2015. július 15., szerda

Fifteenth

Hi guys!
Hát megérkezett az új rész is egy-két nap csúszással. Eléggé megszenvedtem a résszel, ugyanis nem igazán tudtam, hogy mi történjen benne és az eredmény az ez lett. Nekem ez a rész nem igazán tetszik, de remélem nektek valamilyen szinten mégiscsak elnyeri a tetszéseteket. Köszönöm szépen a pipákat és a kommenteket. Jó olvasást!
Puszi Fanni~


~Tiffany Mills~


A homokban fekve Harryvel úgy éreztem, hogy pillangók ezrei csapkodnak a gyomromban. Harry arca vészesen közeledett az enyémhez, mintha arra készülne, hogy ajkait az enyémekre tapassza. De ezt hülyeség lenne, hiszen unokatestvérek vagyunk. Az unokatestvérek pedig miért is csókolóznának egymással? Biztosan csak egy gyors arca puszit szeretett volna adni és már megint én képzelődők. Morgolódva vette fel a telefont és értetlen arckifejezéssel hallgatta végig, a vonal túlsó feléből érkező hangokat. Majd amikor a telefont kinyomta az ajkai ,,O” alakot formáltak. Értetlenül pislogtam rá ugyanis ő felkelt a talajról és idegesen kezdett el mászkálgatni és telefonálgatni kezdett. Elsőként mintha Louist hívta volna aztán egy második személyt is tárcsázni kezdett. Miután a hívást nem fogadta az a személy Harry még idegesebb lett. Nem mertem hozzá szólni, így felkeltek a földről és kiráztam a hajamból a homokot és a ruhámat is leporoltam. Leültem egy padra és onnan szemléltem, ahogyan Harry a göndör hajába túr és egy másik embert tárcsázott és kérdezgeti arról az eseményről, amiről pár perce tudomást szerzett. Fogalmam sem volt róla, hogy vajon mi lehet az ami ennyire felzaklatta. Azonban mikor csendben hallgatta, amit neki magyaráztak, akkor a tekintetét aggódva rám emelte, majd pár pillanat múlva az ég felé emelte a gyönyörűen zöld szemeit, amiben jó néhány perccel ezelőtt teljesen elmerültem. Mintha az óceán habjai közé merülne az ember, olyan érzés járta át a testemet. Kapkodva szedtem a levegőt és arra vágytam, hogy a puha ajkait az enyémre tegye. Állj Tiffany! Ilyenekre nem szabad gondolnod! Azért mert Liam nem téged választott Sophia helyett, az nem jogosít fel arra, hogy ilyen dolgokra gondolj az ártatlan unokatestvéreddel szemben. Harry talán a puszta gondolattól is rosszul lenne. Ha véletlenül kikotyognám, neki biztosra veszem, hogy távol tartana magától. A telefonom rezegni kezdett a kis táskámban. Egy sms érkezett Nicktől, hogy ha visszamentem Londonba, akkor ideje lenne sort keríteni a fotózásomra. A hír hallatán kicsit összeszűkült a hasam. Mindig is szerettem volna magam kipróbálni, mint modell. De nem szeretnék ismét összeveszni Harryvel azon, hogy Nickel találkozom. Ha már egy puszta mozizáson kiakadt, akkor vajon, miképpen fog reagálni arra, hogy engem fotóznak, miközben Nick is a helyszínen lesz. Bele se merek gondolni, hogy micsoda patáliát csapna. Szerintem képes lenne bezárni a házba és a kulcsot pedig magával vinné, ha esetleg sürgős dolga volna a banda miatt. Épp ezért nem mondom el neki azt sem, hogy Liam volt az a személy, akivel életem első csókja elcsattant. Ahogyan Harryből féltő és aggódó unokatestvér lett szerintem képes lenne nagyon csúnyán összeveszni Liammel és eltiltani a közelemből. Persze azért sem akarom elmondani senkinek, főleg nem a barátnőmnek és a szüleimnek vagy bárki másnak, mert úgy sem hinnék el nekem. Hiszen Liam a média szemében egy tökéletes férfi szerepét tölti be, aki képtelen arra, hogy bármennyire is félre lépjen egy párkapcsolatában is. Az újságok szerint ő a megtestesítője, hogy egy igazi férfinak milyennek kéne, hogy legyen. De azt a média viszont már nem látja, hogy mennyire szenved a szerelmi életében. Hiszen a barátnője nem akar vele egy fél napot sem kettesben eltölteni és még telefonon sem hajlandó vele beszélgetni. Amit viszont egyáltalán nem értek. Sőt szerintem, ha a világ elé kerülne ez a hír, akkor teljes mértékben nem értené meg senki Sophia-t, amiért nem képes törődni a barátjával, akit történetesen szeret. Vagy talán még sem? Nem tudom elhinni egyszerűen azt, hogy miért ne szeretné, hiszen tökéletes, kedves és megértő. Sokan összetehetnék a kezüket, amiért legalább fele ennyire jó tulajdonságú barátjuk lehetne. Ő pedig így bánik vele, amikor tudja jól, hogy Liam mennyire érzékeny fiú. A gondolataimból Harry rántott ki hirtelen, amint a kezemért nyúlt és húzni kezdett maga után.

- Harry mi történt? – kérdeztem aggódva, mire a szemei találkoztak az enyémmel, de az aggodalmon kívül semmit sem tudtam belőle kiolvasni. Látszott rajta, hogy pár pillanat erejéig elgondolkodott, hogy vajon mit mondjon vagy talán, hogy merje-e elmondani.

- Csak valami pletyka ütötte fel a fejét így vissza kell, menjünk holnap Londonba.  Paul még a kezdődő turné előtt le akarja zárni a médiában a találgatások sorait. De ne félj, amint elcsendesedik, akkor még visszajövünk. Persze ha te szeretnél maradni, akkor semmi gond. – mondta, de a láttam, ahogyan elhúzza a száját, miközben azt mondta, hogy maradhatok.

Akár mennyire is szeretem, Anne-t nem bírnák megmaradni itt Harry nélkül. Nem tudnék mit kezdeni magammal, hiszen senkit sem ismerek itt. Természetes dolog számomra, hogy vele tartok, hiszen a srácok is borzasztóan hiányoznának. Mindegyik fiú közül pedig Liam, aki talán boldog, amiért a barátnőjével lehet és helyre hozták a dolgokat. Amikor visszaértünk Anne házához Harry ismét a telefonján kezdett hívásokat intézni, miközben kiment a kertbe, így engem magamra hagyott. Felszaladtam a lépcsőn és a szobánkba elkezdtem a ruháimat a bőröndbe hajigálni. Közben pedig próbáltam megfejteni magamban, hogy mi lehet az a pletyka, amihez a srácoknak a szabadnapjaikon vissza kell utazniuk Londonba. Máskor is voltak róluk pletykák és lesznek is. Minden sztárról keringenek, hiszen az újságírók ezen keresik a kenyerükre valót. Sokszor utána sem járnak a történéseknek, hanem csak megírnak valami szemetet, amit eladhatónak gondolnak, és rögtön felkeltik az olvasók figyelmét. Épp, hogy befejeztem a csomagolást Harry jött be a szobába és eldőlt az ágyán. A fejét az egyik párnába fúrta és furcsa morgás szökött ki az ajkai közül. Érdeklődve pislogtam felé, majd mellé másztam. A karjait a derekam köré fonta és magához húzott. A fejemet a mellkasára hajtottam és valahogy az álom és ébrenlét között lebegtem. Azt hiszem sikerült és mély álomba szenderedjek, ugyanis mikor felkeltem odakint már sötét volt és Harry sem volt mellettem. Kimásztam az ágyból és felkaptam a pizsamám és a hajgumim, majd elindultam a fürdő felé. Megengedtem a kellemes langyos vizet, míg a ruháimat a földre dobtam. Miután a víz kezdett elhűlni gyorsan megmosakodtam, majd a pizsamámba bújva indultam le a nappali felé. Anne valami újságot olvasgatott, míg Harry a kanapén ülve videó játékozott. A figyelmét pedig szinte teljesen lekötötte.

- Na, végre felébredtél. – mosolygott rám Anne, miközben a tekintetét rám emelte. Barátságosan rám mosolygott, míg Harry még mindig azt a vacakot nyomkodta. Lehuppantam mellé és a fejemet a vállának hajtottam és figyeltem, ahogyan a képernyőn rohangál a figurájával és lövöldözi őket. – Gyerekek szerintem én elmegyek és lefekszem aludni. Ti se maradjatok fent sokáig, hiszen kora reggel indultok is vissza. El sem hiszem, hogy ilyen kevés időt voltatok itthon. – sóhajtotta és próbált ránk mosolyogni, de nem sok sikerrel.

- Jaj, anyu amint tudunk, haza jövünk még mielőtt Tiffany is haza menne Amerikába. – magyarázta és megállította a játékot.

- Olyan keveset látlak benneteket azt hittem, hogy idén nyáron együtt leszünk. – folytatta Anne, mire Harry csak a szemeit forgatta.

- Tudod jól, hogy sok dolgom van. Ahogy tudok, haza járok, nem értem miért kell, mindig ezt csináld! – akadt ki Harry, mire én látványosan oldalba böktem, hogy fejezze be a hisztijét. Ám nem sok sikerrel jártam ugyanis ha lehet így fogalmazni még tovább visított azon, hogy ő igen is akkor jön haza, amikor az ideje engedi. Amellett ő egy igazi mintagyerek. Ám amikor látta, hogy eléggé megbántotta az édesanyját akkor már rögtön ment tőle bocsánatot kérni az emeletre. Addig én kezembe vettem a videó játéka irányítóját és megpróbáltam vele játszani. Észre sem vettem, hogy visszajött és leült mellém.

- Bocsi csak kíváncsi voltam, hogy milyen ez a játék, de eléggé béna vagyok hozzá. – motyogtam és visszaadtam neki, mire ő csak jókedvűen kezdett el vigyorogni.

- Játssz csak nyugodtan, de ha szeretnéd, akkor segítek. – mondta és az ölébe húzott és miközben én a játék irányítóját szorítottam, addig az ő nagy kezei körbe fonták az én apró kezemet. Az állát a vállamra helyezte én onnan mondta, hogy merre kell, irányítsam a karaktert. Körülbelül másfél órát játszottunk abban a helyzetben, mert meguntam az örökös vesztésem sorozatait.
Nevetve dőltem oldalra és a fejem alá helyeztem az egyik díszpárnát. Hirtelenjében pedig Harry fölém tornyosult és elkezdett csiklandozni. Ez a tevékenysége mostanában már szokásává vált, amiről nem lenne nagy gond, hogy ha leszokna. Hangosan nevettem és könyörögtem érte, hogy fejezze be, de úgy csinált, mint aki meg sem hallotta. Néha ilyenkor arra gondolok, hogy a rajongóinak a sikítozása már tönkretette a füleit és azért nem hallja meg, amit mondok. Majd néhány pillanat múlva az arca vészesen közeledett az enyém felé, mint ahogyan az ma a játszótéren is történt. A hasamban ismételten megéreztem azt az érzést, mintha pillangók sokasága repdesne. Kapkodva vettem a levegőt és fogalmam sem volt róla, hogy mit csinálhatnék. Jó ideig habozott, majd óvatosan helyezte az ajkait az enyémekre. Akaratlanul is visszacsókoltam, mire ő belemosolygott a csókba. A kezeimet a nyaka köré fontam, míg ő az alkarjain támaszkodott meg. Gyengéden csókolt és az ajkai elképesztően puhák voltak. A lélegzetének pedig bódító illata elöntötte az elmémet és képtelen voltam ennek az egésznek véget vetni. Bár az eszem azt súgta, hogy ez az egész nem helyes. Levegőhiány miatt váltunk szét és a szemei csak úgy ragyogtak miközben rám mosolygott, amitől nem sok kellett volna, hogy megálljon a szívem. Értem már, hogy a lányok ezrei miért vannak érte ennyire megveszve. Hiszen most élőben is megtapasztalhattam a híres vonzerejét. Néma csend állt be köztünk, hiszen egyikünk sem tudta, hogy mi lesz a másik reakciója. Nem nagyon látszott úgy, hogy ő akarna megszólalni elsőként.

- Öhm én azt hiszem, megyek és lefekszek aludni. – motyogtam és arra vártam, hogy Harry lemásszon rólam. Azonban ő nem vette a lapot, helyette engem bámult csak. – Harry leszállnál rólam? – kérdeztem zavartan és az alsó ajkam rágcsáltam, mint ahogyan mindig akár hányszor zavarba jövők vagy ideges leszek. Ez egy rossz szokásom, de nem tudok róla leszokni.

- Jaj persze. Bocsi. – dadogta és látszott rajta is, hogy ideges lett egy kicsit. Óvatosan felkelt rólam és én pedig percek múlva már az emeleten voltam.

 Ébren feküdtem miközben a gondolataim a lent történt események körül forogtak. Harry megcsókolt. Engem, aki az unokatestvére. Egyszerűen nem tudom, hogy ezt mily módon tudjuk majd megbeszélni. Eddig bármiről tudtam vele beszélgetni, de éppen a fiútémákról nem igazán. Egyébként is elég szégyenlős tudok lenni, így nehezen nyílok meg az ilyen témák előtt. Harryvel pedig ezt nem tudom, hogy beszéljük meg. Ennek az egésznek nem lett volna szabad megtörténnie. De megtörtént és tudjuk jól mindketten, hogy nem volt helyes. De akkor miért nem érzek bűntudatot és titkon miért élveztem annyira? Van egy olyan sejtésem, hogy ő is ezen töri most odalent azt göndör okos buksiját. Az ablak felé fordultam és nem tudom mennyi idő telhetett el mire halk lépteket hallottam, majd megéreztem, hogy bemászik mellém az ágyba. Hosszas percek múlva viszont halkan megszólalt.

- Tif alszol már? – kérdezte, de nem volt erőm hozzá, hogy még megbeszéljük, hogy ez az egész mégis mi volt. Holnap reggel bőven lesz időnk a kocsiban beszélni róla. Lassan vettem a levegőt és nem kellett sokat várjak, hogy az álom csendes birodalmába kerüljek.

Álmomban egy gyönyörű virágos réten sétálgattam. A Nap kellemes meleggel árasztott el és a gyenge szél is a hajammal játszott. Egy kicsivel messzebb megpillantottam Liamet, aki a földön ült és a kezeit tördelte. Azonnal felé szökdécseltem és leguggoltam mellé. Majd mikor a mogyoróbarna szemeit rám emelte lassan és a száját szólásra nyitotta.
- Fuss! Amilyen gyorsan csak tudsz és amilyen messzire sikerül. – hadarta én pedig értetlenül pislogtam rá. Aztán mikor rémülten nézett a hátam mögé, követve a példáját hátra sandítottam. Nick álldogált húsz méterrel arrébb miközben minket figyelt. – Fuss Tiffany! – kiáltott rám Liam, mire én szót fogadva neki rohanni kezdtem. Egy erdőbe értem ahol még mindig szaladtam, hiszen csak az járt a fejemben, hogy futnom kell. Nem értettem, hogy miért, de mivel Liam azt mondta így bízok benne. A bokám kis híján kibicsaklott, amikor egy farönkben megbotlottam. Az egyik térdem le is nyúztam és képtelen voltam tovább menni. Aztán lépteket hallottam és megjelent Harry, aki aggódva pillantott le rám. Majd rázogatni kezdett, amit nem értettem mivel magamnál voltam.

- Tiffany kelj fel! – mondogatta, de ekkor már rájöttem, hogy nem álmodom, ugyanis a valóságban ébresztget. – Jó reggelt! – mosolygott rám, amikor kinyitottam a szemeimet. Ő már rendes ruhában pompázott és a haja is tökéletesen be volt lőve. – Lassan indulni kellene, szóval készülődj. – mondta és végigsimított az arcomon. Nagyot ásítva ültem fel és másztam ki az ágyból. Ő magában mosolyogva leszaladt a lépcsőn, így engem magamra hagyva. Magamra kaptam egy hosszabb felsőt és egy farmert majd a maradék cuccokat a bőröndbe helyeztem. A fürdőben megmostam a fogaimat és a hajamat is alaposan kifésültem.
Aztán a csomagomat magam után húzva indultam le lefelé. Anne a nappali közepén ölelgette a fiát és megígértette vele, hogy amint tud, eljön ismét. Harry csak nevetve bólogatott, hogy édesanyja kedvében járjon. Aztán amikor engem is észrevett rögtön mosoly szökött az arcára és a karjait széttárva várta, hogy csatlakozzak az öleléshez. Percekig ölelt minket, majd nagy puszikat nyomott az arcunkra. Egy gyors reggelizés után pedig könnyes szemekkel köszönt el tőlünk. Amíg Harry a csomagjainkat a kocsiba vitte addig Anne megígértette velem, hogy vigyázni fogunk egymásra. Aztán még hosszas búcsúzkodás után elindultunk Londonba. Harry a rádiót bekapcsolta és ugyan úgy énekelt, mint ide felé jövet. A fejemet a támlának hajtottam és lehunytam a szemeimet. Eléggé fáradtak éreztem magam, amit nem is csodálok. Amikor eléggé eseménydús álmaim vannak, olyankor elvileg csak dobálom magam jobbra-balra és csak forgolódok.

- Tif… - szólalt meg Harry egy fél óra múlva először.

- Hmm? – fordultam felé érdeklődve, de ő csak az utat figyelte, miközben szorosan fogta a kormányt.

- A tegnap estéről szeretnék beszélni veled… - kezdett bele, majd nagy levegőt vett és így folytatta – Annyira sajnálom, fogalmam sincsen, hogy mi üthetett belém. De mióta megérkeztél egyszerűen megbolondulok érted és hiába próbálom magam visszafogni nem sikerül. Egy pillanatig nem tudtam magam kontrolálni és hát megtörtént. De egy valamit nem értettem és most sem értem… egyáltalán nem húzódtál el vagy kevertél le egy taslit sem… miért? – kérdezte érdeklődve és rám emelte a gyönyörű zöld szemeit. Nekem pedig több sem kellett és éreztem, hogy szokásomhoz hűen az arcom lángba borul. Lehunytam a szemeimet és úgy próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy vajon mit is válaszolhatnék erre a kérdésére. Csak nem jelenthetem ki neki pik pakk, hogy mióta vele élek együtt nem közömbös a számomra. Eleinte elhessegettem magamban a gondolatot, de az utóbbi időben egyre többet gondolok rá éjszakánként és arra vágyom, hogy vele aludhassak, miközben átölel.

- Várj… - tettem fel a mutató ujjam és megpróbáltam érthetően beszélni. – Hát, ahogyan te is fogalmaztál rólam valami hasonlót kezdtem el érezni én is irántad. Bár tudom, hogy nem helyes, hiszen unokatestvérek vagyunk Harry. Még ha biológiailag nem is vagyunk rokonok. Kiskorunk óta abban a tudatban nőttünk fel Nem értem, hogy történhetett meg. – hadartam és a kezemet a halántékomhoz szorítottam. Harry nem szólt semmit csak csendesen emésztgette a szavaimat. Kis idő telt el, amire ismét megszólalt.

- Megbántad? – kérdezte aggódva. A válaszom pedig nem csak engem lepett meg hanem őt is.

- Nem. – vágtam rá gyorsan, bármiféle gondolkodás nélkül. Harry arcára pedig egy pimasz mosoly szökött.


- Tudom én is, hogy nem helyes. De mi lenne, ha esetleg megpróbálnánk és adnánk magunknak egy esélyt? Persze nem szólunk róla senkinek. Nem szeretném, hogy a média erről csámcsogjon. Mi lennénk minden címlapon és persze az év botránya díját is én tenném, zsebre azt hiszem. Nem mintha érdekelne más véleménye, hiszen én tudom, hogy szeretlek, és nem érdekel, hogy ki mit gondol az egészről. De szüleink sem repesnének az örömtől és én csak téged szeretnélek megkímélni az utálkozásoktól. Nem akarnám azt, hogy téged zaklassanak a rajongók azzal, hogy szállj, le rólam ugyanis ők szeretnének a jövendőbeli Mrs Styles lenni. – magyarázta, de én csak az ablakon bámészkodtam kifelé. A gondolataim pedig a körül forogtak és magam elé képzeltem a szüleim és Anne arcát, amikor esetleg elmondanánk nekik az egészet. Van egy olyan sejtésem, hogy akkor sosem engednének Harry közelébe. Főleg nem hagynának minket kettesben. Én pedig már a puszta gondolattól is rosszul leszek és kétségbe esek, hogy nem is olyan soká, de vissza kell menjek Kaliforniába. Nem tudom, hogy mit fogok kezdeni magammal és az életemmel Pasadenában. Tudom, hogy borzasztóan fognak hiányozni a srácok. Így is nehezen viseltem, hogy olyan ritkán látom Harryt, de ha valóban titokban összejönnénk, akkor van egy olyan sejtésem, hogy feladnám az ottani életemet és képes lennék átjelentkezni, mondjuk Oxfordra, a főiskolára. Mégis csak közelebb lenne Harry és a mostanra már új legjobb barátaim. Amíg a gimnazista éveimet töltöttem sosem voltam bulikba és nem is tartoztam a népszerű lányok körébe sem. Ugyanis az agyatlan focistákat örökösen leráztam magamról. Így pedig egy idő után csak a kötelező iskolai rendezvényeken tettem le a tiszteletemet. A többi suli bálon pedig otthon néztem a kedvenc sorozatomat, a Vámpír Naplókat. Számomra sokkal többet ért egy sorozat, mint hogy valamelyik idétlen leitasson, majd lefektessen, és esetleg teherbe ejtsen. Az utóbbi időben így is eléggé sok tini terhesség ütötte fel a fejét az iskolánkban és az államokban is. Nem terveztem közéjük tartozni. Egyszer majd természetes dolog, hogy szeretnék kisbabát, de azt nem tíz éven belül gondoltam. Egészen tizenkét éves koromtól kezdve van egy fontossági listám, aminek a pontjait az óta is betartottam. Befejezni sikeresen a középiskolát aztán főiskolára menni. Jó állást szerezni és karriert építeni. Azután pedig férj és gyerekek. Az utóbbi kettőt mindenképpen későbbre tartogatom, hiszen nem szeretném elsietni a dolgokat. Reményeim szerint sikeres életet sikerül felépítsek a terveim alapján. 

4 megjegyzés:

  1. Tökéletes
    Tökéletes
    Tökéletes
    Tökéletes
    Egyszerueeen szuper.
    Siess a következővel.
    Imadom az irasod.
    Xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Már fent is van a friss rész ;)

      Törlés
  2. Én nem rég találtam rá a blogodra de imádom. Annyira fantasztikusan írsz. Imádom a történetet, a szereplőket, mindent. Nagyon-nagyon (és még pár nagyon) várom a folytatást.:)<3 (remélem Harry és Tiffany megpróbálják<3 :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy írtál és hogy rátaláltál a blogomra :) Örülők, hogy elnyerte a tetszésedet :)

      Törlés