miközben a hangom kissé remegett az idegesség miatt.

- Ezt eltaláltátok… kurvára ki vagyok akadva! – lépett elő Harry. Mindannyian összerezdültünk a hangjából sugárzó haragtól és indulattól.

- Harry meg tudom magyarázni. – emeltem fel védekezésképpen a kezeimet magam elé.

- Hol van Tiffany? – kérdezte és közelebb lépett hozzám.

- Nem tudom, próbáljuk elérni, de nem tudjuk. Elment arra a Nick féle fotózásra csak én kicsit otthagytam. – mondtam neki mire ő újabb lépést tett felém.

- Tudod Liam kurvára elegem van abból, hogy ilyen felelőtlen vagy. Elnéztem, hogy össze gyere vele miközben én is szeretem őt mindennél jobban. Tudtad jól, hogy azért szakítottunk, mert nem akartam elengedni arra a szar fotózásra mivel az a gyerek unszimpatikus számomra. Erre te elviszed arra a vacakra és a tetejében egyedül is hagyod vele? Nem is ismerjük azt a srácot, mi van akkor ha egy pszichopata állat? Ha bármi baja esik, én esküszöm, hogy kicsinállak téged ahogyan azt Tommo is megmondta! – üvöltött egyenesen az arcomba. Mindenki csendben ült és Harry üvöltözését hallgattuk. A hangulat pedig továbbra is fagyos maradt. Lottie és Niall körbetelefonálták a kórházakat, hátha megsérült és egy járókelő kihívta a mentőket és bevitték. Szerencsénkre nem kaptunk olyanfajta információt, hogy esetleg kórházban lenne így tovább reménykedtünk, hogy egyszer csak nevetve betoppan. Nem vall Tifre az, hogy nem veszi fel a telefonját egyikünknek sem. Biztosan történt vele valami, mert nagyon rossz érzésem volt. Az asztalon lévő mobiltelefonom hirtelen megszólalt és Tiffany neve villogott a kijelzőn. Mindenki felkapta rá a fejét a telefont pedig kihangosítottam.

- Tif merre vagy? – kérdeztem tőle aggódva.

- Liam segíts! – sikított a háttérből az ereimben a vér pedig azonnal megfagyott. A gyomrom úgy éreztem összeszorult és tehetetlennek éreztem magam.

- Ha vissza akarod kapni a barátnődet épségben, akkor jobban jártok a haverjaiddal, hogyha perkáltok egy szép kis összeget. – szólt bele egy férfihang a vonalba és én rögtön felismertem Nick hangját.

- Ha egy ujjal is hozzá mersz érni én Istenemre esküszöm, hogy kicsinállak te szemét! – sziszegte Harry a fogait összeszorítva. A zöld szemei pedig villámokat szórtak.

- Itt én dirigálok most Styles és azt csinálok a csinibabával, amit csak akarok. Egészen addig, amíg nem perkáltok. Nemsokára még jelentkezek és megbeszéljük a részleteket. Ha a rendőrséget értesíteni meritek a lányt nem látjátok viszont. – mondta és mielőtt mi bármit szólhattunk volna bontotta a vonalat.

- Valamit tennünk kell. – mondta Louis és egyesével végignézett a szobában tartózkodó embereken.

- Igen, de mit? Ez a szemét állat fogva tartja Tiffanyt és kitudja miket művel vele? – kiabálta Harry.

- Szólnunk kéne a rendőrségnek. – javasolta Lottie. Most először szólalt meg Harry megjelenése óta.

- Egyet értek vele. – mondta Lou.

- Nem lehet. Hallottátok mit mondott arról, hogyha értesítjük a rendőröket…- szólaltam meg és a fejemet ráztam.

- Nekünk kell cselekednünk. – mondta Niall és átkarolta a barátnőjét és egy puszit nyomott a hajába. Ezek után pedig idegtépőek voltak a percek akár csak a másodpercek. Néma csendben ültünk egymás mellett és arra vártunk, hogy a telefonom ismét megcsörrenjen. Nem veszíthetem el Tiffanyt. Meg fogom találni abban biztos, vagyok és utána teszek róla, hogy az a mocskos alak többé ne kerüljön többé egyetlen nőnek sem a közelébe. Most viszont a legfontosabb feladatunk Tiffany megtalálása épségben. 

Twenty-ninth

Hi Guys!
Megérkezett az újabb rész is. A héten beteg voltam így nézzétek el nekem, hogy a rész ilyen laposra sikeredett. Az erőm és az energiám ennyire futotta. Továbbra is szívesen várom az új feliratkozásokat és a visszajelzéseknek is örülnék. Jó olvasást és kellemes hétvégét mindenkinek!
Puszi Fanni~

~Liam Payne~

Körülbelül négy nap telt el azóta, hogy hazajöttünk arról a mesebeli helyről Hawaiiról. Életem egyik legjobb nyaralása volt ezt biztosan tudom. Hawaii nagy szerepet kapott abban is, hogy összehozott azzal a lánnyal, aki számomra már a világomat jelenti. Ha a jövőmre gondolok csakis Tiffany mellett tudom elképzelni magam. Nem tudnék nem vele lenni és a gondolat, hogy rövid időn belül meg kell válnom tőle kétségbeejtő. Szeretem őt és a hiányát nagyon nehezen fogom tudni elviselni. Képes lennék feladni az itteni életemet és Kaliforniába költözni, hogy a közelében lehessek és láthassam őt nap mint nap. Ám ez nehezen valósulna meg, mivel itt van az együttesünk. Nem szeretném a srácokat és a rajongóinkat sem cserbenhagyni. Mindnyájan számítanak rám. Önzőség lenne a részemről a saját boldogságomat választani és ezt az egészet hátrahagyni, ahogyan Zayn is tette. Szerencsére az utazást mindenki könnyen kipihente egy nap alatt. Tiffany búcsú buliját pedig már Lottie és Louis el is kezdték szervezni. Elképzelésük szerint nagy bulit szeretnének csapni neki. Részemről pedig nagy meglepetéssel szolgálok számára. Elmondása szerint kedveli a 5 Seconds of Summer együttest és nagy vágya egy koncertjükre eljutni. Még kész szerencse, hogy a srácokkal jó barátok vagyunk és sokat bulizunk együtt, ha éppen egy helyen turnézunk. Így arra jutottam, hogy elhozom ide az együttest arra a bizonyos meglepetés bulira ahol esetleg pár dalt elénekelhetnének számára és kicsit beszélgethetnének is. Szerintem a srácok is egyből megkedvelnék Tiffanyt ebben nem kételkedem. Így én is beszálltam a szervezésbe a két Tomlinson testvér mellé. Niall és Harry kitalálta, hogy Tiffany menjen el velük bevásárolni így mi nyugodtan szervezkedhettünk. A kanapén ücsörögtem és a telefonom névjegyzékében keresgéltem Ashton telefonszámát. Amikor rátaláltam rögtön rányomtam a hívás gombra. Néhány csengés után pedig fel is vette.

- Liam! Haver mi a pálya? – szólt bele vidáman.

- Szevasz Ashton! Úgy tudom a közeljövőben lesz koncertetek Londonban. Arra gondoltam, hogy eljöhetnétek akkor egy szuper kis általunk rendezett buliba, ami inkább egy búcsú buli lenne egy számomra nagyon fontos személynek. – magyaráztam, majd Ashton közbe vágott.

- Talán nem becsajoztál Payno? – kérdezte és magam elé képzeltem a perverz vigyorgó fejét.

- Talán… a barátnőm nagyon kedveli a zenéteket és titeket is bír. Arra gondoltam énekelhetnétek neki a bulin, aztán dumálhatnátok vele. Tudom nagy kérés ez de leköteleznétek ha eljönnétek rá. – mondtam reménykedve.

- Persze, hogy elmegyünk. Várj, mindjárt megbeszélem a többiekkel is. – a telefont távolabb tartotta magától és hangosan elkiáltotta magát. Hiába még így is hangos frekvencián érkeztek a sugarak a dobhártyám számára. Közben nevetgélés és dulakodás foszlányait hallottam majd Ashton eldarálta nekik azt, amit eddig mondtam. – Természetesen szívesen segítünk meglepni a kishölgyet, akinek sikerült elcsavarnia a kicsi Payno fejét. – mondta Ashton, míg a többiek csak röhögtek a háttérben.

- Rendben köszönöm srácok. Majd emailben elküldőm a részleteket. Sziasztok! – mondtam majd bontottam a vonalat. Magamban nyugtáztam, hogy ez könnyen ment. Egy dolog miatt nem várom azt a partit. Méghozzá azért mert rá két napra indul Tiffany gépe.

- Minden oké Liam? – kérdezte aggódva Lottie amikor leült mellém.

- Aha.. miért? – kérdeztem vissza értetlenül.

- Mert elég savanyú pofát vágtál csak azért. Azt hittem valami bajod van. – magyarázta miközben barátságosan mosolygott rám.

- Csak arra gondoltam, hogy Tiffany hamarosan elmegy innen. Nem tudom, hogy fogom bírni a távolságot, ahogyan azt sem, hogy ő hogyan fogja tűrni. Kilenc hónapig folyamatosan úton leszünk. Rettenetesen nehéz lesz nélküle. Ő azt hiszi nekem könnyebb lesz, mivel úgymond rutinos vagyok a kapcsolatokban és a közben a turnézásban is. De téved és pokoli lesz ez az egész. Nélküle más vagyok, szükségem van rá, hogy mellettem legyen. Tudom, a legjobb embernek panaszkodok most. Hiszen nektek is nehéz lesz gondolom Niallel. De te mégis többet fogsz velünk lenni, mint ő. – hadartam miközben a kezeimet a tarkómra tettem és a fejemet a térdem közé szorítottam.

- Liam nyugodj le. Ne aggodalmaskodj, hanem élvezd ki a lehetőségeket ameddig itt van. Niall sem patáliázik, hanem minden időt együtt töltünk, ameddig tudunk. Azt tudom csak ajánlani, hogy ti is ezt csináljátok. Jó nehezebb nektek, mert Harry is ragaszkodó típus így megértem, hogy az unokatestvérével akar lenni. Sőt még haza is fogja vinni Holmes Chapelbe a napokban. Gondolom oda te nem mész… - mondta, miközben a hátamat simogatta nyugtatásképpen. A válaszom egy fejrázás volt csak.

- Amíg haza viszi, addig én segítek a bulit szervezni. Tudom, hogy Harry még próbálkozni fog Tifnél de én bízok benne. Nem vagyok az a féltékeny és folyton ellenőrős típus. Egyébként a srácok eljönnek a buliba most beszéltem meg velük. – mondtam és végre Lottiera néztem.

- Nahát ez remek. Biztosan fergeteges lesz a buli mivel én tervezem leginkább. – vigyorgott és igyekezett jobb kedvre deríteni. – Harry tudja már? – kérdezte bátortalanul. Az alsó ajkamat beszíva gondolkodtam azon, hogy vajon avassam be Lottiet is a bátortalanságomba.

- Még nem. Nem tudom, hogyan mondhatnám el neki azt, ami történt. Bocs haver, de megfektettem az unokahúgod, aki mellékesen a barátnőm és egyben a te volt barátnőd?! Ez olyan bizarrul hangzik. De máshogyan nem tudom. Félek Harry reakciójától. A barátságunk már amúgy sem olyan jó, mint amilyen nyár elején volt. Ez pedig még jobban szakadékot húzna közénk. Tanácstalan vagyok abban, hogy mit tegyek. Sokat agyaltam azelőtt mielőtt összejöttünk volna Tifel, hogy megéri-e kockáztatni a barátságomat Harryvel. Bizonytalan voltam ebben az egész kapcsolatban, de rájöttem arra, hogy valóban szeretem és vele akarok lenni. Ennek a monológnak pedig nincs sok értelme. – nevettem el magam kínosan.

- Liam tudom, hogy szereted Tiffanyt és ez látszik is rajtad. Ez pedig fordítva is igaz és tényleg cukik vagytok együtt. Harry pedig megfogja érteni csak mond el neki. Jobb lesz mindkettőtöknek, ha ebből nem bonyolódna, nagyobb vita miután kiderülne, hogy ismét titkolóztál előtte. – mondta és végigsimított a kezemen. Bevallom nagyon jól estek a szavai miszerint mások számára is úgy tűnik összepasszolunk Tiffanyval.

- Ti is nagyon jól passzoltok Niallel. – mondtam mosolyogva.

- Oh köszi. Megölelhetlek ugye? – kérdezte bizonytalanul, mire én csak mosolyogva és barátságosan átöleltem. Könnyű Lottie barátjának lenni és az ölelése is egészen nyugtató. Akár csak a vele való beszélgetés is. Hála neki elég bátorságra tettem szert, hogy elhatározzam magamban, hogy beszéljek Harryvel.

~Harry Styles~

Remek érzés újra jóban lenni Tiffanyval. Mióta kibékültünk azon az éjszakán Hawaiin folyton fejbe ver a bűntudat, amiért szakítottam vele. Senkit sem szeretek annyira amennyire őt. Az érzéseim iránta egyszerűen leírhatatlanok. Képtelen vagyok magamnak megbocsátani, azért amiért olyan voltam vele. Bizalmatlan és fafejű a féltékenységemnek köszönhetően. De ezen már mit sem változtathatok. A vak is látja, hogy mennyire boldog Liam mellett. Ez pedig Payno barátomra is igaz. Egyetlen egy barátnője mellett sem láttam ennyire boldognak, mint most Tiffanyval. Önzőség lenne a részemről, ha közéjük állnék. De be kell ismernem magamnak azt is, hogy képtelen vagyok rajta továbbjutni. Pedig tényleg próbálkoztam nem rajta agyalni. Miután visszatértünk Londonba rögtön felkerestem egy hölgy ismerősömet, akivel elég közeli viszonyban állok már hosszú ideje. Ám a vele töltött éjszaka után sem tudtam másra gondolni csak Tiffanyra és arra, hogy vissza akarom magamnak szerezni. De valamiért arra lyukadok csak ki, hogy ezzel a barátom és Tiffany boldogságát tenném tönkre. Azonban így én szenvedek, amit nem igazán mutatok kifelé. Sőt inkább arra törekszem, hogy minél vidámabbnak és boldogabbnak lássanak. Miközben belül szenvedek, ám amiről nem tudnak az nem fáj. Vagy valami ilyesmi az a bizonyos mondás. Tudom én baltáztam el mindent és el kellene fogadnom, hogy minden tettemnek következményei vannak. Legalábbis amikor kicsi voltam anyu mindig ezt tanácsolta. Talán jobb is lesz a távolság, ami közén fog kerülni, amikor Tiffany hazautazik. Remélhetően elfelejtem őt abból a szemszögből tekintve, hogy a barátnőm volt.

- Hé, minden oké? – kérdezte nevetve Tiffany miközben az egyik kezét elhúzta az arcom előtt. A fejemet megrázva térítettem magamat vissza a jelenbe. Az egyik hatalmas pláza padján ücsörögtünk és a kezünkben egy tölcsér fagylalt volt. Tudom elég hülyeség, hogy plázákban lógók vele ahol a legtöbb ember lerohanhat a hírnevem miatt. Azonban ők most nem érdekeltek csak a mellettem nevetgélő lány. Niall is velünk tartott amikor elhatároztuk, hogy a mai nap délutánján császkálni és furikázni megyünk a városba. Most pedig ő kissé elkeveredett a férfimosdó keresése során.

- Aha, miért ne lenne? Mi olyan vicces? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, mire ő jobban kezdett nevetni.

- Talán csak az, hogy az egész nadrágod tiszta fagyis. – mutatott nevetve a nadrágom felé.

- A francba! Ez a kedvenc gatyám. – kezdtem el káromkodni miközben egy idősebb pár haladt el mellettünk és rosszállóan pislogtak felém a kirohanásom miatt. A kezemmel kezdtem el dörgölni, hogy leszedjem a foltot, de nem igazán jártam sikerrel. Tif továbbra is rajtam múlatott, majd egy zsebkendőt nyújtott felém.

- Ezzel próbáld meg leszedni, mivel úgy csak jobban szétkened. – mondta és a mosolyát igyekezett elfojtani. Elvettem a felém nyújtott zsebkendőt és azzal igyekeztem eltüntetni a foltot.

- Ilyen vicces látvány vagyok? – kérdeztem és játékosan összevontam a szemöldökömet.

- Mondhatni. – nevetett Tiffany továbbra is. A fagyimat pedig az arcára kentem.

- Ezt is viccesnek találod? – kérdeztem és már belőlem is kitört a nevetés.

- Ezt miért csináltad? – kérdezte és lefagyott az arcáról a mosoly én pedig kissé megijedtem, hogy megsértődőt esetleg. Én csak vigyorogva vállat vontam és ezzel próbáltam meg kitérni a válasz alól. Közben messzebbről meghallottam amint a nevetem sikítják és jobbnak láttam azt, hogy menekülőre fogjuk az irányt. Tiffany kezét megragadva futottam az emberek között a kijárat felé. Szeretem a rajongókat, ám most nem vagyok olyan formában és hangulatban, hogy vigyorogjak a kamerába. Menet közben Niall is elő bukkant így már az ő nevét is szajkózva szaladtak utánunk. Néhány ember elég furcsán nézett ránk és gondolom miket gondolhattak rólunk. Amilyen gyorsan csak tudtunk beültünk az autómba és gázt adva neki elhagytuk a pláza parkolójának a területét. Niall hátul ült, míg Tiffany elől foglalt helyet az anyósülésen.

- Hát ez igazán izgalmas volt. – jegyeztem meg miközben megálltam egy piros lámpa előtt.

- Miért menekültél el a rajongóid elől? Úgy tudtam szereted a munkádat és ahhoz pedig ez is hozzátartozik. Lehet, hogy olyan lány is volt közöttük, akinek soha többé nem adódik meg a szerencse, hogy ismét láthasson téged élőben. Gondolj csak bele milyen rosszul eshetett nekik az, hogy így elmenekültél előlük. – mondta és közben a lábait felhúzta az ülésre az állát pedig a térdére hajtotta és úgy figyelte a szélvédőn leperdülő esőcseppeket.

- Tudom, hogy nem volt szép tőlem, de nem akartam most bájologni meg aláírásokat osztogatni. Ha ott maradtunk volna, akkor egész délután ott lettünk volna. Tudom te el lettél volna annyi ruhaüzletben. – csipkelődtem, amire ő csak a szemeit forgatta. A vigyor az arcomon pedig egyre csak nagyobb lett. A fején egy fekete baseballsapka volt így a kormányt elengedve az arcába rántottam a sapkát. Ő erre természetesen csak morgott és az orrát fintorogva felhúzta.

- Liam biztos örült volna neki, ha beállítasz egy szexi fehérneműben. – röhögött Niall az ülésen miközben a telefonját nyomkodta. Érdeklődve fordultam hátra és magyarázatra vártam az előző megjegyzéséhez. Tiffany a körmeit kezdte el piszkálni, amíg Niall elég furcsa arckifejezéssel kezdett bámészkodni kifelé az ablakon, miközben a tarkóját kezdte el vakargatni. Ismerem a szőke hajú barátomat és tudom, hogy titkol előlem valamit. Aminek most pontosan köze van Liam és Tiffany kapcsolatához. A fejemben különböző elméletek álltak össze, de igyekeztem a legrosszabbakat elhessegetni. Nem hinném, hogy Liam a hátam mögött megrontotta volna Tif ártatlanságát. Micsoda ostoba és eszement gondolat lenne már. Bár azt sem árulták el, hogy ők összejöttek. Jól van én sem kötöttem a srácok orrára azt, hogy Tiffany a barátnőm, de az egy egészen más eset. Én féltem attól, hogy netán elítélnék a kapcsolatunkat, azért mert mostoha unokatestvérek vagyunk. Jobban kellett volna bíznom bennük, de ez most nem ide tartozik. Szerencséjükre a lámpa éppen zöldre váltott így kénytelen voltam visszafordulni a volánhoz. A témát elraktároztam magamban és amint kettesben maradok Niallel kérdőre vonom, hogy ezt mégis miként értette.

- Merre menjünk? – kérdeztem érdeklődve.

- Együnk valamit, mert én már konkrétan éhen halok, ha rövid időn belül nem juttok ételhez. – nyafogta hátul a szőkeség.

- Te is éhes vagy? – fordultam Tif felé. Még mindig a körmei piszkálása kötötte le a teljes figyelmét. Hol az útra hol pedig rá figyeltem. Úgy tűnt mintha bántaná valami, de nem akartam erőltetni, hogy beszéljen róla. Ha elszeretne mondani akármit akkor tudja, hogy engem hol talál meg és bármikor beszélhet velem. Tabú téma pedig nincsen közöttünk.

- Ehetünk felőlem mindegy, hogy mit. – mondta, majd apró mosolyt erőltetett az arcára, amikor felém fordult. Egyenesen a legközelebbi Mc Donalds felé vettem az irányt.

- Beülünk vagy autós kiszolgálóba megyünk? – kérdeztem a többieket. A kérdésemre azonban nem érkezett válasz így úgy döntöttem beülünk és ott fogyasszuk el az ennivalót. Leparkoltam a kicsikémet a bejárathoz közeli helyre, majd kiszálltam a kocsiból. Odabent hamar sorra kerültünk és a tálcákkal és a burgerekkel a kezünkben ültünk le egy eldugottabb kis zugba. Csendesen ültünk és rágtuk az előttünk lévő egészségtelen ételt. Sajnos ennek ellenére elég sokat eszünk ilyen helyeken. De a munkánk közben folyton rohangálunk és nem igen jut elég időnk arra, hogy rendes főt ételeket együnk. Otthon pedig mindig megkapom édesanyámtól, hogy miért nem eszek rendesen. Hiszen tudok főzni, de egyszerűen időhiányban szenvedek. Ha pihenőm van olyankor jobban szeretek feküdni az ágyamban és zenét hallgatni. Tiffany lustán szürcsölgeti a kóláját, amíg én egy sajtburger eltüntetésén dolgozom.

- A többieknek is rendelhetnénk valamit, ha már itt vagyunk. – mondta Niall teli szájjal, ami teljesen gusztustalan volt. Azonban már hozzá szokhattam volna. Ilyenkor én magam is meglepődők, hogy hogyan tud ilyen illetlen lenni híres ember létére. De Niall az csak Niall marad. A viselkedése ellen pedig nem tudunk semmit sem tenni csupán elfogadni. Néhány rajongó itt is odajött hozzánk és csak azért, hogy Tiffany kedvére tegyek jókedvűen dedikáltam alá szalvétákat és telefontokokat, majd számos képet készítettem velük akár csak Niall. Meglepő módon pedig Tifel is készítettek közös képeket és tőle is kértek aláírást. Ezt pedig őt is meglepően és váratlanul érte. De látszott rajta az, hogy örül neki és szívből mosolygott bele a kamerába. A rajongók megkérdezték tőlünk, hogy Tiffany kicsoda a számunkra, mire közöltem velük, hogy az unokatestvérem. Miután elköszöntek tőlünk folytattuk az evést és a beszélgetést is. Majd rendeltünk még néhány burgert elvitelre a többieknek is. Amint kifizettük a számlát a kezünkben a mekis zacskókkal ballagtunk ki az autóhoz. Nem igazán jutott eszünkbe további program így arra az elhatározásra jutottunk, hogy hazamegyünk a többiekhez és keresünk valami jó filmet és azt nézzük együtt. Az út odafele elég csendesen telt. Tiffany az ablakon bámészkodott kifelé és figyelte az ablakon legördülő és versenyfutó esőcseppeket. Én magam a rádiót hallgattam és a kormányon doboltam a ritmust. A visszapillantó tükörből pedig láttam, hogy Niall ismét a telefonja nyomkodásával van elfoglalva. A késő délutáni és a kora esti órák pedig eléggé kényelmetlenek voltak a számomra. Ugyanis több alkalommal is a szemtanúja voltam annak, ahogyan Liam és Tiffany többször megcsókolták egymást és ölelkeztek. A fejemben pedig újból és újból lejátszódott az a mondat, amit Niall szájából hangzott el a kocsiban. Arra pedig minél előbb rá kell jönnöm, hogy mégis mire értette. Különben teljesen biztos vagyok abban, hogy becsavarodok, ugyanis az agyam csak ezen kattog. Ez pedig igen csak szánalmas a részemről ismét. 

Twenty-eighth

Hi Guys!
Megérkezett a következő rész is. Kicsit szomorú voltam amiért csak egy komment érkezett az előző részhez. De ettől függetlenül itt az új rész. Jó olvasását és kellemes hétvégét mindenkinek!
Puszi Fanni~

~Tiffany Mills~

 A homokban ülve egyszerűen nem tudtam másra gondolni csakis az előttem pár centire ülő Liamre, akinek az arcáról a szokásos mosolya sugárzott. Az ember pedig egyszerűen képtelen nem viszonozni a mosolyát. Az idő kellemes meleg volt még mindig, a Nap pedig egyre hamarabb kezdett eltűnni a tenger habjaiban. Ez pedig egy újabb nap végét jelentette, ami számomra felért annyival, hogy ismét egy nappal közelebb kerültem ahhoz, hogy az útjaim elváljanak az övéiktől és haza menjek. A repülőút nagy részét számításaim szerint végig fogom sírni. Ez pedig annak köszönhető, hogy az érzelmeim nagyon szoros kapcsolatban állnak a könnycsatornáimmal. Ha boldog vagyok, akkor is elsírom magam. Ha pedig szomorú és bánatos, akkor úgyszintén könnyekben török ki. De ez ellen nem tudok tenni semmit sem, ahogyan az ellen sem, hogy az időt lelassítsam. Az egyetlen dolog amit tehetek az az, hogy kiélvezzem a velük töltött idő minden pillanatát. A napsugarak mielőtt aznap végleg a víz alá buktak volna még utoljára gyönyörű fényjátékot játszottak a vízfelszínén. Engem pedig a látványa teljesen kábulatba ejtett.

- Hiányozni fog ez a hely. – mondtam csendesen, de a tekintetem még mindig a vizet bámulta.

- Nekem is. De te többet fogod látni ugyan ezt a vizet Kaliforniában, mint én Londonban vagy Európa más országaiban. – szólalt meg Liam is és a hangjából is lehetett hallani, hogy mosolyog. Amikor pedig rápillantottam erről meg is győződtem.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen közel kerültök a szívemhez mindnyájan. Normális, hogy szívem szerint nem mennék el a főiskolára és itt maradnék veletek? – kérdeztem kuncogva. Persze nem jókedvemből nevettem el magam, hanem kínomban. El szerettem volna vele rejteni a bánatomat, amit az a gondolat okozott, hogy el kell tőlük válnom hosszabb időre.

- Nem szívesen foglak felengedni arra a gépre. Sőt lehet, kénytelen leszek téged elrabolni és fogva tartani. Különben a hiányod komoly fizikai és lelki problémákat okozna számomra. – mondta egy csibészes féloldalas mosollyal, amit annyira imádok benne a többi lélegzetelállító tulajdonsága mellett.

- Ez nem is hangzik olyan rosszul. – kuncogtam incselkedve és az egyik ujjammal hívogatóan csalogattam magam felé.

- Szerintem sem. Olyan jól el lennénk egész nap. – hajolt közelebb és az arca pár centiméterre volt csak az enyémtől. A meleg leheletét már a bőrömön éreztem és egy késztetés fogott el, hogy megcsókoljam.

- Ugyan már egész nap mit tudnál kezdeni velem? – kérdeztem és játékosan felvontam az egyik szemöldökömet.

- Hát lenne egy két tippem… például egész nap csak feküdnék melletted és ölelgetnélek és puszilgatnálak. – magyarázta, mire én közbe szakítottam.

- Ne magyarázd, hanem csináld te majom. – mondtam kuncogva és a nyaka köré fontam a karjaimat, az ajkamat pedig az övére tapasztottam. Hirtelen az első reakciója az volt, hogy meglepődött majd gyorsan észbe kapott és rögtön visszacsókolt. A nyelve hegyével végig siklott az alsó ajkamon majd bebocsátást kért, amit egyből meg is adtam neki. A csókja egyszerre volt szenvedélyes, vad, lágy és gyengéd. A szeretetét pedig éreztem minden porcikájából. Az egyik keze a hátamon pihent, míg a másik fel-le járkált az oldalamon. Óvatosan hanyatt dőltem a pokrócon és az egyik kezemmel ügyeskedni próbáltam kigombolni az ingét. Ez a cselekedetem után a csókunknak pedig hirtelen vetett végett.

- Tif ezt nem lenne szabad és nem itt. – dadogta zavartan miközben végig a szemembe nézett azokkal a varázslatos mogyoróbarna szemeivel.

- Liam tudom, hogy szeretsz, és nem kell tovább bizonygatnod. Azt is pontosan tudom, hogy nem akarsz kihasználni, akkor már számtalan alkalomkor megtehetted volna. De most én is akarom… - magyaráztam nagyot nyelve és végig simítottam az arcán miközben bátorítóan próbáltam rámosolyogni. Nem gondoltam volna magamról, hogy egyszer ilyen rámenős legyek. De úgy érzem a nyár folyamán eléggé megváltoztam és sikerült levetkőzzem a gátlásaimat. A régi énem még meg sem merte volna magától csókolni egyetlen egy fiút sem. Nemhogy éppen arra kérlelje, hogy lefeküdjön vele. Az arcán tisztán látszódott a belső vívódása, hogy eldöntse mi helyes és mi nem az. Ha nem éppen idekint lennénk egy eldugott kis sziklákkal körbevett zugban, hanem mondjuk a szálláson, alig pár ajtónyira Harrytől akkor nem lennék képes erre az egészre. Szerintem Liam sem, mivel Harry az egyik legjobb barátja és nem szeretné őt ennél is jobban megbántani, mint ahogyan azt akarata ellen is sikerült elérnie. Bár Harry nem mondja ki, hogy haragszik Liamre mégis érezhet némi dühöt odabent a lelke mélyén. De persze kimondani képtelen, hiszen fontos számára a barátságuk. Még egyszer végigsimítottam az arcán mire ő egy nagy levegőt vett és az ajkait az enyémekre helyezte és gyengéden csókolt meg. Bár kissé habozott előtte. Tudom, hogy nagy valószínűséggel helytelen az, amit csinálunk, hiszen Harry csak tegnap szerzett tudomást a mi kapcsolatunkról és még esélye sem volt feldolgozni mindezt. Most pedig az egyik legjobb barátjával és bandatársával készülők lefeküdni. De nem tehetek róla, mivel szeretem Liamet és érezni akarom minden emberileg lehetséges módon. Nem így terveztem el az első alkalmat, de ennél különlegesebb kötve hiszem, hogy lehetne. Az ajkaim csókolgatásáról áttért a nyakamra és lágy nedves puszikat hagyott rajta. Az akaratom ellenére is egy sóhaj szökött ki az ajkaim közül, amit Liam bátorításnak vett. Ismét felém kerekedett és újból csókban forrtunk össze. Az ujjaim a haját túrták, míg az ő keze simogatta az oldalamat. A hajáról pedig az ujjáról áttértek az inge gombjaihoz. Szorgosan gomboltam kifelé, majd ő maga vált meg az ingétől és a pokróc másik felébe hajította. A meztelen izmos felsőtestén végigsimítottam. A tekintetét közben pedig végig magamon éreztem. A mogyoróbarna szemeibe nézve pedig látszódott a vágy. Tudtam, hogy ő is akarja csak félt, hogy én még nem állok rá készen. Pedig igenis készen álltam arra, hogy érezzem őt minden lehetséges módon. Senkit sem szerettem eddigi életem során úgy, mint ahogyan őt. Na jó egyetlen ember kivételével, aki nem más mint Harry.  Fölém hajolva ismét megcsókolt és közben a ruhám cipzárjával kezdett el babrálni. Szinte alig észrevehetően fordított a helyzetünkön így ő került alulra és én a mellkasán támaszkodva folytattam a csókolózást vele, miközben ő egyetlen mozdulattal lehúzta a ruhám cipzárját és vele együtt a ruhámból is sikerült kihámoznia. A szájától elszakadva hagytam apró csókokat a nyakától kezdve egészen a hasáig haladva. Ez a tettem pedig apró sóhajokat váltott ki belőle. A nadrágja övévvel kezdtem bíbelődni, de ekkor mintha a villám csapott volna belé ismét a hátamra fektetett és az ajkaimnak esett. Mohon és akaratosan falta az ajkai az enyémeket és úgy éreztem ezzel sosem fogok tudni betelni.

- Most én akarlak kényeztetni téged. – suttogta a fülembe és egy gyengéd csókot hagyott a mögötte lévő érzékeny és vékony bőrön. Ahogyan egy száll fehérneműbe feküdtem előtte az eddigi bátorságom kezdett elpárologni. Liam a hasamat halmozta be apró nedves puszikkal, amik belőlem apró sóhajokat váltottak ki. Amikor ezt a tevékenységét befejezte felmászott mellém és egy lágy csókot hagyott az ajkaimon. – Istenem, kicsim látnod kéne milyen gyönyörű vagy. – mondta, amire én teljesen zavarba jöttem. Ismét megcsókolt én pedig a karjaimat a nyaka köré fontam. A nyelveink a szokásos táncukat járták a másikéval. A csókcsatánk közben pedig alig tűnt fel, hogy Liam észrevétlenül megfosztott az eddig a felsőrészem takaró egyetlen ruhadarabomtól is. – Szeretlek. – suttogta és ismét csókokkal hintette be a testem szabad felületét. Mielőtt az utolsó fehérneműtől is megfosztott volna felhúztam magamhoz és megcsókoltam. Azért, hogy egy kicsit én magam is húzzam az agyát gyengéden az ajkába haraptam és pimaszul vigyorogtam rá. – Itt tartunk édesem? Oké te kezdted. – nevetett és azzal a féloldalas vigyorával ismét eltűnt odalent. Éreztem, ahogyan a fehérnemű szélénél megmarkolja, a darabot majd óvatosan lehúzza rólam. Ekkor szégyenlősen lehunyt szemekkel feküdtem és az ajkamba haraptam és a pokrócba markoltam. A mellkasom hevesen emelkedett fel-le, ami azt tanúsította, hogy a légzésem eléggé szapora. Nem csak a légzésem volt a gyors, hanem a szívverésem is. Olykor már azt hittem, hogy a szívem heves dübörgése átszakítja a mellkasomat és kitör onnan. Néhány perc múlva Liam áttért az ajkaim kényeztetésére. – Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte bizonytalanul. A hangomat nem találtam így a beszéddel nem is próbálkoztam csak bólintottam egyet. Nem tudtam, hogy pontosan mennyire fog fájni az első alkalom. Csupán hallomásból volt róla némi fogalmam. – Ha nagyon fáj, vagy bármit olyat teszek, ami neked fájdalmat okozz, csak szólj és abba hagyjuk oké? – kérdezte, amire szintén csak bólintani tudtam. Ismét megcsókolt miközben odalent éreztem, ahogyan óvatosan és gyengéden belém vezette a férfiasságát. Egy apróbb fájdalmat éreztem, de Liamnek és a csókjainak köszönhetően sikerült elterelni róla a figyelmemet és így nem arra koncentráltam. – Hát akkor most ismerkedünk. – mondta és szélesen és vidáman mosolygott rám. Ezt pedig jó pár percig így is tettük. Mozdulatlanul feküdtünk, majd amikor úgymond kezdtem megszokni a méretét a csípőjét óvatosan kezdte előre hátra mozgatni. Közben pedig egy pillanatra sem szakadt el az ajkaimtól. A fájdalom pedig kezdett elviselhetőbbé válni. A kezeimmel Liam hátába markoltam és néha véletlenül a körmeimet is belé eresztettem. Kapkodva vettem a levegőt akár csak a varázslatos mogyoróbarna szemű fiú, akit a saját életemnél is jobban szerettem. Az alhasamban valami különös érzés igyekezett kitörni, amitől aztán az egész hátam egy ívbe feszült. Néhány perc múlva pedig Liam is zihálva feküdt le mellém. A fejemet a mellkasára hajtottam és úgy próbáltam összeszedni magamban a gondolataimat. Egyszerűen még nem jutott el a tudatomig az, hogy valóban megtettük. Talán korai volt, még de nem tudott ez valahogyan most meghatni. Ahogyan a pokrócon feküdtünk összebújva és a csillagos eget tanulmányoztuk olyan megnyugtató és békés volt. Liam közben halkan dúdolgatott, amit én csak mosolyogva hallgattam és közben az arcát bámultam. Kis idő múlva ezt pedig észre is vette és ő is engem kezdett figyelni. – Énekeljek neked? – kérdezte még mindig mosolyogva.

- Igen légy oly szíves. – kuncogtam és visszamosolyogtam rá. Ő pedig egy csók után hangosan kezdett énekelni a They don’t know about us-t.

- People say we shouldn’t be together we’re too young to know about forever but i say they don’t know what they’re talk-talk-talkin’ about…. – ahogyan nekem énekelte a dalt a szemembe könnyek szöktek és csak mosolyogva hallgattam az énekét. Varázslatos hanggal rendelkezik és teljesen megbabonáz olyankor. Amikor befejezte az éneklést, az arcomat a két tenyere közé vette és az ajkát az enyémre tapasztotta.

- Szeretlek. El sem tudod képzelni mennyire. – suttogtam és egy könnycsepp végiggördült az arcomon. Ő persze azonnal letörölte az ujjával.

- Te sem tudod elképzelni milyen fontos vagy számomra. – mondta és egy puszit nyomott a homlokomra és átölelt. A percek és az idő telésével a szemhéjamat egyre nehezebbnek éreztem és az álom hamarosan elnyomott. Az egyetlen dolog, ami a fejemben járt, hogy Liammel történt meg és nem mással. Ennél fantasztikusabb és csodálatos érzés pedig nem lehetett volna.

~Liam Payne~

A felkelő nap sugaraira ébredtem fel. Ahogyan próbáltam megfordulni valami meggátolt benne és a szememet kinyitva jöttem rá az okra, hogy miért nem sikerült. Tiffany az oldalamhoz bújva aludt és az arca olyan ártatlannak tűnt. Eszembe jutott az éjszaka folyamán történtek eseménysorozata és ekkor tudatosult bennem, hogy ezt a tulajdonságát én vettem el tőle. Ezt pedig megtiszteltetésnek vettem a részéről, amiért így bízott bennem, hogy az ártatlanságának a kulcsát a kezembe adta. Szívesen vártam volna még rá, de ő akarta, hogy megtörténjen, ami megtörtént. Egyrészről bűntudatom van, hiszen mégiscsak az egyik legjobb barátom unokahúgával enyelegtem az éjszaka folyamán. A minimum, amit megtehetek az nem más, minthogy én magam veszem a bátorságot és elé állva elmondom a történteket. Feltéve, ha nem akarjuk, hogy az a bizonyos este megismétlődjön, amikor Harry észrevette a Tifel való enyelgésemet. Akkor óvatlanok voltunk és mindenki számára az lesz a legjobb, ha elmondjuk legalább Harrynek. A telefonom óráját megnézve jöttem rá arra, hogy még jócskán hajnal van. Méghozzá negyed hat. Nem szívesen akartam felébreszteni Tiffanyt és szívem sem lett volna hozzá, hiszen annyira törékenyen és tündérien aludt mellettem. Szerintem nem tudta a tudatalattija, hogy hol is van. Óvatosan kezdtem cirógatni az arcát, miközben végig csak őt néztem. Annyira békés és megnyugtató érzés volt tudni, hogy itt van mellettem. Minden reggelt így akarok kezdeni. Muszáj volt felkeltsem, majd minél előbb visszavigyem a szállásunkra mielőtt egy lesifotós így kap le minket. Nem szeretném a médiát is belevonni még a kapcsolatunkba, hiszen még jócskán az elején tartunk. Azt sem szeretném, hogy pletykálni kezdjenek róla és zaklatni kezdjék. Félek attól, hogy a bántásokat a szívére és a lelkére venné. Ismerem oly annyira, hogy tudjam mennyire érzékeny és törékeny lány. A média és a sajtó pedig teljesen rászállna és különböző hazugságokat kezdenének terjeszteni róla. Tartok attól is, hogy esetleg az elvetemültebb rajongóim is zaklatni kezdenék.

- Jó reggelt édesem! – mondtam mosolyogva miközben továbbra is az arcát cirógattam ő pedig álmosan pislogott felém hunyorogva. – Sajnálom, de elaludtunk itt és vissza kellene menjünk a szállásra, mielőtt bárki is így meglátna minket. – magyaráztam sajnálkozva és ülőhelyzetbe tornáztam magam. Ő csak fáradtan bólogatott és ő is elkezdte a ruháit magára kapkodni. Összecsomagoltam a pokrócot is és kézen fogva a szállás felé igyekeztünk. A szerencsénknek köszönhető, hogy egy árva lélekkel sem találkoztunk. A kosarat és a plédet ledobtam az egyik székre és Tiffanyt a karjaimba kapva cipeltem be a szobájába. Néhány percen keresztül éberen feküdt miközben az egyik kezével szorosan húzott magához. De aztán az álmosság ismét eluralkodott rajta. Jó darabig csak feküdtem mellette majd óvatosan kibontakoztam az öleléséből és a saját szobám felé indultam. A tegnap esti ruháimat ledobáltam a bőröndöm mellé majd egy gyors zuhanyt vettem, hogy kissé felfrissítsem magam. A tusfürdő tubusát a kezembe vettem és a tenyerembe nyomva kentem szét alaposan a testem egész felületén a szokásos illata pedig üdítően hatott rám. Jó darabig álldogáltam lehunyt szemekkel és hagytam, hogy a kellemes langyos víz a testemen végig folyón. Negyed óra után viszont egy törülközőt a derekam köré csavarva csattogtam végig a szobámig. A bőröndből kikotortam egy tiszta alsónadrágot. Egy trikót vettem még magamra, majd egy hasast ugorva dőltem be az ágyamba. Az arcomat a párnába fúrtam és hagytam, hogy az álom még egy ideig a hatalmába kerítsen.

Aznap olyan tíz óra körül tértem magamhoz. A hasam vadul korgott jelezve, hogy élelem után kiáltozik. Így hát nem is tétováztam tovább rögtön a konyha felé masíroztam. Az asztalnál már Niall és Lottie turbékolt Tiffany pedig ott ült velük szemben. Az aprócska kezében pedig egy pohár narancslét szorongatott. Nem foglalkozva a két szöszivel rögtön Tiffhez siettem és lehajolva hozzá gyengéden megcsókoltam. Ő hirtelen megdermedt gondolom az ijedtségtől vagy a meglepődéstől, hogy mások előtt is megmerem csókolni. Szégyenlősen pislog rám a hosszú pillái mögül az ajkát pedig óvatosan beharapta. Ilyenkor olyan kislányosan fest pedig egyáltalán nem olyan.

- Olyan cukik együtt! – lelkesedett és nyávogta Lottie. A tekintetem eközben nem szakítottam el Tifétől.

- Én cukibb vagyok náluk. – mormogta Niall miközben az orrát felhúzta és sértődőséget tettetett. Ezt persze nem bírtam ki nevetés nélkül. Közben Tiffany kezéből kivettem a poharat és az asztalra helyeztem. A kezét megfogva felsegítettem majd lustán a helyére ültem őt pedig az ölembe húztam. A nyaka és a válla közötti pontra pedig egy lágy csókot nyomtam.

- Te is édes vagy bébi, de csak néz rájuk. Ne mond, hogy nem egymásnak lettek teremtve. – mondta még mindig vigyorogva Lottie, majd egy gyors puszit nyomott a barátja arcára.

- Milyen volt az estétek? Mikor értettek haza? Éjjel sokáig fent voltunk, de nem hallottam mikor jöttetek meg. – kérdezte Niall és a tekintette mindentudó volt. Tif óvatosan hátrafordult az ölelésemben és a reakciómat várta, hogy mit fogok válaszolni Niall kérdésére.

- Egész jó volt igaz kicsim? Sétáltunk, vacsoráztunk és csak a szokásos… - vontam vállat miközben az arcomra egy széles vigyor ült ki. Niallnek pedig ebből azonnal leesett a tantusz. Tiffany szégyenlősen fúrta az arcát a nyakamba, de előtte még a tekintetéből kiolvastam azt, hogy ezért még meglakolsz Payne. Szeretem őt cukkolni és zavarba hozni, hiszen ilyenkor annyira aranyos és egyben szexi. Na, jó ezekkel a kifejezésekkel le kell állnom mivel nem szokásom ilyeneket mondani. De Tif úgy érzem egy kicsit megváltozta,t a jó értelemben. A lábára apró köröket rajzoltam miközben Niall és Lottie beszélgetését hallgattam. Elmesélték az ő estéjüket és arról is beszámoltak, hogy amint visszatérünk Londonba pár nap múlva elutaznak egykét napra Írországba mivel Niall szeretné Lottiet bemutatni a szüleinek. Bevallom én is gondolkodtam ezen, hogy mi lenne ha Tiffanyt elvinném Wolverhamptonba. Egészen biztos vagyok benne, hogy nagyon jól kijönne a nővéreimmel és a szüleimmel is. De talán majd máskor mivel egy picit talán túl korai lenne. Előbb én szeretnék a szüleivel megismerkedni és jó benyomást tenni rájuk is és bebizonyítani, hogy vigyázok a lányukra és jó helyen van mellettem. Meg persze Harryvel biztosan visszautaznak még az indulása előtt Holmes Chapelbe Annehez. A legutóbbi látogatásukat ugyanis én magam tettem tönkre a depressziómmal. A srácok pedig nem tudtak velem mit kezdeni ezért azt látták a legjobbnak, hogy Harryt visszarángatják és vele együtt Tiffanyt is. Ez a döntésük pedig utólag nézve nem is volt olyan rossz ötlet. Viszont nem számítottam arra, hogy közben egy párként térnek vissza. Emlékszem arra a napra amikor a szobám sötétjében feküdtem az ágyamon, mint egy rakás szerencsétlenség és Niall végig arról papolt nekem, hogy nem szabad ennyire elhagynom magam egy szakítás miatt. Akkor pedig nem sok kellett ahhoz, hogy megsértsem elég keményen, bár így is elég bunkó voltam vele. A fejéhez vágtam azt, hogy ő már csak tudja mit okozz egy komolyabb szakítás amikor neki még barátnője se volt, akivel komolyabb kapcsolatot ápolt volna. Ezután ő egy szó nélkül magamra hagyott és nem jött be többé. Persze miután kimondtam azokat a szavakat rögtön meg is bántam. De képtelen voltam felkelni és utána menni. Louistól pedig egy alapos fejmosást kaptam, hogy mégis miért kellett így viselkednem Niallel. Utáltam magam amiatt, hogy így megsértettem, amikor ő csak jót akart nekem. Ezért is örülők annak, hogy megtalálta a boldogságot Lottie mellett. Nála jobb lányt nem is találhatott volna. Ez pedig fordítva is igaz. De nálam senki sem lehetett boldogabb, hiszen a tudat már önmagában feldobott, hogy Tiffany az én barátnőm. Szeretem őt mindennél jobban. Bármit megtennék érte, hogy boldoggá tegyem. Ahhoz pedig minden tőlem telhetőt elfogok követni. A mosolyánál nincsen szebb és nekem minden pénzt megér, hogy vidáman és boldogan lássam. Ebben egészen biztos vagyok.