Thirtieth

Hi Guys!
Megérkezett az új rész. Igazából sorolhatnék fel egy rakás indokot, hogy miért nem tudtam előbb hozni. De ezek közül egyet emelnék ki igazán: iskola. Mivel végzős vagyok így elég sok tanulnivalóm van és előző héten beteg voltam így a múltkor sok mindent kellett bepótolnom. De végre elérkezett a várva várt őszi szünet. Mindenkinek jó pihenést kívánok hozzá. Az előző részhez érkezett kommenteket köszönöm. Jó olvasást!
U.I : A srácok a "Perfect" című számukkal és klipjével ismét nagyot alkottak és szerintem szó szerint tökéletes lett.

Puszi
Fanni

~Liam Payne~

- Indulhatunk már Liam? – kérdezte kissé türelmetlenül Tiffany a fürdőszobám ajtajának támaszkodva, miközben én a tükör előtt igyekeztem tökéletesen belőni a frizurámat. Magamban csak vigyorogtam azon, ahogyan várattam őt és élveztem ezt az apró kis kínzást.

- Hova sietsz ennyire édesem? – kérdeztem tőle egy apró mosolyt visszafojtva.

- Szerinted mégis hova? 15 perc múlva ott kellene lenni a stúdióban és mi még itthon vagyunk. – mondta és az egyik lábáról a súlyt áthelyezte a másikra. Felé fordultam és a karomat kitártam majd őt szorosan magamhoz húztam. A parfümjének finom illata azonnal ködbe burkolta az elmémet. Az arcát magam felé fordítottam az álla alá nyúlva és óvatosan megcsókoltam. Ajkai puhasága is elképesztő hatást gyakorolt rám. A csókunkba belesóhajtott majd a karjait a nyakam köré fonta. Az én kezeim pedig a derekán pihentek.

- Most már mehetünk. – mondtam vigyorogva miután elváltak az ajkaink egymástól. Kézen fogva caplatunk le a lépcsőn és a bejárati ajtó mellett belebújtam a fekete bakancsomba az esős és kissé hideg idő miatt. Reménykedem benne, hogy a hétvégén tartandó meglepetéspartira már felmelegszik ismét a hőmérséklet és az eső is abbamarad. Bár kicsit tartok tőle, hogy ilyen marad az idő, hiszen már másfél hét múlva véget ér a nyár és elkezdődik a szeptember. Ami azt jelenti, hogy Tiffany itt hagy bennünket és visszautazik a napsütötte meleg Kaliforniába. Szívesen tartanék vele én is, de itt tartanak a kötelességeim. Nem hagyhatok itt csak úgy mindent. Pedig ahogyan már említettem szó nélkül és szemrebbenés nélkül szállnék fel a repülőgépre. A kapucnimat a fejemre húztam, amikor kézen fogva kiléptünk a szitáló esőbe. A feljárón állt a hőn szeretett autóm, amibe rögtön helyett foglaltunk. Kinyitottam az anyósülés felőli ajtót majd kocogva kerültem meg az autót és én is beültem. Egy kissé feltekertem a fűtést majd a slusszkulcsot a helyére téve elindítottam a járművet. Tiffany lediktálta a címet, amihez tíz perc kocsikázás után oda is értünk. Egy régi raktárépület előtt parkoltam le és egy különös érzés kerített hatalma alá. Eddig is rossz előérzetem volt, ahogyan egyre közelebb kerültünk London külvárosához és az irodaépületeket és a lakásokat felváltotta a nagy semmiség és elhagyatott betört üvegű gyárépületek. Szívem szerint nem szálltam volna ki az autóból és Tiffanynak sem engedtem volna meg. De tudom mennyire makacs és önfejű és erőszakhoz kellene folyamodnom, hogy visszatartsam. Tudom azt is, hogy Harry mennyire dühös lesz, ha tudomást szerez arról, hogy mégis hová vittem Tiffanyt. Ha nem jöttem volna el vele, akkor egyedül is eljött volna. Akkor pedig egész idő alatt ideges lennék, amíg nem jönne haza.

- Valami gond van? – kérdezte Tiffany, amikor látta hogy nem mozdulok egy tapodtat sem.

- Valami nem stimmel itt. Rossz előérzetem van… nem lehetne, hogy hazamenjünk és összebújva megnéznénk egy jó kis filmet? Választhatsz te filmet és esküszöm, hogy jó kisfiú leszek, csak menjünk el innen. – hadartam és reménykedve néztem rá.

- Liam… ne csináld, ezt te is kérlek. Nem akarlak téged sem ez miatt elveszíteni. Megígértem Nicknek. Nézd ott is van. Ne makacskodj, hanem gyere már, ha idáig eljöttél. –mondta és kikapcsolta a biztonsági övét, majd kiszállt a kocsiból. Nagyot sóhajtva én is kikapcsoltam az övemet ám előtte mérgemben a kormányra csaptam. Mély levegőt vettem és igyekeztem lenyugodni. Majd egy mosolyt erőltettem az arcomra és kiszálltam. Tiffany már Nickel beszélgetett és amikor mellé értem mosolyogva fonta össze az ujjait az enyémekkel.

- Nick ő itt a barátom Liam. Már találkozhattál vele, amikor a moziban voltunk. – magyarázta Tiffany miközben végig engem nézett én pedig őt.

- Hát hogyne emlékeznék rá. – mondta vigyorogva és valami furcsa érzésem támadt. Azonban nem akartam bunkó lenni így a kezemet felé nyújtottam. Miután megtörtént a bemutatkozásunk ismét Tiffanyval elegyedett beszélgetésbe. A kezét szorongatva indultunk meg befelé az épületbe, miközben ők a fotózásról beszélgetek. A lábam előtti talajt fixíroztam és reménykedtem benne, hogy minél hamarabb mehetünk innen egyenesen haza. A beszélgetésre nem igazán figyeltem oda, mert közben a gondolataim elkalandoztak egyéb irányokba. Az épületbe érve kissé meglepődtem a jó értelemben. Valóban egy kisebb fotóstúdió volt kialakítva a kívül elhagyatottnak látszó épületben. Viszont nem sok ember volt a helyszínen jelen. Egy sminkes lányra tippeltem, aki barátságosan mosolyogva közeledett felénk. Aztán ez a sejtésem be is bizonyosodott, amikor elénk ért és tőlünk pár lépésnyire megállt. Az arcán továbbra is egy barátságos mosoly helyezkedett el.

- Sziasztok! Nick akkor a sminket elkezdhetem készíteni, hogy utána előbb elmehessek? – kérdezte reménykedve ezek szerint a főnőkét.

- Rose… - kezdte el csóválni a fejét Nick. – Tudod, hogy megbeszéltük azt, hogy itt maradsz… kivételes módon elmehetsz majd. Ezek után pedig átölelte Nicket majd Tiffanyt karon ragadva indult meg egy tükrökkel és asztalokkal kirakott sarokba, amit egy függönnyel különített el ettől a nagy helyiségtől. Nick pedig a fényképezőgépével kezdett szórakozni így én egyedül maradtam. Az a bizonyos rossz érzésem pedig egyáltalán nem akart megszűnni. Pár méterrel arrébb találtam egy kanapét így arra helyeztem kényelembe magam. A telefonomat elővettem a zsebemből és felnéztem a twitteremre. Néhány rajongónak visszaírtam majd egy kettőt be is követtem. Ezek után csak görgettem lejjebb a kezdőlapon hátha valami érdekes kiírást találok. Miután ezt a tevékenységemet meguntam a mobilt ismét a zsebembe süllyesztettem.

- Liam… - halottam meg egy nagyon ismerős hangot a hátam mögül. Hátrafordulva meg is bizonyosodtam az illető személy kilétéről. Furcsa érzés volt vele újra találkozni az a bizonyos szakítás után. Nem is szándékoztam vele újra találkozni. Nem értettem egyáltalán, hogy ő mit keress itt egyáltalán.

- Sophia… Hát te mi járatban errefelé? – kérdeztem tőle és valóban érdekelt a válassza. Ám nem sok kedvem volt vele cseverészni.

- Meglátogatom az egyik barátomat, Nicket. Ezt én is kérdezhetném viszont tőled. – mondta és felvonta az egyik szemöldökét.

- Tiffanyt kísértem el.- magyaráztam.

- Harry rád bízta az unokahúgit? – kérdezte gúnyosan.

- Ő a barátnőm… - motyogtam. Ekkor ő pedig igazán meglepődöttnek tűnt és egyből nem tudott szóhoz sem jutni. Erre pedig egy hatalmas gúnyos vigyor ült ki az arcomra. – Veled ellentétben pedig ő nem csal meg. – tettem hozzá, amire csak gúnyos arckifejezést kaptam.

- Tudod Liam szerintem ti nem illetek össze. Ez a lány nem hozzád való. – mondta miközben leült mellém és az egyik tenyerét a combomra helyezte, amit én egyből leráztam magamról.

- Mert te sokkal jobban illettél hozzám mi? – horkantam fel.

- Liam mi remek párost alkottunk. Gondolj, csak bele még alkothatnánk is. Sokkal többet tudnék adni neked, mint az a lány. Úgy tudom, hogy nem idevalósi. Szóval nemsokára elutazik innen és alig fogjátok látni egymást. Neked ott lesz a banda és a turné és az új albumotok, amin gondolom nemsokára elkezdtek dolgozni. Hiába vagy úgy oda érte el fogtok távolodni egymástól. Nem lesz rá időd, hogy vele legyél, mivel tudom min mentem én magam is át, vele ugyan az lesz. Szerinted én miért kerestem mást, akivel boldog voltam? Mert nem foglalkoztál velem eléggé. – hadarta miközben egyre közelebb került hozzám. Én csak undorodva hallgattam azt, amit mond és nem akartam hinni neki. Sőt hiába is akartam volna hinni nem ment. A bizalmamat ő már eljátszotta és képtelen lennék neki bármit is elhinni. Számomra ő már egy szánalmas exbarátnő semmi más.

- Sophia nem bennem keresd a hibát a te hűtlenségedért. Azért mert te fűvel fával összefeküdtél miközben velem jártál ne akard megmagyarázni nekem, hogy Tiffanyval eltávolodunk egymástól. Semmit sem tudsz kettőnk kapcsolatáról, szóval én a helyedbe befognám a számat. Nem tudsz tőle eltávolítani jobb, ha tudomásul veszed végre. Veled ellentétben ő szeret engem és én is szeretem őt. Olyan kötelék van köztünk, amit elég nehéz megmagyarázni és bármennyi távolságot kibír. Ezt vésd az eszedbe! Most pedig örülnék neki, hogyha békén hagynál. – mondtam és közben ökölbe szorult az idegességtől a kezem. Rezzenéstelen arccal hallgatta azt, amit mondtam majd egy gonosz vigyort villantott felém.

- Már akartam veled erről beszélni. Attól tartok nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen. – mondta és a gonosz vigyor továbbra sem tűnt el az arcáról.

- Ezt mégis hogy érted? – kérdeztem tőle értetlenül.

- Úgy, hogy terhes vagyok méghozzá tőled Liam. – mondta és a kezét a hasára vezette. Én pedig úgy éreztem, hogy forog velem az egész világ. Egyszerűen képtelen volta elhinni azt, amit mond. Lehetetlen, hiszen már közel egy hónapja, hogy szakítottunk. Nem lehet tőlem gyereke.

- Nem hiszem el. – motyogtam magam elé elhalóan.

- De Liam igaz. – erősködött és továbbra is mosolygott. – Gondolj bele, a baba újra összehozna minket. Szükségem lesz rád, mivel egyedül képtelen vagyok végigcsinálni. A te hibád ugyan úgy, hogy terhes vagyok. – mondta és kérlelve fogta meg a kezemet.

- Nem Sophia ne haragudj, nekem nem menne. Azt hiszed, hogy azért mert gyerekünk lesz, minden rendbe jön köztünk és elfelejtem azt, hogy megcsaltál? Továbbléptem és van egy fantasztikus barátnőm, akiről tudom, hogy szeret és ő is szeret engem. A babát szeretni fogom és támogatni fogom anyagilag, ne félj. De téged gyűlöllek, tudod? – hadartam miközben úgy éreztem nem kapok levegőt. Minél hamarabb el akartam menni innen és nem akartam Sophia közelében maradni. Gondolkodnom kellett, amit csak úgy tudtam, hogy egyedül vagyok és kiszellőztettem a fejemet. Szó nélkül hagytam ott és siettem nagy léptekkel kifelé. Levegőre volt szükségem most mindennél jobban. Egyenesen a kocsimba ültem és a fejemet a két tenyerem közé vettem. Próbáltam alaposan végig gondolni azt, amit odabent történt. Lehetetlenségnek tűnik az, hogy Sophia tőlem várjon kisbabát. Hiszen megcsalt engem honnan tudjam, hogy nem-e annak az illető gyerekét hordja a szíve alatt. Amúgy is már meg sem tudom mondani azt, hogy mi utoljára mikor voltunk úgy együtt. Jó a szakításunk előtt igen, de az már nem most volt. Amíg együtt voltunk én kezdtem elég komolyan gondolni a közös jövőnket, ami abból állt volna, hogy megkérem a kezét és a gyerekek tervezése is a listámon szerepelt. Könnyen elterveztem mindent, de az irányítás valahogyan kicsúszott a kezeim közül. Így hát eltávolodtunk egymástól, amit én észre sem vettem csak akkor, amikor már késő volt mivel régen szeretett barátnőm más karjai között lelt rá a boldogságra. Nem értem miért csalt meg és bántott meg mélyen, ha most mégis velem akar lenni. Ő cseppet sem érdekel engem, de mi van akkor, ha mégis csak igazat beszél? Mi van akkor, ha a hasában lévő kisbaba tőlem származik? Abban igaza van, hogy akkor az én felelősségem ugyan úgy a baba gondozása és felnevelése. Arra viszont egy pillanatra sem tudtam gondolni, hogy ez miatt elveszítsem Tiffanyt. Úgy véltem az lesz a legjobb, ha egy picit kiszellőztettem a fejemet. Ez pedig a vezetéstől és egy kiadós sétából szokott állni számomra. A slusszkulcsot a helyére tettem és gázt adtam az autómnak. Néhány perc múlva pedig a belváros felé tartottam miközben mereven magam elé néztem és igyekeztem minél biztonságosabban vezetni. Úgy éreztem muszáj lesz erről valakinek beszámolnom, aki esetleg el tud látni valami jó tanáccsal, ha nem sikerül magamtól választ kapnom arra, hogy mégis mi a csudához kezdjek és mit higgyek el és mit ne. Amikor az autóval leparkoltam Temzéhez közeli parkolóban a kapucnimat a fejemre húztam, hogy ne legyek könnyen felismerhető. Az eső még mindig szemerkélt, de valahogyan nem zavart túlságosan. Sőt inkább nyugtató hatással bírt felettem. A lábaimat lassan helyeztem a másik elé miközben a folyót figyeltem és a rajta közlekedő hajókat. Leültem egy padra és onnan figyeltem a körülöttem zajló teljesen hétköznapi rohanó világot. A gondolataim pedig elkalandoztak egyenesen a jövőmre. Tegyük fel, hogy Sophia valóban az én gyerekemet várja. Ha megszületik a baba, akkor az életemet teljesen megváltoztatja majd. A szabadidőmet ő fogja lekötni és tudom, hogy képtelen lennék arra, hogy ne foglalkozzak vele. De úgy érzem, nem állok még készen arra, hogy apa legyek. Ha még együtt lennénk és boldogok egymással, akkor egy csepp kételyem sincsen a felől, hogy most én lennék a világ legboldogabb embere. Azonban én már semmit sem szeretnék Sophiától persze így, hogy közös gyermekünk fog születni minden annyira más. Egy részem sajnálja a születendő gyermekemet, hiszen nem egy rendes családban fog nevelkedni, hanem csonka családban. Emellett pedig mondhatni eléggé elfoglalt ember vagyok, aki a munkájának él. De bármi is történjen a későbbiekben, én a gyerekem mellett leszek és támogatni fogom. Ha nagyobb lesz, akkor már ő is eljöhet néhány koncertünkre és egyes turnéállomásra. Addig viszont be kell érnem azzal, hogy ritkán látom. Viszont Sophianak bele kell abba törődnie, hogy mi már sosem fogunk egy párt alkotni még az álmaiban sem. Nem vagyok rá képes, hogy bízzak benne. Képtelen lennék őt már szeretni és együtt élni vele a mindennapjaimat.

- Szia Liam! – hallottam meg a hátam mögül érkező lányhangokat, amint éppen köszöntek nekem.  Mosolyt erőltetve az arcomra fordultam feléjük. Egy szőke és két barna hajú úgy tizenöt éves lányok ácsorogtak az esernyőjük alatt miközben félénken, de egyben izgatottan mosolyogtak rám.

- Sziasztok lányok! – üdvözöltem őket barátságosan.  

- Nem szeretnénk zavarni, de esetleg adnál autogramot és lehetne közös fotót készíteni? – kérdezte a szőke hajú kislány és reménykedve pislogott rám.

- Persze. – feleltem mosolyogva továbbra is. Szeretek a rajongóimmal lenni, hiszen mindig feldobják a napomat és tudom, hogy feltétel nélkül szeretnek és támogatnak mindenben. Persze a problémáimat nem velük fogom megbeszélni, hiszen azonnal továbbadnák a többi rajongónak. Az orrom alá dugták egyesével a telefonjukat így annak a hátlapját firkantottam alá. A közös képeken pedig továbbra is barátságosan mosolyogtam miközben átöleltem őket. Nekem ezek a találkozások nem tartanak sokáig és nem is emlékszek rá pár nap múlva de az adott szerencsés rajongóknak talán egy életre szóló emlék marad. Ez pedig azt mutatja számomra, hogy megéri azt csinálni amit teszek már egy jó ideje. Miután elköszöntek tőlem integetve figyeltem ahogyan elmennek abba az irányba amelyikből én jöttem ide. A rajongóim számomra nagyon fontosak és örökké az életem részei maradnak. A gondolatmenetemet az eső nagyobb és egyre gyorsabb csepegése szakította félbe. Mivel esernyő híján voltam a legjobb dolog amit csak tenni tudtam, hogy visszamegyek a kocsimba. Így hát a lábaimat gyorsan szedve szinte már szaladtam a szárazságot ígérő autóm felé. Amikor beültem kissé felsóhajtottam, hogy sikerült nem alsónadrágig áznom. A fűtést bekapcsoltam és a lejátszóba egy cd-t helyeztem és annak a dalaira kezdtem dúdolni miközben sikeresen eltereltem a gondolataimat a külvilágról. A fejemet fejtáblának hajtottam és figyeltem, ahogyan az eső végigcsurog az autón. Időközben pedig sikerült valami oknál fogva elbóbiskolnom. Amikor magamhoz tértem és a telefonom képernyőjén megnéztem az órát kissé kétségbeestem. Több mint másfél óra telt el az óta mióta beültem az autómba. Tiffany pedig egészen biztosan készen van már és tök pipa lesz, amiért leléptem és otthagytam egyedül, amikor megígértem neki, hogy ott leszek vele. Ügyes lépés volt tőled Payne mondhatom. Reménykedni tudok csak abban, hogy még ott van és nem kószált el egyedül sehova ilyen szakadó esőben. Azonnal gyújtást adtam a kocsinak és kitolattam a parkolóból. Az utakon igyekeztem minél gyorsabban haladni úgy, hogy ne okozzak és szenvedjek közlekedési balesetet. Ám a késő délutáni csúcsforgalmat képtelenség lett volna kihagyjam. Miközben a dugóban ültem próbáltam elérni telefonon, de egyszerűen nem vette fel. Innen arra következtettem, hogy pusztán dühős rám, amiért ott hagytam egyedül. Azonban az a különös rossz érzés nem akart megszűnni bennem. Amikor sikerült ismételten megindulnom a gázt egyre jobban csak nyomtam és a szemem előtt csak az lebegett, hogy Tif-et minél előbb magam mellett tudjam ismét. Majd haza akartam menni, hogy Louisal vagy éppen Niallel megbeszélhessem a Sophiaval folytatott beszélgetésemet. Muszáj kibeszélnem magamból valakinek az egészet. Körülbelül tíz perc alatt értem ahhoz a helyhez vissza, ahol a fotózás volt. Tiffanyt továbbra is hívogattam, de csak a hangpostája jelentkezett. Nagyot sóhajtva szálltam ki a kocsiból és szaladtam a bejárat felé, ami immár zárva volt. Egy darabig vertem az ajtót majd arra a következtetésre jutottam, hogy biztosan elkéstem és talán ez a bájgúnár hazavitte és bizonyára már otthon vár rám egy kiadós lecseszéssel, amiért ilyen pocsék barát vagyok, amiért otthagytam. Így hát visszakocogtam a kocsihoz és egyenesen hazavezettem. Az úton lassan vezettem és az utcán sétáló embereket figyeltem hátha meglátom őt valahol az esőben caplatni. Az autóval a garázsba álltam és nagy léptekkel siettem be a házba. A nappaliban Niall és Lottie enyelgett.

- Bocsi a zavarásért, de Tiffany hazajött már? – kérdeztem érdeklődve miközben próbáltam nyugodtságot tükrözni. Lottie csak a fejét rázta válaszadásképpen.

- Nem veled volt? – kérdezte értetlenül Niall.

- De igen csak közben ott volt Sophia is és egy kicsit kiakasztott így elmentem kiszelőztetni a fejem. Mire meg visszatértem abba az átkozott stúdióba már egy árva lélek sem volt ott. A telefonján pedig hiába hívom, nem tudom elérni. Azt hittem, hogy itthon van, már de ezek szerint tévedtem. Remélem nem esett baja. – hadartam és kezdtem minél jobban kétségbeesni és elveszíteni a hidegvérem. Niall és Lottie is próbálta elérni telefonon, de nekik sem volt kapcsolható. Egyre jobban kezdtem ideges lenni. Ha bármi történik vele és megsérül, akkor az mind az én hibám lesz, amit nem fogok magamnak megbocsájtani. Közben Louis is megjelent egy répával a kezében majd leült az egyik fotelba és érdeklődve figyelt rám.

- Történt valami? Vagy mi ez a savanyú fej Liam? – kérdezte, de nem tudtam egyszerűen megszólalni. – Mikor jöttetek meg? Tif a szobájában van? – kérdezte lelkesedve.

- Az a helyzet, hogy fogalmam sincsen egyszerűen, hogy mégis merre lehet. – böktem ki miközben nagyot nyeltem.

- Hogy mondod? Csak azt ne mond, hogy elhagytad valahol! – mondta Louis csodálkozva. Ezek után pedig Niall elmagyarázta neki az egészet helyettem, amiért hálás voltam a szöszinek. – Tisztában vagy vele, hogy Harry ki fog nyírni téged? Búcsút vethetsz annak, hogy a jövőben valaha is gyereked legyen mivel, ha nem találjuk meg sürgősen Tiffanyt akkor Styles tuti kiherél téged, amiért nem vigyáztál az unokahúgára aki mellesleg a te barátnőd. Hogy lehettél ennyire felelőtlen Liam? – fakadt ki Louis. Tudom ő is nagyon kedveli Tiffanyt és szinte már a fogadott húgának tekinti.

- Tudom, hogy nagyon ki lesz akadva! Amint látod én is ki vagyok készülve, hidd el nem szándékosan hagytam magára. Megjelent az idétlen voltbarátnőm és bejelentettem, hogy terhes és én vagyok a gyerek apja. Bocsáss meg amiért kicsit kiakadtam és levegőre volt szükségem. – álltam fel miközben a hangom kissé remegett az idegesség miatt.

- Ezt eltaláltátok… kurvára ki vagyok akadva! – lépett elő Harry. Mindannyian összerezdültünk a hangjából sugárzó haragtól és indulattól.

- Harry meg tudom magyarázni. – emeltem fel védekezésképpen a kezeimet magam elé.

- Hol van Tiffany? – kérdezte és közelebb lépett hozzám.

- Nem tudom, próbáljuk elérni, de nem tudjuk. Elment arra a Nick féle fotózásra csak én kicsit otthagytam. – mondtam neki mire ő újabb lépést tett felém.

- Tudod Liam kurvára elegem van abból, hogy ilyen felelőtlen vagy. Elnéztem, hogy össze gyere vele miközben én is szeretem őt mindennél jobban. Tudtad jól, hogy azért szakítottunk, mert nem akartam elengedni arra a szar fotózásra mivel az a gyerek unszimpatikus számomra. Erre te elviszed arra a vacakra és a tetejében egyedül is hagyod vele? Nem is ismerjük azt a srácot, mi van akkor ha egy pszichopata állat? Ha bármi baja esik, én esküszöm, hogy kicsinállak téged ahogyan azt Tommo is megmondta! – üvöltött egyenesen az arcomba. Mindenki csendben ült és Harry üvöltözését hallgattuk. A hangulat pedig továbbra is fagyos maradt. Lottie és Niall körbetelefonálták a kórházakat, hátha megsérült és egy járókelő kihívta a mentőket és bevitték. Szerencsénkre nem kaptunk olyanfajta információt, hogy esetleg kórházban lenne így tovább reménykedtünk, hogy egyszer csak nevetve betoppan. Nem vall Tifre az, hogy nem veszi fel a telefonját egyikünknek sem. Biztosan történt vele valami, mert nagyon rossz érzésem volt. Az asztalon lévő mobiltelefonom hirtelen megszólalt és Tiffany neve villogott a kijelzőn. Mindenki felkapta rá a fejét a telefont pedig kihangosítottam.

- Tif merre vagy? – kérdeztem tőle aggódva.

- Liam segíts! – sikított a háttérből az ereimben a vér pedig azonnal megfagyott. A gyomrom úgy éreztem összeszorult és tehetetlennek éreztem magam.

- Ha vissza akarod kapni a barátnődet épségben, akkor jobban jártok a haverjaiddal, hogyha perkáltok egy szép kis összeget. – szólt bele egy férfihang a vonalba és én rögtön felismertem Nick hangját.

- Ha egy ujjal is hozzá mersz érni én Istenemre esküszöm, hogy kicsinállak te szemét! – sziszegte Harry a fogait összeszorítva. A zöld szemei pedig villámokat szórtak.

- Itt én dirigálok most Styles és azt csinálok a csinibabával, amit csak akarok. Egészen addig, amíg nem perkáltok. Nemsokára még jelentkezek és megbeszéljük a részleteket. Ha a rendőrséget értesíteni meritek a lányt nem látjátok viszont. – mondta és mielőtt mi bármit szólhattunk volna bontotta a vonalat.

- Valamit tennünk kell. – mondta Louis és egyesével végignézett a szobában tartózkodó embereken.

- Igen, de mit? Ez a szemét állat fogva tartja Tiffanyt és kitudja miket művel vele? – kiabálta Harry.

- Szólnunk kéne a rendőrségnek. – javasolta Lottie. Most először szólalt meg Harry megjelenése óta.

- Egyet értek vele. – mondta Lou.

- Nem lehet. Hallottátok mit mondott arról, hogyha értesítjük a rendőröket…- szólaltam meg és a fejemet ráztam.

- Nekünk kell cselekednünk. – mondta Niall és átkarolta a barátnőjét és egy puszit nyomott a hajába. Ezek után pedig idegtépőek voltak a percek akár csak a másodpercek. Néma csendben ültünk egymás mellett és arra vártunk, hogy a telefonom ismét megcsörrenjen. Nem veszíthetem el Tiffanyt. Meg fogom találni abban biztos, vagyok és utána teszek róla, hogy az a mocskos alak többé ne kerüljön többé egyetlen nőnek sem a közelébe. Most viszont a legfontosabb feladatunk Tiffany megtalálása épségben.