2015. június 25., csütörtök

Eighth

Hi guys!
Elsőnek is szinte szóhoz sem jutok, nagyon szépen köszönöm a 3 kommentet és az új féliratkozásokat és a pipákat és persze a rengeteg oldalmegtekintést. Remélem ez a rész is tetszeni fog. Jó olvasást!
Puszi Fanni~


~Tiffany Mills~


Lázas izgalommal álltam egy száll fehérneműben az ágyam előtt és egyszerűen nem tudtam, hogy melyik ruha a legillőbb egy első randira. Egy egyszerű vékony kék farmere és egy fekete fehér csíkos blúzra esett a választásom. Mivel csak moziba megyünk, így nem terveztem kisestélyit húzni. Gyorsan felöltöztem és a biztonság kedvéért a fekete blézeremet a derekam köré kötöttem. Majd egy válltáskába pakoltam némi pénzt, telefont és zsebkendőt. A tükör előtt gyorsan megfésültem a hajamat és egy egyszerű vékony hajpántot tettem a fejemre. A sminkelést sem vittem túlzásba, maradtam egy kevés kis alapozónál, szempillaspirálnál és a kedvenc barackszínű szájfényemnél. Egy kevés parfümmel befújtam magam, majd a tükörből figyeltem a végeredményt. Nagyjából meg voltam elégedve magammal, így egy mosoly kíséretében indultam le a földszintre. Miután belebújtam a tornacipőmbe oda álltam Harry mellé, aki a tévével volt lekötve. Majd miután észrevett érdeklődve mért végig.

- Hová mész ilyen csinosan? – kérdezte érdeklődve.

- Egyik nap találkoztam egy nagyon rendes sráccal a parkban. Elhívott moziba és én igent mondtam. Szóval most elmegyek és valamikor majd jövők. – magyaráztam és fél lábbal már indultam volna.

- Nem mész te sehova. Miért akarsz szívatni Tif? – kérdezte és a tévére szegezte a tekintetét.

- Harry nem szívatlak, ne aggódj. Most megyek. Szia. – köszöntem el tőle és egy puszit nyomtam az arcára. De lerántott maga mellé és kifaggatott, hogy hova is megyek pontosan és kivel. – Most már mehetek? – kérdeztem kicsit ingerlékenyen. A hangomból pedig kicsengett a türelmetlenség.
 A telefonom is rezegni kezdett a táskámban, ami azt jelentette, hogy Nick már itt van értem. Elköszöntem Harrytől, majd kiszökdécseltem a kapuhoz. Ő már az kapunak dőlve várt.

- Szia, széplány! – köszönt mosolyogva és átölelt.

- Szia! – köszöntem melegen mosolyogva és viszonoztam az ölelését. Pár szót még váltottunk, aztán elindultunk a mozi felé. Útközben rengeteg mindenről beszélgettünk.

- A film után van kedved megenni valamit vagy nagyon sietsz haza? – kérdezte érdeklődve.

- Felőlem ehetünk. – válaszoltam és közben egy kicsit elbámészkodtam. Nick fecseget valamiről, de nem tudtam rá rendesen oda figyelni, mert a gondolataim más körül forogtak. Harry bánatos arca járt a fejemben. Nem értem miért zavarja az, hogy más fiúkkal is töltöm az időmet, mint az ő barátaival. Ő mondta még nekem, hogy nem éri meg Liam után sóvárognom, mert neki a barátnője a legfontosabb. Bosszúsan fújtattam magamban, amiért megint kimondtam magamban a nevét. Valahogyan el kell, érjem, hogy kiszeressek belőle. Nick észrevette, hogy bármit mond nekem, nem válaszolok rá.

- Kicsit szórakozottnak látszol ma este. – jegyezte meg.

- Sajnálom csak kicsit elgondolkodtam néhány dolgon. – magyaráztam és ő csak mosolyogva intett egyet, hogy felejtsük el.
 A továbbiakban igyekeztem rá oda figyelni, hiszen nem ő tehet róla, hogy Liamnek nem én tetszek. Hamarosan megérkeztünk a mozihoz is. Elég hosszú sort kellett állni, hogy a jegyeinket megvegyük. Negyed óra sorban állás után viszont már épp kérni akartam volna a saját jegyemet, amikor Nick hirtelen elém lépett és két jegyet vett a saját pénzéből. Mikor oda akartam adni az árát, ő csak rám parancsolt, hogy azt rögtön tegyem el. Udvariasan megköszöntem és leültem egy kényelmes bőrkanapéra. A terembe még nem lehetett beülni, ugyanis az előző filmről kijövő emberek után takarítottak még.

- Vegyünk kukoricát és kólát? – kérdezte és a büfé felé mutatott.

- Hogyne. – mosolyogtam rá és felálltunk és oda is sorba álltunk. Közben a cipőm orrát tanulmányoztam és a körmeimet piszkáltam. Nick a filmről magyarázgatott én pedig néha helyeseltem és bólogattam. Egyébként, amit mondott az egyik fülemen bement a másikon pedig már jött is ki.

- Jó estét, sziasztok! – köszönt a pultos fiú barátságosan. – Mit adhatok? – kérdezte.

- Szeretnénk két nagyméretű kólát és két közepes méretű kukoricát. – mondta Nick. Miután kifizette a kólákat és a kukoricákat ismét visszaültünk az előbbi helyünkre.

- Milyen napod volt? – kérdezte érdeklődve.

- Hát elég unalmas. – sóhajtottam és visszagondoltam arra, hogy ismét egyedül maradtam otthon.

- Az bizony nem jó. – mondta együtt érzően és végigsimított a hátamon. – Nézd csak, már engedik be az embereket. – mutatott és rögtön felállt.

- Egy pillanat még gyorsan kiugrok a mosdóba. – motyogtam és az említett hely irányába siettem. Mire visszaértem az emberek fele már bement a terembe. Megfogtam a kukoricámat és a kólámat és Nickel az oldalamon beültem a terembe. Nem kellett sok idő és elkezdték vetíteni az előzeteseket, majd elkezdődött végre a film is. A kukoricámat majszolgatva figyeltem a filmre, és a másik kezemet a karfára tettem. A sok akció jelenet nem igazán kötötte le a figyelmemet, de igyekeztem a filmre koncentrálni. Szinte az egész innivalómat megittam és a maradék kukoricámat felajánlottam Nicknek. Amikor a filmnek vége lett nagyot nyújtóztam és ásítottam is egyet.

- Hát ez érdekes film volt. Alig várom, hogy a következő része is kijöjjön. – áradozott Nick, mire én csak helyeseltem, bár őszintén szólva a felére nem is emlékszem, mert a gondolataim másutt jártak. Nick pedig csak a filmről tudott beszélni. Éppen kibotladoztunk a nagy tömegből, hogy egy közeli kis gyorsbüfébe menjünk, amikor két ismerős alakot fedeztem fel egy tábla mögé rejtőzve. – Ezt nem hiszem el! – pufogtam dühösen, mire Nick csak értetlenül nézett le rám. Éppen kérdezni akart valamit, de én a kérdését meg sem vártam, mert rögtön ahhoz a két bolondhoz rohantam és elkezdtem velük kiabálni.


~Harry Styles~


Nem akartam egyszerűen elhinni, hogy Tif valóban randevúra megy. Hiszen a minap még ő mondta nekem, hogy Liambe szerelmes. Aztán puff a semmiből elő jött egy másik srác a képbe. Miután kilépett az ajtón rögtön az ablakból kezdtem kukucskálni utána. A nyálas képű gyerek pedig átölelte. Szívem szerint azonnal kiszaladtam volna és elküldtem volna melegebb éghajlatra és útba igazítást is szívesen nyújtottam volna csak, hogy tűnjön el az én Tiffanym közeléből.  A telefonomat azonnal felkaptam és csörgettem Liamet, hogy azonnal jöjjön velem, mert moziba megyünk mi is. Kicsit sem nézhetem ki viccesen napszemüvegben és sapkában. Gyorsan belebújtam a cipőmbe és felkaptam a kocsi kulcsom. Percek múlva már a 1D villa előtt nyomtam a dudát, mint egy őrült. Nagy meglepetésemre pedig nem csak Liam sétált kényelmesen ki a házból, hanem Lou és Niall is.

- Igazatok van, nem kell sietni, hiszen ráérünk. – kiabáltam ki az ablakon. Liam beült mellém előre a többiek pedig hátra ültek. – Hát ti mit kerestek itt? – kérdeztem, de közben már el is indultam. Az autó motorja életre kelt és már ki is lőtte magát.

- Liam mondta, hogy moziba hívtad. Így hát mi is úgy döntöttünk, hogy eljövünk. – vont vállat egyszerűen Niall.


- Hol van Tiffany? – kérdezte érdeklődve Louis.

- Éppen miatta megyek, vagyis megyünk moziba. Egyik nap találkozott valami ficsúrral és randira hívta. Nem bízok benne ahhoz, hogy ne menjek utána. Ez az első randija és mi van akkor, ha a srác egy pszichopata állat vagy megerőszakolja? – törtem ki és idegesen szorítottam a kormányt, miközben egyre nagyobb sebességgel száguldoztam a mozi felé.

- Hogy merészel engem megcsalni?! – kérte ki magának Lou és tetetett sértődöttséget színlelt. Valahogy ezt nem találtam viccesnek és inkább az útra koncentráltam. Véletlenül egy rossz utcába kanyarodtam be, így a következő saroknál vissza kellett forduljak. A kerekek nagy csikorgásban fordultak meg. Liam egész úton csendben volt és csak az ablakon nézelődőt kifelé. Lassan leparkoltam a mozitól nem messze és elhatároztam, hogy túl feltűnő lenne, ha mind a négyen bemennénk, így Niall és Lou beültek a mozi melletti kajáldába míg én Liamel sorba álltunk a jegyeinkért. De mire bejutottunk, már szinte az előtér üres volt. A legfelső sorba ültünk be és annak is a legszélére. Az egész film alatt próbáltam őket figyelni, de semmi különöset nem láttam. Amint a filmnek vége lett gyorsan kiosontam és egy tábla mögé bújva figyeltem őket, ahogyan mosolyogva és vidáman jönnek ki. Liam mellettem állt és ő is őket figyelte. Tif persze azonnal kiszúrt minket. Azonnal felénk sietett és elég dühős arcot vágott.

- Tif milyen különös meglepetés! Nem is tudtam, hogy te is ebbe a moziba jöttél. – tártam szét a karjaimat, hogy megöleljem, de ő ellökött magától.

- Mit kerestek itt? – kérdezte összefont karral.

- Moziba jöttem a haverommal… talán gond? – kérdeztem értetlenül.

- Valóban? Amíg nem mondtam, hogy randira jövök addig te otthon tévéztél. Követtél? – kérdezte dühösen.

- Nem kellett kövesselek. – mondtam egyszerűen és farkasszemet néztem vele. Természetesen ő nyert.

- Tiffany minden rendben van? – kérdezte a ficsúr.

- Nem egészen, de inkább menjünk. – fordult sarkon.

- Nem fogsz sehová sem elmenni kisasszony tetszik, nem tetszik. Most haza jössz velünk. – ragadtam meg a kezét és visszarántottam.

- Te csak azt hiszed Harry. – rántotta ki a karját a szorításomból és szó nélkül otthagyott. Képes volt elmenni azzal a nem is tudom milyen gyerekkel. Az eszem megáll, hogy vajon mit eszik ezen a gyereken.

- Miért nem csináltál semmit sem? – ripakodtam rá Payne barátomra.

- Mégis mit csinálhattam volna? A te unokahúgod, neked kell neki parancsolni, de látom, nem tudsz. Akkor én mivel állíthattam volna meg? – tárta szét a karjait dühösen.

- Sajnálom, nem veled kellene kiabálnom. Csak annyira zavar, hogy ez a nyálgép van a közelébe. – sóhajtottam keservesen.

- Semmi baj tesó. – veregetett hátba és elindultunk a kocsim felé. Niall és Lou az autó melletti padon üldögélt és érdeklődve pislogtak felém.

- Tif? – kérdezte Lou, de én képtelen voltam válaszolni rá.

- Elment az új barátjával. – mondta Liam kedvtelenül. – Harryvel pedig összevesztek. – magyarázta.
Nem akartam bunkó lenni így beültem a srácokkal az étterembe, hogy Liam is ehessen valamit. Nekem nem sok falat ment le a torkomon, hiszen eléggé rosszul éreztem magam. De a gondolataim csak Tiffany körül forogtak. Nem tehetek ellene, de totálisan bele vagyok esve. Ez pedig szánalmas, hiszen ki az a hülye, aki a saját unokatestvérébe szeret bele, még ha az nem is vérrokon. Ő okos és sosem szeretne engem úgy, ahogyan én őt. Sőt talán már titokban bele is szeretett ebbe a nyálas alakba. Bármilyen csajt megkaphatnék az egész Földön, de nekem mégis csak az-az egy kell, akinek tiltott gyümölcsnek kéne lennie számomra. Szánalmas alak vagy Styles. Ideje lenne tovább lépned és keresni valaki mást. De az eszem hiába próbálja meg azt sulykolni a szívemnek, hogy felejtsem el és ne tekintsek rá úgy, mint ahogyan a többi csajra szoktam, az a makacs szívem nem engedi és helyette itt marcangolom magamat. Az előttem lévő ételt csak éppen, hogy piszkálgattam.
- Megehetem, ha te úgy se eszed meg? – kérdezte Niall én pedig elé toltam.

- Harry ne lógasd az orrodat ennyire. Nagylány már, tud magára vigyázni. Bízz benne egy kicsit jobban. – szólalt meg Louis.

- Benne bízok csak abban a gyerekben nem! – fakadtam ki idegesen. Valóban Tifben teljes mértékig megbízok, de az új barátjelöltjében nem. Túl sunyinak tűnt és én egész jó emberismerő vagyok. Rajta fogom tartani a szemem, és ha kell, saját magam fogok utána nyomozni. Ha az én Tiffanymnak egy haja szála is meggörbül mellette, akkor velem fog meggyűlni a baja, abban biztos lehet. Azért nem hibáztathat, mert féltem, hogy baja esik. Én pedig ezzel a gondolattal nyugtattam magam.


~ Nick Parker~


Az arcomon nagy vigyorral csöngettem a gyönyörű szeretőm lakásának ajtajában. Hosszas percek teltek el, mire végre ajtót nyitott.

- Szia, édes. – csókoltam meg szenvedélyesen és a fenekébe csíptem.

- Szia. – csókolt vissza és a karjait a nyakam köré fonta. Az ingemnél megragadva húzott befelé és lenyomott a kanapéjára. – Hogy sikerült az első ,,randi” azzal a kis beképzelt majommal? – kérdezte érdeklődve, miközben az arcán gonosz mosoly terült szét.

- Elég jól, de az idióta göndör és a hülye pasid megjelent és totált elszúrták a hangulatát. De szerencsére utána fel tudtam vidítani és kicsit az unokatestvére ellen oltottam. – meséltem és kényelmesen feltettem az asztalra a lábaimat.

- Vedd le onnan rögtön a lábaidat. – csapott rám. – El kell érnünk, hogy Liam megutálja a csajt. Láttam, hogy hogyan néz rá és félek, hogy idővel lecserélne erre az amerikai picsára. – magyarázta, miközben a haját csavargatta. – Várj megcsókoltad már? – tette fel a kezét maga elé és érdeklődve figyelt.

- Este a mozi után megpróbáltam, de nem engedte. De sikerült rábeszélnem arra a fotózásra, ahol azt hiszi, hogy milyen nagy modellt faragnak belőle. Nagyon hiszékeny a csaj. – mondtam röhögve és Sophia combját kezdtem el simogatni.

- De a hiszékenységét kihasználva el tudjuk érni, hogy visszamenjen ahonnan jött. Szegény kis butus liba, majd örökre elmegy a kedve a modellkedéstől, ha megtudja milyen fotózáson lesz része milyen magazin számára. – vigyorgott és egyszerre kezdtünk el nevetni.

- De előbb a pasidat és a többieket kellene valahogy eltávolítani a közeléből. – mondtam, de Sophianak éreztem már, hogy erre is van egy terve.

- Liamet könnyű lesz lekoptatni róla. Érd el, hogy előtte csókold meg. – javasolta elégedett képet vágva. – Aztán az csak az első lépés lesz… a többi még csak azután lesz. – vigyorgott és megcsókolt.

- Remélem, hamar fogod te meg padlóra küldeni a kis barátodat.. – mondtam neki, de szinte meg sem hallotta. Sophiaval remek párost alkotunk szerintem. Évek óta velem van, csak kihasználja azt a kis énekes gyereket. Aki persze nem képes békén hagyni az én barátnőmet. A nyomorék azt hiszi, hogy Sophia éppen New Yorkban van, miközben egész idő alatt itt van Londonban. A túlságos kedvessége és jófiússága fogja a vesztét okozni. 

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Jesszum Pepi! Én azt hittem, hogy ezen nem tudsz nagyot csavarni. Hát most az állam a padlót veri.Hogy mi van? Bocsi, csak kicsit sokkolt a fejezet vége.
    Na szóval. Harry féltékenyy, de nem kicsit, és ezért hülyeséget csinált. Kíváncsi leszek, mennyire uszította Nick Tifet ellene. Liam él a maga kis világába, bár van egy olyan sejtésem, hogy a zöldszemű szörny benne is munkálkodik. Tif irtózatosan naív, és talán önfejű? De a fotózásra kíváncsi vagyok, remélem nem keveredik semmilyen galibába. Nick ás Sophia pedig? Nem lehetne őket valahogy kiiktatni? (kiskutya szemek) Annyira utálom őket! Kééééééérleeeeeek!
    Tehát összefoglalva egy szuper részt hoztál nekünk ismét! Nagyon várom a következő részt!
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm, hogy ismét írtál és örülők, hogy ez a rész is elnyerte a tetszésed :D Hát Nick és Sophia még egy ideig bonyolítani fogják a szálakat, de nemsokára egy ideig kikerülnek a képből.
      Puszi Fanni~

      Törlés
  2. Úristen de egy paraszt ez a Nick.Sophia meg egy bitch! Szegény Liam végig csak kihasználta Sophia ! Tif pedig hú

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Hát igen Sophia és Nick nem egészen jók, mint amilyennek álcázzák magukat..
      Köszönöm, hogy írtál :)
      Puszi Fanni~

      Törlés