First- Prologue

Hi Guys!
Megérkezett az első rész, ami egyben a prológus is. Tudom, hogy sokan arra gondolhatnak, hogy ez ismét egy sablonos tucat 1D-s blog, de ha elkezded olvasni akkor talán rájössz, hogy nem az.
Remélem elnyeri a tetszéseteket a történet, ha pedig ez így lesz akkor kérlek osszátok meg a véleményeteket, hogy tudjam érdemes e erre a történetre szánni a nyaramat, vagy kezdjek el egy másik történeten gondolkodni és megírni. Jó olvasást és kellemes nyarat mindenkinek!
Puszi Fanni~


~Tiffany Mills~

Már csak órák kérdése volt az, hogy ott üljek az iskolában immáron a szóbeli érettségin. Fülledt meleg volt napokon keresztül odakint, már számítani lehetett egy jó kiadós viharra. A horrorfilmek után szerepelt az utált dolgok listámon a vihar. Gyűlöltem a vihart, mivel se barátom, se testvérem nincsen akihez oda bújhatnék ebben az időben. Igazándiból nem tudom, hogy van e testvérem igazából valahol a nagyvilágban, mert engem még csecsemőkoromban örökbefogadott egy rendes család. Sajnos nekik nem adatott meg az a szerencse, hogy saját gyermekük foganjon, így hát az örökbefogadás mellett döntöttek. Joe és Marry saját gyermekükként kezelt egészen azóta, mióta az eszemet tudom. Sosem érzékeltették velem azt, hogy nem a vérszerinti gyermekük vagyok. Mindent megadtak nekem, amire csak szükségem volt és vágytam. Titokban persze mindig vágyakoztam egy kistestvér után vagy egy nagy erős és védelmező báty után, aki megvéd mindentől. De persze egyik sem valósult meg. Így maradtak játszótársaim a szomszéd gyerekek. Gondolkodásomból egy hatalmas égdörgés majd villámlás szakított ki. A történelem tételeim felett rögtön összerezdültem. A vihart vehettem volna már rossz jelnek az érettségire tekintve. De nem annak vettem, hanem annak, hogy itt az ideje ágyba bújni és felkészülni a holnapi nagy napra. Így hát az íróasztalomon lévő lámpát egy gombnyomásra lekapcsoltam és nagyot ásítva hajtottam fel a takarómat és óvatosan bújtam bele. Leoltottam az ágyam felett lévő éjjeli lámpámat is és lehunytam a szemeimet, miközben igyekeztem nem sokat görcsölni az érettségi gondolatán. De egyszerűen nem tudtam elaludni. Túl meleg volt a szobámba, pedig már így is egy trikóba és egy rövidnadrágban voltam. A takarót lerúgtam magamról és órákon keresztül csak forgolódtam jobbra és balra. Hajnali kettőkor úgy döntöttem letusolók, ugyanis a barna hosszú hajam nedvesen tapadt oda a testemhez. Felkapcsoltam a lámpámat és a törülközőmmel átvonultam a saját fürdőszobámba. A rajtam lévő pizsamát a szennyes kosárba dobtam és beálltam a zuhany alá. A vizet kellemes langyosra állítottam és alá álltam. Kellemes érzés volt ahogyan lehűti a felhevült testemet. Alaposan megmostam az arcomat is. A kedvenc levendula illatú tusfürdőm pedig kicsit lenyugtatott. Miután úgy döntöttem, hogy elzárom a csapot gyorsan megtörülköztem és egy hálóinget szedtem elő a szekrényemből. Az ablakot kinyitottam ugyanis a viharnak szinte már se híre se hamva. Egyedül pár letört ág és pocsolya bizonyítja azt, hogy nem egy szép nyári záporról volt szó odakint. Elfeküdtem és pár perc múlva elnyomott az álom. Reggel anyukám rázogatására ébredtem.

- Jó reggelt édesem. Eljött a nagy nap. Ideje felkelni és készülődni. – mondta és végigsimított az arcomon.

Pár pillanat után viszont rögtön megbántam azt, hogy felkeltem. Rettenetesen ideges voltam. Körülbelül az idegösszeroppanás és a sírógörcs szélén álltam. Pizsamában álltam még az ablakom elé és azon az opción gondolkodtam, hogy vajon mi lenne, ha érettségi helyett kiugranák az ablakomon. Körülbelül a következmények lepörgése végett a lelki szemeim előtt döntöttem az érettségi mellett. Általában az én rossz szerencsémmel a környezetemben teszek kárt, mint sem magamban. Anya rózsabokrait pedig nem szívesen zúznám szét azzal a körülbelül 60 kilómmal. Így hát bekapcsoltam a tévémet és rátettem a kedvenc zenecsatornámra, hogy talán a zene egy kis életkedvet varázsol belém. Hát mondhatni fél sikert tudtam elérni. A szokásos reggeli teendőim elvégzései komoly odafigyelést igényeltek. Körülbelül úgy éreztem magam, mint egy élő halott. A fogkefémre is kis híján fogkrém helyett szappant nyomtam. A reggeli tejeskávémat pedig tej nélkül kezdtem el idegesen kortyolgatni. Nem sok falat ment le a torkomon sem, de egy kevés kis pirítóst nehezen megettem. Közben a szüleim igyekeztek minden féle jó tanácsot adni, de csak még jobban ideges lettem tőlük. Úgy döntöttem gyalog indulok el az iskolába, ami körülbelül negyedóra sétálást jelentett. De úgy éreztem muszáj kiszelőztessem a fejemet és kissé lenyugtassam magam. Így hát a tételeimet egy válltáskába dobáltam és még egy utolsó szerencsekívánás után elindultam a személyre szabott kivégzésemre. Amilyen szerencsétlen vagyok természetes ügy, hogy én kezdem az egészet az egész csoportból. Sétálás közben a kedvenc zenekarom zenéit hallgattam. A hangjuk megnyugtatták az eddig örökösen kattogó elmémet. A gondolataimban már rég túl vagyok ezen az egész cécón és a repülőgépen ülők ami Kaliforniából egyenesen Angliába visz a szeretett nagynéném és unokatestvéreim felé. Ahhoz képest, hogy mindig vártam a szünidőt, hogy a tengerparton lehessek, most alig vártam azt, hogy két hónapot Európába töltsek el. A nagy ábrándozásomban viszont teljesen elfelejtettem a lábam elé nézni és kis híján orra buktam. A bokám szerencsére nem bicsaklott ki és nem is rándult meg. Egyedül egy karcolást szereztem. Ez is egy égi jel, hogy vissza kellene fordulnom. De minél előbb túl kell esnem ezen az egészen. Sokat tanultam és tudom, hogy meglesz a kívánt eredménye. Mire beértem az iskolába és leültem a várakozó teremben szinte megnyugodtam teljesen. Amíg vártam a kivégzésem elérkezését addig a tételeimet tanulmányoztam. Az idő pedig közben csak telt, majd egyszer csak a nevemet mondták.

 – Tiffany Mills – beleborzongtam és úgy éreztem a gyomrom bukfenceket vet. Idegesen de egyben magabiztosan léptem be a bizottság elé és utána csak a húzott tételeimen járt az eszem semmi máson.

~*~*~*~*~*~*~

Nagy mosollyal léptem ki az érettségi bizonyítványok átadóján az igazgató mellé, aki gratulálva nyújtotta oda a kezembe egy kézfogás kíséretében a bizonyítványomat. Közben az ünneplő tömeg felé figyeltem, ahol a szüleim büszkén tapsolnak, miközben a székükről felállnak. Szélesebb mosoly szökött az arcomra majd visszamentem a helyemre. Miután az egész évfolyam a kezében tartotta már a bizonyítványát egyszerre dobtuk a magasba a ballagási kalapunkat. Hatalmas kő gördült le a szívemről és szerintem rajtam kívül még rengeteg embernek körülöttem, hogy túl vagyunk egy egész nagy megmérettetésen és a középiskolán. Valamennyien főiskolán folytatjuk a tanulmányainkat majd egy igen mozgalmas és pihentető nyár után. Valakinek a nyár a bulizásról fog szólni, valaki pedig keményen dolgozni fog, hogy némi pénzt keressen a főiskolája megfizetése végett. A legtöbben az államokban folytatják a tanulmányaikat szerte szét. Én a Kalifornia állambeli Pasadena Caltech-en fogom a tanulmányaimat folytatni. Hazafelé menet a szüleimmel megálltunk egy éteremnél vacsorázni és megünnepelni a sikeres érettségi vizsgáimat.

- Nagyon büszkék vagyunk rád Kincsem! – mondta apu, miközben a pincér kihozta az előételt.

- Pontosan, ahogy apád is elmondta, nagyon büszkék vagyunk rád. Ezért is kapod ezt a kis ajándékot tőlünk. – mondta mosolyogva vagy kis kutakodás után a táskájából elő vett egy fekete bársonyos dobozt, amin egy piros szalag díszelgett. – Tessék Tif. – nyújtotta felém vidáman. Én pedig rögtön ki is bontottam. Egy ezüst nyaklánc volt az egy szívecske formájú medállal, amibe az volt belevésve, hogy ,,egy család örökké”. Egy kissé elérzékenyültem vettem a nyakamba a csodás ékszert.

- Bárhová is sodorjon az élet, azt szeretnénk, hogy tudd, te a mi gyerekünk maradsz örökké. – mosolygott apu.

- Köszönöm. Nagyon szeretlek titeket és köszönöm a rengeteg támogatást, amit eddig kaptam tőletek. – hálálkodtam, majd a koccintás következett.

 A vacsora további része is kellemesen telt. Alig vártam, hogy hazaérjünk és elkezdhessek becsomagolni a holnap délután induló gépemre, ami egyenesen Angliába repít. No meg persze azt is vártam már, hogy egy pihentető fürdőt vehessek és kialudjam, a napokban szeret alváshiányomat. Bár nem nagyon fogok tudni elaludni, hiszen a holnapi utazáson forognak már a gondolataim. Szinte egy óra alatt sikerült mindent becsomagolnom, amit szükségesnek találnék Holmes Chapel-ben. A gyors fürdés után rögtön elfeküdtem az ágyamba és az álom azonnal elnyomott. Másnap reggel elég korán sikerült felébrednem. Mosollyal az arcomon szökdécseltem le a lépcsőn a konyhába. Apu az asztalnál ült és a kávéját iszogatta miközben az újságot olvasta. Anyu pedig isteni palacsintát helyezett egy nagyobb kupacra.

- Jó reggelt. – köszöntem vidáman és egy-egy puszit nyomtam az arcukra és felültem a konyhapultra.

- Neked is kincsem. Izgatott vagy már az utazás miatt? – kérdezte apu.

- El sem tudod képzelni mennyire. Ezt vártam már hónapok óta. El sem hiszem, hogy újra láthatom Anne-t és Harry-t. – az utóbbi személy nevén nagyobb mosoly ült ki az arcomra. Ahogy korábban említettem nem tudom, hogy van-e testvérem, de Harry nyaranta mikor náluk voltam kis korom óta kárpótolni tudta a testvérhiányomat. Azonban az utóbbi pár évben nem sok időt tudtunk beszélni és találkozni sem nyaranta, hiszen híres énekes egy menő bandába és szinte örökösen úton van és koncertezik. Ez pedig gondolom ismét sem lesz máshogyan. Mikor utoljára láttuk egymást élőben, még idétlen kamaszlány voltam, aki fogszabályzót viselt és folyton elesett a saját lábában. Harry azonban sosem piszkált, hanem ugyan úgy szeretett. Kíváncsi vagyok milyen lesz vele találkozni valamikor a nyáron.

- Anne hívott, hogy neki lesz egy pár elintézni valója és Harry fog kimenni eléd a reptérre. – nevetett anyu, mivel szerintem rájött, hogy rajta gondolkodhatok. Számomra pedig ez a hír még jobban izgatottá tett.

- Csodás. – csaptam össze a tenyereimet és leugrottam a pultról és elcsentem egy palacsintát, amit jó vastagon kentem meg nuttelával.

A nap hátralévő része csigalassúsággal telt számomra. Hiányozni fognak a szüleim, de Harry is nagyon hiányzik már és alig várom, hogy ismét vele lehessek. Körülbelül tízszer is átnéztem a bőröndjeimet, hogy minden szükséges holmimat bepakoltam-e. Anya és apa indulás előtt még némi költőpénzt adott és egy bankkártyát végszükség esetére. Időben érkeztünk ki a reptérre, így még volt időm elbúcsúzni a szüleimtől. Anya kis híján elsírta magát. Apa inkább csak megígértette velem, hogy pár naponta beszéljünk és jelezzem, hogy minden rendben van velem. Ezt az ígéretet könnyű lesz betartani.

- Ne feledd el, hogy időben megvedd a repülőjegyed hazafelé. Egy héttel a szünet vége előtt haza kell jönnöd, hiszen a holmid még át kell vinni a kollégiumi szobádba is. – figyelmeztetett anyu, én pedig illedelmes módón csak bólogattam. Bár van egy olyan érzésem, hogy ezt még jó párszor el fogja mondani. Imádom a szüleimet, de szinte a mai napig még egy kisgyerekként kezelnek, akinek meg kell mindent mondani, mert magától úgy sem fog rájönni. Mikor a hangosbemondó bemondta, hogy itt az ideje beszállni a Londonba tartó gépre egy utolsó ölelés és puszi után búcsút vettem szüleimtől. Egy ablak melletti helyre ültem, ahova a jegyem szólt. A biztonsági övemet bekötöttem és izgatottan vártam a megérkezést már. A gép lassan emelkedni kezdett és elindult. A gondolataim pedig Harry és a viszontlátás örömei körül forogtak.