Seventeenth

Hi guys! 

Megérkeztem ismét egy új résszel. Nagyon szépen köszönöm ismét a pipákat és a kommenteket. Remélem tetszeni fog a rész. Várom a véleményeket. Jó olvasást!

Puszi Fanni~

~Liam Payne~

Miután váratlanul megjelent a szobámban három nappal ezelőtt Tiffany nagyon meglepődtem. Nem számítottam arra, hogy meglátogat majd. Hiszen én sem hívtam és próbáltam távol maradni tőle, hogy az érzéseimen változtassak. Nem zúghatok bele a legjobb barátom unokatestvérébe. Harry kicsinálna, ha tudomást szerezne róla. Amúgy sem lenne helyes egy új kapcsolatba belefognom, amíg a másikat ki nem hevertem. Én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy kiheverjem szó szerint. Egész nap a szobámban fekszek és csak a plafont bámulom. A srácok szerint össze kellene, szedjem magam nem csak magam miatt, hanem a rajongóink miatt is. Állítólag a frászt hoztam rajuk már, mivel napok óta nem posztoltam sehova semmit. De nem tudtam egyszerűen mit kiírni és azokban a pillanatokban az volt a legkisebb gondom, hogy a rajongóim aggódnak-e értem vagy sem. Pár éves kapcsolatom ért véget elég csúnyán és semmi hangulatom nem volt ahhoz, hogy felnézzek az internetre. De aztán a srácok kedvéért elkezdtem rendbe tenni magamat. Valamivel ki kellene, őket engeszteljem mivel miattam jöttek haza előbb a családjuktól. Valamilyen szinten elfogott a bűntudat, mivel én haza se dugtam a képem az én családomhoz és még csak telefonon sem hívtam fel őket, mivel nem voltam beszédes kedvemben. Helyette elutaztam a semmiért New Yorkba. Bár lehet, hogy a sors akarta azt, hogy oda menjek és fényt kapjak az igazságról. Bár tudom, fel kellene, őket hívjam, hogy tőlem tudják meg mi történt és ne a pletykalapokból. De szerintem már ők is tudhatják, hiszen Tiffany is az internetről tudta meg. Így hát a telefonomban kikerestem a nővérem számát. A vonal párszor kicsengett majd a nővérem hangja váltotta fel.

- Liam! – szólt bele vidáman és egyben megkönnyebbülten. – Valami baj van öcsi? – kérdezte aggódva.

- Szia, Nicola! Hát… .- kezdtem bele, de nem tudtam, hogy mivel kezdjem el a hosszú történetet. Aztán mély levegőt véve hadarni kezdtem. – Szakítottunk Sophiaval jó pár nappal ezelőtt. – mondtam és az ágytakaró szélét kezdtem el piszkálgatni.

- Tudom olvastam itt-ott. Már nagyon aggódtam miattad úgy, mint anyáék is. Hogy viseled? – kérdezte miközben magam elé képzeltem az aggódó tekintetét. Ha itt lenne a szobámba, akkor biztosan a kezemet szorongatná, és miközben kérdezget, addig figyelné az arcom minden rezzenését. Mindig is jól kijöttem a nővéreimmel és jó testvérek voltunk. De igazán kettejük közül Nicolaval jövök ki leginkább. Hozzá az éjszaka közepén is fordulhattam, ha valamilyen problémám volt. Vele osztottam meg a jó híreket és a rosszakat is. Ellátott tanácsokkal, amikért rettentő hálás vagyok neki. Ez pedig a mai napig sem változott semmit sem.

- Hát eléggé ki voltam készülve pár napja. Megcsalt… Fel tudod ezt fogni Nicola megcsalt, amikor tudta, hogy mennyire szeretem. Ki tudja mióta csinált belőlem pali madarat? Elutaztam utána New Yorkba ahol kiderült a hazugsága, hogy ott sem járt hónapok óta majd Londonba visszatérve elmentem a lakására váratlanul és vitatkozni kezdtünk aztán hallottam a szobája felől azokat a férfihangokat…. – a puszta gondolatba is beleborzongtam. Nicola csendben hallgatott és emésztgette az imént hallottakat.

- Nem érdemelt meg téged Liam. Ha erre képes volt, akkor nem szeretett téged igazán. Jobb hogy kiderült így legalább még tudsz magadnak találni egy olyan lányt, aki valóban magadért szeret. – mondta, miközben az én arcomra egy mosoly ült ki, ahogyan Tiffany arcát magam elé képzeltem. – Szeretnéd, hogy szóljak én anyáéknak? – ajánlotta föl. Szívesen megkértem volna rá, de úgy éreztem tartozom ennyivel a szüleimnek, hogy tőlem tudják meg a teljes igazságot.

- Kedves tőled és köszönöm is, de nekem kellene, elmondjam nekik. Bár szerintem már ők is tudnak róla valamelyik pletykalapból. – sóhajtottam és az alsó ajkamat kezdtem el rágcsálni miközben azon gondolkodtam, hogy mit is mondhatnék a szüleimnek. Félek, hogy megbántottam őket azzal, hogy még nem szóltam nekik.

- Ahogy gondolod öcsi. Mikor jössz legközelebb haza? – kérdezte érdeklődve és ezzel a Sophia témát lezárta, amiért nagyon hálás lettem.

- Hát most szünetünk volt, de szerintem a turné előtt egy héttel ismét lesz egy… szóval majd nyár végén tudok hazamenni. – magyaráztam és magamban már alig vártam, hogy kis időre is, de haza jussak. Hiányoznak a testvéreim és a szüleim is. Azért is szégyellem magamat, mert régen dugtam haza a képem. – Viszont ha van kedvetek, akkor felutazhatnátok az egyik hétvégén hozzám Ruth-al. – ajánlottam fel. Jó lenne valami közös programot csinálni a nővéreimmel. Régen mindig együtt mentünk el moziba vagy éppen otthon pillecukrot sütöttünk a kertben. Mindig is jó testvérek voltunk és számíthattunk egymásra. Régen a nővéreim adtak némi kis költőpénzt, amit bébi csőszködésből szedtek össze. Most pedig szívesen látom el én is őket.

- Rendben van öcsi, de most mennem kell dolgozni. – sóhajtotta és magam elé képzeltem ahogyan elhúzza a száját.

- Oké. Vigyázz magadra Nicola. – motyogtam mosolyogva.

- Szia Liam. – kuncogott majd a vonal elnémult. Némi gondolkodás után kikerestem a szüleim telefonszámát és őket is értesítettem. Ahogyan gondoltam is már tudtak róla, de meglepetés ért, hogy nem haragudtak rám, amiért nem szóltam neki előbb. Azt mondták, hogy megértik, hogy min megyek keresztül, majd nagy vonalakban elmeséltem nekik is a valós tényeket. Ezeket pedig nem szeretném még jobban ecsetelni, hiszen fáj, róla beszéljek, sőt még bele gondolni is, hogy ez valóban megtörtént velem.

Miután tőlük is elköszöntem elhatároztam, hogy lemegyek a srácokhoz és megpróbálom megmutatni nekik azt, hogy valamilyen szinten jól vagyok. Amikor a nappaliba értem leültem az egyik fotelba és a tévéképernyőre szegeztem a tekintetem. Louis a kanapén feküdt és a telefonját nyomkodta. Niall pedig a másik fotelban ült és a tévét nézte miközben egy zacskó gumicukrot majszolt. Miután Louis megunta a telefonja képernyőjének a nyomkodását nyafogásba kezdett miszerint unatkozik. Az ír barátunk csendre intette, miszerint nem hallja tőle a tévét.

- Bulizni akarok menni. – sóhajtott drámaian és reménykedve pislogott felém.

- Miért? – kérdeztem tőle értetlenül.

- Szeretnék egy csinos lánnyal találkozni, aki a jövendőbeli Mrs Tomlinson lesz. – magyarázta, mintha olyan egyértelmű lett volna. De Lou gondolkodását képtelen vagyok sokszor nyomon követni. Honnan kéne, mégis nekem tudjam, hogy mikor szeretne csajozni vagy csak pusztán jól berúgni, hogy utána nekem kelljen, haza cipeljem.

- Azt hittem, hogy neked Tif kell. – morogta Niall miközben még mindig a képernyőt bámulta. Én pedig értetlenül pislogtam felé, miközben kezdtem ideges lenni. Louis és Tiffany soha sem jöhetne össze. Louis idősebb is nála pár évvel és nem igazán passzolnának össze. Persze ellentétben velem. Bár tudom, hogy nem lenne helyes és az sem volt helyes, hogy csókolóztam vele. Tulajdonképpen miért is sírok amiért Sophia megcsalt? Hiszen én nem azt tettem Tiffanyval? Először Harry kertjében majd itt a lakásunkon, a bulin? Ha akkor nem állunk le időben, akkor talán más is megtörtént volna köztünk akaratom ellenére is. De mit tehettem volna? Sok alkoholt ittam és teljesen kiütötte a józan ítélőképességemet. Ha pedig az megtörtént volna, akkor én is olyan szörnyű ember lettem volna, mint a volt barátnőm.

- Hát Louis bácsi a szolgálatára áll számára bármikor. De nem hiszem, hogy Harold díjazná az egészet. – magyarázta nekem pedig kedvem támadt volna valami csípőset beszólni neki, amiért így beszél Tiffanyról, mintha csak egy alkalomra kellene számára. Bár tudom, hogy nem gondolja komolyan és csak hülyéskedik, de én ezt a fajta poént nem igazán kedvelem. Meg amúgy sem szeretném, hogy a média rászálljon, ha valami furcsa módnál fogva mégis összejönne velem. Ismerem a rajongókat, hogy milyen reakciójuk van akkor, ha valamelyikünknek barátnője lesz. Ilyenkor a kétfelé szakad a rajongótábor. Az egyik fele támogat minket és örülnek neki, hogy boldogok vagyunk. Viszont a másik fele elátkozza a barátnőnket mindenféle csúnya jelzővel, hogy esetleg ellopja előlük a Mrs Payne / Tomlinson / Horan / Styles titulust. Szeretjük a rajongóinkat, de sokszor olyanba ütik bele az orrukat, amibe nem kellene. Tiszteljük őket, hiszen nélkülük nem állnánk, ott ahol most vagyunk. De a magánéletünkbe akkor sem lenne joguk bele szólni.

- Találsz magadnak mást. – mondtam egyszerűen miközben a tévé felé fordítottam a tekintetemet. Innentől pedig lezártam a témát. Nincs kedvem bulizni menni, pedig talán az tenne jót. Összeszednék egy dögös cicababát aki kis időre elfelejteti velem a problémáimat. Aztán jól leiszom magam, hogy még jobban szórakozzak. Mindez szép és jó is lenne, ha olyan srác lennék, akit az egyéjszakás kalandok tesznek boldoggá. De én nem ilyen vagyok. Engem a hosszú távú kapcsolatok vidítnak fel. Szeretem azt mondani annak a lánynak, aki a barátnőmnek tudhatja magát, hogy szeretem. Szeretnék vele összebújva a kanapén vagy az ágyunkban filmeket nézni. Szeretnék vele romantikus vacsorákat és kézen fogva sétálni vele. Szeretnék egy olyan lány mellett ébredni, aki mosolyogva nyom egy puszit az arcomra és nem érdekli az, hogy nincs kisminkelve és a haja is kissé kócos. Én akkor is gyönyörűnek látnám és szeretném. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben szundítottam el, mert mire már magamhoz tértem addigra már nem ment a tévé és Niall sem a fotelben ült a gumicukraival. Az egész nappaliban csak én voltam. A kert felől pedig hangos nevetések zaja szűrődőt be. A nyakamat egy kicsit elfeküdtem, mert elég kényelmetlen pózban tértem magamhoz. A konyhába sétáltam és a kertre nyíló ajtó kissé el volt tolva. Harry a hintaágyunkon üldögélt Niallel és a kertben szaladgáló Louist figyelték, aki Tiffanyt üldözte. A lány sikítozva menekült Lou elől, aki csak jókedvűen nevetett a lányon és azt szajkózta, hogy úgy is elkapja, mert ő Louis Tomlinson. A Nap már kezdett lemenni és a fénye a medence vízének a felszínén játszott. A falnak dőlve figyeltem őket és mosolyogva szemléltem a jelenetet. Tiffanyn egy lenge kis nyári egybe ruhát viselt, amin fehér virágok díszelegtek. A derekánál pedig egy cuki masni helyezkedett el. A haját szabadon hagyta csak egy vékonyabb hajpánttal tűrte hátra, hogy ne az gyönyörű arcába lógjon. Miután kigyönyörködtem benne magamat eldöntöttem, hogy csatlakozok a beszélgető Harryhez és a szőkeséghez. Lepacsiztam Harryvel aztán tovább figyeltem a kertben rohangálókat. Tiffany tekintette találkozott az enyémmel és ez épp elég volt ahhoz, hogy Lou nagy erővel neki rohanjon, és a talajra lökje. Mindhárman aggódva indultunk meg feléjük, de Tifből kirobbant a nevetés. Az egész teste rázkódott a nevetéstől és ettől mind a négyen megkönnyebbültünk, hiszen akkor biztosan nem esett semmilyen komolyabb baja. Az egész arcát beragyogta a mosolya és a szemeit pedig összeszorította. A könnyei pedig a nevetése miatt folyni kezdtek a tökéletes arcbőrén. Niall is összegörnyedt a nevetéstől. Harry persze aggódva lökdöste le Louist az unokatestvéréről.

- Tif minden oké? Nem ütötted be magad? Nem fáj semmid? – sorolta fel a kérdéseit aggódva Hazza. A lány pedig csak tovább nevetett.

 - Tiffany annyira sajnálom… nem gondoltam volna, hogy megállsz és én pedig már nem tudtam lelassítani. – szabadkozott Tommo, de Tif csak leintette és megpróbálta összeszedni magát.

- Minden oké srácok. – köhintett és próbálta abbahagyni a nevetését, ami a füleim számára maga volt a mennyei harangcsilingelés. Jó azt hiszem, le kell, magam állítsam, és nem nézhetek egy olyan filmet sem, amiben ilyen nyálas hasonlatok lennének.  A biztonság kedvéért Harry ellenőrizte Tiffany lábait és a hátát ahol nem fedte a ruhája, hogy nem-e keletkezett rajta horzsolás. Szerencsére nem talált rajta semmit és ezt közben Tif többször meg is erősítette, de Hazza makacs módon nem hallgatott rá. De nem is értem, hogy a puha fűben mégis hol nyúzta volna le magát.

- Louis többé nem fogom a közeledbe engedni. – fenyegette Harry a karambol okozóját.

- Ezt te sem gondolod komolyan. – cuppantott Lou és bájosan próbált Hazzara vigyorogni. – Hiszen a jövendőbeli Mrs Tomlinsonról van szó. A születendő gyermekeim édesanyáról. Ha nem engednél a közelébe akkor mégis hogyan készülnének el e trónörökösök? – érdeklődőt felvont szemöldökkel és Harryn tisztán látszott, hogy dühös lett a barátunkra. Az arca kezdett egy bizonyos vörös színt felváltani és a kezei is ökölbe szorultak.

- Nem fogod soha megdugni. – jelentette ki nemet nem tűrő hangon és az unokatestvére felé mutatott, akinek az arca a zavartól pírba jött.

- Harry! – motyogta zavartan és megfogta Harry kezét, hogy ezzel lenyugtassa majd egy ideges szúrós pillantást is lövellt felé. Aztán bekövetkezett az a bizonyos kínos csend, ami a mi társaságunkban nem megszokott. A feszültséget tapintani lehetett Harry és Tiffany között.

- Srácok mi lenne, ha raknánk, egy tábor tűzet, és köré ülve sütögetnénk, és énekelnék, illetve sztorizgatnánk? – törte meg a csendet Niall és reménykedve pislogott körbe.

- Remek ötlet. – bólogatott Lou és Tif is mosolyogva értett egyet a szöszivel. Majd én és Harry is csatlakoztunk az ötlet támogatásához. Louis és Niall a garázsba sietett a nyársak megkereséséhez, míg én és Tif a konyhába mentünk kivenni a hűtőből a virsliket és a pillecukrokat a szekrényből. Harry pedig megpróbálta begyújtani apró tűzifából a tűzet.

- Nem is volt alkalmam megölelni vagy köszöni neked az esésed miatt. – mondtam kissé elszontyolodva, mire Tif mosolyogni kezdett és szorosan átölelt. A varázslatos és jellegzetes illata azonnal elkábított és egy dologra tudtam gondolni, hogy ez az ölelés soha ne érjen véget. De nem így történt. Olyan hirtelen vetett véget az ölelésünknek amilyen hirtelen átölelt. A távolodása pedig szinte fizikai fájdalomként ért engem. Ami egy részről beteges, hiszen ezelőtt egy lány sem váltott ki belőlem ilyen érzéseket és érzelmeket sem. Tiffany teljesen magába bolondított. Én pedig csak arra vágytam, hogy ismét átöleljem és szorosan tartsam a karjaimba. Hogy megvédjem egy újabb Louis okozta váratlan és véletlen ártalmatlan támadástól. A kezébe vette a pillecukrokat aztán elindult kifelé. A virslis zacskókkal a kezemben indultam el utána. Közben már Niall és Louis is visszatért és a tűz is begyulladt. Körbeültük a tűzet egy-egy párnán, amit Harry a kerti székekről szedett össze. Louis ült az egyik szélén mellette Harry, Tif, Niall majd én magam. A virsliket kezdtük el elsőként sütögetni. Mindenki felszúr egyet-egyet a nyársára, majd a tűz fölé helyeztük és vártuk, hogy a lángok szorgosan megsüssék. Közben pedig vidám és könnyű hangulat telepedett le. Louis néhány további életcélját ecsetelte, amit persze Tiffany oldalán szeretne megvalósítani. Mindegyikünk tudta, hogy csak Harry bosszantására csinálja ezt és szereti látni, ahogyan Tif jókat kacag az őrült ötletein. Én is kinevetem azt az ötletét, hogy egy focicsapatnyi gyereket hozzanak össze és megalapítja majd velük a Tomlinson futball csapatot. Aztán pedig egy kastélyt vesznek és ott fognak boldogan élni. Louisnak néha elképesztő gondolatai vannak, amikről fogalmam sincsen, hogy vajon honnan származnak és, hogy egyáltalán hogyan jut eszébe ilyesmi. De mindenesetre mindenki jót derül rajta, míg ő halál komoly arccal bizonygassa, hogy ő ezeket mind komolyan gondolja. Persze mi jól tudjuk, hogy csak viccel és szórakozni próbál velünk. Én közbe a tűzben égő fadarabokat szemlélem, ahogyan a lángok nyaldossák őket. Meg sem kell jegyeznem, hogy ezeken a bugyuta jövendőbeli meséken Niall szórakozik a legjobban Tiffanyval együtt. Nevetve dőlnek egymásnak, amit én nem nézek jó szemmel. Nekem csak egy kisebb ölelés járt odabent pár pillanat erejéig, míg Niall végig hozzáérhet. Tudom, hogy csak barátok, de engem akkor is bosszant. Be kell látnom, hogy féltékeny vagyok Niallre és Louisra is. Azt akarom, hogy velem beszélgessen és az én vicceimen nevessen ne Louisén. Na jól van Payne te tényleg kezdesz bedilizni. Féltékeny vagy a legjobb barátaidra a semmiért. Csak azért mert beszélgetnek, illetve hozzáérnek ahhoz a lányhoz, akibe teljesen belezúgtál. Ez ellen pedig semmit sem tudsz tenni. A legjobb megoldás az lenne, ha felkeresnél egy szakembert és orvosi segítséget kérnél a féltékenykedésed kezelésére. Nem egészséges az, amit érzek. Miután elkezdtünk enni nyugodtabb hangulat keletkezett. Louis sem zargatta a lányt a jövőben lévő életükről. Ami olyasmiket takart, hogy mi lesz a gyerekeik neve. Lou azt a megoldást választaná, hogy mindegyik gyerekük egy sorszámot kapna a születésük sorrendjében. Magamban csak gratulálni tudok Lou barátom kreativitásán. Ha rajta múlna, akkor képes lenne ezt az ötletét végre hajtani, de a gyerekeinek a jövendőbeli anyjának lesz annyi esze, hogy ezt ne fogja hagyni neki. Legalábbis én ebben bízom. Niall miután befejezte az evést hirtelen felpattant és a ház felé rohant. Értetlenül nézett össze a társaság miután eltűnt a szemünk elől. Aztán pár perc múlva a gitárjával a kezében tért vissza közénk. Lou és Harry szóban tartották Tif-et így nekem volt alkalmam odasúgni szőke barátomnak, hogy melyik dalt kezdje el játszani. Niall pedig így is tett. Aztán az ajkaimat kinyitottam és mély levegőt véve kezdtem el énekelni az egyik legkedvesebb számunkat.

- Próbáltam úgy játszani, hogy menő legyek, de amikor rád nézek, a szívem felgyorsul… - énekeltem és közben Tif arcát néztem. Látszott rajta, hogy zavarba jött, de azért kedvesen mosolygott rám. Majd Harry folytatta az ő részével és közben az unokatestvérét átölelte, míg a másik kezével a combján dobolt. Majd Niall és Louis is elénekelte az ő részét is. A refréneket pedig közösen énekeltük, amibe Tif is csatlakozott. Gyönyörű hangja van, amiről eddig nem is tudtam. Az utolsó szólóéneklésem alatt is őt néztem és ő barátságosan mosolygott rám. – Tehát szállj ki, szállj ki, szállj ki a fejemből és zuhanj a karjaimba helyette. – majd az újabb közös refrént együtt énekeltük el és a dal végén szégyenlősen bújt oda Harry oldalához. A fejét az említett fiú mellkasára hajtotta, aki egy gyors puszit nyomott a homlokára. Magamban pedig örültem neki, hogy eldöntöttem, hogy összeszedem magam és nem ülők tovább a szobámban. Hiszen akkor nem lett volna részem abban, hogy itt üljek tőle pár méterre és csodálhassam a gyönyörűségét.