2015. június 27., szombat

Ninth

Hi guys!
Ismét nagyon köszönöm a visszajelzéseket, nagyon örültem nekik. Hát a részhez annyi hozzáfűzni valóm van talán, hogy páran biztosan vártátok már ezt a pillanatot... Jó olvasást! Szívesen várom a véleményeket.
Puszi Fanni~


~Tiffany Mills~


Rettenetesen mérges vagyok Harryre, amiért képes volt kémkedni és követni engem. Nem is tudom, hogy gondolhatta az egészet. Nem tartozok neki semmiféle magyarázattal, hiszen nem vagyok már kislány, hogy egy dadát szabadítson rám, jelen esetben pedig saját magát és Liamet. Benne is csalódtam, amiért neki sem volt annyi esze, hogy lebeszélje az én bolond unokatestvéremet arról, hogy utánam jöjjön. Ami pedig abszolút kiakasztott az-az, hogy neki állt még feljebb, hogy számon mertem kérni. Attól tartok odahaza még folytatni fogjuk ezt a vitát. Nick a kezemet megfogva indult el egy közeli gyorsbüfé felé. Nem sok étvágyam volt, mert kezdtem magam kicsit rosszul érezni, amiért olyan csúnyán beszéltem Harryvel. Hiszen mégis csak nála lakok és ő tart el. De egy bizonyos szinten mégis csak megérdemelte, hiszen nem bízik bennem. Nick kedves srácnak látszik és kétlem, hogy bármi rosszat tenne velem. A vacsora után megkértem, hogy kísérjen haza. Nem volt sok kedvem már az egész randizáshoz sem. Hála Harrynek és Liamnek. Nem értem ő is minek jött utánam és miért nem a barátnőjét hívogatja, ha már annyira szereti és küzd azért a halott kapcsolatért. Ha nagyon meg akarnám bántani, akkor azt mondanám rá, hogy ez már a szánalom szintje nála. Fel sem tűnik neki, hogy a barátnője hülyét csinál belőle. Nagy csöndben burkolózva sétáltam a gondolataimba mélyen elmerülve. Nick pedig nem nagyon erőltette a beszélgetést.

- Szerintem ne foglalkozz az unokatestvéreddel. Nem kezelhet téged úgy, mintha a tulajdona lennél. Elég nagy vagy már ahhoz, hogy tudd mi a helyes. Nem tűnsz olyanak, akinek engedélyre lenne szüksége vagy bébi csőszhöz. Ha nem fogadja el a döntésedet, akkor talán jobb lenne, ha nem élnél vele együtt. Van egy barátom, akinél szívesen meghúzhatod magad, amíg itt vagy. Ez a beképzelt híres gyerek pedig megpukkadhat mérgében. – mondta, de nem nagyon érdekelt az, amit mond.

- Köszi, de talán nem lesz rá szükség. – sóhajtottam és meg is érkeztünk Harry villája elé. A kapuban ácsorogtam és a cipőm orrát bámultam. Nick hirtelen az állam alá nyúlt és felemelte a fejemet és mélyen a szemeimbe nézett. Az kézfejével óvatosan végigsimított az arcomon és elkezdett közeledni felém. A szemeit lehunyta és az ajkaival elkezdett vészesen közeledni az enyémek felé.  Hirtelen lesokkoltam és mozdulni nem bírtam, de az utolsó pillanatban lehajoltam és így kitértem a csókja elől. Sosem csókolóztam még és nem is ezen az estén szeretnék túl lenni az első csókomon. Ahhoz még nem döntöttem el, hogy Nick-e a megfelelő ember. A másik pedig, hogy a hangulatom túl szörnyű hozzá. – Sajnálom, de nem megy. – motyogtam és igyekeztem minél előbb a szobámba lenni.

- Semmi baj. – sóhajtotta, de a hangján érződött valami sértődés.

- Majd valamikor még beszélünk. Szia. – intettem tőle búcsút és besiettem a kapu túl oldalára, hogy véletlenül se próbálja meg újra az iménti kísérletét. Attól tartok, hogy idegességemben vele is összevesznék. Pedig ő nem tehet semmiről, főleg nem arról, hogy Harry felbosszantott. A nappaliban égett a villany, amikor beléptem. Ő pedig ott ült a kanapén és idegesen rázta a lábait. Rá sem hederítettem, csak lerúgtam a cipőimet és elindultam az emelet felé.

- Tif szeretnék beszélni veled! – kiabált utánam, de én úgy csináltam, mintha meg sem hallottam volna. Azonban ahogy sejtettem utánam jött és a lépcső közepén kénytelen voltam megállni.

- Mit szeretnél Harry? – fordultam vele szembe és hideg voltam vele.

- Szeretnék egy szívességet kérni tőled… - mondta. A kezeimet türelmetlenül fontam össze a mellem előtt és vártam arra, hogy kinyögje, mit akar.

- Nem hiszem, hogy most abba az állapotban lennél, hogy szívességeket kérj pont tőlem. – feleltem kimérten.

- Nem akarom, hogy többször találkozz ezzel a fiúval. Nem szimpatikus nekem és nem akarom, hogy valami bajod essen mellette. Túlságosan is…furcsa. – keresgélte a szavakat. A pumpa pedig még jobban felment bennem. Hiába próbáltam meg mély levegőt venni és visszafogni magam, nem ment.

- Elég legyen. Mit képzelsz ki vagy te, hogy nekem dirigálj és megszabd, hogy kivel találkozhatok? Nagylány vagyok már és tudok magamra vigyázni. Nem értem miért kellet utánam jönnöd. Bízz, bennem könyörgöm Harry. – kiabáltam vele dühösen.

- Tif és te ezt el is hiszed, amit mondtál? – kérdezte kedvtelenül.

- Igen képzeld el. – mondtam neki már kicsit lecsillapulva.

- Még mindig haragszol, mert utánad mentem? Be sem mutattad a srácot, kitudja milyen pszichopata állat? Ha mégsem moziba vitt volna, hanem megerőszakolt volna egy sötét sikátorba? Bele sem gondoltál? Tiffany az élet nem egy tündérmese és sok gazember van akik báránybőrbe bújnak. – magyarázta, de én csak a fejemet ráztam.

- Bocsi, hogy meg vagyok sértődve, amiért nem tudsz bízni bennem. – kiabáltam rá.

- Oh, igen én meg azért kérek bocsánatot, amiért féltelek és aggódók érted, és azért mert szeretlek. De te ezt képtelen vagy megérteni, mivel egy naiv és hiszékeny csaj vagy – kiabálta vissza teli torokból.

- Ha tényleg szeretnél Harry, akkor bíznál bennem. – mondtam és éreztem, hogy könnyek kezdik szurkálni a szemeimet. Amikor dühős vagyok, olyankor minden alkalommal sírni kezdek. Mintha az érzelmeimnek a könnycsatornámmal lenne összekötve. Nem akartam ő előtte sírni, de véletlenül a tudtom nélkül kezdtek sorjában kifolyni a szememből. Ezt pedig ő is észrevette.

- Tif sajnálom, hogy kiabáltam veled. – mondta sajnálkozva és elindult felém. A karjait széttárta, hogy átöleljen, de rögtön sarkon fordultam és a szobámba szaladtam. Hallottam, ahogyan trappol utánam, de az orra előtt csaptam be a szobaajtómat és a kulcsot elfordítottam a zárban. Az ágyamra zuhantam és az arcomat a párnákba fúrtam és csak sírtam. Mindig is voltak Harryvel kisebb veszekedéseink, de ennyire csúnyán sosem beszéltünk egymással. Nem tudom mi változhatott meg ennyire közöttünk, hogy ő hirtelen ilyen bizalmatlan lett velem. A szemeim lassan elnehezedtek és mély álomba merültem.
Reggel borús napra ébredtem fel. Remek, mintha az időjárás megfelelne a jelenlegi hangulatommal. A tegnap este viselt ruháimban aludtam el. A hajam pedig olyan volt, mint egy szénaboglya. Felkaptam a törölközőm és a fürdő felé indultam. A ruháimat a szennyes közé dobtam és megengedtem a kádba a vizet. A tükörbe bele nézve, amíg várakoztam és elborzadtam a saját tükörképem látványától. A szemeim kisírtak voltak, míg a bőröm pedig sápadt. Kifésültem a hajamat és óvatosan bele ültem a kádba. Mély levegőt vettem és lebuktam a víz alá. Megmosakodtam a kedvenc tusfürdőmmel, majd samponommal gyorsan megmostam a hajam. Miután kiszálltam a kádból gyorsan megszárítottam és a szobámba siettem, egy egyszerű szürke pólót vettem fel egy melegítő gatyával. A lakás túl csendes volt, így tudtam, hogy Harry nincs itthon. A konyhába lesiettem, hogy megreggelizzek, mielőtt haza érne. Visszamentem a szobámba és bekapcsoltam a gépemet. Jött pár üzenetem Nialltől és Louistól. Meg sem néztem őket, úgy is tudtam, hogy Harry már őket is beavatta. Kiléptem a facebookomból és elindítottam a zenelejátszási listámat és háttérzajjá alakítottam. A mobilom közben rezegni kezdet és Liam képe ugrált a kijelzőn. Nem volt hangulatom hozzá, hogy egy alapos fejmosást kapjak tőle, amiért randizni mentem. Nem kellett sok idő és a csengő is megszólalt odalent. Nagy nehezen lecsoszogtam és ajtót nyitottam. Nagy meglepetésemre Liam állt ott életnagyságban. Szívem szerint rá csuktam volna az ajtót, de a lábát gyorsan oda tolta. Mély lélegzetet vettem és arrébb álltam, hogy be tudjon jönni.


~Liam Payne~


Váratlanul ért, amit Harry mondott már az autóban, hogy Tifnek randija van. Azt hittem, hogy csak Hazza bonyolítsa túl a dolgokat. Egészen odáig nem is zavart a tudat, amíg meg nem láttam őket én is együtt kézen fogva kijönni a teremből a film végén. A srác abszolút nem Tiffany stílusa, sőt annak a teljes ellentéte. Különös érzés kerített hatalmába, amikor láttam, hogy kézen fogva sétálnak, majd Tif már előttünk állt és Harryvel kiabált. Egész végig az arcában gyönyörködtem és azon tűnődtem, hogy egy ilyen szép lány, hogyan tudja összeszűrni a levet, egy ilyen sráccal, mint aki mögötte állt. Amikor Harry ráparancsolt, hogy azonnal jöjjön velünk haza, egy kicsit megnyugodtam, hogy nem kell egész éjszaka azon rágódnom, hogy ez az alak miket művel vele. De ő váratlanul elment inkább azzal a kis nem is tudom mivel. Nekem sem volt a gyerek egyáltalán szimpatikus. Sőt ellenszenves volt. Ahogy Tifre nézett, mintha bármelyik pillanatban olyat tehetne vele, amit Tif nem akarna. Bevallom nem sok kellett ahhoz, hogy én magam induljak utána és rángassam bele Harry barátom kocsijába. De a bunkó barátja a végén még megvádolna emberrablással. Bár tojnák rá magasból, nekem csak az a fontos, hogy Őt biztonságban tudjam.
Miután Hazza kirakott minket a villa előtt és közeledett az alvás ideje elég ideges voltam. Fürdés után elindultam a konyhába, hogy egy nyugtató kakaót készítsek magamnak, amikor a csengőre valaki szó szerint rátenyerelt. Érdeklődve nyitottam ajtót és Harry volt az.

- Valami baj van? – kérdeztem rémülten. Közben elindultam a konyha felé. Harry pedig utánam jött és idegességében elő kapott a szekrényből egy üveg whiskyt.

- Haza jött, de még neki áll feljebb. – morogta és bele ivott az italba. – Nem akartam vele még jobban összeveszni, így inkább átjöttem. Sírva futott be a szobájába és bezárkózott. – mondta én pedig együtt érzően hátba veregettem. Megnyugtatott a hír, hogy már otthon van a nélkül a felfuvalkodott köcsög nélkül. Ha bármit tett volna vele, amit ő nem akarna, a saját kezemmel húznák be neki egy hatalmasat. Általában nyugodt ember vagyok, de Tif mondhatni elég közel került hozzám. Barátok lettünk és nem hagynám, hogy bármi baja essen. Harry egy ideig még iszogatott és elvonult az itteni szobájába. A kakaó készítése közben a gondolataim elkalandoztak és arra lettem figyelmes, hogy a tejet a padlóra öntöm, ugyanis a bögre már tele volt. Szitkozódva takarítottam fel, majd leültem az asztalhoz és a kertre figyeltem. A holdfény szépen világította meg a füvet és a bokrokat. Miután a kakaómat elfogyasztottam és elmostam nem bírtam megállni, hogy ne menjek ki az udvarra. A holdat figyeltem és azt, hogy mennyi csillag ragyog körülötte. A hold fénye szépen játszott a medencénk felszínén is. A gondolataimat ismét engedtem elkalandozni és akaratom ellenére is Tiffany körül forgott mindenem. Megjelent a lelki szemeim előtt az arca, ahogyan felragyog és a gyönyörű ajkai mosolyra húzódnak. Eszembe jutott az-az este, amikor kicsit becsiccsentett és nekem kellett becipelnem a házba. Némi gondolkodás után rájöttem, hogy roppant fáradt vagyok, és ideje lenne, elmenjek és bedőlni az ágyamba és aludni. Ezt pedig így is tettem. Percek alatt mély álomtalan álomba zuhantam.
Reggel borús napra ébredt London lakossága. Az ablakon kinézve elhúztam a számat, ugyanis az eső is szemerkélt. Elhatároztam, hogy amint összekapom, magam átmegyek Harry lakására és megnézem mi a helyzet Tifel. Felvettem egy pólót és egy farmert, majd a fiókból egy pár tiszta zoknit is magamra rángattam. Bele bújtam egy szürke pulcsiba is és elindultam lefelé. Niall a konyhában falatozott.

- Jó reggelt! – köszöntem neki.

- Neked is. – mondta, majd tovább rágcsálta a szendvicsét.

- Niall, ha a többiek keresnének, akkor mond nekik, hogy átmentem megnézni, hogy van Tiffany. Majd valamikor jövők. – mondtam neki, mire ő értetlenül nézett.

- Szóval mondjam még Lounak? – kérdezte értetlenül. Ja csak most esett le, hogy ő már aludt akkor, amikor Harry beállított az éjszaka.

- Itt van Harry is. Összevesztek Tifel és átjött. – magyaráztam gyorsan, mert minél előbb el akartam végre indulni.

- Szólj majd, ha beszéltél vele. – mondta komolyan, míg én csak bólintottam és felkaptam a kocsi kulcsom.
 Átsétáltam a garázsba és kiálltam a kocsimmal. Óvatosan vezettem, hiszen az eső miatt az út egy kicsit csúszós volt. Türelmetlenül vártam a piros lámpáknál, miközben az ujjaimmal a kormányon doboltam. A szélvédőn az ablaktörlő folyamatosan járt jobbra-balra, hogy a kocsimra zúduló vizet eltűntesse. Szép lassan odaértem és elkezdtem a telefonját csörgetni, de nem vette fel. Így hát a kapun bepötyögtem a kódot és bementem. Futva tettem meg az utat a bejárati ajtóig, ahol csengetni kezdtem, mint egy őrült. Pár perc múlva pedig kitárta az ajtót, de ahogy észrevett már rögtön csapta is volna a képembe. Szerencsére a lábamat oda tettem, így nem sikerült neki. Mély levegőt vett, majd mégis úgy döntött, hogy beenged. Leültem a nappaliban a kanapéra, míg ő velem szembe ült le a fotelban. Látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát és az is feltűnt, hogy kerüli a tekintetemet.

- Mit szeretnél Liam? – törte meg kis idő múlva a csendet.

- Aggódtam, hogy-hogy vagy így gondoltam megnézlek. – mondtam, de ő csak savanyú képet vágott.
- Nincs semmi bajom, szóval, ha gondolod, mehetsz is és beszélgethetsz a barátnőddel. – tanácsolta, miközben a hangjában egy kis gúnyt véltem felfedezni.

- Tif nem haragudhatsz Harryre azért, mert aggódik érted. – mondtam, de ő csak az alsó ajkát rágcsálta. – Szeret téged, hiszen az unokahúga vagy. Ne hibáztasd ezért. Nem volt helyes húzás utánad menni, de érdekelte az, hogy ki az a szerencsés srác. – magyaráztam neki, de nem nagyon tűnt úgy, hogy figyelne rám. – Este nem aludt itt, mert átjött a villába hozzánk, mert nem akart még jobban összeveszni veled. Rám pedig nem tudom miért haragszol, amikor nem csináltam semmit. Nem tudtam azt, hogy randin vagy. Harry valamit magyarázott, de csak azt hittem, hogy szívat. Ha tényleg tudtam volna, akkor Harryt is megállítottam volna. – hadartam és mintha kezdett volna megtörni.

- Sajnálom, hogy veled is kiabáltam. Kedvellek titeket nagyon és mindegyikőtöket szeretlek, de nem bírom elviselni, ha valaki szabályozza nekem, hogy mit csinálhatok vagy mit sem. Életem legelső randija volt, de Harrynek akkor is el kellett szúrnia. – mondta és próbált barátságosan rám mosolyogni.

- Ugyan. – legyintettem. – Amúgy hol találkoztál… mi is a neve? – kérdeztem és a tarkómat vakargattam közbe.

- Nick a neve… a parkban találkoztam vele, amikor ti stúdióztatok és benne voltatok abban az esti műsorban. – mesélte és az ujjait piszkálta.

- Te pedig első látásra bele zúgtál? – kérdeztem viccelődve. Ő erre elhallgatott és pár percig meg sem szólalt. Már kezdtem volna elnézést kérni a kérdésemért, amikor megszólalt.

- Nem vagyok bele szerelmes. Csak próbálok egy másik emberen tovább lépni és elfelejteni. – motyogta és lesütötte a szemeit.

- Tudja az a szerencsés fickó, hogy szereted? – kérdeztem tovább. Ő csak a fejét rázta.

- Nem lenne helyes, ha velem lenne. Azt hiszem, hogy mást szeret. – mondta és a hangjában keserűséget véltem felfedezni. A szívem pedig majd bele hasadt a fájdalmas arckifejezése miatt.

- Az a srác egy idióta lehet, hogy nem vesz téged észre. Hiszen csodálatos lány vagy Tif. Én úgy gondolom, hogy ami a legrosszabb, amit egy fiú tehet egy lánnyal, hogy figyelmen kívül hagyja, míg a lány teljes szívéből szereti őt. Szerintem mond el neki az érzéseidet. – tanácsoltam neki. Bár a lelkem mélyén azon reménykedtem, hogy nem teszi. – Tegnap este megvolt az első csók Nickel? – kérdeztem, bár tudtam a választ rá, hogy biztosan. A gondolatba pedig ismét belesajdult a szívem.

- Nem… ő meg akart csókolni, de én elugrottam és kicselezve őt besurrantam a kapun. – vallotta be és totálisan elpirult. Belőlem pedig egy kisebb nevetés tört ki. Majd egy olyan ötletem támadt, amiért Harry száz százalék, hogy lelőne, ha lenne neki pisztolya. Persze nem csak ő, hanem Sophia is totálisan kiakadna. Nem mertem előhozakodni a témával, de minden vágyam volt, hogy megtegyem, mióta a megismerkedésünk napján a kertben üldögéltünk.

- Mi lenne, ha hamar túleshetnél rajta? Ha gondolod, megmutatom, hogy is kell pontosan és akkor már nem kell, feszengj a barátod közelében.. Vagyis nem kell, elugrálj, ha ő meg szeretne csókolni. – mondtam, bár nem mertem a szemébe nézni.

- Ezt komolyan mondod? – kérdezte döbbenten és körülbelül csak pislogni tudott. Mikor a gyönyörű arcára néztem egyáltalán nem vettem jelét annak, hogy mérges lenne az ötletem miatt. Az arca lágy volt, csak a váratlan ötletem egy kicsit sokkolhatta.

- Persze és nem kell tudnia róla senkinek. – mondtam és kedvesen rámosolyogtam.

- Oké. – sóhajtotta, mire én túlságosan is örültem, mint kellett volna. Oda sétáltam elé és a kezénél fogva felállítottam és elkezdtem közel hajolni hozzá. – Várj! – tolt el magától.

- Meggondoltad magad? – kérdeztem kicsit félénken.


- Nem, de mindig is arról ábrándoztam, hogy az első csók különleges lesz… - motyogta zavartan. Az ajkamba haraptam és kinéztem az éppen szakadó esőre. Máris támadt egy újabb ötletem és a kert felé húztam. – Mit csinálsz? – kérdezte rémülten, amikor és kisétáltam az esőbe. Másodpercek alatt vizes lett a hajam és a ruhámon is csurgott le az eső. Intetem neki, hogy jöjjön ide, mire ő bátortalanul lépet ki és értetlenül nézett rám. Feszengve állt meg előttem és nem tudott mit kezdeni a helyzettel. A kézfejemmel végig simítottam az arcán és az álla alá nyúlva, néztem mélyen a szemeibe. Majd kicsit még habozva szüntettem meg a köztünk való távolságot és gyengéden nyomtam az ajkaimat az övére. A kezeimet a derekára helyeztem, míg az ő kezei ösztönösen a nyakam köré fonta. A nyelvemmel bebocsájtást kértem, amit szinte rögtön meg is adott. Valamiért földöntúli boldogságot éreztem, pedig tudtam amit teszek az egyáltalán nem helyes a barátnőmre tekintve. De jelen pillanatban nem érdekelt semmi sem. Pusztán élveztem a pillanatot. 

2 megjegyzés:

  1. Szia😊
    Nemreg talaltam meg a blogod es mar az elso resz utan beleszerettem.Nagyon tetszik,ahogy irsz es egy elmeny olvasni😊
    Az meg plusz pont,hogy pont Liambe szeretett bele Tif😉 ugyhogy csak igy tovabb es siess a kovetkezo resszel😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) köszönöm hogy írtál és örülök neki, hogy tetszik a blogom :)
      Puszi Fanni~

      Törlés