2015. július 29., szerda

Eighteenth

Hi guys!
Itt a következő rész is. Köszönöm az előző részhez érkezett visszajelzéseket és a 10.000+ oldalmegtekintést is. Jó olvasást!
Puszi Fanni~


~Tiffany Mills~


Eszméletlen jól éreztem magam ismét a srácokkal. Mellettük az ember nem ismeri az unalom szónak a fogalmát. Mindig jól szórakozok és rengeteget nevetek, amitől mindig megfájdul az arcom és a hasam is. Mellettük a jókedv garantálva, csomagolva van. Miután befejeztük a sütögetést a tűzet eloltottuk és a nappali felé vettük az irányt. A srácok addig nyafogtak Harrynek és nekem, amíg bele nem mentünk abba, hogy aludjunk itt náluk. Így hát mielőtt bármilyen filmet elkezdtünk volna nézni előtte gyorsan haza ugortunk az alvós holmimért és a holnapi ruhámért. Liam felajánlotta, hogy elvisz engem és addig Hary nyugodtan beszélgethet a srácokkal. A drágalátos unokatestvérem, vagyis most már annál több, hiszen a barátom boldogan egyezett bele ebbe. Liammel az út eléggé csendben telt. Liam szabályosan vezette a járművet és minden közlekedési táblát betartott. Az ablakon keresztül nézelődtem kifelé néha pedig a körmeimmel szórakoztam. Valamiért feszengtem Liam közelében és nem értettem, hogy miért. A kapunk kívül leparkolta az autót a felhajtón én pedig gyorsan kiszálltam és berohantam a házba. A szobámba egy táskába bedobáltam az első ruhadarabokat, amik a kezembe akadtak. A pizsamámat Harry szobájában szedtem össze és azt is a táskámba gyömöszöltem. Mostanában elég sokat alszunk együtt, de még semmi komoly dolog nem történt köztünk, amit nem is bánok mivel nem szeretnék semmit sem elsietni és ezzel Harry is így van. Sosem feszegeti a határokat, amiért én nagyon hálás vagyok neki. A telefonom a zsebemben rezegni kezdett. Lustán vettem ki és olvastam el az sms-t, ami Louistól érkezett. Az üzenetben az állt, hogy vigyek magammal bikinit is, mivel ma este filmezés után éjszakai csobbanást akarnak tartani a többiekkel. Nagyot sóhajtva sétáltam át a szobámba és a fiókból kikaptam a fent említett ruhadarabokat. Majd miután bezártam a kaput beszálltam Liam mellé a kocsiba. A fejét az ülésnek döntötte és a rádiót hallgatta, amiben egy Selena Gomez szám szólt és a szemeit lehunyva dúdolgatta. Amikor a tekintetét rám emelte az ajkai mosolyra húzódtak és gázt adott az autójának, majd elindultunk vissza a 1D villa felé. A szám közepe felé énekelni kezdte Selena ,,My Dilemma” című számát, amit én mosolyogva hallgattam. Csodálatos hangja van Liamnek is, mint ahogyan a többieknek is. A sütögetés közbeni éneklésüktől egyenesen meghatódtam főleg ahogyan Liam a szólói alatt végig a szemembe nézve dalolt. A dal közben nem tudom kire gondolhatott, de a leendő barátnője egy nap nagyon szerencsés lesz. Remélni tudom, hogy legalább fele annyira szeresse majd Liamet, mint ahogyan Liam fogja szeretni őt. Észre sem vettem, hogy megérkeztünk csak miután Liam a karomat kezdte el bökdösni. A fejemet kicsit megrázva tértem magamhoz és szálltam ki végül a kocsiból.

- Minden rendben van? – kérdezte Liam aggódva.

- Persze csak kicsit elgondolkodtam. – mosolyogtam rá, mire ő is ismét mosolyra húzta a tökéletes ajkait. – Te hogy vagy? – kérdeztem tőle bátortalanul a Sophia ügyre célozva. A fejét lehajtotta és az alsó ajkait rágcsálta. Már annál az ajtónál álltunk ami a konyhájukba vezet, de egyikünk sem nyitotta ki. – Hé tudod, hogy elmondhatod nekem. – simítottam végig a kezén. Az arcára ismét mosoly ült ki és a fejét büszkén emelte fel.
- Úgy érzem tovább léptem. Rádöbbentem arra, hogy semmi értelme magamban keresnem a hibát. Ha neki más kell, akkor legyen azzal a személlyel. Így legalább nem tud már belőlem tovább bolondot csinálni. – magyarázta és egyszerűen vállat vont. A kezei már a kilincsen voltak, de képtelen volt még elfordítani.

- Ennek örülők, hogy így gondolkodsz Liam. – öleltem át szorosan és ő is körém fonta a karjait. Nem tudom mennyi ideig álldogáltunk ott, de egyszer csak elhúzódott, majd az ajtót kinyitotta előttem és mosolyogva intett, hogy menjek előre.
 A nappali felől hangos nevetés hallatszót. Amikor oda léptünk az arcomra is hatalmas mosoly szökőt majd nem tudtam megállni nevetés nélkül a látványokat. Harry és Niall a kanapé két szélén ült és szinte már fetrengtek a röhögéstől, aminek a tárgya nem más volt mint Louis. Lou aki két narancsot tarot a pólója előtt és úgy csinált, mintha mellei lennének és jobbra-balra riszálta a formás fenekét. Közben pedig próbált úgy csinálni, mint egy plázacica. Liam a szemeit megforgatva vágódott le az egyik szabad fotelba. Harry mögé léptem és a haját kezdtem el piszkálni, miközben halkan kuncogtam Louis nyávogásán. Harry megfogta a hajában lévő kezemet és lehúzott maga és Niall mellé. Az egyik kezét átdobta a vállamon és egy gyors puszit nyomott a homlokomra. A zöld szemeibe nézve pedig teljesen elmerültem és arra vágytam, hogy megcsókoljon, de tudtam, hogy erre nem fog sor kerülni, mivel akkor a srácok előtt lebuknánk. Niall a nevetéstől eldőlt és a fejét az ölembe helyezte.

- Jól van Tommo fejezd be most már és kezdjünk el valami filmet nézni. – morgolódott Liam, mire Lou gyengéden fejbe dobta az egyik naranccsal. Aztán befészkelte magát közém és Niall közé és elkezdte a narancsot meghámozni. Mondanom sem kell, hogy a héjat a fehér szőnyegre dobálta. Liam pedig megrökönyödve figyelte ezt a cselekedetét. A szőkeség tovább nevetett az említett barátja arckifejezésén. Harry pedig engem figyelt.

- Egyél belőle drágaságom. – nyomta az arcomhoz Lou a narancs egyik felét.

- Köszi, most nem kérek. – ráztam a fejem kuncogva.

- De enned kell belőle. Direkt neked pucoltam csak meg te pedig ilyen hálátlan vagy? Más lányok mit nem adnának, ha én Louis Tomlinson pucolnám nekik a narancsot és adnám a szájukba, míg te azt elutasítod. – hitetlenkedett és sértődést színlelve felhúzta az orrát. Niall pedig amíg Louis nem figyelt elcsente tőle a narancs egyik felét. – Hé, te pucolj magadnak. – csapot a kezére Lou, de késő volt már ugyanis a narancsot Niall eltüntette a szájába. Liam a szemeit forgatva figyelt minket, majd rá ripakodott Louisra, hogy azonnal takarítsa ezt fel. De őt nem igazán zavarta így felajánlottam, hogy majd én megcsinálom helyette. Gyorsan a markomba kapkodtam a narancshéj darabokat majd kisiettem a konyhába és a szemetes mélyére süllyesztettem. A kezemet és az arcomat is megmostam mivel Lou egy kissé összekent és éreztem, hogy ragad a bőr az arcomon. Niall szökdécselt ki utánam és a kezemet megragadva húzott az egyik szekrény felé. Értetlenül pislogtam rá bár a felfelé kerekedő szája engem is mosolygásra késztetett.

- Megosztom veled az édességeimet. – magyarázta vidáman, mintha olvasott volna a gondolataimban. Aztán a kezembe nyomott egy tábla csokit és egy zacskó chipset. Majd ő is felkapott egy tábla csokoládét és chipset és gumicukrot. Miután minden számára most fontos édességet kipakolt az édességes szekrényből, maga után húzott vissza a nappaliba a srácokhoz. Lou az édességek láttán elhúzta a száját és kirohant a helységbe, ahol pár másodperccel ezelőtt mi is voltunk. Harry a DVD-k között pakolászott, míg Liam szemügyre vette azokat, amiket Harry elé dugott. Némelyiket azonnal félre tette és megrázta rájuk a fejét. Végül a Kincsvadászokra esett a választásuk. Elég régi film, de kisebb koromban sokszor néztem meg Harryvel. A film körülbelül arról szólt, hogy Mikey és testvére Brand és persze barátaik egy térképet találnak egy titkos kincsről és neki vágnak megkeresni, abban a tudatban, hogy ha megtalálják, akkor megmenthetik az otthonukat. A kalandjaik során pedig találkoznak egy maffia csoporttal, akik elől menekülve keresik a kincset. A végén pedig egy édes szörnyszülött menti meg a fiatalokat. Alig vártam, hogy elkezdjük nézni, de várni kellett Louisra, aki egy répát majszolva vágódott le mellém a másik oldalamat pedig Harry vette birtokba. Ismét rengeteget nevettem a filmen és ugyan úgy izgultam az egyes jeleneteknél, mintha még sosem láttam volna. A film közben pedig körbeadtuk a chipset, hogy mindenki ehessen belőle. Harry a film közben néha egy-egy puszit nyomott az arcomra és az orrát az arcomhoz dörgölte kiscica módjára. Amikor az utolsó filmkockák is lepörögtek mindenki nagyot ásítva nyújtózkodott. Ahogyan tervezték a medencézést az elmaradt, mivel Louis és Niall kivételével mindenki fáradt volt. Liam egy öleléssel köszönt el, majd felment a szobájába. Harry is elköszönt a srácoktól és engem maga után vonszolva indult meg felfelé. Előtte viszont egy-egy öleléssel köszöntem el a srácoktól, majd a táskámat felkaptam. Éppen, hogy beértünk Harry szobájába és az ajtó becsukódott mögöttünk rögtön az ajtónak nyomott és az ajkait az enyémekre tapasztotta. Eleinte gyengéd és lágy puszikat hagyott rajta, majd a csókja egyre követelőzőbb lett. A nyelve bebocsájtást kért, amit szinte azonnal megadtam neki. A karjaimat a nyaka köré fontam és néha-néha beletúrtam a dús hajába. Az ő kezeit pedig a csípőmön pihentette. Amikor megunta, hogy le kell hozzám hajolnia egyszerűen felkapott és felültetett az ajtó mellett lévő komód tetejére. A lábaimat a dereka köré fontam és úgy folytattuk a csókcsatánkat. Majd levegőhiány miatt váltak el egymástól az ajkaink. Féloldalas mosollyal fordította el a zárban a kulcsot, hogy a fiúk nehogy ránk nyissanak és akkor lőttek az egész titok dolognak. Leugrottam a szekrényről és a táskámból kikerestem a pizsamámat majd egy csók után elindultam Harry fürdőszobája felé. A ruhámat már a földre dobtam és egy száll fehérneműben álldogáltam és akkor jutott eszembe, hogy hajgumit nem hoztam be magammal. Nem igazán zavartattam magam, hiszen Harry már látott bikiniben is. A fehérnemű pedig nem mutat sok különbséget. Gyorsan kislisszoltam és ő az ágyon ült és a telefonját nyomkodta. De amikor a tekintetét rám emelte és az alsó ajkait megnedvesítette.

- Ezt keresed? – mutatott a hajgumim felé, amit a csuklójára húzott. Próbáltam elvenni tőle, de nem sikerült. Csípőre tett kezekkel néztem rá durcásan, amire elvigyorodott és lehúzott maga mellé. Ismét csókolózásba gabalyodtunk és a hasamban ismét a pillangóimat éreztem, miközben a szívem hevesen dobogott. Harry óvatosan próbálta meg levenni rólam a felsőmet védő utolsó ruhadarabot, de hirtelen megszakítottam a csókunkat és elhúzódtam. – Sajnálom kicsit elszállt velem a ló. – motyogta zavartan. Majd egy utolsó puszit nyomott a számra és a tenyerembe nyomta a hajgumim. Én pedig a fürdőbe siettem és gyorsan beálltam a zuhany alá, hogy lehűtsem magam. Az arcom szinte lángolt a kint történtek miatt. Szeretem Harry-t de nem vagyok még kész arra, hogy az a bizonyos dolog megtörténjen. Tudom, hogy ő sem akarja elsietni és semmi olyat nem tenne, amit én nem szeretnék. Miután alaposan lemosakodtam és belebújtam a pizsamámba és visszamentem Harryhez. Néhány puszi után ő is elindult fürödni én pedig a tévével kötöttem le a figyelmemet. Valami nyálas romantikus film ment, de lusta voltam tovább keresgélni így azt néztem. A percek múlásával pedig Harry is visszatért egy száll alsónadrágban. Nagy lendülettel ugrott rá az ágyra és fölém kerekedve kezdett el ismét csókolgatni. Az ajkaim után áttért a nyakamra, de az ajtó túlsó feléről kopogás hallatszót, ami félbeszakította ezt a cselekedetét. Harry morogva mászott le rólam és nyitotta ki az ajtót. A váratlan vendégünk pedig nem más volt, mint Louis és Niall.

- Igen srácok mit akartok? – kérdezte kicsit ingerülten.

- Hát úgy döntöttünk, hogy pizsama parit csapunk. – mondta egyszerűen Louis, majd Harryt félre lökve húzta be az ágymatracát Niallel a nyomában. Megrökönyödve néztem az ágyról törökülésbe tornázva magamat. Harry is hasonló arckifejezést vágott és itt lett vége a ma esti romantikának. A barátom eléggé bosszús arccal méregette a barátait, de végül nem volt hozzá szíve, hogy kizavarja őket. Főleg miután Louis egy párnával kezdte püfölni őt. Niall persze ismét kiterült a nevetéstől, mint a nappaliban pár órával ezelőtt. Harry is felkapott egy párnát és erősen oda sózott Louisnak. Az ír bandatagot ez a cselekedett pedig igen boldoggá tett, amit hangos kacagással fejezett ki. Lou ennek a véleménynyilvánításra az volt a reakciója, hogy a szőkeség arcába is egy párnát küldött. Erre persze Niall is elhallgatott, majd beszállt a dobálózásba. Pár perccel később pedig Liam felvont szemöldökkel ácsorgott az ajtófélfának dőlve. A tekintetét a barátain tartotta, majd nevetve mászott oda mellém az ágyba.

- Itt meg mi folyik? – kérdezte a három majomra mutatva.

- Louis pizsi partit tart. – vontam egyszerűen vállat és Liamet néztem. Aki próbálta elfojtani az feltörő nevetését.

- Látszik, hogy ő az idősebb. – röhögte el magát végül. Majd hirtelen Harry mögém bújt és ezzel a Liammel való beszélgetést megszakította.

- Tif védjél meg ettől a szadistától. – könyörgött kiskutya szemekkel. Ez után pedig Louis kikérte magának, hogy ő nem szadista, hanem csak egy mókás parti mester. Fáradtan hajtottam a fejemet Liam vállára, aki az egyik karjával magához ölelt. Majd mind türelmesen hallgattuk végig Louist, aki elmagyarázta, hogy miért is szeretne pizsama partit tartani. A hasamat fogva nevettem a jobbnál jobb indokain. Miután eldarálta a dolgokat Harry sajnálkozva nézet rám, de nem tudta kizavarni a kissé őrült barátját a szobájából. Liam szó nélkül felkelt mellőlem és pár perc után a matracával együtt tért vissza. Harry viszont kikötötte nekik, hogy ő alszik velem. A srácok elfeküdtek a saját helyükre és mi is elhelyezkedtünk kényelmesen Harryvel. Ma este nem tudunk úgy aludni összebújva, mint ahogyan az utóbbi pár napban tettük. A srácok némi beszélgetés után kezdtek csendesebben beszélgetni én pedig mély álomba zuhantam.

Másnap reggel gyengéd rázogatásra ébredtem fel. A szemeimet képtelen voltam kinyitni, mert túlságosan fáradtnak és nehéznek éreztem őket. Aludni akartam, de a rázogatás továbbra sem szűnt meg. Nagyot ásítva végül is eldöntöttem, hogy megnézem, ki szeretne engem ennyire ébren tudni. Nagy meglepetésemre Liam ébresztgetett. Az arcán édes mosoly ült, amikor a tekintetemet rá emeltem. A másik oldalamon tapogatózni kezdtem Harry után kutakodva, de nem volt ott.

- Jó reggelt Tif! Harry szólt, hogy keltselek fel, mert készülni kéne ugyanis megyünk próbálni a pénteki koncertre. – magyarázta mosolyogva. A koncert szó hallatán pedig majd ki bújtam a bőrömből. Kicsit túl lelkesen ültem fel, amitől egy kicsit meg is szédültem és visszazuhantam a párnára. Liam aggódva nyúlt a homlokomhoz. Mintha a kezével megmérhetné, hogy lázam van-e.

- Jól vagyok. – motyogtam. – Csak kicsit túl gyorsan ültem fel és megszédültem. – magyaráztam és az alsó ajkam belső felét kezdtem el rágcsálni. Miután úgy éreztem, hogy minden rendben van és nem fogok ismét visszaesni az ágyba óvatosan kimásztam. A táskámat felkaptam és a fürdőbe mentem. Az ajtót bezártam, hogy nehogy valamelyikük rám nyisson öltözködés közben. Miután a ruhadarabokat magamra kapkodtam neki álltam a hajamat elkészíteni és a sminkemet. Percek múlva pedig lesétáltam a konyhába. Idő közben, míg én a fürdőben voltam Liam is csatlakozott a barátaihoz. Harry mosolyogva ölelt át és nyomot, egy puszit a homlokomra. Louis is megölelgetett majd letessékelt egy székre. Niall mellé telepedtem le és elkezdtem magamba tömni egy mogyorókrémmel megkent palacsintát, amit Harry tolt elém egy bögre kakaó kíséretében. A srácok kivételes módon halkak voltak. Néha valamiről Louis fecsegni kezdett, de a többiek csendben reggeliztek. Talán minden reggel ilyenek lehetnek mivel még nem ébredtek fel rendesen. Evés után éppen, hogy elpakoltunk az asztalról és a tányérokat és a bögréket a mosogatógépbe helyeztük máris dudálni kezdett a villa felhajtóján egy kisbusz. Magunkra kaptuk a cipőnket, majd egy csoportba verődve szálltunk be a járműbe. A volán mögött egy harmincas évei végén járó férfi ült. A srácok kánonban köszöntek neki mosolyogva. Én kissé megszeppenve üdvözöltem egy ,,Jó reggelt” elmotyogásával. Harry viszont bemutatott minket egymásnak és kiderült, hogy ő a menedzserük Paul. Ezek után barátságosan üdvözölt engem is. Niall és Harry között ücsörögtem középen, míg hátul Liam és Louis helyezkedett el az ablak mellett. Húsz perc kocsikázás után pedig az autó leparkolt az O2 aréna előtt. Izgatottan szálltam ki a járműből és indultam meg Niallel az oldalamon a bejárat felé. Először a srácokat egy öltözőbe terelték majd miután átöltöztek egy kényelmes melegítő alsóban és atlétában tértek vissza.
A színpadon felálltak és elkezdték gyakorolni az első dalt. Én addig a színpad előtt ücsörögtem egy széken. A tekintetemet nem tudtam levenni róluk és az éneklésükkel egyszerűen megbabonáztak. A No Control-al kezdték és közben vidáman ugráltak össze-vissza a színpad területén. A srácok igyekezték nekem énekelni a dalt, amitől persze totálisan elpirultam, de ők a színpadról ezt nem láthatták. A következő dal a Girl Almighty volt. Niall valami ír néptáncot kezdett lejteni, amit Harry örömmel utánzott, de a vége az lett, hogy kis híján orra esett a színpad kellős közepén. Louis ezen jót derült, de tovább folytatta az éneklést. Majd felcsendült a Stockholm Syndrome kezdő dallama és Harry elkezdte énekelni a szólóját. A tekintete végig fogva tartotta az enyémet. Szívem szerint felrohantam volna hozzá a színpadra, hogy megcsókolhassam, de nem lett volna bölcs döntésem itt mindenki előtt. Furcsa volt nem az ő karjai között ébredni miközben az egyik kezével gyengéden simogassa a hátamat és kedves jelzőkkel becézget, miközben az én fejem az ő mellkasán pihen. A szívének a dobogással és kezének érintése valamilyen különös módon elvarázsol teljesen. Előre félek, hogy mi lesz velem, ha visszautazok Kaliforniába. Nem fogom Harry nélkül kibírni. Ahhoz már túlságosan is közel került hozzám. Érte valóban képes lennék feladni az ottani életemet és egy újat kezdeni itt Angliába. De azzal a cselekedetemmel talán a szüleim számára mély és fájdalmas csalódást okoznék. Amit én persze nem szeretnék, mert szeretem őket. Azt szeretném, hogy büszkék legyenek rám, ahogyan a legtöbb szülő büszke a gyerekükre. De a lelkem mélyén tudom, hogy ha tudnának arról, ami köztem és Harry között van, nem lennének rám büszkék. Sőt egyenesen mély csalódást okoznék számukra és egy szégyenfolt lennék a szemükben. Attól sem félnék egy percre sem, hogy azonnal eltiltanának tőle. Amibe én persze nem tudnék bele törődni és képes lennék arra, hogy az első géppel elszökjek tőlük. A puszta gondolattól pedig összeszűkült a gyomrom és rettentő nagy bűntudat kerített maga alá. Sosem titkolóztam a szüleim előtt, de erről kénytelen leszek nem beszélni nekik a saját magam és az ő érdekükben. Lehet, úgy döntünk Harryvel, hogy pár hónap múlva szakítunk, és nem szeretnénk a család nyugalmát felzaklatni azzal a hírrel, hogy mi egy párt alkotunk. Anne is kitérne a hitéből, ahogyan a szüleim is. De ez még mind a jövő titka, hogy a kettőnk kapcsolata miképp fog alakulni. Lehet, hogy együtt maradunk és talán idővel elmondjuk a szüleinknek a hírt és ha tetszik nekik ha nem akkor is együtt maradunk és a rossz nyelvek ellenére is együtt maradunk. De lehetséges az is, hogy idő előtt belefáradunk a titkolózásba és a könnyebbik út mellett döntünk, ami egyet jelent a szakítással. Bármelyik opció is játszódjon le a jövőben én egy cseppet sem bántam meg azt, hogy belekezdtünk ebbe a kissé bonyolult és titkos kapcsolatba. Gondolkodás nélkül vetném bele magam ebbe a kapcsolatba még mindig. A szívem mélyén pedig remélem, hogy Harry is így érzi és gondolja ezt az egészet. 

6 megjegyzés:

  1. Hello! Ez a rész is csúcs lett, mint már sok másik, de ezzel gondolom nem mondok újat neked. ;)
    Csodálatosan a stílusod, és bár most írok neked először megjegyzést, az elkövetkezendő időben ezt nagyon-nagyon sokat fogom hangoztatni.
    Csak így tovább, és siess!
    Puszi, Vilcsiii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) Nagyon örülök annak, hogy írtál és hogy tetszik a rész :) Már fent is van a kövi is ;)
      Puszi Fanni~

      Törlés
  2. Tökéletes lett:)
    Siess a következővel:)
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik a rész :)
      Már fent is van a kövi ;)
      Puszi Fanni~

      Törlés
  3. Szia most kezdtem el olvasni a blogodat, es le vagyok nyugozve!!
    Nagyon jol irsz es jol le irod a szereplok gondolatait !!:-)
    Ohmm...hat hol is kezdjem :-D
    Miert van mar az elejetol kezdve olyan erzesem mintha Harry is Tiffany testverek lennenek? Marmint ugy ertem hogy nem csak unoka testverek hanem rendes testverek?! Lehet hulye gondolat csak valahogy ez jutott eszembe mar a leg elejen! De ha tevedtem ezzel kapcsolatba ne vess meg csak mar a leg eleje ota olyan furcsa erzesem van ezzel kapcsoltban.
    szovaaaal hat akkor sok sikert a tovabbiakban is!!!!
    Csak igy tovabb :-)
    Puszil Naniii^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Nagyon köszönöm, hogy írtál igazán jól esnek a szavaid :)
      Hát nem igazán mondok rá semmit, hiszen akkor könnyen ki lehetne következtetni a történet csavarpontját :D
      Örülök neki, hogy tetszik a történet :)
      Puszi Fanni~

      Törlés